13 August 2023

Nagyboldogasszony ünnepe hagyományosan a Pécsi Egyházmegye fogadalmi búcsúja, egyben a máriagyűdi kegyhely főbúcsúja. Az idén három napon át - augusztus 12-én és 13-án, valamint augusztus 15-én, az ünnep napján - tartó programsorozat első napján Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált ünnepi szentmisét az egyházmegye papjaival a zsúfolásig megtelt kegyhely szabadtéri oltáránál. A liturgia szónoka Keresztes Andor, a kegyhely Sarlós Boldogasszony-kegytemplomának plébánosa volt.

12 August 2023

Szám szerint öt pannonhalmi bencés öregdiák arra vállalkozott, hogy elkerékpároznak Pannonhalmáról a portugáliai Lisszabonban július 26. és augusztus 6. között megrendezett Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra. A rendhagyó zarándoklat mintegy 4000 km-es útján a résztvevők sikerrel vették az összes akadályt. Olyannyira, hogy a csapat a napokban épségben hazatérkezett Magyarországra. A Bethesda Gyermekkórház javára történt jótékonysági gyűjtéssel egybekötött negyvennapos zarándoklat öt résztvevője (Knáb András, Nádudvary Csongor, Szép Levente, Bódy Ágoston és Geri Kolos) közül a Pécsett élő Nádudvary Csongorral beszélgettünk még a június végi indulás előtt.

11 August 2023

A Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség a Kaposvári Ifjúságpasztorációs Irodával együttműködve első alkalommal rendezett keresztény regionális gólyatábort KILÁTÓ néven augusztus 6-9. között Sikondán. A táborban mintegy negyven fiatal vett részt, akik közül többen Pécsen, Kaposváron vagy épp Szekszárdon kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat.

09 August 2023

Az egyházmegye hitéleti eseményeiből merítő magazin megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján.

09 August 2023

Havas Boldogasszony emléknapja azóta él a pécsi és Pécs környéki horvátság szívében, amióta a legenda szerint, az Ágoston téri templom környéki horvát ajkú és magyar elődök több mint három évszázada felépítették azt. Erre emlékeztek az augusztus 5-én horvát nyelven celebrált szentmisén a Havi-hegyi templom búcsúünnepén.

08 August 2023

Urunk színeváltozásának ünnepén, augusztus 6-án Bátán, a Szent Vér kegyhelyen tartottak a német nemzetiségek és a ministránsok búcsúját. Az ünnepi szentmisét Mayer Mihály nyugalmazott püspök celebrálta Sümegi József diakónus, a kegyhely őrének szolgálata mellett.

07 August 2023

Kettős ünnepet ültek a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban augusztus 6-án este, amikor Urunk színeváltozásának ünnepén Felföldi László pécsi megyéspüspök koncelebrált szentmisén iktatta be hivatalába a székesegyház új plébánosát, Máger Róbert püspöki irodaigazgatót.

06 August 2023

Sellye Város Önkormányzatának Képviselő-testülete díszoklevéllel tüntette ki Ronta László egykori sellyei plébánost, aki lelkipásztori szolgálatával 1993-2000 között segítette a mintegy 3000 lelket számláló település hitéleti fejlődését. Az elismerést augusztus 4-én, a városnapi rendezvénysorozat keretében megtartott ünnepi testületi ülésen adták át a ma már Harkányban élő, pappá szentelésének 50. évfordulóját idén ünneplő plébánosnak.

05 August 2023

Rózsafüzér imádsággal és a loretói litánia imádkozásával kezdődött a felszentelésének 326. évfordulóját idén ünneplő pécsi Havas Boldogasszony-templom két napon át tartó búcsúja, ahol hagyományosan minden évben püspöki szentmise nyitja az ünnepet. Augusztus 4-én a főpapi előesti szentmisét Felföldi László, a pécsi egyházmegye püspöke celebrálta a búcsúra érkezett papokkal a templom mellett felállított szabadtéri oltárnál, ahol a Havas Boldogasszony-kegykép másolatát is elhelyezték.

04 August 2023

A Máriakéméndi Nagyboldogasszony-kegytemplom főbúcsúja augusztus 13-án, vasárnap 16 órakor kezdődik. A püspöki szentmisét 16.30-kor Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrálja.

04 August 2023

A Pécsi Egyházmegye augusztus 19-én tartandó családi fesztiválja, a KOVÁSZ keretében az Egyházmegyei Könyvtár és az Egyházmegyei Levéltár is megnyitja kapuit a nagyközönség számára. A könyvtárban előzetes regisztrációhoz kötött tárlatvesztésre lehet jelentkezni, a levéltár pedig 10.00 és 13.00 óra között szabadon látogatható.

03 August 2023

2023. július 21-én, a kora esti órákban súlyos természeti katasztrófa pusztított az Ormánságban. A két évvel ezelőtti események ismétlődtek meg, amikor hirtelen ököl nagyságú jégeső csapott le Endrőcre, Marócsára és Kákicsra, ahol a lakóépületekben nagyon komoly károk keletkeztek. Kitört ablakok, súlyosan megrongálódott tetőszerkezetek maradtak a jégverés után. A legnagyobb pusztítás Marócsán volt, ahol a kis 72 fős lélekszámú településen 54 lakóépületből 52 tetejét verte el súlyosan a jég. Besenczi Zsolt karitászigazgató a hívek és civilek összefogását, segítségét kéri.

03 August 2023

 A Pécsi Egyházmegye idén is megrendezi a 2022-ben hagyományteremtő szándékkal életre hívott és nagy sikert aratott egyházmegyei családi fesztivált, a KOVÁSZT. Az augusztus 19-i egész napos rendezvényre, melynek az előkészületei már javában tartanak, az egyházmegye minden egyházközségéből hívják és várják a híveket, kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket, családosokat és egyedülállókat egyaránt.

02 August 2023

Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, székesegyházi plébános doktori tanulmányok végzése miatt 2023. augusztus 1-től felmentését kérte megbízatásai végzése alól Felföldi László megyéspüspöktől, aki Máger Róbert püspöki irodaigazgatót, a Havas Boldogasszony-templom templomigazgatóját nevezte ki a pécsi székesegyház plébánosának. Máger Róbertet augusztus 6-án iktatja be plébánosi hivatalába a főpásztor.

02 August 2023

Máriagyűdön celebrált szentmisét július 30-án Tamás József, a Gyulafehérvári főegyházmegye nyugalmazott segédpüspöke és Tímár Sándor Asztrik OFM, a csíksomlyói kegyhely igazgatója, akik Keresztes Andor, a máriagyűdi bazilika plébánosának meghívására érkeztek a Gyűdi Szűzanya kegyhelyére. 

31 July 2023

Július 26. és 30. között fiatalok ezrei – köztük a Pécsi Egyházmegye küldöttsége - gyűltek össze Međugorjéban az évenként megrendezett Mladifest néven ismertté vált nemzetközi ifjúsági fesztiválon, ahol a programok között liturgiák, imavirrasztások, körmenetek, szentségimádás, tanúságtételek, koncertek és táncprogramok szerepeltek, melyek célja a fiatalok lelki életének megújítása volt. Az imatalálkozóról Vörös László, a Pécsi Egyházmegye csoportjának tolnai fiatalja írt rövid beszámolót, melyet szerkesztve közlünk.

31 July 2023

Május 30­-án ünnepelték a magyarszéki kármelita nővérek Jézusról nevezett Eszter nővér ezüstfogadalmát. Vele készítettek interjút nővértársai.

26 July 2023

A közelmúltban külsőleg megújult máriakéméndi Nagyboldogasszony-kegytemplom egész évben várja a híveket, zarándokokat és látogatókat. A Baranyai-dombságban elhelyezkedő kegyhelyen, a régi barokk kolostor épületében, mely korábban plébániaként szolgált, ma zarándokszállás működik.

24 July 2023

Idén 28 ministráns részvételével július 9-15. között a Tolna vármegyei Gyönkön rendezték meg a Pécsi Egyházmegye hagyományos ministránstáborát. A fiatalok missziós küldetést is teljesítettek, a záró szentmisére személyesen hívták meg a település lakosait. A rendezvényre ellátogatott Felföldi László pécsi megyéspüspök is. A Ministráns Referatúra beszámolóját közöljük.

21 July 2023

Nagy öröm az egész családnak, amikor megérkezik a várva várt gyermek, unoka. Fontos azonban, hogy a szülői feladatok teljesítése mellett ne feledkezzünk el házastársunkról, ápoljuk házasságunkat.

19 July 2023

A nagyszülők és idősek világnapját minden 2021 óta minden évben július negyedik vasárnapján – idén július 23-án tartjuk. Az immár harmadszor megtartott világnapra Ferenc pápa üzenetet írt, melynek magyar fordítását az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

18 July 2023

Az ősi Szent Vér kegyhelyen elcsendesedésre és a Szentírásnak a lectio divina módszerrel való olvasására hívják az érdeklődőket 2023. augusztus 7-10. között.

14 July 2023

Az egyházmegye hitéleti eseményeiből merítő műsor júliusi száma megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján.

13 July 2023

Javában zajlik a Szentjánosbogár közösség által szervezett ifjúsági lelki napok Bólyon, ahol a 17-21 éves korosztály tagjai közösségben, személyes szeretetkapcsolatokon keresztül élik meg Isten országának megvalósulását. A Szentjánosbogarak a Bólyhoz közeli Töttös Három kívánság horgásztavának partján vettek részt tábori szentmisén július 12-én, melyet Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált Kutas Attila bólyi plébánossal, a lelki napok tábori lelkészével. A nyilvános liturgiához a környékről érkezett idősebb Szentjánosbogarak is csatlakoztak.

13 July 2023

A Pécsi Egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására a Felföldi László megyéspüspök úr által 2023. augusztus 1-jével - az érintett személyekkel való előzetes egyeztetést követően - elrendelt személyi változásokat az alábbi területi változások elrendelésével egészítette ki:


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség