Idén ünnepli alapításának 15. évfordulóját a Magyar Katolikus Rádió. Ebből az alkalomból a fővárosban, valamint 6 vidéki helyszínen tartanak jubileumi rendezvényeket, amelyeken neves helyi művészek, zenészek lépnek fel, és természetesen a közönség találkozhat a rádió munkatársaival is. Az első vidéki rendezvény helyszíne Pécs volt április 30-án.

4 plakat 2018 900


A Magyar Katolikus Rádiót a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2004-ben azzal a céllal hozta létre, hogy a magyar társadalomban a keresztény életfelfogást és erkölcsiséget megerősítse és terjessze. Közszolgálati műsorstruktúrájával segít eligazodni és tájékozódni az élet számtalan területén és a mindennapok kérdéseiben. Szerepet vállal a Katolikus Egyház tanításának hirdetésében, a magyar és az egyetemes kultúra, valamint anyanyelvünk értékeinek megőrzésében.

A Magyar Katolikus Rádió szándéka és műsorának minden eleme által is a közt, az egyház társadalmi tanításának a kifejezésével: a közjót szolgálja. E szolgálat lényege, a rádió felfogása szerint az, hogy a műsorok által végigvezetik egy úton a hallgatót, olyan úton, amelynek a végére érve talán jobban tudja majd, hogy hogyan, merre tovább, mint annak előtte.

A rádió jelenleg 20 analóg FM frekvencián hallható, vételkörzetében mintegy 3,5 millió ember él, napi hallgatottsága meghaladja a 170.000 főt. Néhány héten belül pedig megjelenik a rádió új, innovatív mobiltelefon-alkalmazása, amelynek segítségével földrajzi korlátok nélkül bárhol, bármikor hallgatható nemcsak az élő műsor, de böngészhető az archívum, olvashatóak a hírek és számos tematikus zenei csatorna kínálatából is választhatnak a hallgatók.

Pécsett, a Magtár Látogatóközpontban a jubileumi rendezvényen közreműködött Tillai Aurél és a Pécsi Kamarakórus, Szikora József főszerkesztő, Madocsai Bea szerkesztő-riporter, Szabó András előadóművész, Harcsik Róbert bemondó, valamint Magyar Kornél szerkesztő-riporter.

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 február
M T W T F S S
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2023. 02. 03. - 2023. 02. 03.
Gyertyaszentelő Boldogasszony búcsú:
Máriagyűd -
2023. 02. 05. - 2023. 02. 05.
Emlékmise Relu atya halálának 2. évfordulójára:
Bicsérd -
2023. 02. 09. - 2023. 02. 09.
Férfitalálkozó:
Mohács -
2023. 02. 10. - 2023. 02. 10.
Betegek világnapja:
-
2023. 02. 11. - 2023. 02. 11.

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség