A Pécsi Egyházmegye negyedik alkalommal részesített tanulmányi ösztöndíjban pályakezdő pedagógust. Az elismerést Felföldi László pécsi megyéspüspök adta át a Püspöki Palotában.

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnap evangéliumi szakaszán való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Hamvazószerda a bűnbánat nyilvános ünnepeként született. Ez a rítus indította el a bűnbánat útján azokat a híveket, akiket nagycsütörtök reggel feloldoztak bűneiktől. Ezen a napon az Egyház előírja a böjtöt és a hústól való tartózkodást, ami korábban minden péntekre vonatkozott, de utóbb nagyböjt péntekjeire korlátozódott, mint előírás.

A Szentatya évről évre üzenetet intéz a katolikus hívekhez a nagyböjt kezdetén. 2021-ben nagyböjti üzenetének témája: „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe…” (Mt 20,18).

A főpásztor február 12-én Siklós városában a Polgármesteri Hivatalban, a Szentháromság-plébániatemplomban, a Szent Imre Katolikus Általános Iskolában, majd Szalántán a Szent László-templomban, a Jézus Szíve-kápolnában és a Polgármesteri Hivatalban tett látogatást.

A Pécsi Egyházmegye Kórházlelkészségének adományai február első heteiben kiszállításra kerültek a pécsi klinikák és vidéki kórházak részére.

Február 14-én, vasárnap ért véget a Házasság hete országos programsorozat, mely a Pécsi Egyházmegyében szentmisével és a házaspárok megáldásával zárult.

Február 13-án, reggel egy különleges órával indult a tanítási nap a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán. Filozófia, teológia és más kurzusok helyett Felföldi László pécsi megyéspüspök  tartott szemeszternyitó előadást a hallgatók számára.

Lezárult a Házasság hete alkalmával szervezett előadássorozat, amely a tisztasággal kapcsolatban fogalmazott meg kérdéseket és adott tanácsokat a fiatalok, a szülők és nevelő szerepben lévő hívek számára.

A Pécsi Megyéspüspök, a Pécsi Egyházmegye és a rokonság az örök élet hitével tudatja, hogy Hamzau Relu komlói plébános életének 53., áldozópapságának 25. évében 2021. február 9-én szentségekkel megerősítve elhunyt.

COM_CONTENT_ARTICLE_ATTACHMENT_CUSTOM
Download this file (Hamzau_Relu_gyaszjelentese_2021_febr.pdf)Gyászjelentés - Hamzau Relu[ ]

A Házasság heti beszélgetéssorozat harmadik részében gyakorlati tanácsok kerülnek a középpontba. Az előadók a tapasztalat megosztás mellett konkrét kommunikációs eszközöket javasolnak és az ebben segítő könyveket is bemutatják. 

Február 11-én, Szűz Mária lourdes-i jelenéseinek emléknapján, a betegek világnapján csendes szentmisét mutattak be a Szent Ferenc-templomban.

Nagy Péter és Judit Puskás Antal tartományfőnökkel beszélget arról, hogyan tekintenek a fiatalok a tisztaság fogalmára és hogyan kéne vizsgálniuk annak kérdését, milyen hatással lehet a szülő gyermeke gondolkodására és hogyan segítheti a jó útra, végül az abortuszban sérült párokat támogató programról is mesélnek.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola podcast sorozatának legutóbbi vendége Felföldi László pécsi megyéspüspök volt, aki a püspökké szentelés személyes pillanatairól, a fiatalok pasztorációjáról és a túlcsorduló szeretet forrásáról beszélt.

Elkezdődött a Házasság hete online előadássorozata, melynek keretében Nagy Péter és Judit Puskás Antal pálos rendi tartományfőnökkel beszélget a tisztaságról. Az első rész a fogalom értelmezésével, a szexualitás helyével az ember antropológiájában, az otthonról hozott mintákkal, az élmények jelentőségével és a szülők szerepével foglalkozik.

„Egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.” (Mt 23,8) A bizalmi viszony a betegekkel való törődés alapja.

A Lyceum templom helyreállítása alatt az urnatemető látogatásának ideiglenes rendje a következők szerint változott.

Februárban a Pálos templomban az alábbi liturgikus eseményekre várják a híveket.

A Magyar Falu Program keretében megújult a Máriakéméndi Plébániaépület.

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnap evangéliumi szakaszán való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Minden évben, farsang időszakában kerül megszervezésre és megrendezésre, a német nemzetiségi projektet a Szent Ferenc Katolikus Óvodában.

A Pécsi Egyházmegyei Könyvtár állományának rendezése során újabb és újabb „kincsek” kerülnek napvilágra: külön öröm, amikor közelgő évfordulóhoz vagy rendezvényhez tudunk csatlakozni ezek bemutatása által.

A Katifi párkapcsolati műhelyének szervezői egy különleges előadássorozattal készültek a Házasság hetére. A négy napon át tartó online esemény alkalmával Nagy Péter és Judit Puskás Antal pálos rendi tartományfőnökkel beszélget a szexualitás jelentőségéről.

A Házasság hete programsorozat első napján, február 7-én, vasárnap a Röppentő zenekar adott online koncertet, amely során szerelmes dalok csendültek fel.

Felföldi László pécsi megyéspüspök első alkalommal mutatott be püspöki szentmisét szülőfalujában, a geszterédi Szent Anna-templomban. 

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon
2021 June
M T W T F S S
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Közelgő események

Egészségügyi dolgozók és segítő foglalkozásúak lelkigyakorlata:
Máriagyűd -
2021. 06. 18. - 2021. 06. 20.
A Székesegyház felszentelésének 130. évfordulója, PPHF Te Deum:
Pécsi Székesegyház -
2021. 06. 22. -
Igazgatói értekezlet:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 06. 24. -
Lectio Divina Eucharistica - online:
Pécs -
2021. 06. 24. - 2021. 06. 24.
PEM Kórustalálkozó:
-
2021. 06. 29. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség