A Magtár Kávézó Zene, Film, Színház rendezvénysorozata 2019. július 12-én 19.00 órától Kotvász Zsófia (ének) és Nagy Orsolya (zongora) Szabad hangok című koncertjével folytatódik.

szabad hangok 01

Kotvász Zsófia zenéhez fűződő kapcsolata egészen kisgyermek korára nyúlik vissza. Az általános iskolai tanulmányait a Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolában végezte, illetve párhuzamosan a komlói Erkel Ferenc Zeneiskolában tanult zongora szakon. Ezt követően a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolába nyert felvételt szintén zongora tanszakra, de mindemellett szerves részét képezte az éneklés az életének. Szakközépiskolai évei után az egyetemen két évig tanult ének-zene-zeneismeret szakon, majd tanulmányait magánének szakirányba folytatta. Műfajok tekintetében nyitottan áll a zene világához. A klasszikus ének mellett gyakran jelen vannak a könnyedebb műfajok. Az útja egyik fő célja a pedagógus végzettség és az ehhez szükséges szaktudás, tapasztalat megszerzése. „Szeretném a két világ közti szakadékot (klasszikus hangképzés /könnyűzenei hangképzés) kicsit közelebb hozni egymáshoz, és ami a legfontosabb: átadni a zene szeretetét az embereknek.” foglalta össze céljait Zsófia.

Nagy Orsolya Ajkán a Borsos Miklós Általános Iskola Ének-zene tagozatán kezdte zenei tanulmányait, párhuzamosan járt az ajkai Zeneiskolába zongora szakra. Emellett néptáncolt és népdaléneklési versenyekre járt, végül a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskolába nyert felvételt szolfézs és zongora szakra egyaránt, így párhuzamosan végezte a két képzést. Ezután a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán két évig Ének-zene - Zeneismeret tanári szakon Keresztes Nóránál tanult, majd zongoratanári képzésben jelenleg Fodor Gabriella növendéke. A későbbiekben szeretne zeneterápiát is tanulni ezzel is segítve a diákok zenei tanulmányait.

Műsor:

  • S. De Luca: Non Posso Disperar
  • Francesco Cavalli: Delizie Contente
  • Joseph Haydn: A Pastoral Song
  • Johannes Brahms: Liebestreu
  • Kodály Zoltán: Epigrammák - Tavasz
  • Reinitz Béla: Héja-nász az avaron
  • Poulenc: Hotel
  • Cry Me a River - Diana Krall
  • Lullaby of Birdland - Ella Fitzgerald
  • Summertime - Norah Jones
  • Lady Gaga - I'll never love again
  • Calum Scott - You are the reason
  • Cyndi Lauper - True colors

A programon való részvétel ingyenes. Esőhelyszín: Magtár Kávézó belső tér
Helyszín: Magtár Kávézó (7621 Pécs, Dóm tér 2.)

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 augusztus
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Lectio Divina lelkigyakorlat:
Máriagyűd -
2022. 08. 08. - 2022. 08. 12.
Nagyboldogasszony főbúcsú - Ünnepi szentmise:
Máriagyűd -
2022. 08. 14. -
Szent István király ünnepe - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 08. 20. -
A Pécsi Egyházmegye alapításának 1013. évfordulója - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 08. 23. -
Pécsi Egyházmegyei központi tanévnyitó:
Siklós -
2022. 08. 31. - 2022. 08. 31.

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség