December 20-án az esti szentmise után Jézus Krisztus „Uralma”: a boldogságok (Mt 5,3-12; Lk 6,20-26) címmel folytatódott a püspöki katekézis a Dóm Kőtárban.

Az év utolsó püspöki katekézisén a nyolc boldogságról beszélt Udvardy György megyéspüspök. A katekézis elején felidézte, hogy a korábbi alkalmakkor Jézus Krisztus személyének, emberi küldetésének megismerése állt a középpontban. A katekézis elején a megyéspüspök felolvasta Máté evangéliumából a nyolc boldogságról szóló részt.

A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket: Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.

„Egészen megrendítő, ahogy ezek a mondatok elhangoznak és látjuk, hogy szeretnénk befogadni és azt is, hogy küzdünk ezzel. Isten szava felszólító, ugyanakkor meg is hív, hogy ez lehetséges, ez jó.” – hangsúlyozta a főpásztor, majd arról beszélt, hogy az ember boldog akar lenni, és ez mindenek fölött áll. Ez a boldogság jelenthet életet, békét, örömet, nyugalmat, áldást, legfőképpen az a jó, ha ez mind együtt van. A katekézisen részt vevők a hegyi beszédben leírt nyolc boldogságon keresztül ismerhették meg a boldogságkeresés és boldogság fogalmát.

Január 31-én Jézus Krisztus a próféta: a tanítása, a csodái (Mt 7,24-29) témában folytatódik a püspöki katekézis.

Püspöki katekézis (mp3)

Fotó: Loósz Róbert
A hanganyagot készítette: Visontai László

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 augusztus
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Lectio Divina lelkigyakorlat:
Máriagyűd -
2022. 08. 08. - 2022. 08. 12.
Nagyboldogasszony főbúcsú - Ünnepi szentmise:
Máriagyűd -
2022. 08. 14. -
Szent István király ünnepe - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 08. 20. -
A Pécsi Egyházmegye alapításának 1013. évfordulója - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 08. 23. -
Pécsi Egyházmegyei központi tanévnyitó:
Siklós -
2022. 08. 31. - 2022. 08. 31.

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség