Mohács

A mohácsi Fogadalmi templomban június 15-én Felföldi László pécsi megyéspüspök áldotta meg a nagy múltú Mohácsi Polgárok Olvasókörének új zászlaját, mely az előző, száz évnél is idősebb elődjének helyét vette át a szervezet életében. Az ünnepségen részt vett Csősz István nyugalmazott áldozópap, aki még 1991-ben a mohácsi plébánián adott helyet az olvasókör újjáalakuló ülésének, valamint Bacsmai László mohácsi plébános és Fekete Zoltán káplán.

Ünnepnap volt június 15-e a mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szent Ferenc Tagóvodájának óvodásai és az intézmény dolgozói számára. Átadták azt a közelmúltban zárult beruházást, melynek eredményeként a Magyar Katolikus Egyház országos óvodafejlesztési programja keretében mintegy 250 millió forint értékben korszerű, minden igényt kielégítő játszóudvarral bővült az intézmény.

„Éheztem és ennem adtatok” (Mt 25,35) – olvassuk a Szentírásban Jézus utolsó ítéletről szóló tanításában, melyet a Pécsi Egyházmegye Mohácson működő Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász Csoportjának önkéntesei maguk is nagyon komolyan gyakorolják mindennapjaikban. A közösség életéről és munkájáról Besenczi Zsolt pécsi egyházmegyei karitászigazgató kérdezte Martina Erzsébetet, a mohácsi csoport vezetőjét.

Nem csupán nevükben hordozzák a szolgáló szeretet iránti elkötelezettségüket, hanem tevékenyen meg is élik azt. A mohácsi Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász Csoport tagjai - számos karitatív feladatuk mellett – ezúttal az egyházmegyei nagyböjti lelkigyakorlat február 26-i mohácsi alkalmán segédkeztek. Ahogy ők fogalmaznak: „embertársaik önzetlen segítése vezérli mindennapjaikat”.

Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket” (Mt 5,9) mottóval hívja és várja Felföldi László megyéspüspök és a papság a Pécsi Egyházmegyében élőket egy, a hívek teljes közösségét megszólító nagyböjti rendezvénysorozatra 2023. február 25. és április 5. között.

A Pécsi Egyházmegye két településén tartanak Jegyes Hétvégét 2023 tavaszán. Máriagyűdön március 17-19. között, Magyarszéken május 26-28. között várják azokat a jegyespárokat, akik komolyan gondolják a másik melletti elköteleződésüket, és hisznek abban, hogy a házasság egy életre szóló szeretetkötelék.

Az óvoda névadó szentjének ünnepnapjához kapcsolódva rendezték meg az immár hagyományos Nagyszülők hete elnevezésű programsorozatot október első hetében Mohácson, az Assisi Szent Ferenc Tagóvodában, melyen a nagypapák, a nagymamák és unokáik közös programokon vettek részt. Az óvoda beszámolóját szerkesztve közöljük.

A feltámadás a húsvét ereje és öröme, az a szabadság és az az erő, amelyre mindnyájunk szíve vágyik: hogy szeressenek és életünk lényege a szeretet ajándékozása legyen – mondta Felföldi László megyéspüspök az április 17-én, húsvétvasárnap Mohácson bemutatott ünnepi szentmisén. A Fogadalmi templomban megtartott liturgián koncelebrált Bacsmai László plébános.

Kollár Ákos fotós horvát nemzetiségű falvak templomainak monstranciáiról, azaz szentségmutatóiról készült fotóiból nyílt kiállítás Mohácson. A rendezvény ünnepélyes megnyitóját április 11-én, a nagyhét első napján tartották a Kossuth Teátrum Művelődési Házban.

Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

Az elmúlt otthon töltött hetek sok nehézséget róttak ránk, testileg-lelkileg embert próbáló időszak volt ez mindannyiunk számára.  A mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola néhány diákjának írását közöljük, amelyekben a gyerekek megfogalmazzák, hogyan élték meg ezt az időszakot, miért hálásak Istennek.

A Mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola diákjai a Föld napja alkalmával számos, a tudatos táplálkozást, teremtésvédelmet és egészségmegőrzést segítő programon vettek részt pedagógusaik jóvoltából.

Január 21-én a főpásztor a Komlói Esperesi Kerület papjaihoz utazott, hogy lehetőséget nyújtson a személyes találkozásra. Felföldi László püspök atya az elmúlt időszakban három esperesi kerületet látogatott meg, a közeljövőben pedig újabb öt helyszínre érkezik.

Szent Mór ünnepén, október 25-én Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó diakónussá szentelte Dr. Kovács Tibor, László Péter és Priskin Zsolt akolitusokat, valamit ez alkalommal adta át az egyházmegyei kitüntetéseket, amelyeket hűen szolgáló öt hívő vehetett át.

Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó október 18-án megáldotta a Pécsi Egyházmegyében, illetve Magyarországon is kiemelt jelentéssel bíró, felújított Mohácsi Fogadalmi Emléktemplomot.

A Pécsi Egyházmegye két párhuzamos beruházása zajlik a történelmi városban, Mohácson. A Fogadalmi Emléktemplom restaurálása az utolsó szakaszba ért, és a helyi katolikus oktatási intézmény korszerűsítése is folyamatos.

„Magzatokért, gyermekekért, akiknek rövid földi élete ÜZENET” - olvasható a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösség kezdeményezésére a mohácsi temetőben felállított emlékmű oldalán.

Udvardy György érsek, pécsi apostoli kormányzó videóüzenete mellett Mindenszentek ünnepéről ez alkalommal Mohácsról tudósítunk.

Közös útra invitálja a Pécsi Egyházmegye több plébániája (mohácsi, komlói, szekszárdi, pécsi /kertvárosi/ Szent Erzsébet) mindazokat a felnőtteket, akik egyrészt keresik saját útjukat, másrészt keresik a választ, hogyan boldogulhatnak a mindennapi életben, miként tudnának teljesebb életet élni, esetleg jó döntéseket hozni, megoldást találni felmerülő problémáikra, vagy akár megtalálni hivatásukat.

Negyedik alkalommal került megrendezésre az Elsőáldozók találkozója Máriagyűdön, amelyen közel 200 gyermek vett részt papok, hitoktatók és szülők kíséretében.

2018 szeptembertől Udvardy György pécsi megyéspüspök minden hónap első csütörtökén 17.00 órától szentségimádást tart, majd 18.00 órától szentmisét mutat be, amelyet a papi hivatásokért ajánl fel.

Február 17-én véget ért a házasság hete. A rendezvénysorozat célja idén is az volt, hogy a házasság és a család fontosságára irányítsa a társadalom figyelmét. A Pécsi Egyházmegye területén, Baranya és Tolna megye nyolc városában zajló programsorozatot szentmise és a házaspárok megáldása zárta a pécsi székesegyházban.

December 14-én Udvardy György megyéspüspök tartott lelkigyakorlatot a mohácsi katolikus intézmények dolgozóinak a Park Utcai Katolikus Általános Iskolában.

December 7-én, pénteken délután tartották a mohácsi Park utcai iskolában a tagóvodával közösen az Adventi udvar rendezvényt.

Az Öngondoskodó háztartások programcsoport a Katolikus Karitász családokat támogató modellprogramja. Három karitász-program tartozik ebbe a körbe: az Akarom, a Szép otthonok, valamint a Zöldellő kertek. A Szép otthonok program tavaly indult útjára a Pécsi Egyházmegyében, és két vidéki karitász-csoport vett részt a modellprogramban.

Az egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására Udvardy György megyéspüspök 2018. augusztus 1-jével az alábbi személyi és területi változtatásokat rendelte el:

Idén is szervez missziós napokat a Pécsi Egyházmegye, hogy segítse a helyi plébániai csoportokat, megszólítsa azokat, akik még nem hallottak a jézusi tanításról és megerősítse a bizonytalanokat abban, hogy jó az egyházhoz tartozni.

2018. március 9-én és 10-én tartották húsvétra felkészítő lelkigyakorlatukat a mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola növendékei és tanárai.

Hatvan évvel ezelőtt, 1958. március 2-án halt meg Virág Ferenc, a Pécsi Egyházmegye huszadik századi történetének nagyformátumú püspöke.

A Házasság Hetén a Pécsi Egyházmegyében is számos program várta a párokat, hogy egy hétig egymásra figyeljenek és mások figyelmét is felhívják a házasság értékeire.

Február 10-én szombaton kezdődik a Házasság Hete programsorozat. A Pécsi Egyházmegye területén számos program várja egész héten az érdeklődőket.

2017. december 1-jén az adventköszöntő délután alkalmából szélesre tárta kapuit a mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola.

Új helyen folytatja egyre bővülő tevékenységét a mohácsi karitász-csoport.

Október második hétvégéjén szervezték meg országosan, így Baranyában is a 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű programot, amelyre megyénkben mintegy 300-an jelentkeztek. Többségük most először vesz részt az akcióban.

Mohácson tartotta őszi papi rekollekcióját a Pécsi Egyházmegye október 9-10-én. Az egyházmegye papjainak a szervezeti működésről beszéltek a különböző területek munkatársai, és lehetőség volt a gyakorlati problémák megbeszélésére, tapasztalatcserére.

Október elején a nagypapákat hívták a mohácsi Szent Ferenc Katolikus Óvodába, hogy egy délelőttöt unokáikkal töltsenek. Az Assisi Szent Ferenchez, valamint az állatok és az idősek világnapjához kapcsolódó tematikus hét lezárásaként madáretetők készültek, ehhez a nagypapák barkácstudását hívták segítségül a gyerekek.

A Pécsi Egyházmegye eseményeinek összefoglalója 2017 szeptemberéből.

2017. szeptember 6. és 13. között Mohács testvérvárosában, Bensheimban járt a Park Utcai Katolikus Általános Iskola 18 tanulója.

2017. szeptember 16-án került sor a Pécsi Egyházmegye „Pretiosus Sanguis: A bátai Szent Vér Kegyhelytől a bátaszéki molyhos tölgyig – A bátai Szent Vér Kegyhely komplex turisztikai fejlesztése” című projektjének nyitórendezvényére.

2017. szeptember 3-án tartották a mohácsi Fogadalmi templomban a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola tanévnyitó szentmiséjét.

A mohácsi csata 491. évfordulója alkalmából augusztus 27-én, vasárnap Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrált szentmisét.

Június közepén harminc ötödik osztályos diák vett részt az egyházmegyei hittantáborban Magyarhertelenden.

Május 21-én vasárnap délelőtt Mohácson, a 10.30 órakor kezdődő szentmise keretében bérmálást tartottak a fogadalmi templomban.

Május 5-én a mohácsi Boldog Gizella Katolikus Iskola közössége védőszentjére emlékezett. Az ünnepi napot reggel szentmise nyitotta, amelyen Bacsmai László, az iskola püspöki biztosa interaktív prédikációban elevenítette fel első királynénk életútját.

Uhl Antal, a Pécsi Egyházmegye papja mintegy 1200 zsidó család életét mentette meg a második világháborúban a biztos haláltól. A mohácsi származású katolikus pap emlékére szülőházán táblát helyeztek el, amelyet május 5-én Udvardy György pécsi megyéspüspök áldott meg.

LD honlap logó

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség