Március 29-én és 30-án tartották az idei év első lelki hétvégéjét a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász önkéntesei a Magtár Látogatóközpontban.

A kétnapos program célja a fejlődés, találkozás, tanulás és feltöltődés volt. A lelki táplálékról az előadók, köztük Szijártó László a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója, Kis-Bogdánné Kovács Gabriella, az Esztergár Lajos Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ Gyermekek Átmeneti Otthona szakmai vezetője és Udvardy György megyéspüspök gondoskodtak.

karitasz lelkinap 19 4

Március 29-én 17.00 órakor szentmisével kezdődött a találkozó a pécsi székesegyházban, ahol a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója, Szijártó László atya mutatott be szentmisét, majd a Magtár Látogatóközpontban tartott előadásával erősítette a résztvevőkben a karitász lelkületet. Pénteken is számos önkéntes vett részt a találkozón, szombaton azonban több mint 100 önként segítő csatlakozott a programsorozathoz. A nap karitász alapképzéssel indult, amelyen Szijártó László saját egyházmegyéjéből, életútjából is osztott meg tapasztalatokat a résztvevőkkel, azon felül, hogy az alapelvekről, a Karitász történetéről, alapítóiról, fontosságáról és lelkületéről beszélt az önkénteseknek.

karitasz lelkinap 19 3

Ezután Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász igazgatója ismertette az elmúlt év eredményeit, az eseteket, amelyekben az önkéntesek nyújtottak segítséget rászorulóknak, majd az aktualitásokat és a jelenleg is zajló programokat részletezte. Ezt követően Kis-Bogdánné Kovács Gabriella, a Pécsi ECSGYK Gyermekek Átmeneti Otthonának vezetője tartott előadást a konfliktusok fajtáiról, kezelési módszereiről, a stressz feldolgozásáról és a kapcsolataink megfelelő kezeléséről, ápolásáról.

karitasz lelkinap 19 2

A képzést Udvardy György pécsi megyéspüspök zárta, aki kifejezte háláját, és köszönetet mondott a karitatív munkát végzőknek, majd felvázolta az együttműködés további lehetőségeit, és célokat jelölt meg a jövőre nézve, hogy az önkéntesek még hatékonyabban segíthessék a rászorulókat Isten nevében.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség