A pécsi egyházmegye püspökei

Katolikus püspökök kinevezésének története

A 11. századtól a Magyar Királyság területén a püspököt a székeskáptalan választotta, akit azután a pápa nevezett ki. A 14. századtól a Szentszék igyekezett ezt a jogosultságot magához vonni. 1417-ben Luxemburgi Zsigmond (1387–1437) a Konstanzi Zsinaton (1414–1418)1 elismertette a bíborosi kollégiummal a mindenkori magyar király főkegyúri jogát, melynek következtében a Magyar Királyságban már az uralkodó nevezte ki a püspököt, majd azt a pápa megerősítette. A káptalan továbbra is a püspök véleményadó testülete maradt, majd később széküresedés (sede vacantia) idején testületéből káptalani helynököt választottak. Ez a jogi helyzet egészen 1920-ig fennállt.

A 16. században a Hódoltság területén a király kinevezett ugyan püspököket, a jóváhagyást és a felszentelésre való megerősítést a pápa ezután is megküldte. Ám sok esetben a király által kinevezett (választott/címzetes) püspök nem kapta meg a pápai bullát. Magyarországon – a királyi kinevezés alapján – akkor is teljes jogú püspöknek tekintették a kinevezettet, ha nem is volt felszentelt (konszekrált) püspök. Pécs török általi elfoglalása után a felszabadulásáig (1543–1686) a pécsi egyházfők külön pápai engedéllyel nem tartózkodtak Pécs városában, sem egyházmegyéjük területén. A Szentszék a 17. században az egész hódoltsági területet a belgrádi püspök adminisztrálására bízta.

Az 1848. évi III. törvénycikk 7. §-a2 egy kis kiegészítést tett a jogszabályozásban, és kimondta, hogy az érsekek, püspökök, prépostok és apátok kinevezése „mindig az illető felelős magyar miniszter [ti. a mindenkori vallás- és közoktatásügyi miniszter] ellenjegyzése mellett” az uralkodót illeti meg, természetesen pápai megerősítéssel.

1920-tól (1920. 1. törvénycikk 13 §3), a Habsburg-ház trónfosztását a kormányzó már elviekben nem gyakorolta a főkegyúri jogot. Ekkortól ismét az Apostoli Szentszék nevezte ki a magyar püspököket. Az 1945 utáni politikai változások – állam és egyház szétválasztása – az egyházfői kinevezések jogi menetét is megváltoztatták. Az egyházi megbízásokhoz az engedélyt a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1957. évi 22. törvényerejű rendelete4 alapján adták meg. A szentszéki kinevezést kapott püspököknek a Parlamentben a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke előtt esküt kellett tenniük a Magyar Népköztársaságra alkotmányára.

Az 1990 utáni Magyarországon a Codex Iuris Canonici (CIC) II. fejezetének 377. kán. 1. §-a5 alapján a püspökök kinevezése a pápa kizárólagos joga lett, illetve néhány egyházmegyében ősi privilégiumok alapján a káptalan választhatja meg, de ezt a választást is a római egyházfő erősíti meg.

ugy 01

Püspöki jelvények: mellkereszt, pásztorbot, püspöksüveg, püspökgyűrű

  1. Forrás
  2. Forrás
  3. Forrás
  4. Forrás
  5. Forrás

 

Az érseki jelvények viselésének joga

A pécsi püspökök közül Kalán püspök kapta meg 1186 és 1188 között a pápától az érseki jelvény, a pallium viselésének egyéni jogát. Ezt Kalán püspök diplomáciai tevékenységének elismeréseképpen nyerte el, ekképpen annak viselése nem vonatkozott az őt követő ordináriusokra. Pécsi püspök ismételten csak a 18. század közepén kapott hasonló kiváltságot a római Szentszék fejétől. 1755-ben XIV. Benedek pápa (1740–1758) engedélyével Klimo György számára érkezett engedélyt a pallium viselésére, valamint az érseki kereszt elővitelének jogára.

pallium

Az érseki pallium (Forrás: Wikipédia)

A pallium viselésének joga ekkor már nem egyéni kiváltság volt, hanem az őt követő összes pécsi püspökre automatikusan vonatkozott. Utolsóként Cserháti József viselhette az érseki jelvényt, mivel a rendelkezést 1978-ban VI. Pál pápa (1963–1978) visszavonta. Magyarországon még a váci püspök kapta meg 1906 és 1978 között az érseki pallium viselésének jogát.

klimo 01cserhati 01

Klimo György és Cserháti József pécsi püspökök az érseki palliummal (Forrás: Pécsi Egyházmegye)

Az egyházmegye történetének első két évszázadában a püspökök kormányzásának időpontja több esetben bizonytalan: az ilyen évszámokat kérdőjellel közöljük, hasonlóképpen az egyéb bizonytalan eredetű adatokkal. A jelen listában *-gal jelölt püspökök római megerősítést nem kaptak, királyi kinevezés alapján éltek püspöki jogaikkal párhuzamosan kinevezett püspöktársuk mellett. Püspöki széküket nem foglalhatták el, ennek ellenére leveleikben, okmányaikban mégis pécsi püspökként szerepelnek.

Feltáratlan, kutatandó kéziratos forrás
Achilles Ruschi: De Sacro Quinqueecclesiensi Pallio (Dissertatio). [Kézirat] Romae, April. 1770. 870 p. (Pécsi Egyházmegyei Levéltár)
Pécsi Egyházmegyei Levéltár BB.VI.2


 

Pécsi püspökök

1. Bonipert

1009–1036: pécsi püspök
Születés: Lombardia (?), 10. század második fele
Egyéb egyházi méltóság: nincs adat
Halálozás: Pannonhalma, 1042 k.

bonipert 01

Priscianus: Institutiones Grammaticae, 1290 circa (Biblioteca Medicea Laurenziana (Firenze)

A kép forrása: Wikipédia = Link

Irodalom

  • Fedeles Tamás: Az egyházmegye alapítása. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 19–25.
  • Koszta László: [Püspökök és városuk] A 14. század közepéig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 57–59.
  • Kiss Gergely: A 11. századi pécsi püspökök. In: Egyházi arcélek a pécsi egyházmegyéből. Egyháztörténeti tanulmányok a pécsi egyházmegye történetéből V. Szerk. Fedeles Tamás – Kovács Zoltán – Sümegi József. Pécs, 2008. 9–20.
  • Kiss Gergely: Bonipert. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010.114.
  • Minden szentje dicsőségére = Link

2. Szent Mór (Maurus)

1036–1070/1075 k.: pécsi püspök
Születés: Nyitra környéke, 1000 k.
Egyéb egyházi méltóság: bencés apát 1030 k.
Halálozás: Pécs, 1070/1075 k.

szent mor 01

Szent Mór festmény

Kép(ek) forrása: Szent Mór emlékkönyv. Pécs, 1936. [ff], Bérmálási emlék (Pécs, 1970 k.) [színes] (Pécsi Egyházmegyei Könyvtár)

Irodalom

  • Szent Mór emlékkönyv. Szerk. Vargha Damján. Pécs, 1936.
  • Sümegi József: Mór, Pécs szentéletű püspöke. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 26–31.
  • Koszta László: [Püspökök és városuk] A 14. század közepéig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 59–62.
  • Kiss Gergely: A 11. századi pécsi püspökök. In: Egyházi arcélek a pécsi egyházmegyéből. Egyháztörténeti tanulmányok a pécsi egyházmegye történetéből V. Szerk. Fedeles Tamás – Kovács Zoltán – Sümegi József. Pécs, 2009. 9–20.
  • Kiss Gergely: Mór. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 526.
  • Bodnár Boglárka: Szent Mór a Pécsi Székesegyházban = Link

3. I. István

1093 (?): pécsi püspök
Születés: ismeretlen
Egyéb egyházi méltóság: nincs adat
Halálozás: ismeretlen

Irodalom

  • Koszta László: [Püspökök és városuk] A 14. század közepéig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 62–63.
  • Kiss Gergely: A 11. századi pécsi püspökök. In: Egyházi arcélek a pécsi egyházmegyéből. Egyháztörténeti tanulmányok a pécsi egyházmegye történetéből V. Szerk. Fedeles Tamás – Kovács Zoltán – Sümegi József. Pécs, 2009. 9–20.
  • Fedeles Tamás: István. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 338.

4. Szicíliai Simon

1108–1124/1134: pécsi püspök
Születés: ismeretlen
Egyéb egyházi méltóság: kalocsa-bácsi érsek 1135–1142
Halálozás: 1142?

Irodalom

  • Sümegi József: Az Árpád-házi uralkodók kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 33–39.
  • Koszta László: [Püspökök és városuk] A 14. század közepéig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 63–65.
  • Kiss Gergely: Simon. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 205.

5. Nána

1135: pécsi püspök
Születés: ismeretlen
Egyéb egyházi méltóság: nincs adat
Halálozás: ismeretlen

Irodalom

  • Koszta László: [Püspökök és városuk] A 14. század közepéig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 65.
  • Fedeles Tamás: Nána. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 14.

6. I. Makár

1136 k. – 1139/1140 k.: pécsi püspök
Születés: ismeretlen
Egyéb egyházi méltóság: esztergomi érsek 1142–1146 k.
Halálozás: ismeretlen

Irodalom

  • Koszta László: [Püspökök és városuk] A 14. század közepéig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 65–66.
  • Fedeles Tamás: Makár I. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 482.

7. I. János

1142 előtt – 1146/1148: pécsi püspök
Születés: ismeretlen
Egyéb egyházi méltóság: nincs adat
Halálozás: ismeretlen

Irodalom

  • Koszta László: [Püspökök és városuk] A 14. század közepéig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 66–67.
  • Fedeles Tamás: János. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 345.

8. Antimius

1148 (?)–1158 (?): pécsi püspök
Születés: ismeretlen
Egyéb egyházi méltóság: nincs adat
Halálozás: ismeretlen

Irodalom

  • Koszta László: [Püspökök és városuk] A 14. század közepéig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 67.
  • Kiss Gergely: Antimius. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 42.

9. II. Makár

1162 előtt – 1186: pécsi püspök
Születés: 1130/1135 k.
Egyéb egyházi méltóság: nincs adat
Halálozás: 1186 k.

Irodalom

  • Koszta László: [Püspökök és városuk] A 14. század közepéig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 67–69.
  • Kiss Gergely: Makár II. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 482.

10. Bár–Kalán nembeli Kalán

1186–1218: pécsi püspök
Születés: 1150/1155 k.
Egyetemi tanulmányok: Párizsi Egyetem
Egyéb egyházi méltóság: választott esztergomi érsek 1204–1205 (szabálytalan megválasztás)
Halálozás: 1218 folyamán

kalan 01

Millenniumi emlékérem (2009) – Bár nembeli Kalán pécsi püspök

Kép(ek) forrása: Pécsi Dénár – Pécsi Egyházmegye = Link

Irodalom

  • Szeberényi Gábor: „Kalán, Isten kegyelméből palliumos pécsi püspök, egész Dalmácia és Horvátország kormányzója” (Újabb szempont a horvát-magyar perszonálunió 12. századi történetének kérdéséhez) In: Tanulmányok Pécs történetéből 10–11–12. Előadások Pécs történetéből ’98, Előadások Pécs történetéből ’99 és az Előadások Pécs történetéből 2000 című konferenciák válogatott előadásai. Pécs, 2002. 229–241. = Link
  • Sümegi József: Az Árpád-házi uralkodók kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 33–39.
  • Koszta László: [Püspökök és városuk] A 14. század közepéig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 69–74.
  • Kiss Gergely: Kalán. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 364.

11. Gros más néven Brancion-i Bertalan

1219–1251: pécsi püspök
Születés: Brancion, 1189 előtt
Egyéb egyházi méltóság: nincs
Halálozás: Franciaország, 1254 tavasza után
Sírhely: Cluny?

gros 01

Gros Bertalan pécsi püspök pecsétjének töredéke (1253)

Kép(ek) forrása: A Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Pécs, 2009. 75. (Solymosi László)

Irodalom

  • Koszta László: Egy francia származású főpap Magyarországon. Bertalan pécsi püspök (1219–1251). = Aetas, 1994/ 1. 64–88. = Link
  • Sümegi József: Az Árpád-házi uralkodók kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 33–39.
  • Koszta László: [Püspökök és városuk] A 14. század közepéig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 74–77.
  • Koszta László: Bertalan. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 104.

12. Hont-Pázmány nembeli Achilles

1251: választott pécsi püspök
1251–1252: pécsi püspök
Születés: Bihar, ismeretlen
Egyéb egyházi méltóság: nincs adat
Halálozás: 1252. január első fele

Irodalom

  • Koszta László: [Püspökök és városuk] A 14. század közepéig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 77–80.
  • Koszta László: Achilles. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 22.

13. Zách nembeli II. Jób

1252–1280: pécsi püspök
Születés: 1210/1220 k.
Egyéb egyházi méltóság: nincs adat
Halálozás: 1280 nyara után

Irodalom

  • Koszta László: [Püspökök és városuk] A 14. század közepéig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 80–83.
  • Koszta László: Jób. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 256.

14. Balogh nembeli Széchy I. Pál

1287–1293: adminisztrátor
1293–1306: pécsi püspök
Születés: 1250 k.
Egyetemi tanulmány: Bolognai Egyetem
Tudományos fokozat: Bologna, 1273. (kánonjog)
Egyéb egyházi méltóság: választott veszprémi püspök 1263–1275
Halálozás: 1306 eleje 

balogh szechy pal

Balogh nembeli Széchy Pál főpapi pecsétjének gipszmásolata

Kép(ek) forrása: Veszprém Megyei Életrajzi Lexikon = Link 

Irodalom

  • Fedeles Tamás: Az Anjou királyok kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 41–48.
  • Koszta László: [Püspökök és városuk] A 14. század közepéig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 83–89.
  • Kiss Gergely: Széchy Pál. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 241.

15. Manfréd

1306. február 23. – július eleje: választott püspök
Születés: 1250/1260 k.
Egyéb egyházi méltóság: nincs
Halálozás: 1306. július eleje

Irodalom

  • Koszta László: [Püspökök és városuk] A 14. század közepéig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 89–90.
  • Koszta László: Manfréd. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 484.


16. I. Péter

1307–1314: pécsi püspök
Születés: ismeretlen
Egyéb egyházi méltóság: nincs adat
Halálozás: 1314 nyara


17. Kórógyi I. László

1314–1345: pécsi püspök
Születés: 1280 k.
Egyéb egyházi méltóság: nincs
Halálozás: 1346 k.

korogyi laszlo
Kórógyi László püspök főpapi pecsétjének gipsz másolata (1320)

Kép(ek) forrása: A Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Pécs, 2009. 92. (Pecsétmásolat: BTM 651851) [Fotó: Tihanyi Bence])

Irodalom

  • Fedeles Tamás: Az Anjou királyok kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 41–48.
  • Koszta László: [Püspökök és városuk] A 14. század közepéig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 91–96.
  • Kiss Gergely. Kórógyi László. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 418.


18. Neszmélyi (Poroszlói) I. Miklós

1346–1360: pécsi püspök
Nemesi előnév: poroszlói
Születés: Szilézia, ismeretlen
Pécsi püspöki kinevezés: 1346. február 13. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: választott kalocsa-bácsi érsek 1345
Halálozás: Pécs, 1360. első fele
Síremlék/sírhely: Pécsi Székesegyház, Aranyos Mária kápolna (17. századig állt)

Irodalom

  • Pór Antal: Neszmélyi Miklós, Nagy Lajos király tanítója. = Katholikus Szemle, 1907/5. 467–485.
  • Fedeles Tamás: Az Anjou királyok kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 41–48.
  • Koszta László: [Püspökök és városuk] A 14. század közepéig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 96–101.
  • Árvai Tünde: Neszmélyi Miklós. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 35.

19. Koppenbachi (Bergzaberni) Vilmos

1361 eleje: választott pécsi püspök
1361–1374: pécsi püspök
Születés: Koppenbach, ismeretlen
Egyetemi tanulmányok: ismeretlen helyszín (valószínűleg kánonjog)
Pécsi püspöki kinevezés: 1361. február 4. (uralkodói); 1361. március 18. előtt (pápai)
Felszentelés: 1361. március 18. előtt
Egyéb egyházi méltóság: a pécsi egyetem első kancellárja 1367–1374
Halálozás: 1374 nyara
Síremlék/sírhely: Pécsi Székesegyház, Aranyos Mária kápolna (17. századig állt)
Síremlék: Középkori Egyetem kiállítása (rekonstrukció)

Koppenbachi Vilmos pecsetjeKoppenbachi Vilmos cimereKoppenbachi Vilmos siremleke

Koppenbachi Vilmos püspök főpapi pecsétje, címere és síremlékének rekonstrukciója

Kép(ek) forrása: 1/ Pannonia Regia 1000–1541. Budapest, 1994. 300. (Pecsét: Esztergomi Káptalani Levéltár) = Link = A Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Pécs, 2009. 111.
2/ Link 

Irodalom

  • Fedeles Tamás: Az Anjou királyok kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 41–48.
    A pécsi egyetem kancellárja. Koppenbachi Vilmos és Alsáni Bálint püspökök pályafutása. In: Egyházi arcélek a pécsi egyházmegyéből. Egyháztörténeti tanulmányok a pécsi egyházmegye történetéből V. Szerk. Fedeles Tamás – Kovács Zoltán –
  • Sümegi József. Pécs, 2009. 21–41. = Link 
  • Fedeles Tamás: [Püspökök és városuk] A 14. század derekától Mohácsig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 109–112.
  • Petrovics István: Vilmos. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 391.

20. Alsáni Bálint

1374–1408: pécsi püspök
Születés: Alsán, 1330 k.
Egyetemi tanulmány: Bolognai Egyetem
Pécsi püspöki kinevezés: 1374. november 12. (uralkodói); 1374. november 22. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: bíboros 1384–1408; a pécsi egyetem második kancellárja 1374–1395 k./1408
Halálozás: Pécs, 1408. november 19.
Sírhely: Pécsi Székesegyház, Corpus Christi kápolna (északi fal az ajtó mellett – 1882-ig)
Sírkő: Dóm Kőtár

Alsani Balint sirkoveAlsani Balint sirkovenek metszeteAlsani Balint pecsetje

Alsáni Bálint pécsi püspök sírköve (1408), annak metszete, és pecsétje (1386)

Kép(ek) forrása: 1., 3/ A Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Pécs, 2009. 114–115. (Pecsét: MNL OL DL 7210)
2/ Koller József: Prolegomena in historiam episcopatus Qvinqueecclesiarum. Posonii, 1804. 1. Tab. 1. Fig.

Irodalom

  • Fedeles Tamás: Az Anjou királyok kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 41–48.
    A pécsi egyetem kancellárja. Koppenbachi Vilmos és Alsáni Bálint püspökök pályafutása. In: Egyházi arcélek a pécsi egyházmegyéből. Egyháztörténeti tanulmányok a pécsi egyházmegye történetéből V. Szerk. Fedeles Tamás – Kovács Zoltán –
  • Sümegi József. Pécs, 2009. 21–41. = Link
  • Fedeles Tamás: [Püspökök és városuk] A 14. század derekától Mohácsig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 112–116.
  • Petrovics István: Alsáni Bálint. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 35–36.

1408. december 19. – 1410. április: szék üresedés (sede vacante)

  • Eberhard zágrábi (1397–1406; 1410–1419) és váradi püspök (1406–1409,) mint gubernator
  • Albeni (Medvei) Peterman mint occupator

Irodalom

  • Fedeles Tamás: Zsigmond trónra lépésétől a mohácsi vészig. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 49–57.
  • Fedeles Tamás: [Püspökök és városuk] A 14. század derekától Mohácsig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 116–118.

21. Albeni II. János

1410. április 23. – június 9: választott pécsi püspök
1410–1421: pécsi püspök
Nemesi előnév: medvei
Születés: Messenheim, ismeretlen
Pécsi püspöki kinevezés: 1410. április 23. (uralkodói); 1410. augusztus 13 (pápai).
Egyéb egyházi méltóság: választott veszprémi püspök 1406–1410; zágrábi püspök 1419/1421–1433
Halálozás: Pécs, 1433. március 14.

Irodalom

  • Fedeles Tamás: Zsigmond trónra lépésétől a mohácsi vészig. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 49–57.
  • Fedeles Tamás: [Püspökök és városuk] A 14. század derekától Mohácsig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 118–120.
  • Fedeles Tamás: Albeni János. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 30.

22. Albeni Henrik, báró

1421. február 26. – október 7.: választott pécsi püspök
1421–1444: pécsi püspök
Nemesi előnév: albeni és medvei
Születés: 1384 k.
Egyetemi tanulmány: Heidelbergi Egyetem (artes facultas)
Tudományos fokozat: Bologna (jog)
Pécsi püspöki kinevezés: 1421. február 26. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: nincs
Halálozás: 1444. év vége/1445 eleje
Sírhely/síremlék: Pécsi Székesegyház, Keresztelő Szent János (később Fájdalmas Szűz, Jézus Szíve, ma Mária) kápolna (nyugati fal – 1882-ig)
Síremléke: Dóm Kőtár

Albeni Henrik siremlekeAlbeni Henrik fopapi pecsetjenek toredeke

Albeni Henrik pécsi püspök síremléke (1444/1445) és főpapi pecsétjének töredéke (1438)

Kép(ek) forrása: A Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Pécs, 2009. 121., 123. (Pecsét: MNL OL DL 88142)

Irodalom

  • Fedeles Tamás: Zsigmond trónra lépésétől a mohácsi vészig. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 49–57.
  • Fedeles Tamás: [Püspökök és városuk] A 14. század derekától Mohácsig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 120–123.
  • Fedeles Tamás: Albeni Henrik. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 29–30.

23. Kálnói I. András

1445–1455: pécsi püspök
Születés: ismeretlen
Pécsi püspöki kinevezés: 1445 tavasza
Felszentelés: 1446 áprilisa
Egyéb egyházi méltóság: nincs
Halálozás: 1455 nyara vagy ősze

Irodalom

  • Fedeles Tamás: Zsigmond trónra lépésétől a mohácsi vészig. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 49–57.
  • Fedeles Tamás: [Püspökök és városuk] A 14. század derekától Mohácsig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 123–125.
  • Fedeles Tamás: Kálnói András. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 366.

24. Bánfalvi Barius II. Miklós

1455–1459: pécsi püspök
Nemesi előnév: bánfalvi
Születés: ismeretlen
Egyetemi tanulmány: Bécsi Egyetem (bölcsészet, jog); Ferrarai Egyetem; Padovai Egyetem (kánonjog)
Tudományos fokozat: Padova, 1450. (kánonjog)
Pécsi püspöki kinevezés: 1455. december 13. (uralkodói); 1455. december legvége – január eleje (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: nincs adat
Halálozás:1459. február vége

Barius Miklos

Barius Miklós pécsi püspök papírfelezetes gyűrűspecsétje (1456)

Kép(ek) forrása: A Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Pécs, 2009. 127. (Pecsét: MNL OL DL 75886)

Irodalom

  • Fedeles Tamás: Zsigmond trónra lépésétől a mohácsi vészig. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 49–57.
  • Fedeles Tamás: [Püspökök és városuk] A 14. század derekától Mohácsig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 125–128.
  • Véber Balázs János: Barius Miklós, egy humanista műveltségű főpap a 15. század közepén. In: „Casa unionis causa fidei, causa reformationis in capite et membris” Tanulmányok a konstanzi zsinat 600. évfordulójára. Szerk. Bárány Attila – Pósán László. Debrecen, 2014. 408–417. = Link

25. Csezmiczei III. János (Pannonius)

1459 márciusa – július 5.: választott püspök
1459– 1472: pécsi püspök
Születés: Csezmice, 1434. augusztus 29.
Egyetemi tanulmányok: Ferrarai Egyetem (Guarino de Verona); Padovai Egyetem (római és kánonjog)
Tudományos fokozat: Padova, 1458. (római jog)
Pécsi püspöki kinevezés: 1459. július 6. (uralkodói); 1459. november 5. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: nincs
Halálozás: Medvevár, 1472. március 27.
Temetés: Zágráb melletti Remetineci pálos kolostor (1472); később Pécsi Székesegyház, altemplom (1472/1473 k.); újratemetés: Pécs, 2008. október 21.
Sírhely/síremlék: Pécsi Székesegyház, Altemplom (2008: Rétfalvi Sándor)

 

JP szobor 01JP szobor 02JP pecset

Borsos Miklós: Janus Pannonius szobra (1972 – Fotó: Biki Endre Gábor) és III. János pécsi püspök gyűrűspecsétjének lenyomata (1469)

Kép(ek) forrása:
1/ Biki Endre Gábor fényképei = Link
2/ A Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Pécs, 2009. 130.
3/ Pécsi Egyházmegyei Levéltár

Irodalom

  • Huszti József: Janus Pannonius. Pécs, 1931.
  • Petrovich Ede: Janus Pannonius Pécsett. Budapest, 1975.
  • Jankovits László: Accessus ad Janum. A műértelmezés hagyományai Janus Pannonius költészetében. Budapest, 2002.
    Janus Pannonius, 1434–1472. Pécs, 2008.
    Boda Miklós Pécs – Medvevár –Pécs. Janus Pannonius a pécsi utóélet tükrében. In: Humanista műveltség Pannóniában. Szerk. Bartók István–Jankovits László–Kecskeméti Gábor. – Pécs, 2000. 79–87.
  • Fedeles Tamás: Zsigmond trónra lépésétől a mohácsi vészig. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 49–57.
  • Fedeles Tamás: [Püspökök és városuk] A 14. század derekától Mohácsig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 128–132.
  • Jankovits László: Janus Pannonius. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 345–346.
  • Jankovits László: Nobilis ingenio. Janus Pannonius költészete, 2012.

26. Ernuszt (Hampó) I. Zsigmond János

1473–1505: pécsi püspök
Nemesi előnév: csáktornyai
Születés: Buda, 1445 k.
Egyetemi tanulmányok: Bécsi Egyetem; Ferrarai Egyetem (Ludovicus Carbone)
Pécsi püspöki kinevezés: 1473. szeptember 10. (uralkodói) Nem volt felszentelve, a Szentszék csak adminisztrátorként ismerte el.
Egyéb egyházi méltóság: nincs
Halálozás: Pécs, 1505. június
Síremlék/sírhely: Pécsi Székesegyház, Aranyos Mária kápolna (17. századig állt)

Ernuszt Zsigmond 01Ernuszt Zsigmond 02

Ernuszt Zsigmond pécsi püspök címerének akvarell-rajza és gyűrűspecsétjének lenyomata (1469)

Kép(ek) forrása: 1/ Koller József: Miscellenae – Sigismundus Ernestus Ep.us Quinque Ecclesiensis me fieri fecit 1498. [Címere, akvarell] = PEK TGYO Kt. Ms 67038
2/ A Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Pécs, 2009. 133. (Pecsét: MNL OL DL 14703)

Irodalom

  • Fedeles Tamás: Zsigmond trónra lépésétől a mohácsi vészig. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 49–57.
  • Fedeles Tamás: Ernuszt Zsigmond pécsi püspök (1473–1505) Pályavázlat. In: A Missale secundum morem Alme Ecclesie Quinqueecclesiensis tanulmánykötete. Szekszárd, 2009. V–XXXI. = Link
  • Fedeles Tamás: [Püspökök és városuk] A 14. század derekától Mohácsig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 132–136.
  • Fedeles Tamás: Ernuszt Zsigmond. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 208–209.

27. Szatmári I. György

1505–1521: pécsi püspök
Születés: Kassa, 1457
Egyetemi tanulmányok: Krakkói Egyetem; Bolognai Egyetem (id. Filippo Beroaldo)
Pappá szentelés: 1506
Pécsi püspöki kinevezés: Róma, 1505. június után (uralkodói); 1505. december 19. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: veszprémi püspök 1499–1500; váradi püspök 1501–1505; esztergomi érsek 1522–1524
Halálozás: Buda, 1524. április 7.
Síremlék: Esztergomi Bazilika

Szatmari 01szatmari 02

Szatmári György főpapi címere a Szatmári Breviáriumban (Firenze, 1510 k.) és tabernákuluma a Pécsi Székesegyházban

Kép(ek) forrása: 1/ Szatmári-breviárium. (Firenze, 1510 k.) In: A Corvina könyvtár budai műhelye – The Corvina Library and the Buda Workshop. Kiállítási kalauz – A Guide to the Exhibition. Budapest, 2018. 177.
2/ A Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Pécs, 2009. 686. (Fotó: Buzássy Gergely)

Irodalom

  • Emlékkötet Szatmári György tiszteletére. Szerk. Fedeles Tamás. (Egyháztörténeti tanulmányok III.) Budapest–Pécs, 2007.
  • Fedeles Tamás: Zsigmond trónra lépésétől a mohácsi vészig. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 49–57.
  • Fedeles Tamás: [Püspökök és városuk] A 14. század derekától Mohácsig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 136–140.
  • Fedeles Tamás: Szatmári György. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 232.

28. Csulai Móré Fülöp

1522–1524: választott pécsi püspök
1524–1526: pécsi püspök
Nemesi előnév: csulai
Születés: Madarász, 1476/1477 k.
Egyetemi tanulmányok: Bolognai Egyetem (Filippo Beroaldo)
Pécsi püspöki kinevezés: 1522 (uralkodói); Róma, 1524. október 26. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: nincs
Halálozás: Mohács, 1526. augusztus 29.
Sírhely: Pécsi Székesegyház, Keresztelő Szent János (később Fájdalmas Szűz, Jézus Szíve, ma Mária) kápolna bejárata előtti mellékhajó

csulai more fulop

Csulai Móré Fülöp püspök gyűrűspecsétjének lenyomata (1524)

Kép(ek) forrása: 1/ A Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Pécs, 2009. 143. (Pecsét: MNL OL DL 23940)

Irodalom

  • Fedeles Tamás: Egy Jagelló-kori humanista pályaképe. Csulai Móré Fülöp (1476/1477–1526) = Levéltári Közlemények, 2007/1. 35–84. = Link
  • Fedeles Tamás: Zsigmond trónra lépésétől a mohácsi vészig. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 49–57.
  • Fedeles Tamás: [Püspökök és városuk] A 14. század derekától Mohácsig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 140–144.
  • Fedeles Tamás: Püspökök, prépostok, kanonokok. Fejezetek Pécs középkori egyháztörténetéből. Szeged, 2010. 55–103.
  • Fedeles Tamás: Móré Fülöp. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 526.

29. Sulyok II. György

1526–1537: pécsi püspök
Nemesi előnév: lekcsei
Születés: ismeretlen
Pécsi püspök kinevezés: 1526. november 11. (uralkodói); 1526. december (pápai)
Egyéb egyházi méltóság:
Halálozás: Pécs, 1537. november második fele
Sírhely: Pécsi Székesegyház, Szent Imre oltár előtt

Irodalom

  • Sümegi József: A török hódoltság kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 76–86.
  • Varga Szabolcs: [Püspökök és városuk] Mohácstól a Hódoltságig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 155–156.
  • Varga Szabolcs: Sulyok György. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 220.

*Brodarics II. István

1532–1537: választott pécsi püspök
Nemesi előnév: jerosini vagy poljáni
Születés: Jerošin vagy Poljána, 1480 k.
Felsőfokú tanulmányok: Bolognai Egyetem; Padovai Egyetem
Tudományos fokozat: Padova (kánonjog)
Pécsi püspöki kinevezés:
Egyéb egyházi méltóság: szerémi püspök 1526 és 1530–1532; váci püspök 1537–1539
Halálozás: Vác, 1539. november 7.

 

brodarics

Brodarics István címere

Kép(ek) forrása: Wikipédia = Link 

Irodalom

  • Sümegi József: A török hódoltság kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 76–86.
  • Varga Szabolcs: [Püspökök és városuk] Mohácstól a Hódoltságig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 156–157.
  • Varga Szabolcs: Brodarics István. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 122.
  • Kasza Péter: Egy korszakváltás szemtanúja. Brodarics István pályaképe. Pécs–Budapest, 2015.

30. Eszéki IV. János

1539–1541: pécsi püspök
Születés: ismeretlen
Pécsi püspöki kinevezés: 1539. június 9. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: nincs
Halálozás: Pécs, 1541. március
Síremlék: Pécsi Székesegyház

eszeki janos

A középkori pécsi karmelita kolostor díszkútjának rajza Eszéki János püspök címerével

A kép forrása: Kárpáti Gábor: Szent László karmelita kolostor. In: Tanulmányok Pécs történetéből 8. Tanulmányok Petrovich Ede tiszteletére. Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2001. 62.

Irodalom

  • Sümegi József: A török hódoltság kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 76–86.
  • Varga Szabolcs: [Püspökök és városuk] Mohácstól a Hódoltságig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 157–158.
  • Varga Szabolcs: Eszéki János. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 211.

31. Várallyai Szaniszló

1541–1548: (címzetes) pécsi püspök
Születés: Kisszeben, ismeretlen
Egyetemi tanulmányok: ismeretlen helyszínen (Itália?)
Pécsi püspöki kinevezés: 1541. október 20. (uralkodói)
Egyéb egyházi méltóság:
Halálozás: Szepeshely, 1548. április 21.
Síremlék: szepeshelyi Szent Márton-templom

varaljai szaniszlo 01varaljai szaniszlo 02

Váraljai Szaniszló püspöki kinevező oklevele (1541) és főpapi címere a szepeshelyi síremlékén (1548)

Kép(ek) forrása: 1/ Pécsi Egyházmegyei Levéltár = A Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Pécs, 2009. 159.
2/ Myskovszky Viktor: Váraljai Szaniszló püspök emléktáblájáról a szepeshelyi dómban = Archeológiai Értesítő, 1904. 421–425.

Irodalom

  • Sümegi József: A török hódoltság kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 76–86.
  • Varga Szabolcs: [Püspökök és városuk] Mohácstól a Hódoltságig. In: Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009. 158–160.
  • Varga Szabolcs: Váraljai Szaniszló. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 355.

32. Gregoriáncz II. Pál

1548–1550: pécsi (címzetes) püspök (püspöki székét nem foglalta el)
Születés: ismeretlen
Felsőfokú tanulmányok: ismeretlen helyen
Tudományos fokozat: ismeretlen helyen (jog)
Pécsi püspöki kinevezés: 1548.
Egyéb egyházi méltóság: zágrábi püspök 1550–1554; győri püspök 1554–1565
Halálozás: Bécs, 1565. október 21.

Irodalom

  • Sümegi József: A török hódoltság kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 76–86.
  • Varga Szabolcs: Gregoronácz Pál- Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 269.

33. Tompa III. György

1550–1552: (címzetes) pécsi püspök
Születés: ismeretlen
Pécsi püspöki kinevezés: 1550 első fele (uralkodói); 1550. július 4. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: nincs adat
Halálozás: Zágráb, 1552. március 29.

Irodalom

  • Varga Szabolcs: Tompa György. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 310.

34. Verancsics Antal

1553/1554–1557: pécsi (címzetes) püspök
Születés: Šibenik, 1504. május 29.
Felsőfokú tanulmányok: Padovai Egyetem
Pappá szentelés: 1551. december 8.
Pécsi püspöki kinevezés: 1553. június 6. (uralkodói); 1554. augusztus 3.(pápai)
Egyéb egyházi méltóság: esztergomi érsek 1569–1573
Halálozás: Eperjes, 1573. június 15.
Síremlék: Nagyszombat Szent Miklós Székesegyház, Kripta

verancsics

Verancsics Antal portréja (1556)

Kép(ek) forrása: Wikipédia = Link

Irodalom

  • Sümegi József: A török hódoltság kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 76–86.
  • Gőzsy Zoltán: Verancsics Antal. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 383.

35. id. Draskovich IV. György, gróf

1557–1563: (címzetes) pécsi püspök
Nemesi előnév: trakostyáni
Születés: Bilina, 1515. február 5.
Felsőfokú tanulmányok: Krakkói Egyetem; Bécsi Egyetem (bölcsészet); Bolognai Egyetem; Padovai Egyetem
Pappá szentelés: Róma, 1539.
Pécsi püspöki kinevezés: 1557. (uralkodói); 1560. július 17. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: zágrábi püspök 1564–1578; győri püspök 1578–1582; kalocsai (bácsi) érsek 1582–1587
Halálozás: Bécs, 1587. január 31.
Sírhely/síremlék: Győri Székesegyház (1637. január 31-én új síremlék) Link

draskovich

Id. Draskovich György portréja (16. század)

Kép(ek) forrása: Wikipédia = Link

Irodalom

  • Varga Szabolcs: Draskovics György, id. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 180.

36. Dudith (Sbardellatus) II. András
1563–1567: (címzetes) pécsi püspök
Nemesi előnév: borenovicai
Születés: Buda, 1533. február 5.
Felsőfokú tanulmányok: Verona (Reginaldo Polc bíboros); Velence Paolo Manuzio; Padovai Egyetem
Pécsi püspöki kinevezés: 1563. december 28. (uralkodói); Róma, 1565. február 7. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: csanádi püspök 1563. február 7. – szeptember 4.
Halálozás: Boroszló (Wroclav), 1589. február 22.

dudith andras 01dudith andras 02

Johann Strahowsky: Dudith András portréja (1770 k.) és főpapi címere

Kép(ek) forrása: 1/ Wikipédia = Link 
2/ Végh Gyula: Jegyzetek a magyarországi püspökök címereihez II. = Turul, 1935.

Irodalom

  • Sümegi József: A török hódoltság kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 76–86.
  • Gőzsy Zoltán: Dudith András. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 180–181.

37. Monoszlay (Monoszlóy) V. János

1568–1578: pécsi (címzetes) püspök
Születés: ismeretlen
Felsőfokú tanulmányok: Bolognai Egyetem
Pécsi püspöki kinevezés: 1568
Egyéb egyházi méltóság: zágrábi püspök 1578–1584
Halálozás: Zágráb, 1584. november 3.

Irodalom

  • Varga Szabolcs: Monoszlói János. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 526.

38. Telegdy III. Miklós

1579–1586: (címzetes) pécsi püspök
Születés: Telegd, 1535.
Felsőfokú tanulmányai: Krakkói Egyetem; Bécsi Egyetem
Pécsi püspöki kinevezés: Prága, 1579. február 6. (uralkodói); 1579. május 15. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: esztergomi érseki helynök 1582–1586
Halálozás: Nagyszombat, 1586. április 22.
Temetés: Nagyszombat. 1586. április 25.
Sírhely/síremlék: Nagyszombat Szent Miklós-templom, Kripta (18. század – sírja áthelyezve)

telegdy miklos

Telegdy Miklós pécsi főpapi címere

Kép(ek) forrása: Végh Gyula: Jegyzetek a magyarországi püspökök címereihez II. = Turul, 1935.

Irodalom

  • Sümegi József: A török hódoltság kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 76–86.
  • Varga Szabolcs: Telegdi Miklós. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 294.
  • Schmelczer-Pohánka Éva: Egy 440 éve kinevezett pécsi püspök, aki sohasem járt Pécsett – Telegdy Miklós emlékezete = Link

 

39. Kut(h)assy VI. János

1589–1592: (címzetes) pécsi püspök
Születés: 1545 k.
Felsőfokú tanulmányai: Bécsi Egyetem
Pécsi püspöki kinevezés: 1587. október 3. (uralkodói); 1589. január 30. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: győri püspök 1592–1596; kalocsai érsek 1596–1597; esztergomi érsek 1597–1601
Halálozás: Nagyszombat, 1601. szeptember 17.
Sírhely/síemlék: Nagyszombat Szent Miklós-templom, Kripta

kuthassy janos 01kuthassy janos 02kuthassy janos 03

Kuthassy János arcképe, főpapi címere és síremléke a nagyszombati érseki sírboltban

Kép(ek) forrása: 1/ Nemzeti Portrétár = Link ;
2/ Wikimedia = Link
3/ Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története. Budapest, 1894–1898. = Link 

Irodalom

  • Gőzsy Zoltán: Kuthassy János. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 447.

40. Cserődy (Cherődy) VII. János

1593–1596: (címzetes) pécsi püspök
Születés: 1543
Felsőfokú tanulmányok: ismeretlen helyen
Tudományos fokozat: ismeretlen helyen (teológia)
Pécsi püspöki kinevezés: 1592. szeptember 5. (uralkodói); 1593. július 19. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: egri püspök 1596–1597
Halálozás: Nagyszombat, 1597. augusztus 4.
Sírhely/síemlék: Nagyszombat Szent Miklós-templom, Kripta

cserody janos 01cserody janos 02

Cserődy János főpapi címere és síremléke a nagyszombati káptalani templomban

Kép(ek) forrása: 1–2/ Wikibooks = Link ; Link 

Irodalom

  • Gőzsy Zoltán: Cserődy János. Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 147.

41. Zelniczey IV. Miklós János

1596–1598: (címzetes) pécsi püspök
Nemesi előnév: naprádi
Születés: Konschina, 1550 k.
Felsőfokú tanulmányok: Párizsi Egyetem, Bolognai Egyetem
Tudományos fokozat: Bologna, 1576.
Pécsi püspöki kinevezés: 1596. június 17.
Egyéb egyházi méltóság: szerémi c. püspök 1593–1596; zágrábi püspök 1598–1602
Halálozás: Zágráb, 1602. december 25.
Sírhely: Zágrábi Székesegyház főoltára alatt

zelniczey miklos

Zelniczey Miklós főpapi címere

Kép(ek) forrása: Zagrebački nadbiskupija = Link 

Irodalom

  • Varga Szabolcs: Zelniczey Miklós. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 416.

42. Mikáczy (Migazzi) V. Miklós

1598. április 16. – augusztus 3.: (címzetes) pécsi püspök
Születés: ismeretlen
Pécsi püspöki kinevezés: 1598. április 16. (uralkodói), nincs pápai megerősítés
Egyéb egyházi méltóság: tinnini c. püspök 1593–1598; nagyváradi c. püspök 1598–1613
Halálozás: Nagyvárad, 1613

Irodalom

  • Gőzsy Zoltán: Mikáczy Miklós. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 518.

43. Zalatnaky V. György

1598–1605: pécsi püspök
Születés: ismeretlen
Pécsi püspöki kinevezés: 1598. június 10. (uralkodói); 1600. december 20. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: választott váci püspök 1598
Halálozás: Krakkó, 1605. december 29.

Irodalom

  • Gőzsy Zoltán: Zalatnaky György. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 413.

44. Ergelics I. Ferenc (Hasszanovics Péter)

1608 – november 30.: (címzetes) pécsi püspök
Születés: Zágráb, 1556
Pécsi püspöki kinevezés: 1608.
Felsőfokú tanulmányok: Bolognai Egyetem
Egyéb egyházi méltóság: boszniai c. püspök 1604–1608; veszprémi püspök 1608–1628; zágrábi püspök 1628–1637
Halálozás: Zágráb, 1637. április 11.

Irodalom

  • Varga Szabolcs: Ergelics Ferenc. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 207.

45. Erdődy VIII. János, gróf

1608: (címzetes) pécsi püspök
Nemesi előnév: monyorókeréki és monoszlói
Születés: 16. század vége
Felsőfokú tanulmányok: Ingolstadti Egyetem; Bolognai Egyetem; Pármai Jezsuita Kollégium
Pécsi püspöki kinevezés: 1608
Egyéb egyházi méltóság: választott egri püspök 1616–1622
Halálozás: 1624/1625

Irodalom

  • Gőzsy Zoltán: Erdődy János. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 205.

46. Domitrovich II. Péter

1608–1611: pécsi püspök
Születés: Császárvár, 1580 k.
Felsőfokú tanulmányok: Bécsi Egyetem; Bolognai Egyetem
Pécsi püspöki kinevezés: 1608. december 6. (uralkodói)
Egyéb egyházi méltóság: zágrábi püspök 1611–1628
Halálozás: Varasd, 1628. június 17.
Temetés: Zágráb, 1628. június 22.
Sírhely: Zágrábi Székesegyház

Irodalom

  • Varga Szabolcs: Domitrovich Péter. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 175.

47. Pyber IX. János

1611–1619: (címzetes) pécsi püspök
Nemesi előnév: gyerkényi
Születés: Nagyszombat, 1562 k.
Felsőfokú tanulmányok: Bécsi Egyetem; Collegium Germanicum Hungaricum (Róma)
Pécsi püspöki kinevezés: 1611. július 15. (uralkodói); Róma, 1613. július 29. (pápai)
Püspökké szentelés? 1614. július 6.
Egyéb egyházi méltóság: nagyváradi püspök 1619–1625; egri püspök 1625–1633
Halálozás: Nagyszombat, 1633. október 20. előtt

Irodalom

  • Sümegi József: A török hódoltság kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 76–86.
  • Gőzsy Zoltán: Pyber János. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 157.

48. Dallos VI. Miklós

1619–1621: (címzetes) pécsi püspök
Nemesi előnév: örkényi
Születés: Győr
Pécsi püspöki kinevezés: 1619. május 23. (uralkodói) – a pápa nem erősítette meg
Egyéb egyházi méltóság: váci püspök 1621–1623; győri püspök 1623–1630
Halálozás: Győr, 1630. március 24.
Síremlék: Győri Székesegyház, Főhajó alatti kripta

Irodalom

  • Holovics Flórián: Baranya a XVII. század elején. Dallos Miklós pécsi püspök jegyzetei 1620-ban In: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1966. 171–178. = Link
  • Varga Szabolcs: Dallos Miklós. Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 157.

49. Balásfy Tamás

1622–1625: (címzetes) pécsi püspök
Születés: Kolozsvár, 1580. december 3.
Felsőfokú tanulmányok: Bécsi Egyetem; Collegium Germanicum Hungaricum (Róma)
Pécsi püspöki kinevezés: 1622
Egyéb egyházi méltóság: váci püspök 1621–1622
Halálozás: Pozsony, 1625. március 10.

Irodalom

  • Varga Szabolcs: Balásfy Tamás. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 65.

50. Felsőtáli Dávid III. Pál

1625–1628: (címzetes) pécsi püspök
Nemesi előnév: felistáli és felsőtáli
Születés: Felistál, 1573.
Felsőfokú tanulmányok: Bécsi Egyetem (költészettan és szónoklattan); Collegium Germanicum Hungaricum (Róma)
Pécsi püspöki kinevezés: 1625. március 25. (uralkodói), nem kapott pápai megerősítést
Egyéb egyházi méltóság: knini c. püspök 1610–1630; váci püspök 1628–1630; veszprémi püspök 1630–1633
Halálozás: Sümeg, 1633. január 19.

Irodalom

  • Gőzsy Zoltán: Dávid Pál. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 159.

51. ifj. Draskovich VI. György, báró

1628–1630: (címzetes) pécsi püspök
Nemesi előnév: trakostyáni
Születés: Érsekújvár, 1599. május 14.
Felsőfokú tanulmányok: Homonnai Jezsuita Kollégium; Grazi Egyetem; Bolognai Egyetem; Collegium Germanicum Hungaricum (Róma)
Pécsi püspöki kinevezés: Bécs, 1628. július 18. (uralkodói); 1629. november 22. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: váci püspök 1630–1635; győri püspök 1635–1650
Halálozás: Bécs, 1650. november 26.

ifj draskovics gyorgy

Ifj. Draskovich György portréja

Kép(ek) forrása: Wikipédia = Link 

Irodalom

  • Varga Szabolcs: Draskovics György, ifj. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 180.

52. Vinkovics Benedek

1630–1637: (címzetes) pécsi püspök
Születés: ismeretlen
Felsőfokú tanulmányok: Kolozsvári Jezsuita Kollégium; Bécsi Jezsuita Kollégium; Bolognai Egyetem
Pécsi püspöki kinevezés: 1630. október 23. (uralkodói); Róma, 1633. június 6. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: zágrábi püspök 1637–1642
Halálozás: Zágráb, 1642. december 2.

Irodalom

  • Sümegi József: A török hódoltság kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 76–86.
  • Varga Szabolcs: Vinkovich Benedek. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 392.

53. Cseh X. János

1637–1639: (címzetes) pécsi püspök
Születés: Jászó, 16. század vége
Pécsi püspöki kinevezés: 1637. május 2. (uralkodói)
Egyéb egyházi méltóság: nincs adat
Halálozás: Mislye, 1639.

Irodalom

  • Gőzsy Zoltán: Cseh János. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 144.

54. Bosnyák III. István, báró

1639–1642: (címzetes) pécsi püspök
Nemesi előnév: magyarbéli
Születés: Magyarbél, 1606.
Felsőfokú tanulmányok: Bolognai Egyetem; Collegium Germanicum Hungaricum (Róma)
Tudományos fokozat: Róma, 1635. (teológia)
Pécsi püspöki kinevezés: 1639. november 6. (uralkodói); Róma, 1640. április 30. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: veszprémi püspök 1642–1644; nyitrai püspök 1644. szeptember 4–23.
Halálozás: Nagyszombat, 1644. szeptember 23.

bosnyak istvan

Bosnyák István pécsi püspöki aláírása

Kép(ek) forrása: Pécsi Egyházmegyei Levéltár

Irodalom

  • Gőzsy Zoltán: Bosnyák István. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 118.

55. Cziglédy Albert

1642–1643: (címzetes) pécsi püspök
Születés: ismeretlen
Pécsi püspöki kinevezés: Bécs, 1642. november 21. (uralkodói); nem kapott pápai megerősítést
Egyéb egyházi méltóság: nincs
Halálozás: 1643. november 20.

Irodalom

  • Gőzsy Zoltán: Czeglédy Albert. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 140.

56. Szelepcsényi VII. György

1643–1644: (címzetes) pécsi püspök
Nemesi előnév: pohronczi
Születés: Nagyszombat, 1595. április 24.
Felsőfokú tanulmányok: Collegium Germanicum Hungaricum (Róma) (filozófia és teológia)
Tudományos fokozat: Róma, 1630 eleje (teológia és filozófia)
Pécsi püspöki kinevezés: 1643. november 20. (uralkodói)
Egyéb egyházi méltóság: nyitrai püspök 1648–1666; kalocsai érsek 1657–1666; esztergomi érsek 1666–1685
Halálozás: Litovica, 1685. január 14.
Síremlék: Mariazell Szűz Mária templom, Szent László kápolna

szelepcsenyi gyorgy 01szelepcsenyi gyorgy 02

Elias Widemann: Szelepcsényi György portréja és mariazelli síremléke

Kép(ek) forrása:
1/ Wikipédia = Link ;
2/ Link 

Irodalom

  • Fazekas István: Szelepcsényi György. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 251.

57. Széchényi (Szabó) VIII. György

1644–1648: (címzetes) pécsi püspök
Nemesi előnév: sárvár-felsővidéki
Születés: Kisszécsény, 1592 k.
Felsőfokú tanulmányok: Pázmáneum (Bécs) (filozófia és teológia)
Pappá szentelés: 1631. március 15.
Pécsi püspöki kinevezés: 1644. augusztus 5–8. (király); Róma, 1647. május 6. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: csanádi püspök 1643–1644; veszprémi püspök 1648–1658; győri püspök 1658–1667; kalocsai érsek 1667–1685; esztergomi érsek 1685–1695
Halálozás: Pozsony, 1695. február 18.
Temetés: Pozsony, 1695. március 18.
Síremlék: Pozsony Szent Márton Székesegyház, szentély alatti kripta

szechenyi gyorgy

Széchényi György portréja

Kép(ek) forrása: Wikipédia = Link 

Irodalom

  • Fazekas István: Széchényi György. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 235.

58. Hoffmann IV. Pál

1648/(1655)–1658: (címzetes) pécsi püspök
Nemesi előnév: csátori
Születés: S(z)edikert, 1614.
Felsőfokú tanulmányok: Bécsi Egyetem (filozófia); Grazi Egyetem; Collegium Germanicum Hungaricum (Róma)
Pappá szentelés: Róma, 1639. december 17.
Pécsi püspöki kinevezés: 1648. április 20. (uralkodói); 1655. augusztus 2. (pápai)
Felszentelés: 1656. július 31.
Egyéb egyházi méltóság: veszprémi püspök 1658–1659
Halálozás: Sümeg, 1659. június 24.
Sírhely/síremlék: sümegi ferences templom kriptája

hoffmann pal

Widemann után: Hoffmann Pál portréja

Kép(ek) forrása: Nemzeti Portrétár = Link 

Irodalom

  • Gőzsy Zoltán: Hoffmann Pál. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 307.

59. Salix (Felberthal) XI. János, Ciszt.

1658–1668: (címzetes) pécsi püspök
Nemesi előnév: felberthali
Születés: Szakolca, 1610 k.
Pécsi püspöki kinevezés: Prága, 1658. január 24. (uralkodói); Róma, 1660. június 1. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: cikádori apát 1653–1655; korbáviai c. püspök 1655–1658
Halálozás: Nagyszombat, 1668. július 9.

Irodalom

  • Gőzsy Zoltán: Salix János. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 189–190.

60. Gubasóczy XII. János

1668–1675: (címzetes) pécsi püspök
Születés: Nagyszombat?
Felsőfukú tanulmányok: Pázmáneum (Bécs); Collegium Germanicum Hungaricum (Róma)
Pappá szentelés: 1648. szeptember 5.
Pécsi püspöki kinevezés: 1668. július 17. (uralkodói); 1668. november 17. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: szkópiai c. püspök 1667–1668; váci püspök 1676–1679; nyitrai püspök 1679–1686; 1685–1686 kalocsai érsek
Halálozás: Bécs, 1686. április 10.

Irodalom

  • Varga Szabolcs: Gubasóczy János. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 271.

61. Széchényi V. Pál, gróf, OSPPE

1676–1687: (címzetes) pécsi püspök
Nemesi előnév: sárvár-felsővidéki
Születés: Gyöngyös, 1645. július 28.
Felsőfokú tanulmányok: Bécsi Egyetem; Collegium Germanicum Hungaricum (Róma)
Szerzetesség: 1662
Pécsi püspöki kinevezés: 1676. március 29. (uralkodói); 1678. április 18. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: veszprémi püspök 1687–1710; kalocsai érsek 1696–1710
Halálozás: Sopron, 1710. május 22.
Temetés: Bánfalva, 1710. május
Sírhely: 1811-től Nagycenki temető családi sírbolt (mumifikált test – üvegkoporsó)

szechenyi pal 01szechenyi pal 02

Széchényi Pál portréja és üvegkoporsója Nagycenken

Kép(ek) forrása: Wikipédia = Link1 | Link2

Irodalom

  • Fazekas István: Széchényi Pál. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 235.

62. Radanay Mátyás Ignác

1687–1703: pécsi püspök
Nemesi előnév: radonai
Születés: Dubravica Desinićka, 1630. február
Felsőfokú tanulmányok: Esztergomi Lyceum (jog); Grazi Egyetem (teológia)
Pappá szentelés: Salzburg, 1663.
Pécsi püspöki kinevezés: 1687. augusztus 8. (uralkodói); 1689. november 7. (pápai) ??? 1700 (PL)
Felszentelés: Pécs, 1700
Egyéb egyházi méltóság: nincs adat
Halálozás: Pécs, 1703. április 3.
Sírhely/síremlék: Pécsi Székesegyház, akkori Szent Imre (korábban Keresztelő Szent János, később Fájdalmas Szűz, ma Mária) kápolna (nyugati fal – 1882-ig)
Síremlék: Dóm Kőtár

radanay matyas 01radanay matyas 02

Radanay Mátyás pécsi püspök portréja és síremléke

Kép(ek) forrása:
1/ Pécsi Egyházmegye (Fotó: Loósz Róbert);
2/ A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 91.

Irodalom

  • Babics András: Radanay Mátyás pécsi püspök kinevezése = Regnum, 1937. 187–205.??
  • Fricsy Ádám: A török utáni első pécsi püspök. Radanay Mátyás Ignác. In: Tanulmányok a pécsi egyházmegye történetéből I. (Egyháztörténeti tanulmányok I.) Szerk. Fricsy Ádám. Budapest–Pécs, 1993. 115–130.
  • Horváth István: A török utáni újjáépítés évtizedei. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 87–97.
  • Borsy Judit: Radanay Mátyás. Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 162.

*Dolny István László

1696–1699: választott pécsi püspök (püspöki székét nem foglalta el)
Születés: Érsekújvár, 1637.
Felsőfokú tanulmányok: Pázmáneum (Bécs); Collegium Germanicum Hungaricum (Róma)
Egyéb egyházi méltóság: csanádi püspök 1699–1707
Halálozás: Nagyszombat, 1707. június 2.
Sírhely: nagyszombati ferences templom

dolny istvan

Dolny István főpapi címere

Kép(ek) forrása: Végh Gyula: Jegyzetek a magyarországi püspökök címereihez II. = Turul, 1935.

Irodalom

  • Borsy Judit: Dolny István. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 175.

63. Nesselrode II. Ferenc Vilmos, gróf

1703–1732: pécsi püspök
Születés: Düsseldorf, 1652. június 26.
Felsőfokú tanulmányok: ismeretlen helyen (jog)
Pécsi püspöki kinevezés: 1703. április 19. (uralkodói); 1703. május 23. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: nincs
Halálozás: Pécs, 1732. szeptember 29.
Feltételezett sírhely: Nepomuki Szent Jánosról nevezett kórházi kápolna (korábban Jakováli Hasszán pasa dzsámija) – nem bizonyítható
Síremlék: Püspöki Palota régi könyvtárszobája; ma Janus Pannonius Múzeum, Várostörténeti Múzeum (fotó)

nesselrode ferenc vilmos

Nesselrode Ferenc Vilmos portréja

Kép(ek) forrása:
1/ Pécsi Egyházmegye (Fotó: Loósz Róbert)

Irodalom

  • Horváth István: A török utáni újjáépítés évtizedei. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 87–97.
  • Borsy Judit: Nesselrode Ferenc. Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 35.

64. Thurn Antal Kázmér, gróf

1732. május 26. – 1733: pécsi segédpüspök
1733–1734: pécsi püspök
Nemesi előnév: vallesassinai
Születés: Csehország, ?
Pécsi püspöki kinevezés: 1732. május 26. (uralkodói); 1733. március 2. (pápai)
Beiktatás: Pécs, 1733. november 3.
Egyéb egyházi méltóság: belgrád-szendrődi püspök 1728
Halálozás: Bécs, 1734. december 24/25.
Sírhely/síremlék: Bécs, Szent István Dóm

Thurn Antal Kazmer

Thurn Antal Kázmér portréja

Kép(ek) forrása: Pécsi Egyházmegye

Irodalom

  • Horváth István: Az egyházmegye Mária Terézia uralkodásának idején. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 115–127.
  • Borsy Judit: Thurn Antal. Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 303–304.

65. Cienfuegos Alvarez bíboros, SJ

1735–1739: pécsi püspök
Születés: Oviedo, 1657. február 27.
Felsőfokú tanulmányok: Salamancai Egyetem (jog)
Szerzetesség: 1676.
Pécsi püspöki kinevezés: 1735. március 25. (uralkodói); 1735. november (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: bíboros 1720–1739; catalania püspöke 1720–1735, Monreale érseke 1725–1739
Halálozás: Róma, 1739. augusztus 19.
Temetés: Róma, 1739. augusztus 29.
Sírhely: Róma, Il Gesù templom, Madonna della Strada-kápolna

cienfuegos alvarez 01cienfuegos alvarez 02cienfuegos alvarez 03

Cienfuegos Alvarez portréi és bíborosi címere

Kép(ek) forrása: 1–2/ Pécsi Egyházmegye (Fotó: Loósz Róbert)
3/ Link 

Irodalom

  • Horváth István: Az egyházmegye Mária Terézia uralkodásának idején. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 115–127.
  • Gőzsy Zoltán: Cienfuegos Alvarez, Pécs spanyol püspöke. In: Globális vetületek. Ünnepi kötet Fischer Ferenc 65. születésnapjára. Szerk. Vitári Zsolt. Pécs–Budapest 2018, 281–295. = Link 
  • Borsy Judit: Cienfuegos Alvarez. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 133.

66. Berényi II. Zsigmond József, gróf

1736–1739: megbízott kormányzó
1740–1748: pécsi püspök
Nemesi előnév: karancsberényi
Születés: Bokod, 1694. szeptember 27.
Felsőfokú tanulmányok: Pázmáneum (Bécs); Nagyszombati Egyetem; Collegium Germanicum Hungaricum (Róma)
Tudományos fokozat: Róma, 1718. (teológia)
Pappá szentelés: Róma, 1718. március 12. (korengedménnyel)
Pécsi püspöki kinevezés: 1739. december 4. (uralkodói); Róma, 1740. szeptember 30 (pápai)
Felszentelés: Pozsony, 1741. február 25.
Egyéb egyházi méltóság: nincs
Halálozás: Pécs, 1748. szeptember 25.
Temetés: Pécs, 1748. szeptember
Sírhely: Pécsi Székesegyház, Corpus Christi kápolna (déli fal – 1882-ig)
Síremlék: Dóm Kőtár

berenyi zsigmond 01berenyi zsigmond 02berenyi zsigmond 03

Berényi Zsigmond pécsi püspök portréi és száraz pecsétje

Kép(ek) forrása: 1–2/ Pécsi Egyházmegye (Fotó: Loósz Róbert)
3/ Pécsi Egyházmegyei Levéltár = Link 

Irodalom

  • Horváth István: Az egyházmegye Mária Terézia uralkodásának idején. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 115–127.
  • Móró Mária Anna: Karancsberényi gróf Berényi Zsigmond. In: Egyházi arcélek a Pécsi Egyházmegyéből. (Egyháztörténeti tanulmányok V.) Pécs, 2009. 51–57.
  • Borsy Judit: Berényi Zsigmond. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 102.

67. Klimo IX. György

1751–1777: pécsi püspök
Születés: Lopassó 1710. április 4.
Felsőfokú tanulmányok: Nagyszombati Papi Szeminárium
Pappá szentelés: Vedrőd, 1733.
Pécsi püspöki kinevezés: Bécs, 1751. július 30. (uralkodói); 1751. november 15. (pápai)
Beiktatás: Pécs, 1751. december 22.
Felszentelés: Pest, 1752. március 5.
Egyéb egyházi méltóság: nincs
Halálozás: Pécs, 1777. május 2.
Temetés: Pécs, 1777. június 17–19.
Sírhely: Pécsi Székesegyház, Corpus Christi kápolna (leckeoldal – 1781–1882-ig)
Síremlék: Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont, Történeti Gyűjtemények Osztálya – Klimo Könyvtár lépcsőház (Készítette: Antonio Sartori, 1781 k.)

klimo gyorgy 01klimo gyorgy 02klimo gyorgy 03klimo gyorgy 04

Klimo György pécsi püspök portréi és pecsétnyomója

Kép(ek) forrása: 1–2/ Pécsi Egyházmegye (Fotó: Loósz Róbert)
3/ Csajághy Károly: Klimó György Pécsi Püspök élete. In: Munkálatai a’ pesti növendék-papság’ magyar iskolájának. V. kötet. Buda, A m. kir. Egyetem betűivel, 1838.
4/ Pécsi Egyházmegyei Levéltár

Irodalom

  • Borsy Károly: A XVIII. század második felének két püspöke. In: Tanulmányok a pécsi egyházmegye történetéből I. (Egyháztörténeti tanulmányok I.) Szerk. Fricsy Ádám. Budapest–Pécs, 1993. 275–306.
  • Horváth István: Az egyházmegye Mária Terézia uralkodásának idején. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 115–127.
  • Pohánka Éva: Adalékok Klimo György pécsi püspök munkásságához. In: Tanulmányok Pécs történetéből 20. Szerk. Kaposi Zoltán – Vonyó József. Pécs, 2009. 127–139. = Link 
  • Borsy Judit: Klimo György. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 404.
  • Pohánka Éva: Klimo György élete. In: Klimo György püspök és kora- Egyház, művelődés, kultúra a 18. században. Szerk. Pohánka Éva – Szilágyi Mariann. (A Pécsi Egyetemi Könyvtár kiadványai 9.) Pécs, 2011. 9–14. = Link 
  • Schmelczer-Pohánka Éva: Klimo György, a „patrizáló” diák = Link
  • Schmelczer-Pohánka Éva: 1777. május 2. Klimo György pécsi püspök halálának 240. évfordulójára = Link
  • Schmelczer-Pohánka Éva: Klimo György pécsi püspök, a Szent Jobb megtalálása és a Szent István-nap országos ünnepe I. = Link 
  • Schmelczer-Pohánka Éva: Klimo György pécsi püspök, a Szent Jobb megtalálása és a Szent István-nap országos ünnepe II. = Link

1777. május 2. – 1780. június 22.: szék üresedés (sede vacante)


68. Eszterházy Pál László, gróf, OSPPE

1780–1799: pécsi püspök
Nemesi előnév: galánthai
Születés: Rábapaty, 1730. május 23.
Felsőfokú tanulmányok: Collegium Germanicum Hungaricum (Róma)
Szerzetesség: 1746
Pappá szentelés: 1753
Pécsi püspöki kinevezés: Bécs, 1780. június 23. (uralkodói); Róma, 1781. április 12. (pápai)
Beiktatás: Pécs, 1781. május 29–30.
Egyéb egyházi méltóság: pálos rendtartomány főnök 1761, 1764; pálos generális 1769–1773; váci címzetes püspök 1776–1780
Halálozás: Mohács, 1799. november 7.
Temetés: Pécs, 1799. november 11.
Sírhely: Pécsi Székesegyház, Corpus Christi kápolna

eszterhazy pal 01eszterhazy pal 02

Eszterházy Pál László pécsi püspök portréja és pecsétnyomója

Kép(ek) forrása: 1/ Pécsi Egyházmegye
2/ Pécsi Egyházmegyei Levéltár

Irodalom

  • Borsy Károly: A XVIII. század második felének két püspöke. In: Tanulmányok a pécsi egyházmegye történetéből I. (Egyháztörténeti tanulmányok I.) Szerk. Fricsy Ádám. Budapest–Pécs, 1993. 275–306.
  • Horváth István – Kikindai András: A felvilágosodás és a liberalizmus kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 128–139.
  • Borsy Judit: Eszterházy Pál László. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 212–213.

1799. november 7. – 1807. július 31.: szék üresedés (sede vacante)


69. Görgey Márton

1807. augusztus 1–23.: pécsi püspök
Nemesi előnév: görgői és toporci
Születés: Pécsújfalu, 1740. november 1.
Felsőfokú tanulmányok: Szent Imre Szeminárium (Pozsony); Nagyszombati Egyetem (filozófia és teológia)
Pécsi püspöki kinevezés: 1807. augusztus 1. (uralkodói), meghalt a pápai megerősítés előtt
Egyéb egyházi méltóság:
Halálozás: Buda, 1807. augusztus 23.
Sírhely/síremlék: Budai Kálvária kápolnája alatt

gorgey marton

Görgey Márton ex librise

Kép(ek) forrása: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár (Szeged) = Link

Irodalom

  • Horváth István – Kikindai András: A felvilágosodás és a liberalizmus kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 128–139.
  • Borsy Judit: Görgey Márton. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 266–267.

70. Király I. József

1808–1825: pécsi püspök
Nemesi előnév: ógyallai
Születés: Komárom, 1737. április 4.
Felsőfokú tanulmányok: Nagyszombati Egyetem (teológia)
Pécsi püspöki kinevezés: 1807. október 30. (uralkodói); 1808. március 25. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság:
Halálozás: Balatonfüred, 1825. június 17.
Temetés: Pécs, 1825. augusztus 25–27.
Sírhely/síremlék: Pécsi Székesegyház, Püspöki kripta

kiraly jozsef 01kiraly jozsef 02

Király József pécsi püspök portréja és pecsétnyomója

Kép(ek) forrása: 1/ Pécsi Egyházmegye (Fotó: Loósz Róbert)
2/ Pécsi Egyházmegyei Levéltár

Irodalom

  • Horváth István – Kikindai András: A felvilágosodás és a liberalizmus kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 128–139.
  • Borsy Judit: Király József. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 393–394.
  • „Püspöklexikon 1804–1918" című kötet - pécsi püspökök életrajzai Király Józseftől (1808–1825) Zichy Gyuláig (1906–1925): https://www.institutumfraknoi.hu/kiadvany/%09cst/pecsi_egyhazmegye_dioecesis_quinqueecclesiensis

1825. június 17. – 1828. február 24.: szék üresedés (sede vacante)


71. Szepesy Ignác (József János), báró

1828–1838: pécsi püspök
Nemesi előnév: négyesi
Születés: Eger, 1780. augusztus 13.
Pappá szentelés: Eger, 1803. május 29.
Felsőfokú tanulmányok: M. Királyi Tudományegyetem (Pest – bölcsészet); Augustineum (Bécs – teológia
Tudományos fokozat: Pest, 1803. (filozófia); Bécs, 1803. (teológia)
Tudományos tagság: MTA tb. tag – 1831
Pécsi püspöki kinevezés: Bécs, 1827. május 25. (uralkodói); Róma, 1828. február 25. (pápai)
Beiktatás: Pécs, 1828. március 13–14.
Egyéb egyházi méltóság: erdélyi püspök 1819–1827
Kitüntetés: valóságos belső titkos tanácsos (1820); Szent István Rend középkeresztje (1835), Pécs város díszpolgára (1836)
Halálozás: Pécs, 1838. július 16.
Temetés: Pécs, 1838. július 19.
Sírhely/síremlék: Pécsi Székesegyház, Püspöki kripta

szepesy ignac 01szepesy ignac 02szepesy ignac 03

Szepesy Ignác pécsi püspök portréi és címere a pécsi síremlékén

Kép(ek) forrása: 1/ Pécsi Egyházmegye (Fotó: Loósz Róbert)
2/ Peitler Antal: Egyházi beszédek, mellyeket különféle alkalommal mondott 's kiadni készült ... Szepesy Ignácz, néhai pécsi püspök. Pécs, 1840.
3/ Pécsi Egyházmegye

Irodalom

  • Peitler Antal: Egyházi beszédek, mellyeket különféle alkalommal mondott és kiadni készült négyesi báró Szepesy Ignácz pécsi püspök. 1. kötet. Pécs, 1839. III–XLII.
  • Hőbe Károly: Négyesi báró Szepesy Ignácz pécsi püspök élete, Egyházi Tár 1839. (XIII.) május 8.
  • Szénászky Mária: Szepesy Ignác kulturális és könyvtárfejlesztő tevékenysége (A Pécsi Egyetemi Könyvtár kiadványai 6.), Pécs, 2006.
  • Horváth István: A reformkor és szabadságharc időszaka. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 141–152.
  • Borsy Judit: Szepesy Ignác. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 263.
  • Schmelczer-Pohánka Éva: Négyesi báró Szepesy Ignác pécsi püspök emlékezete (1780–1838) = Link
  • Schmelczer-Pohánka Éva: Hazának hű őre és oszlopa – Szepesy Ignác emlékezete I. = Link
  • Schmelczer-Pohánka Éva: Hazának hű őre és oszlopa – Szepesy Ignác emlékezete II. = Link
  • Schmelczer-Pohánka Éva: Hazának hű őre és oszlopa – Szepesy Ignác emlékezete III. = Link
  • „Püspöklexikon 1804–1918" című kötet - pécsi püspökök életrajzai Király Józseftől (1808–1825) Zichy Gyuláig (1906–1925): https://www.institutumfraknoi.hu/kiadvany/%09cst/pecsi_egyhazmegye_dioecesis_quinqueecclesiensis

 

72. Scitovszky XIII. János

1838–1849: pécsi püspök
1849–1852: apostoli adminisztrátor (esztergomi érsekként)
Nemesi előnév: nagykéri
Születés: Kassabéla, 1785. november 1.
Felsőfokú tanulmányok: Rozsnyó Papi Szeminárium, Nagyszombati Szeminárium
Tudományos fokozat: Nagyszombat, 1808. (művészetek és bölcsészet); Pest, 1813. (teológia)
Tudományos tagság: MTA igazgatósági tag (1853)
Pappá szentelés: Jászó, 1809. november 5.
Pécsi püspöki kinevezés: 1838. november 19. (uralkodói); Róma, 1839. május 23. (pápai)
Egyéb egyházi méltóság: rozsnyói püspök 1827–1838; esztergomi érsek 1849–1866
Kitüntetés: Csillagkeresztes Rend (1854);
Halálozás: Esztergom, 1866. október 19.
Temetés: Esztergom, 1866. október 23.
Sírhely/síremlék: Esztergomi Bazilika kriptája

scitovszky janos 01scitovszky janos 02scitovszky janos 03

Scitovszky János pécsi püspök portréi és pecsétje

Kép(ek) forrása: 1/ Pécsi Egyházmegye (Fotó: Loósz Róbert)
2/ Barabás Miklós: Nagy-Kéri Scitovszky János. In: A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Pécsett tartott hatodik Nagygyűlésének történeti vázlata és munkálatai. Szerk. Hölbling Miksa. Pécs, 1846.
3/ Pécsi Egyházmegyei Levéltár

Irodalom

  • Horváth István: A reformkor és szabadságharc időszaka. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 141–152.
  • Borsy Judit: Scitovszky János. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 200.
  • „Püspöklexikon 1804–1918" című kötet - pécsi püspökök életrajzai Király Józseftől (1808–1825) Zichy Gyuláig (1906–1925): https://www.institutumfraknoi.hu/kiadvany/%09cst/pecsi_egyhazmegye_dioecesis_quinqueecclesiensis

 

73. Girk X. György

1852–1868: pécsi püspök
Születés: Baja, 1793. április 22.
Felsőfokú tanulmányok: Győri Királyi Akadémia (bölcsészet); Kalocsai Nagyszeminárium; Pesti Papnevelő Intézet; Budapesti Tudományegyetem
Tudományos fokozat: Pest, 1815. (teológia)
Pappá szentelés: 1815. október 29.
Pécsi püspöki kinevezés: Bécs, 1852. szeptember 4. (uralkodói); 1853. március 10. (pápai)
Beiktatás: Pécs, 1853. június 1.
Aranymise: Pécs, 1865. november 5.
Egyéb egyházi méltóság: nincs
Kitüntetés: valóságos belső titkos tanácsos és a Vaskoronarend I. oszt. lovagja (1863); Római gróf, pápai trónálló (1865)
Halálozás: Buda, 1868. november 24.
Temetés: Pécs, 1968. november 29. (szíve); november 30. (teste)
Sírhely/síremlék: Pécsi Székesegyház, Püspöki kripta

girk gyorgy 01girk gyorgy 02girk gyorgy 03

Girk György pécsi püspök portréi és pecsétnyomója

Kép(ek) forrása: 1/ Pécsi Egyházmegye (Fotó: Loósz Róbert)
2/ Girk György: Sermones latini, quos Georgius Girk, olim episcopus Quinque-Ecclesiensis. Ad clerum suum dioecesanum, item ad alumnos in Seminario suo vario tempore habuit. Quinque-Ecclesiae, 1875.
3/ Pécsi Egyházmegyei Levéltár

Irodalom

  • Gyászhír = Religio, 1868. II. félév. – 1868. november 28. 350.
  • Horváth István – Kikindai András: Az önkényuralom és a dualizmus kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 153–163.
  • Borsy Judit: Girk György. Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 263–264.
  • „Püspöklexikon 1804–1918" című kötet - pécsi püspökök életrajzai Király Józseftől (1808–1825) Zichy Gyuláig (1906–1925): https://www.institutumfraknoi.hu/kiadvany/%09cst/pecsi_egyhazmegye_dioecesis_quinqueecclesiensis

74. Kovács III. Zsigmond

1869–1877: pécsi püspök
Születés: Bánokszentgyörgy, 1820. október 21.
Egyetemi tanulmányok: Veszprémi Papi Szeminárium; Pázmáneum (Bécs); Augustineum (Bécs)
Tudományos fokozat: Bécs, 1844. (teológia)
Pappá szentelés: Bécs, 1844. január 13.
Kinevezés: Bécs, 1869. január 26. (uralkodói); 1869. június 25. (pápai)
Pécsi püspöki felszentelés: Esztergom, 1869. augusztus 15.
Beiktatás: Pécs, 1869. augusztus 25.
Egyéb egyházi méltóság: veszprémi püspök 1877–1887
Kitüntetések: királyi valóságos belső titkos tanácsos (1874); I. osztályú Vaskorona-rend lovagja (1885); a királyné kancellárja
Halálozás: Veszprém, 1887. június 28.
Temetés: Veszprém, 1887. július 1.
Sírhely/síremlék: Veszprémi Szent Mihály Székesegyház sírboltja (kettős koporsó)

kovacs zsigmond 01kovacs zsigmond 02kovacs zsigmond 03

Kovács Zsigmond pécsi püspök portréi és pecsétnyomója

Kép(ek) forrása: 1/ Pécsi Egyházmegye (Fotó: Loósz Róbert)
2/ Öröm-dal, melyet ... Kovács Zsigmond ... pécsi megyés püspök ... beiktatása emlékére ... szentel a növendékpapság. Pécs, 1869.
3/ Pécsi Egyházmegyei Levéltár

Irodalom

  • Dr. Kovács Zsigmond [Nekrológ] = Pécsi Figyelő, 1887. július 2. 2.
  • Horváth István – Kikindai András: Az önkényuralom és a dualizmus kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 153–163.
  • Lovász Zsolt: Dr. Kovács Zsigmond püspök élete. In: Pécs az egyháztörténet tükrében. Tanulmányok. Szerk. Erdős Zoltán – Kindl Melinda. Pécs, 2010.
  • Borsy Judit: Kovács Zsigmond. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 424.
  • „Püspöklexikon 1804–1918" című kötet - pécsi püspökök életrajzai Király Józseftől (1808–1825) Zichy Gyuláig (1906–1925): https://www.institutumfraknoi.hu/kiadvany/%09cst/pecsi_egyhazmegye_dioecesis_quinqueecclesiensis

75. Dulánszky Nándor (Ferdinánd) Alajos

1877–1896: pécsi megyéspüspök
Nemesi előnév: doliánszki
Születés: Esztergom, 1829. október 15.
Felsőfokú tanulmányok: Esztergomi Papi Szeminárium; Pázmáneum (Bécs)
Tudományos fokozat: Bécs, 1855 (teológia)
Pappá szentelés: Esztergom, 1853. augusztus 7. (Religio)
Felszentelés: Esztergom, 1875. december 8.
Pécsi püspöki kinevezés: 1877. június 1. (uralkodói); Róma, 1877. július 13. (pápai)
Beiktatás: Pécs, 1877. november 8.
Egyéb egyházi méltóság: bácsi választott püspök 1873; székesfehérvári püspök 1875–1877
Kitüntetések: Valódi belső titkos tanácsos (1880); Ferenc József-rend nagykeresztje (1882); I. osztályú Vaskorona-rend lovagja
Halálozás: Pécs, 1896. január 24.
Temetés: 1896. január 29.
Sírhely/síremlék: Pécsi Székesegyház, Altemplom (kettős koporsó, 1896 – Kiss György mellszobor)
Jelmondat: Előre (építkezni, előrehaladni) / Prodesse

dulanszky 01dulanszky 02dulanszky 03dulanszky 04

Dulánszky Nándor pécsi püspök portréi, pecsétnyomója és síremléke

Kép(ek) forrása: 1/ Pécsi Egyházmegye (Fotó: Loósz Róbert)
2–4/ Pécsi Egyházmegyei Levéltár

Irodalom

  • Dr. Dulánszky Nándor. = Pécsi Közlöny, 1896. január 26. 1–5.
  • Horváth István – Kikindai András: Az önkényuralom és a dualizmus kora. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 153–163.
  • Borsy Judit: Dulánszky Nándor. Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 181–182.
  • „Püspöklexikon 1804–1918" című kötet - pécsi püspökök életrajzai Király Józseftől (1808–1825) Zichy Gyuláig (1906–1925): https://www.institutumfraknoi.hu/kiadvany/%09cst/pecsi_egyhazmegye_dioecesis_quinqueecclesiensis

76. Hetyey Sámuel

1897–1903: pécsi megyéspüspök
Nemesi előnév: makkoshetyei, hetyei
Születés: Egyházashetye, 1845. szeptember 22.
Felsőfokú tanulmányok: Esztergomi Papi Szeminárium
Pappá szentelés: Esztergom?, 1870. július 2./ augusztus 2.
Pécsi püspöki kinevezés: 1897. október 27. (uralkodói), 1897. december 15. (pápai)
Felszentelés: Budapest, 1898. január 2.
Beiktatás: Pécs, 1898. január 27.
Egyéb egyházi méltóság: nincs
Halálozás: Karlovy Vary (Karlsbad), 1903. szeptember 1.
Temetés: Pécs, 1903. szeptember 7.
Sírhely/síremlék: Pécsi Székesegyház, Püspöki kripta
Jelmondat: Munkálkodni/Laborare

hetyey samuel 01hetyey samuel 02hetyey samuel 03

Hetyey Sámuel pécsi püspök portréi és pecsétnyomója

Kép(ek) forrása: 1/ Pécsi Egyházmegye (Fotó: Loósz Róbert)
2–3/ Pécsi Egyházmegyei Levéltár

Irodalom

  • Nekrológok = Pécsi Közlöny, 1903. szeptember 3. 2–4.; Pécsi Napló, 1903. szeptember 2. 1.
  • Tengely Adrienn – Kovács Zoltán: A millenniumtól a szerb megszállás végéig. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 164–177.
  • Kovács Zoltán: Hetyey Sámuel pécsi püspök (1897–1903). Pécs, 2007. [Diplomamunka]
  • Kovács Zoltán: Hetyey Sámuel pécsi püspök (1897–1903). In: Egyházi arcélek a pécsi egyházmegyéből. Egyháztörténeti tanulmányok a pécsi egyházmegye történetéből V. Szerk. Fedeles Tamás – Kovács Zoltán – Sümegi József. Pécs, 2009. 109–154.
  • Borsy Judit: Hetyey Sámuel. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 301.
  • „Püspöklexikon 1804–1918" című kötet - pécsi püspökök életrajzai Király Józseftől (1808–1825) Zichy Gyuláig (1906–1925): https://www.institutumfraknoi.hu/kiadvany/%09cst/pecsi_egyhazmegye_dioecesis_quinqueecclesiensis

77. Zichy Gyula (Aladár János), gróf

1905–1926: pécsi megyéspüspök
Nemesi előnév: zichi és vasonkeői
Születés: Nagyláng, 1871. november 7.
Felsőfokú tanulmányok: Innsbrucki Jezsuita Egyetem; Gregoriana Pápai Egyetem [Accademia dei Nobili Ecclesiastici] (Róma)
Tudományos fokozat: Róma, 1900. (teológia)
Tudományos tagság: MTA igazgatósági tag (1929)
Pappá szentelés: Székesfehérvár, 1895. július 4.
Pécsi püspöki kinevezés: Bécs, 1905. október 17. (uralkodói); Róma, 1905. december 11. (pápai)
Felszentelés: Róma, 1905. december 21.
Beiktatás: Pécs, 1906. február 7.
Egyéb egyházi méltóság: kalocsai apostoli adminisztrátor 1923–1925; kalocsa-bácsi érsek 1925–1942.
Kitüntetés: valódi belső titkos tanácsos (1918); Pécs város díszpolgára (1925)
Halálozás: Kalocsa, 1942. május 20.
Temetés: 1942. május 26.
Sírhely/síremlék: Kalocsai Főszékesegyház, Érseki kripta
Jelmondat: Szeressétek egymást – Szívet szívért


zichy gyula 01zichy gyula 02zichy gyula 03

Zichy Gyula pécsi püspök portréi és pecsétnyomója

Kép(ek) forrása: 1/ Pécsi Egyházmegye (Fotó: Loósz Róbert)
2–3/ Pécsi Egyházmegyei Levéltár

Irodalom

  • [Nekrológ] = Dunántúl, 1942. május 21. 1.
  • Emlékkötet Zichy Gyula tiszteletre. (Egyháztörténeti tanulmányok II.) Szerk. Horváth István – Kikindai András. Budapest–Pécs, 2007.
  • Tengely Adrienn – Kovács Zoltán: A millenniumtól a szerb megszállás végéig. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 164–177.
  • Borsy Judit: Zichy Gyula. Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 418.
  • „Püspöklexikon 1804–1918" című kötet - pécsi püspökök életrajzai Király Józseftől (1808–1825) Zichy Gyuláig (1906–1925): https://www.institutumfraknoi.hu/kiadvany/%09cst/pecsi_egyhazmegye_dioecesis_quinqueecclesiensis

78. Virág (Blum) III. Ferenc

1926–1958: pécsi megyéspüspök
Születés: Bonyhád, 1869. augusztus 22.
Pappá szentelés: Pécs, 1892. június 25.
Felsőfokú tanulmányok: Pécsi Kisszeminárium
Tudományos tagság: MTA igazgatósági tag (1929)
Felszentelés: Pécs, 1926. május 6.
Pécsi püspöki kinevezés: 1926. március 27.
Felszentelés: Pécs, 1926. május 6.
Beiktatás: 1926. május 19.
Aranymise: Pécs, 1942. július 1.
Állami eskütétel: Budapest, 1951. július 3.
Egyéb egyházi méltóság: nincs
Kitüntetés: Bonyhád díszpolgára (1926); pápai trónálló (1942)
Halálozás: Pécs, 1958. március 2.
Temetés: 1958. március 6.
Sírhely/síremlék: Pécsi Székesegyház, Püspöki kripta
Jelmondat: A Kereszten át a csillagok felé / Per crucem ad lucem

virag ferenc 01virag ferenc 02virag ferenc 03virag ferenc 04

Virág Ferenc pécsi püspök portréi, címere és pecsétnyomója

Kép(ek) forrása: 1/ Pécsi Egyházmegye (Fotó: Loósz Róbert)
2–4/ Pécsi Egyházmegyei Levéltár

Irodalom

  • Horváth István: A két világháború között. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 185–194.
  • Borsy Judit: Virág Ferenc. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 392.

79. Rogács IV. Ferenc
1948–1958: pécsi koadjutor püspök (utódlási, valamint különleges jogokkal felruházott püspök, a megyéspüspök segítője)
1958–1961: pécsi megyéspüspök
Születés: Csendlak, 1880. augusztus 29.
Felsőfokú tanulmányok: Szombathelyi Papi Szeminárium (teológia); Budapesti. Tudományegyetem (teológia)
Tudományos fokozat: Budapest, 1907. (teológia)
Pappá szentelés: 1903. június 28.
Pécsi kinevezések: 1948. április 20. (pécsi koadjutor püspök, frigiai Sebaste címzetes püspöke)
Felszentelés: Szombathely, 1948. június 29.
Megyéspüspöki kinevezés: 1958. március 2.
Állami eskütétel: Budapest, 1959. április 24.
Egyéb egyházi méltóság: nincs
Halálozás: Pécs, 1961. február 20.
Temetés: 1961. február 25.
Sírhely/síremlék: Pécsi Székesegyház, Püspöki kripta
Jelmondat: Krisztus győz / Christus vincit

rogacs 01rogacs 02rogacs 03

Rogács Ferenc pécsi püspök portréi és pecsétnyomója

Kép(ek) forrása: 1/ Pécsi Egyházmegye (Fotó: Loósz Róbert)
2–3/Pécsi Egyházmegyei Levéltár

Irodalom

  • Bánkuti Gábor – Horváth István: A kommunista diktatúra évei. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 195–210.
  • Borsy Judit: Rogács Ferenc. Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 182.

80. Cserháti (Czepf) II. József

1961. február 24. – 1964. szeptember 14.: pécsi káptalani helynök,
1964–1969: pécsi c püspök – apostoli kormányzó,
1969–1989: pécsi megyéspüspök
Születés: Lengyel, 1914. április 19.
Felsőfokú tanulmányok: Pécsi Kisszeminárium; Collegium Germanicum Hungaricum (Róma); Gregoriana Pápai Egyetem (Róma)
Tudományos fokozat: Róma, 1942. (teológia)
Pappá szentelés: Pécs, 1940. december 1.
Pécsi kinevezések: 1964. szeptember 15. (pécsi apostoli kormányzó, melzi címzetes püspök)
Felszentelés: Budapest, 1964. október 28.
Megyéspüspöki kinevezés: 1969. január 10.
Állami eskütétel: Budapest, 1969. január 23.
Felmentés: 1989. november 3.
Egyéb egyházi méltóság: nincs
Halálozás: Pécs, 1994. április 12.
Temetés: 1994. április 23.
Sírhely/síremlék: Pécsi Székesegyház, Püspöki kripta
Jelmondat: Isten népének szolgálatában / In servito populi Dei

cserhati jozsef 01cserhati jozsef 02.jpg

cserhati jozsef 03

Cserháti József pécsi püspök portréja címere és pecsétnyomói

Kép(ek) forrása: 1/ Pécsi Egyházmegye (Fotó: Loósz Róbert)
2/ Wikipédia
3/ Pécsi Egyházmegyei Levéltár

Irodalom

  • Cserháti József: Fényvillanások a hosszú éjszakában. Dokumentációs visszaemlékezések a vallásüldözés harminc évéről. Pécs, 1990.
  • Cserháti József: Másokért élünk, egymásnak szolgálunk. Önéletrajzi látképek és felüdítő megállóhelyek. Pécs, 1990.
  • Bánkuti Gábor – Horváth István: A kommunista diktatúra évei. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 195–210.
  • Borsy Judit: Cserháti József. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 146.
  • Schmelczer-Pohánka Éva: In servitio populi Dei – Isten népének szolgálatában = Link

 

Belon Gellért

1982–1987: pécsi apostoli kormányzó
Születés: Füzesabony, 1911. szeptember 24.
Felsőfokú tanulmányok: Központi Papnevelő Intézet (Budapest); M. Kir. Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Kar
Tudományos fokozat: Budapest, 1935. (hittudomány)
Pappá szentelés: Kalocsa, 1934. június 17.
Pécsi apostoli kormányzói kinevezés: 1959. szeptember
Segédpüspöki kinevezés: 1982. április 5.
Felszentelés: Esztergom, 1982. április 21.
Állami eskütétel: Budapest, 1982. április 22.
Felmentés: 1987. március 3.
Egyéb egyházi méltóság: nincs
Halálozás: Pécs, 1987. május 23.
Temetés: 1987. június 4.
Sírhely/síremlék: Pécsi Székesegyház, Püspöki kripta
Jelmondat: Sebtől gyógyultan / Vulnere sanus

bellon 01bellon 02

Belon Gellért pécsi segédpüspök fényképe és címere pécsi síremlékén

Kép(ek) forrása: 1–2/ Pécsi Egyházmegyei Levéltár

Irodalom

  • Belon Gellért emlékkönyv. Halálának 5. évfordulójára. Szerk. Waigand József. Budapest, 1992. = Link
  • Borsy Judit: Belon Gellért. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 97.

81. Mayer Mihály
1988. december 23. – 1989. november 2.: pécsi segédpüspök
1989–2011: pécsi megyéspüspök
Születés: Kisdorog, 1941. január 31.
Felsőfokú tanulmányok: Győri Hittudományi Főiskola és Szeminárium (teológia)
Pappá szentelés: Pécs, 1964. június 21.
Segédpüspöki kinevezés: Róma, 1988. december 23.
Felszentelés: Esztergom, 1989. február 11.
Állami eskütétel: Budapest, 1989. április 6.
Megyéspüspöki kinevezés: Róma, 1989. november 3.
Beiktatás: Pécs, 1989. december 16.
Felmentés: 2011. január 19.
Egyéb egyházi méltóság: nincs
Kitüntetések/elismerések: Tolna Megyei Bezerédj István-díj (1993); Dunaföldvár díszpolgára (2000); Pécs Város Millenniuma Díj (2000); Pécs város díszpolgára (2006); Vókány díszpolgára (2010); Tüke-díj (2010); Lenau-díj (2014)
Jelmondat: Az Úr a mi örömünk / Gaudium nostrum Dominus

mm 01mm 02mm 03

Mayer Mihály pécsi püspök portréi és címere

Kép(ek) forrása: 1/ Pécsi Egyházmegye (Fotó: Loósz Róbert)
2–3/ Pécsi Egyházmegye https://pecsiegyhazmegye.hu/egyhazmegye/fopasztor

Irodalom

  • Fazekas Orsolya – Sümegi József: A kommunizmus bukása. In: A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008. 211–223.
  • Borsy Judit: Mayer Mihály. In: Pécs Lexikon. 1. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 495.
  • Schmelczer-Pohánka Éva: = Krisztus itt van, hogy fölszenteljen Benneteket! Mayer Mihály nyugalmazott főpásztor püspöki felszentelésének 30. évfordulójára I. = Link 
  • Schmelczer-Pohánka Éva: = Krisztus itt van, hogy fölszenteljen Benneteket! Mayer Mihály nyugalmazott főpásztor püspöki felszentelésének 30. évfordulójára II. = Link

 

Veres András

2011. január 19. – április 24.: pécsi apostoli kormányzó
Születés: Pócspetri, 1959. november 30.
Pappá szentelés: Nyíregyháza, 1976. augusztus 2.
Felsőfokú tanulmányok: Egri Főegyházmegyei Szeminérium, Egri Hittudományi Főiskola; Collegium Germanicum Hungaricum (Róma); Gregoriana Pápai Egyetem; Alfonsiana Egyetem
Tudományos fokozat: Budapest, 1989.
Segédpüspöki kinevezés: Róma, 1999. november 5. (Eger, cissai címzetes püspök)
Egyéb egyházi méltóság: egri segédpüspök 1999–2006; szombathelyi püspök 2006–2016; győri püspök 2016–
Jelmondata: Elvitte őt Jézushoz / Adduxit eum ad Jesum

veres 01veres 02.jpg

Veres András püspöki portréja és szombathelyi püspöki címere

Kép(ek) forrása: Link1  2/ Wikipédia = Link


 

82. Udvardy XI. György

2011. április 9. – 2019. július 11.: pécsi megyéspüspök
2019. július 12. – 2021. január 6.: pécsi apostoli kormányzó
Születés: Balassagyarmat, 1960. május 14.
Felsőfokú tanulmányok: Pápai Szalézi Egyetem (Róma)
Tudományos fokozat: Budapest, 1997. (teológia)
Pappá szentelés: Esztergom, 1985. június 15.
Segédpüspöki kinevezés: 2004. január 24. (Esztergom-Budapest; marazanae-i címzetes püspök)
Püspökké szentelés: Esztergom, 2004. február 21.
Megyéspüspöki kinevezés: 2011. április 9.
Beiktatás: Pécs, 2011. április 25.
Egyéb egyházi méltóság: esztergom-budapesti segédpüspök 2004–2011; veszprémi érsek 2019-től
Kitüntetések/elismerések: Pro Universitate Quinqueecclesiensi (Pécsi Tudományegyetem) (2015); Magyar Érdemrend középkeresztje – polgári tagozat (2016); Baranya Megye díszpolgára (2016); Pro Urbe-díj (Bátaszék) (2020)
Jelmondat: Jézus Krisztus az Úr / Jesus Christus est Dominus

 

ugy01ugy02.jpg

Udvardy György pécsi püspök fényképe és címere

Kép(ek) forrása: Pécsi Egyházmegye


 

83. Felföldi László

2020. november 18-tól: pécsi megyéspüspök
Születés: Geszteréd, 1961. február 4.
Tanulmányok: Egri Érseki Papnevelő Intézet (filozófia, teológia)
Pappá szentelés: Eger, 1986. június 21.
Megyéspüspöki kinevezés: 2020. november 18.
Püspökké szentelés / beiktatás: Pécs, 2021. január 6. (Pécsi Székesegyház)
Egyéb egyházi méltóság: pápai káplán (2000); címzetes prépost (2011)
Kitüntetések/elismerések: Pro Urbe-díj (Debrecen) (2013); Csáky Imre-díj (2015); Geszteréd Díszpolgára (2016)
Jelmondat: Megismertük a szeretetet / Cognovimus caritatem

Felfoldi Laszlo 2021Felfoldi Laszlo cimere

Felföldi László pécsi püspök fényképe és címere

A kép(ek) forrása: Pécsi Egyházmegye



Összefoglaló irodalom

  • Koller, Josephus: Historia episcopatus Quinqueecclesiarum. I–VII. Tomus. Posonii–Pestini, Sumptibus Joannis Michaelis Landerer de Füstkut, Typis et sumptibus Matthiae Trattner, 1782–1812.
  • Brüsztle József: Recensio Universi Cleri Dioecesis Quinque-Ecclesiensis I–IV. Tom. Quinque-Ecclesiae, Typis Lycei Episcopalis C. Ramazetter, Typis Andreae Madarász (Sigismundi Simon), 1874–1880.
  • Fedeles Tamás: Püspökök. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 152.
  • Fedeles Tamás – Pohánka Éva: Pécsi püspökség. In: Pécs Lexikon. 2. kötet. Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs, 2010. 152–155.
  • A Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás – Sarbak Gábor – Sümegi József. Pécs, 2009.
  • A pécsi egyházmegye ezer éve. 1009–2009. Szerk. Sümegi József. Pécs, 2008.
  • Timár György: A pécsi címzetes (választott) püspökök birtokmegőrző törekvései a török hódoltság idején. In: Pécs a hódoltság korában. Tanulmányok (Pécsi Mozaik 2.) Kronosz Kiadó – Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2012. = Link
  • „Püspöklexikon 1804–1918" című kötet - pécsi püspökök életrajzai Király Józseftől (1808–1825) Zichy Gyuláig (1906–1925): https://www.institutumfraknoi.hu/kiadvany/%09cst/pecsi_egyhazmegye_dioecesis_quinqueecclesiensis

Rövidítések
BTM = Budapest Történeti Múzeum
MNL OL DL = Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Diplomatikai Levéltár
PEK TGYO Kt. = Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont, Történeti Gyűjtemények Osztálya – Kézirattár

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség