12 October 2022

Az október 11-én ünnepélyesen átadott új kollégiumépületet Felföldi László pécsi megyéspüspök áldotta meg, aki Dr. Kovács Gusztávval, a PPHF rektorával és Hegyi Lászlóval, a Kulturális és Innovációs Minisztérium főtanácsadójával vágta át a nemzeti színű szalagot. A megnyitó dátuma a II. vatikáni zsinat (1962-65) megnyitásának napja, egyben 60. évfordulója. A főiskola ugyanis ezer szállal kötődik a zsinat által megfogalmazott eszmékhez, a kollégiumban helyet kapó szakkollégium névadója is az a Szent XXIII. János pápa, aki a zsinatot összehívta. Szintén az ünnepélyen adták át az újjászerveződött Egyetemi Lelkészség PPHF-en kialakított irodáját is.

12 October 2022

Több mint félmilliárd forint kormányzati támogatásból újul meg a tamási Nagyboldogasszony-templom és a hozzá tartozó plébánia épülete. A munkálatok kivitelezéséről szóló szerződést ünnepélyes külsőségek között írta alá Csibi Imre plébános és Vilyevácz József, a kivitelező cég képviselője az október 7-én megtartott egyházközségi képviselő-testületi ülésen.

11 October 2022

Templomszentelési évfordulót ünnepeltek az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérek október 9-én Kozármislenyben, ahol a Flüei Szent Miklós kolostortemplom felszentelésének 25. évfordulóján Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált szentmisét.

11 October 2022

Hagyományosan szeptember utolsó és október első vasárnapja között ünnepeljük a Teremtés hetét. Az ökumenikus rendezvénysorozat célja a közös ünneplés és a cselekvés, melyben az egyházi közösségek aktívan veszik ki részüket a teremtett világ értékeinek megőrzésében és fenntartható fejlődésének elősegítésében. A Dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda egy őszi rendezvénysorozat keretében ünnepelte a teremtett világot. Az óvoda beszámolóját szerkesztve közöljük.

10 October 2022

A 2022. október 7-én és 8-án megtartott Bukovinai Székelyek Búcsúja és Székely Találkozó első napján Sebestyén Ádám-díjakat adtak át az arra érdemeseknek, köztük a bukovinai székely származású Keresztes Andor esperes, máriagyűdi plébánosnak, a Pécsi Egyházmegye székely referensének a bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Központban.

10 October 2022

Október 16-ig lehet online kitölteni a népszámlálási kérdőívet és megvallani római katolikus hitünket, a Római Katolikus Egyházhoz való tartozásunkat. Október 17. és november 20. között számlálóbiztosok keresik fel azokat a háztartásokat, amelyekből nem érkezett be elektronikus kérdőív. 

10 October 2022

Október első hetében ünnepelték Assisi Szent Ferenc emléknapját és az állatok világnapját a pécsi Szent Mór Óvodában. A programokon keresztül a cseperedő gyermekeket arra nevelik, hogyan óvhatják meg teremtett világunk szépségeit és élőlényeit. Az óvoda beszámolóját szerkesztve adjuk közre.

09 October 2022

A Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége szervezésében idén is megrendezték a zarándoklattal egybekötött székely búcsút, melyhez kapcsolódva október 8-án a Tolna megyei Kismányokon celebrált szentmisét Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye nyugalmazott segédpüspöke a zsúfolásig megtelt a Magyarok Nagyasszonya-templomban. Koncelebrált Bartalus Zoltán, a Hargita megyei Mádéfalva plébánosa, Keresztes Andor máriagyűdi plébános, a Pécsi Egyházmegye székely referense valamint Bagi Sándor nagymányoki plébános.

08 October 2022

Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

07 October 2022

A pécsi Magtár Látogatóközpontban október 6-án megnyitották a tizenötödik „72 óra kompromisszum nélkül” önkéntes ifjúsági akciót. A háromnapos programra közel 8000 fiatal regisztrált, akik körülbelül 200 projektet valósítanak meg közel 100 településen Magyarországon, Erdélyben és a Partiumban.

06 October 2022

Mintegy három évtizedes hagyomány a Nyolc Boldogság Közösségben, hogy minden év őszén rózsaeső imaesteket szerveznek Lisieux-i Kis Szent Teréz közbenjárását kérve. A közösség 2022-ben alapított pécsi rendházának nővérei október 22-én, 19 órakor első alkalommal hívják imaestre a híveket a pécsi székesegyházba.

06 October 2022

Idén szeptemberben tartották Rómában azt a továbbképzést, melyen több mint háromszáz, az elmúlt három évben kinevezett és felszentelt püspök vett rész a világ minden tájáról. A Legio Christi (Krisztus Légiója) Regina Apostolorum Kollégiumában megtartott továbbképzés alkalmain hat magyar püspök is részt vett, köztük Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye főpásztora. A püspököket a Szentatya, Ferenc pápa személyes találkozón fogadta a Vatikánban, az Apostoli Palota Kelemen-termében.

05 October 2022

Az imádkozást a mozgással, a lelket a testtel összekapcsoló lelkigyakorlatra hívnak a Sacré Couer nővérek 2022. október 21-23. között Mánfára, a MaranaTha lelkigyakorlatos házba. A Jézusi gyaloglás lelkigyakorlata bevezet a szemlélődésbe, a Szív imájába és a mozgáskultúrába a nordic walking alapjainak elsajátításával.  

05 October 2022

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat a megjelenését követő vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni Nyúl Viktor pasztorális helynök gondolataival, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét! (Évközi XXVIII. vasárnap, 2022. október 9.)

04 October 2022

Hamarosan magyar nyelven is elérhető lesz az Amoris letitia családév gyümölcseként elkészült Katekumenális felkészítés a házasságra c. dokumentum, amelyhez viedóüzenet formájában adjuk közre Marton Zsolt családreferens püspök bevezető gondolatait.

04 October 2022

A hozzátartozók a Pécsi Egyházmegye püspökségi székhelyén ez év októberétől a Pécsi Köztemető irodaépületében kialakított pasztorális ügyfélszolgálati helyiségben intézhetik elhunytjaik római katolikus temetési szertartásának ügyeit, ahol a Pécsi Egyházmegyei Hivatal pasztorális munkatársai végzik a teljeskörű egyházi ügyintézést.

03 October 2022

A tanév első hónapját hitoktatási koordinátori találkozóval zárták a katekéták szeptember 30-án, Pécsen, a Püspöki Hivatal tanácstermében Tóth Lászlóné hitoktatási pedagógiai főmunkatárs vezetésével.

01 October 2022

Október a rózsafüzér hónapja Egyházunkban. A rózsafüzér-imádságot, mely egy máriás jellegű Krisztus-ima, hosszú évszázadok óta imádkozzák a hívek, melyben Mária nevét szemlélve és imádkozva együtt lehetünk az Úrral.

01 October 2022

Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

30 September 2022

Janus Pannonius halálának 550. évfordulóján koszorúzással emlékezett a humanista költő, püspökre szeptember 29-én a néhai főpásztor pécsi székesegyház altemplomában található sírjánál a Janus Pannonius Díj Alapítvány Kuratóriuma. A megemlékezést követően Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált szentmisét püspök elődje emlékére.

30 September 2022

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) kampányt indított, és arra buzdít minden magyar katolikust, hogy bátran vállalja vallási hovatartozását a 2022. október 1. és november 28. közötti népszámláláson is. Arra kérik a híveket, hogy posztoljanak a személyes közösségi oldalaikon és lássák el azokat a #katolikusvagyok hashtaggel.

30 September 2022

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola első alkalommal volt a házigazdája szeptember 28-án az elsősorban fiatalokat megszólító Háló - 153 Fesztiválnak. A PPHF és a Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség közös rendezvényén Böjte Csaba OFM ferences szerzetes, Versegi Beáta Mária nővér, a Nyolc Boldogság Közösség pécsi rendházának vezetője és a Dr. Fodor Réka - Greguss Sándor házaspár osztotta meg gondolatait a közösség szerepéről, lelki energiáink helyes kezeléséről, a döntési helyzetekről. A fesztivál keretében a résztvevők püspöki szentmisén ünnepeltek, majd a rendezvény koncerttel zárult.

29 September 2022

Szeptember 29-én új tartalommal jelentkezett a Pécsi Egyházmegye magazinja. A HIT-VALLÁS, az egyházmegye hitéleti eseményeiből merítő műsor minden hónap utolsó csütörtökétől látható a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján, valamint a Pannon TV műsorkínálatában.

29 September 2022

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat a megjelenését követő vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni Nyúl Viktor pasztorális helynök gondolataival, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét! (Évközi XXVII. vasárnap, 2022. október 2.)

29 September 2022

A korábbi évek hagyományát folytatva, idén is az országos rendezvénysorozathoz kapcsolódva rendezte meg az Ars Sacra Fesztivált a Pécsi Egyházmegye szeptember 17-25. között. A programkínálatban tárlatvezetések, koncertek, előadások, múzeumpedagógiai foglalkozások várták az érdeklődőket.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 October
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Férfitalálkozó - Dombóvár:
-
2025. 10. 24. - 2025. 10. 24.
Szent Mór püspök ünnepnapja, egyházmegyei kitüntetések átadása a székesegyházban:
-
2025. 10. 25. - 2025. 10. 25.
Mindenszentek ünnepi szentmise a székesegyházban:
-
2025. 11. 01. - 2025. 11. 01.
Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 11. 07. - 2025. 11. 07.
RIT - regionális Ifjúsági Találkozó Pakson:
-
2025. 11. 08. - 2025. 11. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség