Az egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására dr. Udvardy György érsek, apostoli kormányzó úr 2020. augusztus 1-jével az alábbi személyi változtatásokat rendelte el:

 

Kovács Ferenc vásárosdombói kisegítő lelkész urat – felmentve kisegítő lelkészi megbízatása alól – eddigi állomáshelyén plébániai kormányzónak nevezte ki, egyúttal – köszönete kifejezése mellett – felmentette Csibi Imre esperes urat a Vásárosdombói Plébánia oldallagos ellátása alól.

Horváth Sándor olaszi plébános urat Nagydorogra, Cseh Péter Mihály nagydorogi plébániai kormányzó urat Szabadszentkirályra, Molnár Péter szabadszentkirályi plébániai kormányzó urat Olaszra helyezte át ugyanolyan minőségben.

Csicsó János angliai főlelkész úr megbízatását újabb 3 évre, 2023. július 31-ig meghosszabbította.

2020. július 6-i hatállyal, a Magyar Pálos Rend tartományfőnökének kérésére Csóka Péter János OSPPE urat felmentette a Pécs-Székesegyházi Plébánia területéhez tartozó Urunk színeváltozása (Lyceum) templomban végzett templomigazgatói szolgálat alól, s ugyanezen hatállyal a fenti templomban templomigazgatói megbízást adott Györfi Béla Szabolcs OSPPE úrnak.

Nagy Norbert pécs-gyárvárosi plébános úrnak a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában történő hittanórák végzésével való megbízását 2020. január 30-án – saját kérésére – visszavonta.

Sümegi József diakónus urat, a bátai Szent Vér kegyhely őrét, 2020. július 1-jével kinevezte a Szent Vér Római Katolikus Gondnokság igazgatójává, amely belső egyházi jogi személyként a bátai kegyhely adminisztratív, anyagi és szervezési feladatait végzi a jövőben.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 augusztus
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Lectio Divina lelkigyakorlat:
Máriagyűd -
2022. 08. 08. - 2022. 08. 12.
Nagyboldogasszony főbúcsú - Ünnepi szentmise:
Máriagyűd -
2022. 08. 14. -
Szent István király ünnepe - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 08. 20. -
A Pécsi Egyházmegye alapításának 1013. évfordulója - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 08. 23. -
Pécsi Egyházmegyei központi tanévnyitó:
Siklós -
2022. 08. 31. - 2022. 08. 31.

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség