Szent János evangélistát úgy tartjuk számon, mint aki Jézus bizalmas tanítványaként mélyebben látta át és juttatta kifejezésre Jézus életének, tetteinek, szavainak értelmét. János úgy kommentálja Jézusnak földi élete utolsó pillanataiban kimondott szavait, mint a beteljesedés tovább nem fokozható csúcspontját.

Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett. De hogy egészen beteljesedjék az Írás, megszólalt: „Szomjazom!” Volt ott egy ecettel teli edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték és a szájához emelték. Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” Aztán lehajtotta fejét és kilehelte lelkét. (Jn 19,28-30)

A szomjazás írja tehát le legteljesebben, leghelyesebben – emberi szavakkal elmondható módon – azt a Szeretetet, aki az Isten. Ez Ő. Ez a kinyilatkoztatás betetőzése, a végső, tovább nem fokozható önkijelentés. A szomjazást a megfelelő görög ige itt alkalmazott szemlélete folyamatos állapotnak jelöli. A „beteljesedett” nem az „eddig bírtam, nincs tovább” lemondását, hanem a „célba értem, győztünk” teljességét fejezi ki.

Áldunk Téged Krisztus, és imádunk Téged,

mert szent kereszted által

megváltottad a világot

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 november
M T W T F S S
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Közelgő események

Verbita városmisszió Pécsett, a Gyárvárosi templomban:
-
2023. 11. 30. - 2023. 11. 30.
Advent Pécs - Ünnepélyes megnyitó a Széchenyi téren:
-
2023. 12. 01. - 2023. 12. 01.
Verbita városmisszió Pécsett, a Jézus Szíve plébániatemplomban::
-
2023. 12. 01. - 2023. 12. 01.
Férfitalálkozó:
Tamási -
2023. 12. 01. - 2023. 12. 01.
Egyházmegyei ministránsnap:
Szent Mór Iskolaközpont, Pécs -
2023. 12. 02. - 2023. 12. 02.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség