történelem

Az apátság utolsó évtizede

„Üdvösségünk egész misztériuma bölcsen árnyék, képmás és igazság által rendeztetett el. A törvényben ugyanis, amint a szent Apostol mondja, az eljövendő javaknak árnyéka volt, nem maga a dolgok képmása (Zsid 10.1)".

A Katolikus Egyház az I. világháborúban címmel rendeztek konferenciát csütörtökön a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán. A konferencia előadásai áttekintették a szentszéki törekvéseket, majd egyházmegyei szinten az egyházkormányzati intézkedéseket, amelyek a hátország konszolidálását szolgálták.

A Pécs-Belvárosi templom 1939-40-ben épített északi részét az eredeti állapotára visszaállított dzsámival együtt 1940. február 2-án szentelték fel. Január 31-én, szombaton este 6 órakor Garadnay Balázs atya mond ünnepi szentmisét.

A keresztényüldözés lesz a témája annak a szerdai előadásnak a Dóm-kőtárban, amit a Pécsi Katifi és a Katolikus Egyetemi Lelkészség szervez.

Február 3-án és 4-én két párhuzamosan futó múzeumpedagógiai programot szerveznek iskolai csoportok részére a pálosokról szóló kiállításon.

Február 5-én, csütörtökön a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának tanácsterme adott otthont a Pálosaink, a fehér barátok című kiállításhoz csatlakozó tudományos konferenciának.

Beszélgetés Cziglányi Zsolttal, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektorával az egyházi felsőoktatás céljáról, a képzésről, a hallgatók lehetőségeiről és a végzettek életpályájáról. A beszélgetés után:

A fenti címmel jelent meg 2007-ben a jeles egyháztörténész és tanár, Katus László tanulmánykötete. Szomorú apropóját adja az írásnak, hogy életének 87. évében, január 26-án végleg elment a hazai egyháztörténet-írás utolsó nagy polihisztora, aki diákok nemzedékeit tanította a Pécsi Tudományegyetemen és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán tudományra, emberségre egyaránt.

A Pécsi Egyházmegye és az I. világháború címmel nyílik kiállítás január 17-én 13.30-kor a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán.

Dr. Bánkuti Gábor egyetemi adjunktus Az antijezsuitizmus anatómiája címmel nyitja meg a Szent Mór Iskolaközpont közös gondolkodásra ösztönző előadás- és beszélgetés sorozatát, amelyet Periszkóp címmel rendeznek meg ezentúl minden hónap első péntekén a Szent Mór Iskolaközpontban.

Értékes ősnyomtatvány került vissza nemrég Pécsre.

Báta név eredete

Bemutatták a nagyközönségnek Roberto Caracciolo művét, az 1489-ben Velencében kiadott Beszédek a szentek dicséretéről című prédikációskötetet. Az ősnyomtatvány valaha Pécsett használatos példányát megvásárolta a Pécsi Egyházmegye, így e kiemelkedő eszmei értékű könyv, újra a Püspökség tulajdonában van.

Restaurálásuk után nemrég került vissza a pécsi Püspöki Palotába két 17. századi falikárpit, amelyek Mózes életének eseményeit ábrázolják. A száz év után most először felújított kárpitok egy hat részből álló sorozatba illeszkednek, s nemsokára a nagyközönség is megtekintheti őket.

Avignon, ahol a pápák a 14. században a székhelyüket tartották, Boleszláv apát többször is járt a pápai udvarban

Az Oltáriszentség tiszteletének különleges megnyilvánulásai

LD honlap logó Telefon
2021 január
M T W T F S S
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Igazgatói értekezlet - közoktatás:
Tamási -
2021. 01. 29. - 2021. 01. 29.
Megszentelt élet napja:
gimnáziumokban -
2021. 02. 02. - 2021. 02. 02.
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház -
2021. 02. 04. -
ELMARAD - Érettségizők találkozója I.:
-
2021. 02. 05. - 2021. 02. 07.
Gazdasági Konzultáció:
Szekszárd, Pécs -
2021. 02. 06. - 2021. 02. 06.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi