Boldog IX. Piusz pápa 1870. december 8-án írta alá Quemadmodum Deus kezdetű dekrétumát, mellyel a Katolikus Egyház védőszentjévé nyilvánította Szent Józsefet. Ezen alkalom 150. évfordulóján, 2020. december 8-án tette közzé Ferenc pápa Patris corde- Atyai szívvel kezdetű apostoli levelét, s egyúttal meghirdette a Szent József-évet, amely 2021. december 8-ig tart. 

E tematikus évben búcsú nyerhető, melyről az Apostoli Penitenciária hivatala dekrétumban rendelkezik.

Hetente jelentkező sorozatunkban Szent II. János Pál pápa Redemptoris custos – A Megváltó őrzője - című apostoli buzdításából (1989), illetve Ferenc pápa Patris corde – Atyai szívvel kezdetű apostoli leveléből (2020) közlünk részleteket, melyekből megismerhetjük, hogy mi az üzenete számunkra Szent Józsefnek: Szűz Mária jegyesének, Jézus nevelőapjának.  Az egyes szemelvények után kérdések segítik az olvasottak elmélyítését. A teljes dokumentumok elolvashatók:

Redemptoris Custos

Patris corde - Apai szívvel 

 

REDEMPTORIS CUSTOS

 

Szent II. János Pál pápa apostoli buzdítása Szent József személyéről, valamint Jézus Krisztus és az Egyház életében kifejtett tevékenységéről

(22-24)

  1. A munka mint a szeretet kifejezése
  2. A názáreti család életében ennek a szeretetnek mindennapos kifejezője a munka.Az evangéliumi elbeszélés közli, hogy az a munka, amellyel József a család megélhetését biztosította, az ácsmesterség. E mögött az egyszerű szó mögött rejtőzik József egész felnőtt élete. Jézus számára ezek a rejtett élet évei, melyekről az evangélista a templomi esemény után ennyit mond: »Ezután visszatért velük Názáretbe, és engedelmeskedett nekik« (Lk 2,51). Ez az »alávetettség«, vagyis Jézus engedelmessége a názáreti házban, Jézusnak József munkájában való részvételét is jelenti. Ő, akit az »ács fiának«  tartottak, vélt atyjától megtanulta az ácsmesterséget. Amiként a názáreti család az üdvösség és szentség rendjében az emberi családok példaképe, hasonlóképpen elmondhatjuk ezt Jézus munkájáról is, melyet József, az ács oldalán végzett. Korunkban az Egyház azzal kívánta kiemelni ennek a jelentőségét, hogy május hó első napjára helyezte munkás Szent József liturgikus emléknapját. Az evangéliumban nagy becsületnek örvend az emberi munka, különösen, ha azt kézzel végezték. A munka együtt lépett be a Megtestesülés misztériumába Isten Fiának emberségével, sőt sajátos módon részesült a megváltásból. József, munkapadjának köszönhetően, amelyen Jézussal együtt végezte tevékenységét, az emberi munkát is közelebb vitte a megváltás titkához.”
  3. „Abban, hogy Jézus emberileg növekedett »bölcsességben, korban és kedvességben«, jelentős szerepet játszott a tevékenység erénye, a szorgalom, hiszen a munka »érték az ember számára«, alakítja a természetét és »képessé teszi arra, hogy tökéletesedjen emberségében«.” [34]

„A munka jelentősége az ember életében megköveteli, hogy elfogadjuk azon elemeket, »melyek lehetővé teszik minden ember számára, hogy munkája révén közelebb kerüljön Teremtő és Megváltó Istenéhez, együttműködjék vele az ember és világának üdvösségére irányuló tervben, Krisztus iránti barátsága mélyüljön, hite által pedig részt vegyen Urunk papi, prófétai és királyi hármas küldetésében«.”[35]

  1. „Végeredményben a mindennapi élet megszenteléséről van szó, amelyre mindenkinek törekednie kell saját helyzetének megfelelően, s amelyet segíthet egy mindenki számára elfogadható példakép: »Szent József a példaképe azoknak az alázatosaknak, akiket a kereszténység nagy célokra rendel... Ő annak a bizonyítéka, hogy nincs szükség rendkívüli dolgokra ahhoz, hogy az emberek Krisztus jó és hiteles követői legyenek, csak általános, emberi, egyszerű, de igaz és hiteles erények szükségesek.«”[36]

 

Elmélkedést segítő kérdések:

Munkám és én

-Hogyan érzem magam a munkahelyemen?
-Választott hivatásomnak élhetek vagy más területen dolgozom?
-Munkámban ki tudok-e teljesedni vagy csupán a mindennapi megélhetést szolgálja? Hogyan élem meg mindezt lelkileg?

Munkám és Isten

-Felfedezem-e Isten tervét ott, ahol vagyok, ahol dolgozom?
-Munkahelyem az evangelizáció helyszíne is lehet, gondoltam-e már erre?
-Merem-e vállalni munkatársaim előtt, hogy hívő ember vagyok? Szoktam-e értük imádkozni?

 

Jegyzetek:

[34] vö. Laborem Exercens enciklika (1981. szeptember 14.), 9: AAS 73 (1981), pp. 599f.
[35] ugyanott, 24: idézet helye, p. 638. A pápák az utóbbi időben folyamatosan bemutatják Szt. Józsefet, mint a dolgozók és a munkások példaképét; vö., például, XIII. Leó, Quamquam pluries enciklika Szent Józsefről (1889. augusztus 15.): idézet helye, p. 180; Benedict XV, Motu proprio Bonum sane (1920. július 25.): idézet helye, pp. 314-316; XII. Pius, Discourse (1945. március 11.), 4: AAS 37 (1945), p. 72: Párbeszéd (1955. május 1.): AAS 47 (1955), p. 406; XXIII. János, Rádiós üzenete (1960. május 1.): AAS 52 (1960), p. 398.
[36] VI. Pál, Párbeszéd (1969. március 19.): Insegnamenti, VII (1969), p. 1268.

Előző rész megtekinthető: https://pecsiegyhazmegye.hu/hirarchivum/4427-szent-jozsef-tanit-minket-is-vii-resz

Forrás: https://katolikus.hu/dokumentumtar/2749

Képek: PEM (Málomi templom)

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség