Ötödik alkalommal rendezett Egyházmegyei Hittanos Vetélkedőt a Pécsi Egyházmegye Hitoktatási Irodája.

hittanverseny web 20190516 28

Az egyházmegyei hittanos vetélkedőn május 16-án 21 csapatban 82 gyermek és az őket kísérő hitoktatók vettek részt. A Pécsi Székesegyházi, Pécs-Gyárvárosi, Jézus Szíve és Szent Erzsébet plébániák mellett a Pécsi Görögkatolikus Parókiáról is érkezetek csapatok, továbbá a villányi, pécsváradi és kozármislenyi plébániák is képviseltették magukat.

A játékos vetélkedőt idén is két kategóriában hirdették meg: 5-6. és 7-8. osztályos tanulók jelentkezhettek. A diákok hitoktatói aktívan részt vettek a feladatok javításában, pontozásában ezzel zsűriként segítve a szervezők munkáját.

hittanverseny web 20190516 48

A verseny témáját ebben az évben is a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus adta. A felkészülés során a NEK 2020 Missziós Kereszt történetének, a szolgáló szeretet szentjeinek és az eucharisztia liturgiájának olvastak utána a diákok. A megmérettetés során a versenyzőknek árnyjátékkal kellett megjeleníteniük egy-egy szentírási történetet.

Bizonyos feladatok, mint a plakáttervezés, amely a közösségi szolgálat fontosságára hívta fel a figyelmet, otthoni előkészületet is igényeltek. A krisztusi szeretet egyik legszebb kifejezése a másokért vállalt szolgálat. A csapatok a felkészülési hónapokban közösségi szolgálatot vállaltak (pl. idősek otthonában történő látogatás, plébániai, templomi szolgálat.), majd ezt plakát formájában mutatták be.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.


Eredmények

5-6. osztály:

  1. Pécs-Székesegyházi Plébánia: Czene Luca, Lőrincz Lili; Horváth Lilien, Táczler Jázmin
    hitoktató: Csigi Tamás

  2. Hosszúhetényi Plébánia: Bodó Csenge; Merics Orsolya, Molnár Veronika, Reinhardt Júlia
    hitoktató: Jánosiné Rajnai Virág

  3. Hosszúhetényi Plébánia: Jánosi Zengő, Pölte Rebeka, Tóth Zsófia, Schuman Réka
    hitoktató: Jánosiné Rajnai Virág

7-8. osztály:

  1. Pécs-Székesegyházi Plébánia: Murber Nóra; Schäffer Donát, Csóka Péter, Pap Flóra
    hitoktató: Izsák Kálmán

  2. Kozármislenyi Plébánia: Gödön Letícia, Keményfi Zsuzsanna; Pásztor Petra; Kövesdi Dorina
    hitoktató: Tiborczné Somogyi Éva

  3. Pécs-Székesegyházi Plébánia: Böhm Hanna, Halmos Adél, Szieberth Gréta, Fölker Gerda
    hitoktató: Izsák Kálmán

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 február
M T W T F S S
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 1 2 3 4 5

Közelgő események

Emlékmise Relu atya halálának 2. évfordulójára:
Bicsérd -
2023. 02. 09. - 2023. 02. 09.
Férfitalálkozó:
Mohács -
2023. 02. 10. - 2023. 02. 10.
Betegek világnapja:
-
2023. 02. 11. - 2023. 02. 11.
Szerzetesek találkozója:
Székesegyház, Pécs -
2023. 02. 11. - 2023. 02. 11.
Szerelmesek, jegyben járók szentmiséje:
Dzsámi, Pécs -
2023. 02. 14. - 2023. 02. 14.

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség