21 March 2016

Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét. Jézus ezen a napon vonult be Jeruzsálembe a kereszthalála előtti vasárnapon. Pécsett az ünnepi szentmisén a neokatekumenátus közösség pálmaágakkal kísérte Udvardy György megyéspüspököt. Ezzel emlékeztek arra, ahogyan János evangéliuma szerint Jézust pálmaágakkal köszöntötték az emberek.

21 March 2016

Végzős középiskolás fiataloknak szervez lelkigyakorlatot a Pécsi Egyházmegye Máriagyűdön. Az egyházmegyéhez tartozó gimnáziumoknak egy-egy hétvége jut, a kétnapos lelkigyakorlatokat Udvardy György megyéspüspök vezeti. A pécsi Szent Mór Katolikus Gimnázium diákjai elsőként, a húsvét előtti hétvégén érkeztek a zarándokházba.

20 March 2016

Március 18-án újra keresztúti ájtatosságot tartott a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont tantestülete és a diákság a Szent Kereszt Kápolnában. Ezúttal Miletics Katalin Janka szobrászművész munkáját, a Kezek keresztútja állt a középpontban.

18 March 2016

„Maradjatok itt és virrasszatok velem!" (Mt 26,38) Március 24-én, nagycsütörtökön este 9 órakor fáklyás zarándoklat indul a székesegyháztól a Mindenszentek templomának érintésével a Havihegyre, megidézve Jézus útját az olajfák hegyére.

18 March 2016

2016. február 20-án Szekszárdon, majd március 12-én Pécsen rendezték meg az idei tanév utolsó regionális hitoktatói továbbképzését. A két nap programja a nagyböjti, húsvéti készülődéshez igazodott. A résztvevőknek Sipos Edit, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Pedagógia-Kateketika tanszékének oktatója és Tolnai Éva hitoktató mutatott be egy-egy foglalkozást.

18 March 2016

A szentségek sajátsága, hogy általuk jelképes cselekedetek valóságos hatást eredményeznek. Szépen megfigyelhetjük ennek magyarázatát Jeruzsálemi Szent Cirill (megh. 387. március 18.) misztagogikus katekéziseiben, akinek ma ünnepli az egyház emléknapját.

18 March 2016

Március 17-én, csütörtökön folytatódott Udvardy György megyéspüspök felnőtt katekézise a Dóm-kőtárban. A főpásztor ezúttal két parancsolatot tárgyalt együtt: a hatodikat (Ne paráználkodj!) és az ehhez kapcsolható kilencediket (Felebarátod házastársát ne kívánd!).

17 March 2016

Összefoglaló az egyházmegye februári eseményeiről: nagyböjti gondolatok, a megszentelt élet évének lezárása és az új katolikus köznevelési stratégia ismertetése.

16 March 2016

Klimo György a 18. századi Pécs kultúrapártoló püspöke: nemcsak könyvtárat hozott létre, de éremgyűjteménye is híres volt. A Klimo-éremgyűjtemény sorsát végigkövető cikksorozatunk harmadik, befejező része az éremtár kirablásáról szól.

13 March 2016

2013. március 13-án választották meg Róma püspökének Jorge Mario Bergogliot, Buenos Aires bíboros érsekét, aki a történelemben először vette fel pápaként a Ferenc nevet. Szent Ferenc személyisége és szemléletmódja mindig is közel állt a jezsuita Bergogliohoz, aki Ferenc pápaként második enciklikájának címéül a Naphimnusz ismétlődő kifejezését választotta: „Laudato si' – Áldott légy!" A szegények, elesettek, szenvedők melletti kiállása éppúgy közismertté tette, mint a teremtett világ megóvása érdekében kifejtett tanítói buzgalma.

11 March 2016

2016. március 8-án tartotta utolsó iskolába hívogató foglalkozását a Boldog Gizella Katolikus Iskola, amelynek témája a sport volt. A játékos testmozgás azt a célt szolgálta, hogy bemutassa a leendő első osztályosok számára az intézményben választható sporttevékenységeket.

10 March 2016

Virágvasárnap három nagyszabású passiójáték lesz a Pécsi Egyházmegyében. 15 órakor a Tettyén az Ifjúsági Passiót láthatják az érdeklődők. Ugyancsak 15 órakor kezdődik Máriagyűdön az egyházközség passiójátéka. Bátaszéken pedig Szent Lukács passióját jelenítik meg a 18 órakor kezdődő püspöki szentmise keretében.

10 March 2016

A Pál apostol – dalok Pál levelei szerint című koncert idén ünnepli keletkezésének huszonötödik évfordulóját. Pál apostol leveleit Sumonyi Zoltán alakította versekké, a zenét pedig Gryllus Dániel szerezte. A jubileum alkalmából szervezett koncertturnénak pécsi állomása is lesz: a koncertet március 23-án 19 órakor hallhatjuk az evangélikus templomban.

09 March 2016

Tours-i Szent Márton születése 1700-as évfordulójának emlékévében a szombathelyi Szent Márton ereklye Pogányba érkezik március 12-én. A pogányi közösség régi idők óta tartja a hitvalló püspök tiszteletét, ezért kapcsolódik be saját programjaival az országos ünneplésbe.

09 March 2016

A pécsi Szent Egyed Közösség március 16-án ökumenikus imádságot szervez, amelyre szeretettel várja az érdeklődőket.

08 March 2016

Ismét Pécsre látogat Pál Ferenc atya: áprilisban és májusban két előadást tart majd, amelyekben az igazságosság, a megbocsátás és az irgalom fogalmairól fog beszélni.

08 March 2016

A Pécsi Esperesi Kerületben is megtartották a 24 órát az Úrért napot. Családtagokért, a fiatalságért, ismerősök és ismeretlenekért imádkoztak a hívek Pécsett.

08 March 2016

A Ferenc pápa felhívására indult 24 órát együtt az Úrral mozgalom az egész világon megmozgatta a katolikus híveket. Március 4-5-re az egész világon közös imádságokat, bűnbánati liturgiát és keresztutat tartottak.

07 March 2016

Március 5-én, szombaton tartotta a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont hagyományos nagyböjti lelki napját a diákok számára. A programokat a korábbi gyakorlatnak megfelelően állították össze, de az események között mindig akadnak új elemek is.

05 March 2016

A nagyböjt időszaka mit jelent ma, mire kötelezi a mai hívőt, a mai embert? Az egyház látszólag sokat engedett szigorából, de vajon milyen mélyebb megfontolás alapján?

05 March 2016

A pécsi Szent Ágoston templom közössége idén harmadik alkalommal rendez szabadegyetemi programot.

03 March 2016

Új állomásához érkezett az Egyházmegyei Pasztorális Terv készítésének folyamata 2016. február 29-én. A terv négy fő területe a liturgia, a közösségek, a szeretetszolgálat és a tanúságtétel.

03 March 2016

Kajtár Edvárd a Központi Szeminárium spirituálisa beszél a nagyböjtről.

02 March 2016

2016. február 27-én Pécsett találkoztak az új egyházmegyei szabályzat alapján már megalakult Plébániai Tanácsosok Testületének tagjai. A cél, hogy a testületek tagjai áttekintést kapjanak a Plébániai Tanácsosok Testületének működéséről.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 May
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.
Hittanolimpia a Magtárban:
-
2024. 05. 09. - 2024. 05. 09.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2024. 05. 10. - 2024. 05. 10.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség