Február 16-án, vasárnap ért véget a Házasság hete országos programsorozat, melyhez a Pécsi Egyházmegye és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete számos előadással, műsorral csatlakozott. Baranya megye székhelyén ezen a délutánon a családoktól volt hangos a Széchenyi tér.

A párokat kilenc napon át várták a családi- és házasélettel kapcsolatos előadások, zenés vagy éppen táncos események, melyek a február 16-ai programmal zárultak. Utóbbi alkalmával került sor azokra a beszédekre, melyek hallatán vasárnap délután az emberek felálltak a kávéházak teraszán, megálltak a városi séta közepette, hogy megnézzék, mitől harsog a Széchenyi tér. Nyúl Viktor, pasztorális helynök és Nagy Zoltán Csaba, református lelkész mellett felszólalt Nagy Péter is, a Pécsi Egyházmegye közoktatási munkatársa. „Jó volt, hogy a Házasság hetén felhívhattuk a figyelmet arra, hogy igenis kell egymással foglalkoznunk, hogy a rohanó világban, a napi feladataink- és a teljesítéskényszer között is ápolni kell a kapcsolatunkat. Valamiért mindenről azt gondoljuk, hogy önmagától képtelen fennmaradni, a kapcsolatról mégis egész másképp vélekedünk, és azt valljuk, hogy, amit elindítottunk egy másik emberrel, az onnantól kezdve állandóan működni fog. S miközben az egzisztenciaépítésbe újra és újra nagy erőt invesztálunk, addig a házasságukban ez elmarad, mert ott spóroljuk meg ezt az energiát. Márpedig, ha ezt az értéket nem tartjuk meg, és nem erősítjük, akkor nem lesz mit átadnunk a gyermekeinknek” – mondta Nagy Péter, majd ezt követte a családos felvonulás, amely felekezettől függően három irányba haladt. Így a keresztény hívők a Ferencesek utcáján át, énekszó kíséretben mentek el a Szent Ferenc templomhoz.

Az énekléssel kísért menet alatt még többek tartották a kezükben a forralt bort, a teát és a pogácsát, amelyeket a Széchenyi téren kínáltak, a felvonulás végére azonban mindenki elcsendesedve lépett be Isten házába, ahol közös imádsággal és a házaspárok megáldásával folytatódott a nap. Jó volt látni, ahogy a párok egy mozgalmas, élményekben gazdag hét után együtt töltve a vasárnap délutánt, a templomban ünnepelték életre szóló kapcsolatukat, melyet egykor Isten színe előtt kötöttek. Bár az ezt megelőző napokban is több elgondolkodtató előadást hallhattak az érdeklődők, nem túlzás azt mondani, hogy a „mondat végére” mégiscsak Nagy Péter második beszéde tette fel a pontot. A Pécsi Egyházmegye közoktatási munkatársa, és a Házasság hete szervezője bár közvetlenül nem összegezte az előző napokat, közvetetetten mégis így érezhették a résztvevők, amikor elhangzott: „az életünk akkor lesz boldog, ha egyensúlyban van, és ehhez szükségünk van egy párra", hiszen a maga módján minden Házasság hetén szervezett előadás erről a szeretetről szólt, melyben kiteljesedhetünk. 

záróHH 50

Végül a Házasság hete a Ferences templomban tartott esti szentmisével ért véget, melyet Nyúl Viktor pasztorális helynök tartott, aki prédikációjával egy elgondolkodtató példával magyarázta az évközi 6. vasárnap tanítását (Mt 5,17-37). „Egy alkalommal Rómában az egyik atya a következőt mondta: életünk során egy 30 centiméteres utat kell csupán megtennünk, de ezt az utat nagyon nehezen tudjuk megtenni. Ugyanis ez a hossz arra utal, hogy amit gondolunk, amit mondunk, az lemenjen a szívünkbe is, vagyis eszerint hozzuk meg a döntéseinket. Jézus Krisztus beteljesíti a szavát a cselekedeteivel, és arra hív bennünket, hogy a házastársak, a családtagok, illetve minden keresztény ember törekedjen arra, hogy a szavunk egységben legyen a cselekedeteinkkel. Legyünk tanúságtévő keresztények, hiszen Jézus figyelmeztet minket.

"Ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába." (Mt 5,20)

Ez a Biblia nyelvén azt jelenti, hogy Isten szavát befogadjuk a szívünkbe, a családunkba, és eszerint élünk, cselekszünk” – mondta homíliájában Viktor atya, végül a szentmise örömüzenetét hangsúlyozta, miszerint Jézus ezen a napon is gyengéden maga köré hívott bennünket, és tanít, mert Ő az, aki beteljesíti az írásokat, az ószövetségi ígéreteket, a vágyainkat, és azt, hogy a cselekedeteink a szavával egységben vannak – családon belül és kívül egyaránt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

2020 április
M T W T F S S
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Közelgő események

ELMARAD - Olajszentelési szentmise:
Pécsi Székesegyház
2020. 04. 08. - 2020. 04. 08.
ÁTSZERVEZŐDIK - Elhunyt püspökök szentmiséje:
Pécsi Székesegyház
2020. 04. 08. - 2020. 04. 08.
ELMARAD - Sötétzsolozsma:
Pécsi Székesegyház
2020. 04. 08. -
ELMARAD - Szentmise az utolsó vacsora emlékére:
Pécsi Székesegyház
2020. 04. 09. -
ELMARAD - Urunk szenvedésének ünneplése:
Pécsi Székesegyház
2020. 04. 10. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi