2014. december 22.
„Szívem ujjong megváltó Istenemben” (Lk 1, 47)
Már csak két nap választ el bennünket Karácsonytól, s ahogy az ünnep közeledik, úgy növekszik bennünk is a várakozás izgalma, feszültsége.
Így lehetett ez az első Karácsony előtt is. Nagy izgalom, várakozás és öröm. Amikor Mária meglátogatja Erzsébetet, Isten közelsége szinte szavakkal ki nem fejezhető boldogsággal tölti el a jelenlévőket. Erzsébet örömében felkiált, János felujjong anyja méhében, Mária pedig ujjongva örvendezik. Mindezt az örömöt a Mária méhében fogant magzat, a megtestesült Ige, Isten közelsége váltja ki. Az apostolok Pünkösdkor ugyanezt élik át, amikor a Szentlélek leszáll rájuk, szinte „megittasodnak” Isten jelenlététől. Jézus pedig a főpapi imában ígéri meg: akik benne hisznek, azok az öröm teljességét birtokolják majd.
Vajon mitől lesz boldog a Karácsony? Mitől lesz boldog az én Karácsonyom? Minek tudok örülni a karácsonyi előkészület, készülődés kapcsán? A karácsonyi fényeknek? Az ünnepet megelőző sürgés-forgásnak? Talán a szép fenyőnek? Vagy az ajándéknak? Ezek a külső körülmények mennyire tudnak befolyásolni engem? El tudják-e vonni figyelmemet a lényegtől? S igazán fontos-e számomra Jézus közelsége, Karácsony misztériuma?
Ne felejtsük: az öröm, így a mi karácsonyi örömünk is a „Lélek” gyümölcse, Isten ajándéka – olyan mértékben kapjuk, amilyen mértékben fel tudtunk készülni az Úr fogadására. Te készen vagy-e befogadni Őt?
