Pécsett, a Pius templomban hosszú évek óta hagyomány, hogy február 3. és 11. között naponta imádkozzák a lourdes-i kilenced egy-egy napjának imáját. Mivel február 11. a Betegek világnapja, a szentmisén szolgáltatták ki a betegek kenetét a szenvedőknek.

Február 11-én a 17 órai szentmisén szolgáltatták ki a betegek kenetét.

Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére 1993 óta február 11. a Betegek világnapja. 1858-ban ezen a napon jelent meg a Szűzanya egy Soubirous Bernadett nevű francia lánynak Lourdes-ban, majd néhány nappal később a jelenés helyén lévő barlangban csodatevő forrás fakadt. Szent Bernadett szerzetes lett, rövid élete során összesen tizennyolcszor jelent meg előtte a Szűzanya. Az első jelenés helyén épült templomba évente több százezer zarándok érkezik, és több ezerre tehető a csodás gyógyulások száma. A világnap célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését." Az Egyház ezen a napon a betegekért imádkozik, a szentmiséken sok templomban kiszolgáltatják a betegek kenetét a szenvedőknek. A lourdes-i jelenések természetfeletti jellegét XIII. Leó pápa hivatalosan is elismerte 1891-ben.

Pécsett a Pius templom egykori káplánja, Lőrincz Sándor atya vezette be a lourdes-i kilenced imádságot, amelyet Lőrincz atya 2013-as halála után is folytatnak. Minden évben február 3. és 11. között naponta imádkozzák a kilenced egy-egy napjának imáját a templom lourdes-i kápolnájában. Február 11-én a 17 órai szentmisén szolgáltatták ki a betegek kenetét.

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 december
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Roráté szentmise a székesegyházban:
Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház -
2022. 12. 06. - 2022. 12. 06.
A két pápa:
PPHF, Pécs, Hunyadi utca 11. -
2022. 12. 07. - 2022. 12. 07.
Horvát advent:
Pécs, székesegyház -
2022. 12. 09. - 2022. 12. 09.
Férfitalálkozók - Tamási:
-
2022. 12. 09. - 2022. 12. 09.
Adventi gyertyagyújtás 3.:
Pécs, Széchenyi tér -
2022. 12. 10. - 2022. 12. 10.

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség