04 September 2024

A máriakéméndi kegyhelyen a Kisboldogasszony napi ünnep immár 30 éve a német nemzetiségű hívek búcsúja. Idén az ünnepet a napos napja előtt egy héttel, szeptember 1-jén tartották, hogy a máriagyűdi kegyhely német búcsújával ne essen egybe az ünneplés, hiszen a Baranya- és Tolna vármegyei hívek közül sokan mindkét kegyhely búcsúira eljárnak. A kegyhely munkatársának beszámolóját szerkesztve adjuk közre.

03 September 2024

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő 12 oktatási és nevelési intézményben összesen mintegy 4200 gyermek és tanuló kezdte meg szeptember 2-án a 2024/25-ös tanévet, melyre a tanévnyitó Veni Sancte szentmiséken kérték a Jóisten áldását.

03 September 2024

Az Ars Sacra Fesztivál immár nagykorúvá lett országos rendezvénysorozatához kapcsolódva idén szeptember 14. és 22. között a Pécsi Egyházmegyében is várják az érdeklődőket. A szakrális töltetű rendezvénysorozat minden programja ingyenesen látogatható.

02 September 2024

Felföldi László pécsi megyéspüspök 2022-ben kezdeményezte, hogy ökumenikus imaórán kezdődjön Pécs város napjának szeptember 1-jei ünneplése, ahol a történelmi egyházi felekezetek papjai és lelkészei együtt imádkoznak a város és lakói békés együttéléséért.

01 September 2024

A pécsiekért végzett áldozatos és önfeláldozó munkájáért és az élethosszig tartó közösségépítő tevékenységének elismeréseként Pro Communitate díjat adományoztak Bíró László nyugalmazott tábori püspök részére. A Pécs város napi ünnepségsorozat részeként szeptember 1-jén a Kodály Központ koncerttermében megtartott ünnepi közgyűlésen adta át az elismeréseket Péterffy Attila polgármester.

31 August 2024

„Ti vagytok a föld sója. Ti vagytok a világ világossága” (vö. Mt 5,13-14) mottóval rendezik meg a Pécsi Egyházmegye 11. gyalogos és kerékpáros zarándoklatát a bátai Szent Vér kegyhelyre, melyet Felföldi László megyéspüspök szándéka szerint a krisztusi tanítványság öntudatáért ajánlanak fel. A kegyhelyen Michael Wallace Banach, Magyarország apostoli nunciusa celebrál szentmisét az egyházmegye papságával.

30 August 2024

Az egyházmegyei férfitalálkozó szeptember 13-án Pécsett startoló rendezvénysorozata idén két új helyszínnel, Siklóssal és Bonyháddal egészül ki, így már összesen 9 városba viszik el a szervezők az a negyedik évad négy új témakörét. 

30 August 2024

Az őszi hónapok mindegyike tartogat egy-egy különleges előadóhoz köthető találkozási alkalmat a Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi rendezvénysorozatában, ahol folytatódik a tavasszal megkezdett, az Egyház, mint krisztusi közösség című kérdéskör értelmezése.

29 August 2024

A Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség koordinátora évek óta szívvel-lélekkel közreműködik a szociális intézmények lakóinak lelki gondozásában Szekszárdon. Szolgálatát a helyi önkormányzat Triebler Irma kitüntető címmel ismerte el a közelmúltban. A mindig mosolygós, tettrekész Vég Beátával készült interjúnkban szolgálatról, hitről és önkéntességről is beszélgettünk a pécsi püspökségen.

29 August 2024

A 2024/25-ös tanév kezdete előtti utolsó hajrában leginkább a szülőknek van megszámolhatatlan feladatuk az iskolakezdéssel kapcsolatban, de a pedagógusok és a hitoktatók is a készület utolsó fázisában tartanak. Augusztus végéhez közeledve katekétáink háromnapos továbbképzésen vettek részt Pécsett, ahol Veni Sancte szentmisével indították a találkozót.

27 August 2024

A Bukovinából elszármazott székelyek szétszóródva élő leszármazottai minden évben elzarándokolnak a máriagyűdi kegyhelyre, ahol augusztus 25-én Karácson Tibor, az Erdélyi Mária Rádió lelkipásztor műsorigazgatója celebrált szentmisét Keresztes Andorral, a kegyhely plébánosával.

27 August 2024

A 2024. szeptember 13-án Pécsett startoló rendezvénysorozat két új helyszínnel, Siklóssal és Bonyháddal egészül ki, így már összesen 9 városba viszik el a szervezők az évad 4 új témakörét. A bővítés következményeként a pécsi nyitó alkalmak a jövőben kettőről egy találkozásra csökkennek. A kezdési időpont minden helyszínen 18.00 óra!

26 August 2024

A Pécsi Egyházmegye hagyománya szerint minden évben augusztus 23-án, az egyházmegye alapításának évfordulóján köszöntik a pappá szentelésük valamely kiemelkedő jubileumát ünneplő lelkipásztorokat. 2024-ban hat paptestvérének adta át a pápai áldást tartalmazó vatikáni dokumentumot Felföldi László pécsi megyéspüspök az egyházmegye papsága jelenlétében a pécsi székesegyházban celebrált ünnepi szentmisén.

22 August 2024

Éppen 1015 évvel ezelőtt, 1009. augusztus 23-án alapította meg Szent István király a pécsi püspökséget, erről tanúskodik az alapító oklevél Egyházmegyei Levéltárban őrzött hiteles másolata. Az ünnepi évforduló alkalmából Felföldi László pécsi megyéspüspök szentmisét celebrál 18.00 órai kezdettel a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban, ahol az idén szentelési jubileumot ünneplő papokat is köszöntik.

22 August 2024

Az idei évben a búcsúi szentmisét Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök mutatta be, aki idén ünnepelte pappá szentelésének 60. és püspökké szentelésének 35. évfordulóját. Az eseményről a kegyhely munkatársa írt beszámolót, melyet szerkesztve adunk közre.

21 August 2024

Szekszárdon a Szent István–napi ünnepi közgyűlésen 22 személyt tüntetettek ki kiemelkedő teljesítményéért. A díjazottak között van Vég Beáta, a Pécsi Egyházmegye kórházlelkészségi munkatársa.

21 August 2024

A Pécsi Egyházmegye főtemplomában Máger Róbert püspöki irodaigazgató celebrált szentmisét államalapító szent királyunk ünnepén, ahol az oltár elé helyezték ki a szentmisét megelőző városi ünnepségen megáldott, nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret. A liturgián jelen volt Pécs város polgármestere, Péterffy Attila és Zag Gábor alpolgármester.

20 August 2024

Harmadik alkalommal tárta ki kapuit a Pécsi Egyházmegye püspöksége a családokat és egyedülállókat, időseket és fiatalokat egyaránt megszólító KOVÁSZ fesztiválon augusztus 19-én a Rózsakerttől, a Dóm téren át egészen a Püspöki Palota kertjéig.

17 August 2024

Nagyboldogasszony, azaz Mária halálának és mennybevételének ünnepe hagyományosan a Pécsi Egyházmegye fogadalmi nagybúcsúja, melyet idén augusztus 17-én ünnepelt a hívek közössége a máriagyűdi kegyhelyen. A szabadtéri oltárnál bemutatott szentmise főcelebránsa és szónoka – Felföldi László pécsi megyéspüspök meghívásának eleget téve - Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök volt.

16 August 2024

A Pécsi Egyházmegyei Hivatal meghívására a KOVÁSZ családi fesztivál alkalmából érkezik a püspökségi székhelyre az Ars Sacra Alapítvány vándorkiállításának anyaga, mely augusztus 17-24. között tekinthető meg a pécsi székesegyház előtt, a Gosztonyi téren.

16 August 2024

A bólyi plébániához tartozó borjádi templom búcsúját tartották augusztus 15-én, Nagyboldogasszony, Szűz Mária mennybevétele főünnepén, amikor szentmisét celebrált Felföldi László pécsi megyéspüspök a templomkert árnyas fái alatt felállított, gyógynövény csokrokkal díszített szabadtéri oltárnál.

14 August 2024

A Nyolc Boldogság Közösség szerzetesnővérei által vezetett személyes beszélgetések iránti nagy érdeklődésre való tekintettel Mikovics Krisztina CB nővér, tanulásmódszertani tanácsadó, diplomás coach, a Nyolc Boldogság Közösség pécsi alapításának tagja is személyes coachingra várja a jelentkezőket augusztus 19-én, a KOVÁSZ Fesztivál idején a székesegyház Szent Mór-kápolnájába. 

14 August 2024

Nagyboldogasszony ünnepnapján augusztus 15-én, 18:00 órai kezdettel szentmisét celebrál Felföldi László pécsi megyéspüspök a mindössze 380 fős népességű Borjádon, a bólyi plébánia filiális egyházközségében a közösség 1928-ban épült Nagyboldogasszony-templomának búcsúján.

14 August 2024

Az egyházmegye hitéleti eseményeiből merítő, havonta megjelenő magazinműsor megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján.

13 August 2024

A koncert, melynek anyaga a Pécsi Egyházmegyei Levéltárból származik, igazi csemegének ígérkezik. Augusztus 17-én, 20.00 órakor kezdődik a Dóm Kőtárban (Pécs, Káptalan u. 8.) és belépőjegy váltása nélkül látogatható.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 May
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfiak térdeplő rózsafüzér-imája Pécsett:
-
2025. 06. 07. - 2025. 06. 07.
Pünkösd:
-
2025. 06. 08. - 2025. 06. 09.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 06. 15. - 2025. 06. 15.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség