19 April 2023

Ebben az évben is közös gyalogos zarándoklatra hívja Felföldi László pécsi megyéspüspök a Pécsi Egyházmegye híveit május 13-án. A Pécs és Máriagyűd közötti 22 kilométeres zarándoklatot az egyházmegye egyházközségeinek, közösségeinek megújulásáért ajánlja fel a főpásztor.

19 April 2023

A biztonságért felelős állami szervekkel történt egyeztetéseket követően az alábbiakban adnak tájékoztatást a szervezők a Kossuth téri szentmisére, továbbá a pápalátogatás rendezvényeire be nem vihető és bevihető tárgyakkal kapcsolatban.

18 April 2023

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat a megjelenését követő vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni Nyúl Viktor plébános, főiskolai tanár gondolataival, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét! (Húsvét 3. vasárnap, 2023. április 23.)

17 April 2023

Tamásiban, április 15-én tartotta a Pécsi Egyházmegye Ministráns Referatúrája a tavaszi ministránsnapot, melyre 9 és 16 év közötti fiatalok érkeztek a Pécsi Egyházmegye számos plébániájáról. A rendezvény megvalósításába egyházmegyénk papnövendékei, a cserkészek, hitoktatók és a Katolikus Karitász helyi önkéntesei is bekapcsolódtak. A program főpásztori szentmisével zárult.

17 April 2023

A Pécsi Egyházmegye közelmúltban kinevezett két plébánosát iktatta be Felföldi László megyéspüspök hivatali tisztségébe. A főpásztor április 15-én Lovász Zsolt Hosszúhetény új plébánosát, április 16-án Zab András Győző leendő iregszemcsei plébánost szentmise keretében iktatta be hivatalába.

16 April 2023

Az isteni irgalmasság ünnepét Szent II. János Pál pápa hirdette meg, melynek napja – Szent Fausztina nővér magánykinyilatkoztatása alapján – a húsvétvasárnapot követő első vasárnap, melyet 2023-ban április 16-án ünneplünk.

15 April 2023

A MÁV-VOLÁN-csoport közleményt adott ki, melyben arról adnak tájékoztatást, hogy díjmentes utazást biztosítanak az ország bármely pontjából az április 29-én a Papp László Sportarénában sorra kerülő ifjúsági rendezvényre, valamint az április 30-án a budapesti Kossuth téri pápai szentmisére érkező és onnan hazatérő zarándokok számára.

14 April 2023

Az esztergomi szeminárium ötödéves, diakónusszentelésre készülő növendékei – köztük Mihovics Szebasztián és Miklovits Attila, a Pécsi Egyházmegye papnövendékei - Blanckenstein Miklós pasztorális helynök vezetésével a fővárosban meglátogatták a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miklós utcai telephelyét, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központját és a pestszentimrei katolikus plébánia karitászcsoportját. Tapasztalataikról a Magyar Kurír nyomán adunk képet.

14 April 2023

Az utóbbi évek világméretű történései, köztük a Covid-járvány és az ukrajnai háború jelentős hatással voltak és vannak a szeretetszolgálat kötelékében tevékenykedőkre, így a Katolikus Karitász működésére is. Az országban elsőként újjáalakult Karitász csoport mai utódja, a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász igazgatóját, Besenczi Zsoltot kérdeztük szolgálatról, küldetésről, megnövekedett szerepvállalásról.

13 April 2023

Április 12-én, dr. Cserháti József néhai pécsi püspök 1994-ben bekövetkezett halála évfordulóján Mayer Mihály nyugalmazott püspök szentmisén emlékezett meg az egyházmegye korábbi főpásztorairól a székesegyházban. A liturgián koncelebrált Máger Róbert püspöki irodaigazgató és Berecz Tibor káplán. 

12 April 2023

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat a megjelenését követő vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni Nyúl Viktor plébános, főiskolai tanár gondolataival, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét! (Húsvét 2. vasárnap vasárnap, 2023. április 16.)

11 April 2023

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának Sajtóosztálya arról adott tájékoztatást, hogy elkészült a pápalátogatás hivatalos dala Camino – Krisztus, a jövőnk címmel .

11 April 2023

Őszentsége Ferenc pápa 2023. április 28-30. között apostoli látogatásra érkezik Magyarországra. A látogatás egyik kiemelt eseménye április 30-án, vasárnap 9.30-kor Budapesten, a Kossuth téren bemutatásra kerülő ünnepi szentmise lesz.

10 April 2023

Elindult az önkéntesek toborzása a pápalátogatás eseményeire. A legtöbb segítségre, a legtöbb önkéntesre a Kossuth téri szentmisén számítanak, de más helyszíneken is van lehetőség szolgálatra. Jelentkezési határidő: 2023. április 17. 

10 April 2023

Őszentsége Ferenc pápa 2023. április 28-30. között esedékes magyarországi látogatása során külön program keretében találkozik a fiatalokkal Budapesten, a Papp László Sportarénában. Az eseményre a szervezők két korosztályban: 13-18, valamint 18-30 év kor között várják a jelentkezéseket. Módosított jelentkezési határidő: 2023. április 10.

09 April 2023

Keresztény életünkben most gyengén világít az Istentől kapott küldetésünk, de amikor újra meggyújtjuk a húsvéti gyertyát, annak fényleni kell, annak fényében világítani kell - buzdított Felföldi László püspök április 8-án, nagyszombat este a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban celebrált vigília szentmisében, melyben hírül adták a világnak, hogy Krisztus dicsőségben feltámadt a halál sötétségéből. A főpásztor arra hívott minden hívő embert, hogy bátran adják tovább Jézus Krisztus fényének és világosságának gazdag üzenetét a világnak.  

08 April 2023

Felföldi László pécsi megyéspüspök húsvéti írása az Új Ember 2023. április 9–16-i ünnepi számában jelent meg.

07 April 2023

Nagypénteken a Katolikus Egyház Krisztus halálára és szenvedésére emlékezik. Ezen a napon a világon sehol sem mutatnak be szentmisét, hiszen Krisztus maga az áldozat, a díszeitől megfosztott templomi oltár emlékeztet a Golgota csupasz szikláira és az önmagát teljesen átadó Krisztusra is.

07 April 2023

Nagycsütörtök éjjelén fáklyákkal, gyertyákkal és mécsesekkel közel százan vonultak teljes csendben a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyháztól a Havihegyi Havas Boldogasszony-templomig Máger Róbert püspöki irodaigazgató vezetésével az utolsó vacsora eseményeinek emlékére. Hagyomány, hogy a templom előtti keresztnél egy papnövendék tanúságtételét hallgathatják meg a zarándoklat résztvevői.

06 April 2023

Április 6-án, nagycsütörtök délelőtt olajszentelési szentmisét mutatott be Felföldi László pécsi megyéspüspök Mayer Mihály nyugalmazott püspökkel, Bíró László nyugalmazott tábori püspökkel és az egyházmegye papságával Pécsen, a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A hagyományok szerint a lelkipásztorok megújították szenteléskor tett ígéreteiket, valamint az egyházmegye két papnövendékének ünnepélyes befogadása is megtörtént a papi rend felvételére készülő jelöltek közé.

06 April 2023

Nagycsütörtökön az Oltáriszentség és a papság alapításának ünnepén az Egyház az utolsó vacsorára emlékezik, ezzel kezdődik a szent három napnak nevezett liturgikus idő, amelynek során a keresztény hívek Krisztus megváltó áldozatát ünneplik az egész világon. 

06 April 2023

Nagyszerda este Máger Róbert püspöki irodaigazgató vezette a sötétzsolozsmát a pécsi székesegyházban. A templom szentélyében megtartott szertartásban Jeremiás próféta siralmait zsoltárokkal és szentírási szakaszokkal kiegészítve olvasták fel, illetve énekelték, miközben a gyertyatartóra helyezett tizenöt gyertyát egyenként eloltva, egyre nagyobb sötétség borult a templomra. A szimbolikus jelentésű liturgiában az imádság befejezését egy barkaág rituális kettétörése mutatta, melyet egy papnövendék végezett el. A zenei szolgálatban közreműködött a székesegyház Palestrina Kórusa, vezényelt Jobbágy Valér.

06 April 2023

Április 5-én zárult a Pécsi Egyházmegye nagyböjti lelkigyakorlat-sorozata a Pécsi Jézus szíve (Pius) templomban. Pécs városának több plébániájáról mintegy 300 hívő hívő érkezett, hogy részt vegyen a közös imádságra épülő lelkigyakorlaton, melynek elmélkedéseit dr. Kvanduk Frigyes általános helynök, Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök és dr. Simon-Wagner István, a pécsi ferences templom plébánosa vezették. A lelkigyakorlatot záró szentmise főcelebránsa Felföldi László megyéspüspök volt.

05 April 2023

„Az emberi élet, emberi méltóságunk megélése azon múlik, hogyan hordozzuk életünk keresztjét, hogyan éljük meg keresztutunkat. Minden ember élete egy keresztúti sor. Ha végignézzük Krisztus keresztútjának 14 állomását, felfedezzük, hogy rólunk szól, a mi életutunk állomásairól, találkozásainkról, eleséseinkről. Ezeket pedig nem elkerülni kell hanem jól megélni, mert így tudjuk gazdagítani a lelki életünket" -  Felföldi László pécsi megyéspüspök nagyböjtről, lelkigyakorlatról, keresztútról, életünk keresztútjáról.

05 April 2023

Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére készültek április 5-én a hivatali dolgozók, a gondnokság és a kórházlelkészség munkatársai, az idegenforgalomban dolgozók, valamint egyházmegyénk papnövendékei. A három, egyenként húsz fős csoportokban megtartott lelkiségi készületben Felföldi László megyéspüspök, Máger Róbert püspöki irodaigazgató, valamint Kovács József püspöki titkár kísérte a munkatársakat.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 April
M T W T F S S
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Közelgő események

Püspöki vigília szentmise Görcsönyben:
-
2025. 04. 19. -
Húsvéti vigília szentmise a székesegyházban:
-
2025. 04. 19. - 2025. 04. 19.
Püspöki szentmise Szedresen :
-
2025. 04. 20. - 2025. 04. 20.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 04. 20. - 2025. 04. 20.
Férfitalálkozó - Tamási:
-
2025. 04. 25. - 2025. 04. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség