A pápai követ, az egész magyar püspöki kar és Ferenc József jelenlétében 1891. június 22-én Dulánszky Nándor püspök felszentelte Pécs megújult székesegyházát.

Az egyházmegye első temploma, a négytornyú pécsi székesegyház ősi, megszentelt földön áll. A Dóm tér alatt ma is láthatók a IV. századból való őskeresztény temetői építmények. Ősidőktől fogva keresztény templom is állt ezen a helyen, a IX. században bizonyosan templomot szenteltek itt. A következő templomot Szent István király építtette az egyházmegye védőszentjének, Szent Péter apostolnak tiszteletére, és Szent Mór, Pécs második püspöke szentelte föl. Többször tűzvész, majd a tatárjárás és a törökdúlás pusztította. A 150 éves török megszállás alatt raktárként használták. A XVIII. század elején újból Isten háza lett. Többszörös renoválás utáni, mostani alakját Dulánszky Nándor püspök alatt nyerte, amikor kilenc évi munka után a pápai követ, az egész magyar püspöki kar és Ferenc József jelenlétében 1891. június 22-én felszentelték. 1991. január 9-én, a pápalátogatás évében II. János Pál „kis bazilika" címmel tüntette ki.

„Istenünk, te megengeded, hogy templomunk felszentelésének napját lelkünk javára évente megünnepeljük, hallgasd meg néped könyörgő szavát. Add, hogy erről a helyről mindig tiszta áldozat szálljon eléd, reánk pedig a megváltás bőséges kegyelme áradjon."

„Isten előtt igen kedves,
szent e város szerfölött,
dicsérete szép hangzású
és ujjongó éneke,
amidőn a Három-Egyet
énekszóval hirdeti."


Virtuális túra a Pécsi Bazilikában >>

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 december
M T W T F S S
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Egyházmegyei ministránsnap:
Szent Mór Iskolaközpont, Pécs -
2023. 12. 02. - 2023. 12. 02.
Verbita városmisszió Pécsett, a Szent Erzsébet-plébániatemplomban:
-
2023. 12. 02. - 2023. 12. 02.
Verbita városmisszió a pécsi székesegyházban:
-
2023. 12. 03. - 2023. 12. 03.
Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 03. - 2023. 12. 03.
Horvát adventi koncert és szentmise a pécsi székesegyházban:
-
2023. 12. 08. - 2023. 12. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség