Húsvét harmadik hetének szombati napján, Szent Atanáz püspök emléknapján, reggel 7.00 órakor Nagy Norbert pécs-gyárvárosi plébános mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban.

A szentmise kezdetekor Nagy Norbert atya megemlítette, ma, május 2-án Szent Atanáz püspök és egyháztanító emléknapja van, emellett jelenleg a hivatások vasárnapja előtt vagyunk. „Fontos számunkra a pásztorkodás, a jó irányra törekszünk, amit Jézusban találunk” – hangzott el, majd a plébános így kezdte a homíliát: „Jézus tanítása lélek és élet, spirituális dimenzió, ami az embert fölemeli. Ez a küldetésünk túlmutat a testiségen, az anyagi világon, pedig könnyen bele tudunk feledkezni az indulatainkba, a félelmeinkbe. Így ott van a kérdés: ki tud ebben hinni? Mégis, a szellem, a spirituális részünk megmozgat bennünket.”

„Jézus a mai evangéliumban (Jn6,60-69) ezt mondja: az nem tud követni, akinek az Atya ezt meg nem adja (vö. Jn6,65). Ezt azért mondja, mert könnyen belegabalyodunk az érdekeinkbe és árulók leszünk. Jézus újra és újra felszólal azzal kapcsolatban, hogy az ember könnyen elárulja a hivatását, a küldetését, mert nehéznek tűnik, nagy a kihívás. Ilyenkor megindul bennünk az ellenkezés, de az arra mutat, hogy ebben igazi tartalom van” – mondta az atya, majd az evangéliumi szakasz egyik fontos pillanatát emelte ki. Amikor Jézus megkérdezi Péter apostolt; ti is el akartok menni? (vö. Jn6,66), olyan, mintha ott lenne egy hallgatólagos válasz Pétertől: igen, mi is el akarunk menni. „Valóban néha olyan, mintha el akarnánk menni, felmerül, hogy ez nehéz. De mégis hisszük, hogy Ő az útmutató, Ő a pásztor, Ő mutat irányt, Őnála van az élet igéje. Azt persze nem tudjuk, hogy miként, de valamit látunk benne. Ő lélek és élet, szellem és spirituális élet, valami, ami felemel, ami túlmutat, ami az Atyához visz.”

Legvégül a plébános hangsúlyozta, az útmutatás kell, fontos, hogy legyen valaki, aki azt mondja: gyerünk, menjünk, kellj föl, járj!

„A lélek és élet, az Isten igéje föltámaszt bennünket, kimozdít, lelkesít. S mi lelkes életet akarunk élni!”

Jn6,60-69

60Tanítványai közül, akik ezeket hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd. Ki hallgatja?” 61Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Botránkoztok rajta? 62Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! 63A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet, 64de vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik nem hisznek, és ki fogja elárulni. 65Aztán így folytatta: „Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha az Atya meg nem adja neki.”

66Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, s többé nem jártak vele. 67Jézus azért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” 68Simon Péter felelt neki: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás. 69Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 december
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

A két pápa:
PPHF, Pécs, Hunyadi utca 11. -
2022. 12. 07. - 2022. 12. 07.
Roráté szentmise a székesegyházban:
Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház -
2022. 12. 08. - 2022. 12. 08.
Horvát advent:
Pécs, székesegyház -
2022. 12. 09. - 2022. 12. 09.
Férfitalálkozók - Tamási:
-
2022. 12. 09. - 2022. 12. 09.
Adventi gyertyagyújtás 3.:
Pécs, Széchenyi tér -
2022. 12. 10. - 2022. 12. 10.

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség