közösség

A Pécsi Egyházmegye eseményeinek összefoglalója 2017 júniusából.

Zarándoklattal erősítették és tették élővé a kapcsolatot a bátai és környékbeli hívek a garamszentbenedeki kegyhellyel.

Július 8-án a szombathelyi Sarlós Boldogasszony-székesegyházban beiktatták a Szombathelyi Egyházmegye új főpásztorát, Székely Jánost, korábbi esztergom-budapesti segédpüspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnökét.

Nőj nagyra! - ez volt az idei, immár 35. máriagyűdi ifjúsági találkozó mottója, melyen a felnőtt-lét kérdéseit, nehézségeit járták körbe. Több mint százötvenen vettek részt a találkozón.

2017. június 30-án a pécsi Jézus Szíve Plébániatemplomban kaptak áldást az idén diplomázó orvostanhallgatók. Udvardy György megyéspüspök Isten kegyelmét kérte hivatásukra és egyesével megáldotta a jelenlévő medikusokat.

A Magyar Katolikus Egyház június 29-e, Szent Péter és Pál apostolok ünnepe utáni első vasárnap, idén július 2-án tartja a péterfillérek gyűjtését az ország katolikus templomaiban. A befolyt összeget a Szentatya karitatív céljaira fordítják.

A Pécsi Egyházmegye fővédőszentje, Szent Péter ünnepén Udvardy György megyéspüspök mutatta be a szentmisét a Pécsi Székesegyházban. A szentmise után egyházmegyei kitüntetéseket adtak át.

Négy szír származású, ám Moszulban élő katolikus pap érkezett hazánkba. Az atyák a tervek szerint a Pécsi Egyházmegyében, Pécsett és Máriagyűdön is tartottak volna szentmisét és előadást, ám az atyák látogatása elmarad.

Idén negyedik alkalommal tartottak közös lelkinapot a Pécsi Egyházmegye papjainak, szerzeteseinek szülei. Az évente megrendezett találkozóra idén negyvenen jöttek el.

Június 5-én, pünkösdhétfőn tartotta a Közösségek ünnepét a Pécsi Egyházmegye. Az ünnepi szentmisét követően a résztvevő közösségek mutatták be tevékenységüket. A rendezvény célja az volt, hogy az egyházmegye területén működő csoportok bepillantást nyerjenek egymás mindennapjaiba.

A tanév utolsó napján Máriagyűdre hívta Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházmegye iskoláinak tanulóit. A találkozó célja az volt, hogy a diákok, megtapasztalva a közösséget, jókedvűen, örömmel adjanak hálát az elmúlt időszakért.

Június 5-én, pünkösdhétfőn tartotta a Közösségek ünnepét a Pécsi Egyházmegye. Az ünnepi szentmisét követően a résztvevő közösségek mutatták be tevékenységüket. A rendezvény célja az volt, hogy az egyházmegye területén működő csoportok bepillantást nyerjenek egymás mindennapjaiba, valamint, hogy azok a látogatók, akik még nem tagjai egyik közösségnek sem, kedvet kapjanak a közös munkához.

Június 4-én, pünkösdvasárnap ünnepi szentmise keretében szolgáltatta ki a bérmálás szentségét Udvardy György pécsi megyéspüspök a pécsi Székesegyházban.

A Pécsi Egyházmegye közösségei szolgálatuk bemutatásán túl játékokkal, ügyességi és szórakoztató feladatokkal várnak minden érdeklődőt június 5-én, pünkösdhétfőn a Dóm térre.

Színes programokkal ünnepelt névadója liturgikus emléknapján a 25 éves szekszárdi Szent Rita óvoda.

Közel hatszázan vettek részt a Pécsi Egyházmegye elsőáldozóinak találkozóján Máriagyűdön május 27-én. A második alkalommal megszervezett eseményre a 270 gyermeket, akik idén találkoznak először az eucharisztiával, szüleik és hitoktatóik is elkísérték.

Május 21-én vasárnap délelőtt Mohácson, a 10.30 órakor kezdődő szentmise keretében bérmálást tartottak a fogadalmi templomban.

Idén májusban 26. alkalommal érkeztek tanulók Mohácsra a Park Utcai Katolikus Általános Iskola meghívására az intézmény bensheimi testvériskolájából.

Május 13-án a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban püspökké szentelték Varga Lászlót. A szentelés szertartását Erdő Péter bíboros, prímás vezette, a társszentelők Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius és Balás Béla emeritus kaposvári megyéspüspök voltak. 

Május 9-én emlékeztek meg az 1944-ben Pécsről és Baranyából munkatáborba kényszerített zsidó családokról a Pécsi Zsidó Hitközség valamint a Szent Egyed Közösség tagjai. A mintegy ötvenfős emlékmenet a ferencesek templomától indult kedden este, és a Kossuth téren, a zsinagóga előtt tartott beszédekkel és megemlékezéssel zárult.

LD honlap logó Telefon
2021 május
M T W T F S S
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

ELMARAD - Sérültek búcsúja:
Máriagyűd -
2021. 05. 14. - 2021. 05. 14.
ELMARAD - Pedagógusnap:
Pécs -
2021. 05. 15. -
Intézményvezetői értekezlet:
Magtár Látogatóközpont nagyterme -
2021. 05. 17. -
ELMARAD - Szabadegyetem:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 05. 19. -
Lectio Divina Eucharistica:
Dóm Kőtár -
2021. 05. 20. - 2021. 05. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség