Urunk bemutatásának, Szűz Mária megtisztulásának, Gyertyaszentelő Boldogasszonynak, és a megszentelt élet világnapjának február 2-i ünnepére Dr. Gálos László (1899–1968) néhai pécsi egyházmegyés pap alábbi írásával emlékezünk.
A máriakéméndi Nagyboldogasszony-kegytemplom harangjai 2022 ősze óta némán várták sorsuk jobbra fordulását, mivel meghibásodott a harangot mozgató szerkezet. A plébánia gyűjtést hirdetett, melynek eredményeként 2023 január utolsó napjaitól újra harangszó hívja imára a híveket Máriakéménden.
Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén arra emlékezünk, hogy Szűz Mária, negyven nappal Jézus születése után bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A kor szokásainak megfelelően Mária és József áldozatként két gerlicét vagy galambfiókát ajánlottak fel, és az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút. A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt a templomban két próféta, Anna és Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust.
A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat a megjelenését követő vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni Nyúl Viktor plébános, főiskolai tanár gondolataival, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét! (Évközi 5. vasárnap, 2023. február 5.)
A Pécsi Egyházmegye hitéleti magazinműsora, a HIT-VALLÁS, havonta egy alkalommal helyszíni riportokban számol be az egyházmegye életének legfontosabb, legérdekesebb vagy épp legkülönlegesebb pillanatairól – katolikus keresztény hitünk értékei mentén.
Megkapó hangulatú könyvbemutatón mutatta be és adta át Lovász Zsolt iregszemcsei plébános az általa írt képes helytörténeti alkotást január 27-én a község és környéke közösségének. A zsúfolásig megtelt Bartók Béla Művelődési Házban megtartott bemutatón sok olyan helybéli részt vett, akik saját családi dokumentumaikkal, visszaemlékezéseikkel és fotóikkal hozzájárultak a könyv anyagához.
Jó lenne, ha a voltaképpeni katekumenátust megelőzné egy prekatekumenális fázis: ez gyakorlatilag egybeesne a házasságra való „távoli felkészülés” hosszabb idejével, amely gyermekkortól elkezdődik. A kifejezetten katekumenális fázis három különböző szakaszból áll: a közeli felkészülés, a közvetlen felkészülés és a házasélet első éveinek kísérése. A prekatekumenális fázis és a tényleges katekumenátusi fázis között elképzelhető egy köztes fázis, melynek során a jelölteket befogadják, és amely a házassági katekumenátusba való belépés szertartásával végződhet. Az alábbiakban Marton Zsolt családreferens püspök videóüzenetét adjuk közre.
Kudarcok és sikerek - Február 2-án Pécsen indul a Férfitalálkozók második évadának harmadik sorozata
A második évadban is nagy érdeklődésre számot tartó, a férfiakat megszólító rendezvénysorozat harmadik témaköre a férfiélet kudarcainak és sikereinek nagy kérdéseire keresi a választ. Az új témakör nyitó találkozóját immár hagyományosan Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban tartják február 2-án. Az érdeklődők nagy létszáma miatt a pécsi helyszínen a program két estére tervezett, a második alkalom február 3-án, este 18 órakor kezdődik. A szervezők a Pécsi Egyházmegye hét településén életkortól és felekezeti hovatartozástól függetlenül nagy szeretettel várják a férfiakat.
2006 óta minden évben január 27-én, a II. világháború leghírhedtebb koncentrációs tábora, Auschwitz-Birkenau felszabadításának napján, szerte a világon megemlékeznek a népirtás ötmillió áldozatáról. A Magyarországról odahurcolt zsidók száma meghaladta a 430 ezret, köztük a Pécsről és Baranya falvaiból 1944-ben elhurcult mintegy ötezer zsidóval és romával, akik közül csak alig 300-an tértek vissza szülőföldjükre. Az áldozatok emléke előtt tisztelegtek január 27-én Pécsett, a Rácz Aladár Művelődési Házban.
Alapításának 30. évfordulóját ünnepelte január 25-én a Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium. A Csengey Dénes Kulturális Központban megtartott díjátadással egybekötött jubileumi esten Felföldi László pécsi megyéspüspök és Skucziné Mány Katalin igazgató köszöntötte a pedagógusokat, a diákokat és családjaikat. A jubileumot vidám, zenés-táncos műsorral köszöntötték az óvodások és a diákok.
Tavaszi Jegyes Hétvégék a Pécsi Egyházmegyében
A Pécsi Egyházmegye két településén tartanak Jegyes Hétvégét 2023 tavaszán. Máriagyűdön március 17-19. között, Magyarszéken május 26-28. között várják azokat a jegyespárokat, akik komolyan gondolják a másik melletti elköteleződésüket, és hisznek abban, hogy a házasság egy életre szóló szeretetkötelék.
Örömhírre hangolva – Boldogok a békességszerzők
A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat a megjelenését követő vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni Nyúl Viktor plébános, főiskolai tanár gondolataival, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét! (Évközi 4. vasárnap, 2023. január 29.)
Ugyanattól a Krisztustól tanulunk valamennyien - Pécsett is véget ért az ökumenikus imahét
A Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban megtartott istentisztelettel zárták január 22-én a keresztény egyházak az ökumenikus imahetet Pécsett. A keresztény egyházak összegyűlt hívei közös imával és énekekkel fordultak Istenhez a keresztény egység előmozdítása érdekében. A záró istentiszteleten Nagy Zoltán Csaba református lelkész hirdetett igét.
Siklósra látogatott Felföldi László pécsi megyéspüspök január 22-én, Szent Vince vértanú, a vincellérek védőszentje ünnepnapján, amikor a szőlősgazdák a Villányi borvidéken hagyományos termésjósló ünnepet tartották. A rendezvényen jelen volt Dr. Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke, Riegl Gábor, Siklós város polgármestere, valamint a Szent György Lovagrend és a Siklósi Borbarátnők Borrendi Egyesülete tagjai.
Idén 20. alkalommal adták át január 21-én a Polgári Kör Pécs Egyesület által alapított Tüke Alapítvány díját az arra érdemeseknek. A Tüke-díj átadását szentmisén ünnepelték a pécsi székesegyházban, melyet Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált. A díjakat Habsburg-Lothringen Eilika oldenburgi hercegnő, valamint Kerényi János, a Tüke Alapítvány elnöke adta át.
Éltető kapcsolatok - Az egyházmegyék családpasztorációs munkatársainak találkozóját tartották Vácott
A családreferensek évnyitó találkozóját Vácott tartották január 13-14-én, ahol tapasztalatcserére és a 2023-as év tennivalóinak megtervezésére került sor. A Pécsi Egyházmegyét Rosner Zsolt családreferens, szigetvári plébános képviselte. Az alábbikaban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottsága honlapján megjelent cikket közöljük.
A Dombóváron működő egyházi nevelési-oktatási, valamint szociális intézmények vezetőivel és fenntartóival, köztük Felföldi László pécsi megyéspüspökkel találkozott Pintér Szilárd polgármester január 19-én.
A Pécsi Egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására Felföldi László megyéspüspök úr 2023. február 1-jével - az érintett személyekkel való előzetes egyeztetést követően - az alábbi személyi változásokat rendelte el:
A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat a megjelenését követő vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni Nyúl Viktor plébános, főiskolai tanár gondolataival, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét! (Évközi 3. vasárnap, 2023. január 22.)
Alessandro Reali huszonhét éven keresztül gondozta Castel Gandolfóban a pápa nyári rezidenciájának parkját, mielőtt 2020-ban, csatlakozva magyar feleségéhez és két gyermekükhöz, letelepedett Pécsett. A pápai rezidencia általános gondnokaként a park biogazdaságát is irányította, gyakran tevékenykedett a pápai konyhában és sokszor elkísérte a Szentatyát a rezidencia környékén tett nem hivatalos kirándulásain. Tanúja lehetett olyan különleges pillanatoknak, melyek csak a nyári rezidencián való tartózkodás idején kaphattak helyet a pápa életében. Alessandro Reali a Pécsi Egyházmegye munkatársával osztotta meg személyes élményeit a 2022. december 31-én elhunyt XVI. Benedek emeritus pápáról.
Személyesen kísért, Szent Ignác-i lelkigyakorlatra hívják az érdeklődőket a Sacré Coeur nővérek január 20-26. között. A lelkigyakorlatot a Pécstől mintegy 10 km-re, festői környezetben található Mánfán tartják.
A belvárosi református templomban tartották az ökumenikus imahét pécsi nyitó istentiszteletét január 15-én, ahol Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke hirdetett igét. Az idei ökumenikus imahét anyagát és istentiszteleti rendjét a Minnesotai Egyházak Tanácsa állította össze, melynek szentírási vezérfonala: „Tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot…” (Iz 1,17). Az elmélkedés hanganyaga a lenti linkre kattintva elérhető.
Testvéri szeretettel szolgálni - Megújították szerzetesi fogadalmukat a pécsi pálosok | KÉPGALÉRIA
Remete Szent Pál ünnepnapja a Magyar Pálos Rend legnagyobb ünnepe, mely alkalomból a pécsi rendház közösségének tagjai ünnepi szentmisén újították meg szerzetesi fogadalmukat január 15-én a rend tulajdonában és lelkipásztori ellátásában álló Urunk Színeváltozása, köznapi nevén a Lyceum templomban. A liturgiát celebrálta Felföldi László pécsi megyéspüspök, koncelebrált Bíró László nyugalmazott tábori püspök, Puskás Róbert Antal pálos tartományfőnök és a pécsi rendházban szolgáló pálos atyák.
Egyházunk hagyománya, hogy minden évben a vízkereszti liturgiában megszentelt vízzel házszentelést tartunk az otthonokban, munkahelyeken. Felföldi László megyéspüspök január 12-én Isten áldását kérte a Pécsi Egyházmegyei Hivatal épületeire és annak minden dolgozójára, hogy szolgálatukat a krisztusi szeretet lelkületével végezzék.
Személyes emlékeim - Mayer Mihály nyugalmazott püspök visszaemlékezése az emeritus pápára
Mayer Mihály nyugalmazott pécsi püspök hivatali ideje alatt (1989-2011) több alkalommal is személyesen találkozott Joseph Ratzinger bíborossal, majd később XVI. Benedek pápával, a 265. katolikus egyházfővel. A 2022. december 31-én elhunyt XVI. Benedek pápával történt találkozásairól, személyes emlékeiről kérdeztük a nyugalmazott püspököt.