A NEK jegyében szervezett online előtalálkozón ezúttal Timothy Dolan gondolatait hallgathatjuk meg.

A Türelem napján New York érseke azzal bátorít minket, hogy Jézus megújulást hoz számunkra. Az Üzenetek a világból negyedik részében Erdő Péter bíboros bevezetőjében egy derűs, a világra nyitott, energikus személyiségként mutatja be Timothy Dolant, aki következetes szeretettel vezeti a rábízott közösséget. A magyar főpásztor felidézi azt az esetet, amikor Ferenc pápa megválasztása után az egyházi főméltóságok sorban, egymást követve gratuláltak a Szentatyának. „A legtöbben kezet csókoltak, Dolan bíboros azonban megölelte Ferenc pápát és megveregette a vállát, mintegy biztatásul.”

Timothy Dolan üzenetében hangsúlyozza, mennyire várja, hogy jövőre itt lehessen Budapesten, a NEK-en.

Kiemeli: ha van valami, amit a karantén alatt gyakran hallott az az,hogy az emberek újra misére akarnak járni, mert hiányzik nekik az Eucharisztia. A bíboros emlékeztet rá: az az éhség amit Izrael népe tapasztalt a pusztában, és amit Isten mannával enyhített, most visszhangzik az új, választott népben, a Szent, Katolikus Anyaszentegyházban. New York érseke úgy látja, nem újulhatunk meg az Egyházban anélkül, hogy ne újulnánk meg hitünkben is.

Fotó/Forrás: NEK

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség