papság

Csonka Ferencre emlékeznek március 28-án 18.00 órától a Magtár Látogatóközpont Bonipert termében. A legendás cserkészvezető 1963-ban két, börtönben töltött év után március utolsó napjaiban kapott amnesztiát. Szabadulásának évfordulóján Horváth J. Attila katakombacserkész és Vadász István katakombacserkész, fotóművész tart képvetítéssel egybekötött előadást.

Udvardy Györgyöt 2004. január 24-én marazanae-i címzetes püspökké és esztergom-budapesti segédpüspökké nevezte ki II. János Pál pápa. 2004. február 21-én szentelték püspökké Esztergomban.

Az Ökumenikus imahét január 15. és 22. között zajlott. Ezen a héten minden este a keresztények egységéért imádkoztak a történelmi egyházak és a kisebb keresztény gyülekezetek tagjai is.

A Pécsi Egyházmegye esperesi kerületi tisztségviselőinek mandátuma lejárt. Január elsejével Udvardy György pécsi megyéspüspök 3 évre nevezte ki a 9 esperesi kerület elöljáróit és jegyzőit. Bognár Attila András a mohácsi kerület esperese lett.

Magyar Balázs pszichiáter, pszichoterapeuta, addiktológus vezetésével ismét papi fakultatív képzésen vettek részt a pécsi egyházmegye papjai november 21-22-én, Mohácson.

Az őszi rekollekció második mohácsi találkozójának a házasság és a családpasztoráció volt a témája, amelyet Bíró László családreferens püspök fejtett ki. A lelkipásztori munkában fontos a felismerés, hogy elengedhetetlen a házasok, családok valóságos támogatása.

Beszélgetés Kajtár Edvárddal a Pécsi Székesegyház plébánosával.

Érzelmek evangelizációjáról, szabadságra nevelésről, a hivatással járó küzdelmekről, kísértésekről, veszélyekről volt szó a Pécsi Egyházmegye legutóbbi papi találkozóján.

Az őszi papi rekollekció keretében Udvardy György pécsi megyéspüspök ismertette az egyházmegyei pasztorális tervet, majd kis csoportokban beszélték meg a részleteket a résztvevők. A Pécsi Egyházmegye püspöki biztosai az éves munkatervet vitatták meg a főpásztorral.

Az alábbiakban a Farkas Béla által alapított „Ágoston téri csoport" tagjai emlékeznek meg szeretett papjukról, akit szeptember 23-án temettek Pécsett.

A Pécsi Megyéspüspök, a Pécsi Egyházmegye és a rokonság az örök élet hitével tudatja, hogy Farkas Béla tiszteletbeli kanonok, plébános életének 76., áldozópapságának 53. évében 2016. szeptember 10-én szentségekkel megerősítve elhunyt.

A Pécsi Megyéspüspök, a Pécsi Egyházmegye és a rokonság az örök élet hitével tudatja, hogy Román János címzetes apát, tiszteletbeli esperes, nyugalmazott plébános életének 76., áldozópapságának 54. évében 2016. szeptember 7-én szentségekkel megerősítve elhunyt.

Idén 490 éve annak, hogy Mohácsnál az Oszmán Birodalom legyőzte a keresztény magyarokat. Az 1526-os mohácsi csatáról, Magyarország történelmének egyik legmeghatározóbb eseményéről augusztus végén Mohácson háromnapos rendezvényen emlékeztek meg, amelynek keretében augusztus 28-án, vasárnap Mohácsra érkezett a Szent Jobb.

Hálaadó szentmisét tartottak Herendi János plébános nyugdíjba vonulása alkalmából Bátaszéken. A szolgálatban Kürtösi Krisztián váltotta; Herendi János bízik abban, hogy egészsége engedi majd és egy-egy szentmisével besegíthet a fiatal plébánosnak.

Július 16-án a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban beiktatták a Győri Egyházmegye új főpásztorát, Veres Andrást, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét, akit Ferenc pápa a szombathelyi püspöki székből helyezett át a Győri Egyházmegye élére.

Pintér Gábort, a Belarusz Köztársáság kinevezett apostoli nunciusát július 15-én szentelték püspökké Vácott. A főszentelő Pietro Parolin bíboros államtitkár, a társszentelők Erdő Péter bíboros és Beer Miklós megyéspüspök voltak.

Prettl Ádám atya az egyházmegye legidősebb papja: 66 éve szentelték pappá és idén júniusban ünnepelte 90. születésnapját. A Szent Lőrinc Gondozóotthonban köszöntötték.

Százhuszonöt éve szentelték fel az újjáépült pécsi székesegyházat. Az évfordulót június 22-én püspöki szentmisével ünnepelte a Pécsi Egyházmegye.

Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítása érdekében 2016. augusztus 1-jével az alábbi személyi és területi változásokat rendelte el.

Június 17-én Udvardy György főpásztor vezetésével Mecseknádasdról indultak azok a zarándokok, akik a szentelendő papokért és a hivatásokért ajánlották fel az út fáradalmait. Az út Püspökszentlászlón keresztül vezetett, ahol este a megyéspüspök celebrált szentmisét.

2020 február
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 1

Közelgő események

Áldoztatók és igeliturgiát tartók képzése:
Pécs
2020. 02. 22. - 2020. 02. 22.
Pedagógusképzés-felső tagozatos pedagógusok:
Pécs, Magtár
2020. 02. 25. - 2020. 02. 25.
Hamvazószerda-ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2020. 02. 26. -
Nagyböjti keresztút és szentmise a Szent Kereszt jelenlétében:
Máriagyűd
2020. 02. 28. - 2020. 02. 28.
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház
2020. 03. 05. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi