04 November 2024

A Katolikus Egyház 2025-ben egyetemes jubileumot ünnepel: a 2024. december 24-én kezdődő, „A remény zarándokai” mottóval meghirdetett, sorrendben immár a 27. rendes szentévet.

04 November 2024

A Catholic News Agency és az ACI Stampa olasz hírügynökség Vatikán-szakértője, Andrea Gagliarducci újságíró, elemző a közelmúltban Pécsen járt, ahol rövid interjút készített Felföldi László pécsi megyéspüspökkel. Az ACI Stampa honlapján olasz nyelven 2024. november 4-én megjelent interjú magyar fordítását az alábbiakban közöljük.

02 November 2024

Az idén 120 éves Pécsi Köztemető idén is méltó módon kínált alkalmat az emlékezésre mindenszentek és az azt követő halottak napjához kapcsolódóan. A Szent Mihály-kápolnában Molnár Erik püspöki titkár celebrált szentmisét november 1-jén, mindenszentek emléknapján.

02 November 2024

November 2-án tartjuk halottak napját. Ezen a napon a Katolikus Egyház minden elhunytról, de különösen is a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről emlékezik meg.

01 November 2024

A sok vihart megért Mindenszentek-templom, mely egy időre székesegyházi rangot is kapott, az év egyetlen napján kitárja kapuit, hogy falai között mutassák be a legszentebb áldozatot. November 1-én, Mindenszentek ünnepén Máger Róbert püspöki irodaigazgató celebrált búcsúi szentmisét a 12. században felszentelt templomban.

29 October 2024

Az Egyház, mint krisztusi közösség címmel tavasszal elindított kérdéskör értelmezése folytatódik november 13-án, amikor Schäffer Erzsébet író, Pulitzer-díjas újságíró osztja meg a témához kapcsolódó gondolatait. A pécsi egyházmegyei szabadegyetem őszi sorozatának záró előadása 18.00 órakor kezdődik Pécsett, a Magtár Látogatóközpontban.

28 October 2024

A Nyolc Boldogság Közösség pécsi szerzetesnővérei által szervezett imaesten immár harmadik alkalommal kérték Kis Szent Teréz közbenjárását október 27-én a pécsi székesegyházban. A fiatalon meghalt Teréz, amikor a földi élettől búcsúzott, azt ígérte, hogy ha halála után a mennybe kerül, akkor a kegyelem rózsaesőjét fogja hullatni minden hozzá fohászkodóra, és szüntelenül közbenjár mindnyájunk üdvössége érdekében.

28 October 2024

A Pécsi Egyházmegye a hagyományok szerint minden esztendőben ünnepi szentmisével és tárlatvezetéssel emlékezik az 1000 évvel ezelőtt élt második püspökére, Szent Mórra. Az egyházmegye társvédőszentjének liturgikus emléknapján, október 25-én Bodnár Boglárka muzeológus a nagy érdeklődés miatt két tárlatvezetést is tartott a székesegyház Szent Mór-kápolnájában.

28 October 2024

Különleges program részesei lehettek azok a kirándulók és érdeklődők, akik október 19-én a püspökszentlászlói kastély parkját is útba ejtették. Az épületegyüttes közösségi terében színpompás mozaikok kerültek bemutatásra, ahol a bátrabbak maguk is kipróbálhatták a mozaikkészítést.

28 October 2024

„Dilexit nos", azaz Szeretett minket – így kezdődik Ferenc pápa negyedik enciklikája, mely végigvezet Jézus Krisztus szívének emberi és isteni szeretetéhez kötődő hagyományain és azok mai aktualitásán. 

26 October 2024

A Pécsi Egyházmegye társvédőszentje, az 1000 évvel ezelőtt élt második püspöke, Szent Mór liturgikus emléknapján, október 25-én egyházmegyei kitüntetést adott át Felföldi László megyéspüspök kilenc plébániai munkatársnak a pécsi székesegyházban.

26 October 2024

A Baranya vármegyei kitüntetéseket október 25-én Komlón, a mecseki város színház- és hangversenytermében megtartott ünnepi közgyűlésen adták át.

23 October 2024

A Pécsi Egyházmegye társvédőszentjére, az 1000 évvel ezelőtt élt második püspökére, Szent Mórra emlékezünk liturgikus emléknapján, október 25-én. Az ünnep alkalmából 18.00 órai kezdettel Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrál ünnepi szentmisét a jelenlévő papsággal együtt a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban, majd az egyházmegyei kitüntetéseket adják át.

22 October 2024

Történelmi és történeti időutazás részesei lehettek mindazok, akik október 21-én ellátogattak a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Vargha Damján Konferenciatermében – az egykori jezsuita gimnázium dísztermében – megtartott könyvbemutatóra. Az eseményt szervező Jezsuita Kiadó hagyományt teremtve első alkalommal mutatott be könyvújdonságot vidéki helyszínen, ahol Somodi Imre: A pécsi jezsuita Pius Gimnázium története 1912-1948 című kötetét, illetve a témához kapcsolódóan a pécsi jezsuita örökség jelenkorban is érzékelhető hatásait ismerhették meg az érdeklődők.

21 October 2024

Megújult a mázai temetőn át a templomhoz vezető lépcsősor, melynek elkészültét a település Rózsafüzér Királynője templomának búcsúján ünnepelték. Az összefogásból megvalósult munkálatokat Felföldi László pécsi megyéspüspök áldotta meg, aki ünnepi szentmisét celebrált október 20-án a Kelet-Mecsek kiszélesedő völgyében fekvő 1100 fős népességű falu templomában.

19 October 2024

Az Egyház 1926 óta minden évben október utolsó előtti vasárnapján, idén október 20-án tartja a misszió világnapját. Ezen a napon a magyar templomokban is a missziókért és a hithirdetőkért imádkoznak, és a perselypénzt az evangelizáció javára fordítják. Ferenc pápa idén Menjetek, és hívjatok mindenkit a menyegzőre (vö. Mt 22,9) címmel írt üzenetet a világnapra, melyet az alábbiakban adunk közre.

19 October 2024

Március 6-án a Szentatya, Ferenc pápa áldásával a Vatikánból indult útnak az idei Peace Run, azaz Békefutás, melynek nemzetközi futócsapata hozta hazánkba azt a fáklyát, melynek lángja október 18-án érkezett a magyarországi szakasz célállomására, Pécsre, ahol a Lauber Dezső Sportcsarnokban tartották a rendezvény záróünnepségét.

18 October 2024

A Pécsi Egyházmegye szabadegyetemének őszi sorozatában a tavasszal megkezdett, Az Egyház, mint krisztusi közösség – meghívó, befogadó és megtartó című kérdéskör értelmezése tovább folytatódott. Október 16-án Pécsett, a Magtár Látogatóközpontban ezúttal Lukács János jezsuita, a rend európai formációs delegátusa, a budapesti Fáber Szent Péter jezsuita közösség elöljárója osztotta meg gondolatait az érdeklődőkkel.

17 October 2024

A Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek életét bemutató Mindszenty Látogatóközpontot tekintette meg a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász kötelekéből mintegy 230 önkéntes október 11-13. között Zalaegerszegen.

17 October 2024

A jeles évforduló alkalmából a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont konferenciát szervezett október 17-én a Magtár Látogatóközpontban, ahol ünnepi köszöntőt mondott Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke, Miseta Attila, a PTE rektora, és Szeberényi Gábor, az Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont főigazgatója.

17 October 2024

Az idei őszi ministránsnapot Mohácson rendezte a Pécsi Egyházmegye ministráns referatúrája Kovács József egyetemi lelkész vezetésével október 12-én. A rendezvénynek a mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és a Fogadalmi emléktemplom adtak otthont. A referatúra beszámolóját adjuk közre.

16 October 2024

Egy, a honfoglalás idején élt magyar fejedelem aranyveretekkel díszített, rekonstruált szablyáját és a hozzá kapcsolódó leletanyag másolatát mutatja be a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeumban október 14-én megnyílt kiállítás, melyet Felföldi László pécsi megyéspüspök nyitott meg.

15 October 2024

A program a köznevelésben tanuló 7–11. évfolyamos diákok osztályközösségei számára kínál helyszíni, élményalapú tananyag-feldolgozási lehetőséget tanulmányi kirándulás formájában, melynek keretében 47 nemzeti és történelmi emlékhelyet látogathatnak meg díjmentesen, múzeumpedagógiai vezetéssel.

15 October 2024

Az idén 25 éves Családakadémia keretében kétéves előadóképzés indult a Pécsi Egyházmegye támogatásával. Magyar Schönstatti Családmozgalom koordinálásában kilenc házaspár kezdte meg a kurzust október 5-6-án Máriagyűdön. A végzést követően a házaspárok a Pécsi Egyházmegye családpasztorális terveinek megvalósításában vesznek majd részt. A programról készült beszámolót szerkesztve közöljük.

14 October 2024

Hamarosan olvashatjuk annak az interjúnak a szövegét, melyet Andrea Gagliarducci újságíró, elemző, a Catholic News Agency és az ACI Stampa Vatikán-szakértője készített Felföldi László pécsi megyéspüspökkel.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 May
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfiak térdeplő rózsafüzér-imája Pécsett:
-
2025. 06. 07. - 2025. 06. 07.
Pünkösd:
-
2025. 06. 08. - 2025. 06. 09.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 06. 15. - 2025. 06. 15.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség