Az egyházi képzőművészeti alkotásokat felvonultató Ars Sacra Fesztivál szeptember 16-án nyitotta meg kapuit Pécsett, ahol előbb könyvtári látogatásba kapcsolódhattak be, majd pedig levéltári kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők. A bátai kegyhelyen a pécsi ötvösművész, Serbakow Tibor, a Szent Vér-ereklye tartójának készítője szakrális témájú ötvöstárgyaiból nyílt kiállítás a bazilikában.

A kiállítást, mely az egyházmegyei zarándoklat kísérőprogramjaként az alkotások részleteit is bemutató fotódokumentációval és szakmai leírással gazdagítva került megrendezésre, Bíró László nyugalmazott tábori püspök nyitotta meg.

Bata szept 33

Az Ars Sacra Fesztivál az egyházi művészetre irányítja a figyelmet. „Békességet hagyok rátok" (Jn 14, 27) - szól Jézusnak a tanítványokhoz intézett beszédéből vett részlet, mely a bátai kegyhelyen rendezett kiállításnak lett amottója, s amely bemutatja, hogy a Szent Vér-ereklye tartóját elkészítő ötvösmester, Serbakow Tibor hogyan jeleníti meg művészi lelkivilágát és hitét a tárgyakon keresztül és terveiben.

Bata szept 35

Bíró László nyugalmazott püspök megnyitó beszédében a kegyhely múltjának előzményeiről elmondta, a bazilika épülete egy korábbi bencés kolostor maradványaira épült. A rendalapító Szent Benedek regulájában olvashatjuk a bencések jelszavát, mely így hangzik: Semmit elébe ne tégy Krisztus szeretetének. A jelmondat sajátos üzenetet is közvetít, mégpedig azt, hogy Istenhez nem méltó a bóvli. Ezt az értéket képviseli művészetében Serbakow Tibor is – hallhattuk a püspöktől.

Bata szept 36

A Szent Vér-ereklye tartóját szemlélve feltűnik, hogy egyszerre új és egyszerre régi. A művész visszanyúlt a régi klasszikus egyházi művészethez, hogy egy szentségmutatóra emlékeztető ereklyetartót készítsen. Megőrizte az egyházi hagyományokat, ugyanakkor megtalálta a hagyományra építő új formát és aprólékosan, harmonikusan összekapcsolva kidolgozta azt, hogy művészi érték legyen a templomban, amely a szépségével válik szentté – méltatta Serbakow Tibor művészetét Bíró László püspök.

Bata szept 72a

Serbakow Tibor 1989-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán, később a Janus Pannonius Tudományegyetem Zene és Vizuális Művészetek Kara Szobrászat tanszékének lett művésztanára, majd pedig maga is mestertanulmányokat végzett szobrászat szakon. A római katolikus templomok által az ország különböző részeiről megrendelt alkotásai a hagyományos technikák tiszteletét, valamint a részletek aprólékos kidolgozását tükrözik.

Bata szept 16

Serbakow Tibor számos egyéni és csoportos kiállítás résztvevője volt, alkotásai megtalálhatók közgyűjteményekben, templomokban. Az ereklyetartó mellett a művész nevéhez fűződik a bátai bazilika liturgikus terének, így az oltár és a papi székek megtervezése is. Ötvösmunkái és alkotásai – a teljesség nélkül – megtalálhatók Pécs több templomában, köztük a székesegyházban, Vásárosdombó és Magyarszék templomaiban, de a Veszprémi Érsekséget is és a Kaposvári Egyházmegyét is gazdagítják.

Bata szept 13

A kiállítás az Ars Sacra fesztivál idején, szeptember végéig látogatható a bátai Szent Vér bazilikában.

Az Ars Sacra Fesztivál további, a Pécsi Egyházmegyében megrendezésre kerülő programjairól ITT találhatók részletes információk.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.
Könyv a Pius Gimnáziumról - Jezsuita könyvbemutató Pécsett:
-
2024. 10. 21. - 2024. 10. 21.
Szent Mór püspök, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepe - Püspöki szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 25. - 2024. 10. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség