közösség

Magyarországon július 2-án emlékezünk az áldott állapotban lévő Szűz Mária és nagynénje, a Keresztelő Szent Jánost méhében hordó Erzsébet találkozására. A látogatásnak egy különös értelmezését adja Christian de Chergé, a thibirine-i trappista monostor 1996-ban meggyilkolt perjele, akinek boldoggá avatásáról idén januárban született döntés.

2018. június 28-án a pécsi Jézus Szíve Plébániatemplomban kaptak püspöki áldást az idén diplomázó orvostanhallgatók. Udvardy György pécsi megyéspüspök Isten kegyelmét kérte a medikusok jövőbeni munkájára.

„Készítsétek az Úr útját…” A Lukács evangéliumából vett idézet volt a mottója annak a missziós napnak, amelyet a závodi templombúcsú alkalmából szerveztek június 24-én délután.

Június 17-én Szekszárdon mutatta be első szentmiséjét Lábár Tamás, akit június 16-án szentelt pappá a Pécsi Egyházmegye főpásztora.

Június 16-án mutatta be első szentmiséjét Fekete Zoltán a németkéri Szent Kereszt felmagasztalása templomban.

A Magyar Pálos Rend idei legnagyobb, országos találkozóját tartották meg Pécsett szombaton, június 9-én.

Évente kétszer találkoznak a Pécsi Egyházmegyében működő plébániai karitász csoportok önkéntesei, hogy szakmai tudásukat tovább mélyítsék és információt kapjanak a segélyszervezet aktuális tevékenységéről.

Május 19-én Bátaszéken tartották országos találkozójukat a Szent Mónika Közösségek. A keresztény édesanyákat összefogó imacsoportok célja, hogy gyermekeiket a hit útján tartsák.

Ahogy 2009 óta minden májusban, idén is útnak indultak a Pécsi Egyházmegye hívei, akik a gyalog megtett 25 kilométernyi zarándokutat a hit megerősödéséért ajánlották fel.

Május 27-én, a Szentháromság napi német búcsún már régi pompájában csodálhatják meg a hívek a máriakéméndi templom előtt álló két Zsolnay pirogránit angyalszobrot.

A húsvét utáni ötvenedik napon a húsvéti misztérium beteljesedését, a Szentlélek eljövetelét, ajándékainak kiáradását és az Egyház születését ünneplik a katolikusok.

Május 12-én a máriagyűdi gyalogos zarándoklat zárásaként bemutatott hálaadó szentmisén Udvardy György pécsi megyéspüspök arra bíztatta a híveket, bátran szülessünk újjá keresztségünkben is.

Május 9-én ismét a Pécsről elhurcolt zsidókra emlékeztek a Szent Egyed Közösség és a Pécsi Zsidó Hitközség szervezésében.

Anyák napján az édesanyákat köszöntő és ünneplő családi napot szerveznek Máriagyűdön. Az Anyafesztivál célja, hogy az év ezen napján az édesanyák kerüljenek középpontba.

Tizedik alkalommal szervez zarándoklatot Máriagyűdre a Pécsi Egyházmegye május 12-én. A zarándoklat célja az egyházmegyében élők hitének és keresztény identitásának megerősítése.

Húsvéti projektnapot szervezett a komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola. A hagyományos rendezvény a nagyhéten segít elmélyíteni a húsvét üzenetét az iskola tanulói számára.

Alábbiakban a Szombathelyi Egyházmegye közleményét adjuk közre.

Szentmisével és különleges idegenvezetéssel emlékezik elhunyt püspökeire április 12-én a Pécsi Egyházmegye.

A nagyheti és húsvéti szertartásokon Udvardy György pécsi megyéspüspök a remény és a hűség gondolatát emelte ki a híveknek.

Évek óta hagyomány, hogy a Pécs-kertvárosi plébánia közösségei az utcán járják végig Jézus nyomán a keresztutat. Minden stációt egy plébániai közösség vállalt, az utolsó állomáson pedig Udvardy György pécsi megyéspüspök vette vállára a kétméteres keresztet.

Tavaly húsvétkor imaszövetség alakult a pécsi egyházmegyében. Az elmúlt egy év során több mint háromszázan vállalták, hogy imádságaikkal csatlakoznak az egyházmegye küldetéséhez.

Ökumenikus imádságra hív mindenkit a Szent Egyed közösség március 26-án 18.00 órára a Lyceum-templomba, ahol a XX. században és napjainkban hitükért vértanúságot szenvedettekről emlékeznek meg.

Virágvasárnap ismét bemutatják az ifjúsági passiót a Tettyén. Az élőszereplős szenvedéstörténetet idén is a Pécsi Egyházmegye ifjúsági referatúrája szervezi Nagy Norbert ifjúsági referens vezetésével.

A lengyel pálos szerzetes a magyar érdemrend középkeresztjét kapta lelkipásztori szolgálata, és a magyar-lengyel barátság elmélyítésében vállalt szerepe elismeréseként.

Március 19-én tartotta névadójának, Szent Józsefnek az ünnepnapját a 25 éves szekszárdi Szent József Iskolaközpont.

Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház. A Pécsi Püspökség idén több programmal várja a családokat a közös ünneplésre.

A Bonyhádi Katolikus Közösség havonta rendez plébániai nyílt napot.

A négy éve befejezett külső felújítás után a templombelső is megújult Udvariban. A munkálatok befejezését követően március 11-én délelőtt Udvardy György pécsi megyéspüspök áldotta meg az elkészült Nagyboldogasszony-templomot.

A Szent Egyed közösség nagyböjtben is keresi a szenvedés enyhítésének lehetőségeit.

Február 17-én délelőtt szentmisét mutattak be az elhunyt hajléktalanok emlékére az irgalmasok Szent Sebestyén vértanú templomában. A liturgiát, amely Miklós miséje néven vált ismertté, 7 éve a pécsi Szent Egyed közösség szervezi. Az eseményre azokat a hajléktalanokat hívják meg, akiket a közösség tagjai az év során Pécs különböző pontjain látogatnak.

Az előző év novemberében hozta nyilvánosságra a Szentszék azt a dekrétumot, amelyben Brenner János vértanúságának elismerése szerepel. Az egykor a szombathelyi egyházmegyében szolgáló Brenner Jánost május 1-jén avatják boldoggá, erre az eseményre hív mindenkit Székely János szombathelyi megyéspüspök, akinek levelét változtatások nélkül közöljük.

A Magtár Látogatóközpontban ünnepelte a házasság világnapját, egyben a házasság hetének kezdetét a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. Az ünnepre határon innen és túlról is szép számban érkeztek a három- vagy több gyermeket nevelő házaspárok.

A Pécsi Egyházmegye a Baranya megye területén működő plébániai és lelkiségi közösségek vezetőinek szervezett találkozót február 10-én délután a pécsi Dóm Kőtárban.

Idén február 13-án, a népi elnevezés szerint húshagyó kedden ér véget a farsang, a nagyböjtöt megelőző időszak.

Szerzetesekkel találkoztak középiskolás tanulók Pécsett, hogy az élethivatásról és a tervekről beszélgessenek. A megszentelt élet napján nem csupán a szerzetesi életformát ismerhették meg közelebbről a diákok, hanem a világi hivatásokhoz kapcsolódó elköteleződésről is véleményt alkothattak.

A malenkij robot áldozataira emlékeztek Siklóson január 27-én. A Siklósi Vár- és Múzeumbarátok Köre ezzel a rendezvénnyel minden évben emléket állít a kényszermunkára hurcolt áldozatoknak.

Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén tartja a katolikus egyház a megszentelt élet napját. Ezen a napon az egyház kifejezi megbecsülését azok iránt, akik Krisztus szorosabb követését választották, és szerzetesként tesznek tanúságot az evangélium mellett.

Taizé-i találkozón vettek részt a PécsiKatifi fiataljai Bázelben tavaly decemberben. A félszáz ifjú zarándok azért kelt útra, hogy a keresztény fiatalok között minél több szálon kialakulhasson a kapcsolat.

Védőszentjüket, Remete Szent Pált ünnepelték pécsi templomukban a pálos rend tagjai.

Vízkereszthez kötődik a házszentelés hagyománya, de az otthon megáldását beköltözés vagy nagyobb felújítás után, az év bármely időszakában lehet kérni.

Karácsony előtti hálaadásra és közös ünneplésre gyűltek össze a Máltai Szeretetszolgálat pécsi és régiós önkéntesei, a máltai intézmények és a modellprogramok munkatársai december 22-én.

Közel két évtizede különleges pásztorjátékkal készülnek karácsonyra a Pécs Donátus városrészében élő családok. Eleinte házról házra jártak a betlehemes darabbal, majd a Szent Donát-kápolnába hívták a nézőket. A cél hosszú évek óta ugyanaz: azok, akik egy helyen laknak, lelkiekben közösen készüljenek karácsony ünnepére.

A hajléktalanokat és a rászorulókat több szervezet is segíti az adventi és a karácsonyi időszakban. A tartós élelmiszer-, ruha- és melegétel-osztás mellett a lelki segítségnyújtással is enyhíteni próbálnak a nélkülözők terhein.

December 10-én a belvárdgyulai római katolikus hívek templomuk felszentelésének tizedik évfordulóját ünnepelték.

A szekszárdi Szent Rita Katolikus Óvodába járó gyerekek és szüleik idén is közösen készítették el az adventi koszorúkat. Hagyományosan énekkel, verssel, közös ünnepel vezették be a karácsonyvárás időszakát.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai november 20. és 24. között ad limina látogatáson vettek részt Rómában. A küldöttség tagját, Udvardy György pécsi megyéspüspököt Gedő Ágnes kérdezte tapasztalatairól, élményeiről a Vatikáni Rádióban.

Idén november 10-11-én tartottak kétnapos lelkigyakorlatot a pécsi egyházmegyei karitász önkénteseinek. Az együtt töltött hétvégén a tanulás, a tapasztalatszerzés, az információcsere és fejlődés mellett a feltöltődésé a főszerep.

LD honlap logó

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség