28 April 2016

Idén harmadik alkalommal került sor a Pécsi Egyházmegye Papszülői Találkozójára, amelyre negyvenhatan érkeztek az ország különböző részeiből.

28 April 2016

Április 25-én tartotta a Művészetek Napját a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont a Pécsi Nemzeti Színházban. A rendezvényen négy kórus, négy zenekar és két néptánccsoport lépett fel, valamint hét kisfilmet és két projektmunkát is levetítettek.

28 April 2016

Április 16-án, szombaton lelki napot tartottak középiskolás, egyetemista fiatalok részére a pécsi Pius templomban „Evezz a mélyre" címmel. Az eseményen hatvanan vettek részt.

26 April 2016

A pécsi Szent Egyed Közösség szervezésében április 29-én Pécsett közös imádságra nyílik lehetőség mons. Marco Gnavival.

COM_CONTENT_ARTICLE_ATTACHMENT_CUSTOM
Download this file (Imadsag-Marcoval_plakat_20160429.pdf)Plakát[ ]

26 April 2016

Imádkozzunk együtt családjainkért, az új Magyarországért, egy új, máriás nemzedékért!

26 April 2016

25 éves fennállását ünnepelte április 22-én a siklósi Szent Imre Katolikus Iskola. Az eseményen részt vett Udvardy György pécsi megyéspüspök is, aki az ünnepi műsort követően megáldotta a felújított iskolaépületet.

26 April 2016

Megjelent a Pécsi Egyházmegye Pedagógiai Folyóiratának harmadik száma, amely az elmúlt félév szakmai és lelki eseményeiről számol be. Műhelyrovat, szakmai életutak, lelki útravalók, ballagási és anyák napi műsorterv is olvasható a most megjelent lapban.

25 April 2016

Április 23-án Pécsett az egyházmegyei pedagógusnapon közel 350 pedagógus és hitoktató ünnepelt együtt.

25 April 2016

Ma ünnepli beiktatásának ötödik évfordulóját Udvardy György megyéspüspök.

25 April 2016

A pécsi Collegium Seraphicum alapításának 25. évfordulóját ünnepelték 2016. április 16-án a kollégium diákjai, öregdiákjai és vendégei.

25 April 2016

Fennállásának 40. évfordulóját ünnepelte április 22-én a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szent Ferenc Katolikus Óvodája.

25 April 2016

Különösen fontos a sport a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolában. A kis létszámú intézmény tanulói futsalban, labdarúgásban, kézilabdában és atlétikában a legsikeresebbek. Az iskolában nyílt sportnapot is rendeztek, ahol az egészséges életmóddal kapcsolatos előadást is hallhattak a résztvevők.

21 April 2016

Az egyik drogérialánc öt éve rendszeresen kampányol az elszegényedett kisgyermekes családok megsegítéséért. Az Együtt a babákért elnevezésű program keretein belül a Katolikus Karitász közreműködésével fél évre elegendő pelenkával támogatnak 800 rászoruló családot. A Pécsi Egyházmegyében idén 65 családnak jut az adományból.

21 April 2016

„Valahányszor rátok gondolok, hálát adok Istenemnek." (Fil 1,3)

2016 májusában és júniusában öt regionális Alpha Képzés lesz az országban: a képzési helyszínek között most először Dombóvár is szerepel. A Pécsi Egyházmegye plébániáiról is várják a jelentkezőket.

21 April 2016

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában három gimnázium működik: Pécsett a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont tagintézménye, Pakson a Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, valamint Tamásiban a Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium és Kollégium. Mindhárom intézményben április végén lesz a gimnáziumi ballagás.

21 April 2016

Katekéták, lelkipásztorok és befogadó csoportok vettek részt a XVI. katekumenátus konferencián Mohácson. A háromnapos konzultáción szó volt a beavató szentségekre való felkészülés szertartásainak történelmi változásairól, az európai helyzetképről, valamint a magyarországi katekumenátus fejlődési irányairól is.

19 April 2016

Április 17-én kilencedik és tizedik osztályos diákokat bérmált Udvardy György megyéspüspök Dunaföldváron. A diákok felkészítő hittanórákon vettek részt Petkó Tamás plébános vezetésével, a bérmálást megelőző este pedig a főpásztorral találkoztak: csendes szentmisén és kötetlen beszélgetésen vettek részt.

19 April 2016

A Pécsi Egyházmegye mint intézményfenntartó a hatályos jogszabályok betartásával működteti oktatási és nevelési intézményeit. A Fenntartó a pedagógus demonstráción való részvétellel kapcsolatban nagy körültekintéssel és a jogszabályok figyelembevételével alakította ki álláspontját, amelyet az érintett intézmények vezetőivel ismertetett.

19 April 2016

A két mohácsi katolikus iskola és a Veled Tartok egyesület közös szervezésében került sor a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskolában április 16-án az első Szülők Szombatjára.

18 April 2016

Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg az egyházmegyei sportnapot, ezúttal Siklóson. Húsz helyről csaknem 340 gyerek vett részt az eseményen.

18 April 2016

Összefoglaló 2016 márciusának egyházmegyei eseményeiről.

16 April 2016

Az Egyház a hivatások édesanyja

16 April 2016

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő oktatási és nevelési intézmények, amint korábban sem vettek részt, úgy a jövőben sem vesznek részt demonstrációkon.

15 April 2016

Százéves a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának cserkészcsapata. A centenáriumon felelevenítették az ifjúsági mozgalom múltját, és kiemelték szerepét az ifjúság keresztény értékrend szerinti nevelésében.

15 April 2016

Idén május 10-15. között, a Pécsi Egyházmegye és a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. közös szervezésében fő helyszínként Pécs városa ad otthont a Con Spirito Egyházzenei Fesztiválnak. A rangos nemzetközi esemény résztvevői között évről évre az egyházzene műfajának legjelentősebb előadói szerepelnek.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 May
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.
Hittanolimpia a Magtárban:
-
2024. 05. 09. - 2024. 05. 09.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2024. 05. 10. - 2024. 05. 10.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség