2016. november 20-án, Krisztus Király ünnepén, a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében zárják be a szent kaput Bátán és Máriagyűdön, Szekszárdon és Pécsett pedig 18 órakor. A Pécsi Székesegyházban ünnepi szentmise keretében zárja be a szent kaput Udvardy György megyéspüspök.

„Az ő országa igazság és élet, kegyelem és szentség, igazságosság, szeretet és béke!"
(Krisztus Király ünnepének prefációja)

bazilikak collage 02 600x600

 

Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában tartott nagyböjti bűnbánati szertartás során mondott homíliájában az irgalmasság rendkívüli szentévét hirdette meg, mely 2015. december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén vette kezdetét a Szent Péter bazilika szent kapujának megnyitásával, és 2016. november 20-án, Krisztus Király ünnepén zárul.

Advent első vasárnapját megelőző vasárnapon köszönti a katolikus egyház Krisztus Király ünnepét. Ilyenkor az egyház a megtestesült második isteni személy előtt tiszteleg. A megemlékezést XI. Piusz pápa rendelte el 1925-ben, a gondolat maga azonban nagyon régi, az első keresztény közösségek idejére vezethető vissza. A filippiekhez írt levélben idézett himnusz a feltámadás révén dicsőségbe emelt Krisztus méltóságát a királykoronázás jellegzetes mozzanataival írja le.

A Pécsi Egyházmegyében Krisztus Király ünnepén, november 20-án zárják be a szent kapukat. A bátai és a máriagyűdi kegyhelyen 10 órakor, a pécsi székesegyházban és a szekszárdi belvárosi templomban pedig 18 órakor kezdődik az ünnepi szentmise. Pécsett Udvardy György megyéspüspök zárja be a szent kaput.

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 május
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Papszülők találkozója:
Dóm Kőtár, Pécs -
2023. 05. 31. - 2023. 05. 31.
Pedagógusnap:
Szent Mór Iskolaközpont -
2023. 06. 02. - 2023. 06. 02.
Szentháromság búcsú:
Sellye -
2023. 06. 04. - 2023. 06. 04.
Eucharisztikus keresztút és szentmise:
Báta -
2023. 06. 08. - 2023. 06. 08.
A természetes közösségfejlődés:
Magtár Látogatóközpont, Pécs -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség