történelem

Az első keresztény évszázadokból származó források egyöntetű tanúsága szerint az egyház kezdettől fogva szilárdan hitte, hogy valóban Krisztus teste az eucharisztikus kenyér és valóban az ő vére a kehelyben lévő bor. Ez nem hittétel volt, hanem a keresztény közösségek és hívek életének középpontja: valóság és nem elmélet.

Ma ünnepeljük Szent Péter és Szent Pál apostolok mennyei születésnapját. A Pécsi egyházmegyében ez egyben az egyházmegye védőszentjeinek főünnepe is. Vértanúságuk emléknapján Szent Ágoston rendszeresen mondott ünnepi homíliát, mi most a 229B számú beszédéből idézünk néhány részletet.

Irenaeus nem hagy kétséget afelől, hogy az első emberpár, Ádám és Éva egymáshoz illő, egymásra irányuló, egymás iránt vonzódó, valóságos férfi és valóságos nő volt.

Szent László király egyházszervező tevékenységének nyomai a pécsi egyházmegyében is felelhetők. Ő állapította meg az egyházmegye kalocsai érsekség felé néző határait. Jelentős birtokadományairól is tanúskodnak történelmi források, valószínűsíthetően az ő adományaként került Mohács és Lánycsók a püspökség tulajdonába.

A pécsi székesegyház legkorábbi apostolszobrai a pécsi püspökség udvarán

Az apostolfejedelmek emléknapja a Pécsi Egyházmegye főünnepe. A középkori alapokon álló pécsi székesegyházat 1882 után átépítették, és 1891. június 22-én az újraszenteléskor Szent Péter és Pál apostoloknak dedikálták. A Szent István által alapított püspökség első középkori székesegyházát védőszentje, Péter apostol tiszteletére építtette Orseolo Péter.

A pécsi székesegyház legkorábbi apostolszobrai a pécsi püspökség udvarán

A Pécsi Püspökség idén is csatlakozik a Múzeumok éjszakája kulturális programhoz. Az év legrövidebb éjszakáján, június 24-én láthatók lesznek a Püspöki Kincstár értékes műalkotásai, a Székesegyházban több rövid orgonakoncert, a Püspöki Pincében pedig borkóstoló lesz.

Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén június 4-én ünneplünk. Története visszanyúlik az Ószövetség világába. Mózes korától kezdve húsvét után hét héttel tartották a „hetek ünnepét", amelyet hellenista hatásra ógörögül pentékoszté-nak (ötvenedik) neveztek. Nyelvünk – számos más nyelv között – ebből származtatja az ünnep ma használatos nevét.

Pályázati lehetőségnek köszönhetően ismerkedhettek meg a Pécsi Püspökség épületeivel és kincseivel a Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola harmadik és ötödik évfolyamos tanulói.

A Pécsi Tudományegyetem 650. évfordulója alkalmából a történészek összegyűjtötték az alapítástól napjainkig tartó időszak egyetemtörténeti dokumentumait.

A Pécsi Egyházmegye Magtár Látogatóközpontja adott helyet a Régészet Napja előadásainak május 26-án. A Janus Pannonius Múzeum idén a szerzetesség témáját választotta, így az egyházmegye társszervezőként csatlakozott az országos programhoz.

Urunk mennybemenetelének ünnepén tartotta az évad utolsó püspöki katekézisét Udvardy György pécsi megyéspüspök a Dóm Kőtárban, ahol a keresztény identitásról beszélt a résztvevőknek.

A Határtalanul program Együttműködés gimnáziumok között című alprogramja keretében a Szent Mór Iskolaközpont május 17 és 21 között vendégül látta a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola 38 diákját és 4 tanárát.

Nemzetközi kongresszusnak adott otthont a pécsi püspökség május 18. és 22. között. Európa tizennégy különböző országából érkeztek a felnőtt megtérők egyházba történő beavatásával foglalkozó szakemberek, hogy az ötnapos rendezvény keretében megfogalmazzák tapasztalataikat és a katekumenátus új lehetőségeit.

A hatodik szám több írása kapcsolódik a Pécsi Egyházmegye egy-egy intézményének névadó szentjéhez, Boldog Gizellához, aki olyan isteni terv végrehajtásában segédkezett, melyet azóta sem tudott az idő vasfoga felőrölni.

Az 1891. május 15-én kiadott pápai dokumentum a munkások helyzetét, az egyház felelősségének kérdését veti fel, a történelemben elsőként. A forradalmi újításokat tartalmazó Rerum novarum kezdetű enciklika kiadásának évfordulóján a Mecseki Munkástanácsok Szövetsége és a Barankovics Alapítvány megemlékezést tartott a pécsi Dóm Kőtárban.

A kisfilmen a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oktatói és hallgatói válaszolják meg a kérdést.

A Pécsi Egyházmegye márciusban új sorozatot indított, amelynek célja, hogy a keresztény bioetika alapvető kérdéseibe nyújtson bevezetést. A második írás a béranyaság kapcsán felmerülő kérdésekre világít rá.

A dél-dunántúli régióban május 13-án rendezik az Uniós Fejlesztések Nyílt Napját. Ezen a napon ingyenesen látogatható a pécsi Püspöki KincsTár.

Uhl Antal, a Pécsi Egyházmegye papja mintegy 1200 zsidó család életét mentette meg a második világháborúban a biztos haláltól. A mohácsi származású katolikus pap emlékére szülőházán táblát helyeztek el, amelyet május 5-én Udvardy György pécsi megyéspüspök áldott meg.

1777. május 2-án, 240 éve hunyt el a nagy könyvtáralapító pécsi püspök

A húsvét ünneplése nem zárul le a szent három nap elmúltával, hanem a következő vasárnapig, húsvét nyolcadáig tart, nem beszélve arról, hogy az egyház minden szentmisében a húsvétot ünnepli. A korai egyházban az ünnep folytatása sokkal látványosabb volt, mint ma. A vasárnap hajnalban megkeresztelteket, akiket ekkor már neofitáknak hívtak, a püspök tovább tanította.

Új, hiánypótló könyv jelent meg a középkori pécsi székesegyházról a Pécsi Egyházmegye és a Kronosz Kiadó gondozásában Echo simul una et quina: Tanulmányok a pécsi székesegyházról címmel. A kötet tárgya a román kori szobrászat kiemelkedő emléke, a pécsi Szent Péter székesegyház.

Csonka Ferencre emlékeznek március 28-án 18.00 órától a Magtár Látogatóközpont Bonipert termében. A legendás cserkészvezető 1963-ban két, börtönben töltött év után március utolsó napjaiban kapott amnesztiát. Szabadulásának évfordulóján Horváth J. Attila katakombacserkész és Vadász István katakombacserkész, fotóművész tart képvetítéssel egybekötött előadást.

252-ben a szicíliai Catania városát az Etna kitörése fenyegette. A város riadt lakói akkor az egy évvel korábban elhunyt Ágota vértanú közbenjárását kérték, akinek fátyla csodálatos módon megállította a lávafolyamot. A vértanúnő tisztelete Cataniaban és az egész szigeten azóta is töretlen, ezekben a napokban pedig újra szükség van közbenjárására.

Kolossze keresztény egyházát Szent Pál apostol egyik tanítványa alapította. A közösségnek címzett levél, amely része az újszövetségi könyvgyűjteménynek, viharos időszakban született, amikor különféle, egymásnak ellentmondó tanítások megosztották a közösség tagjait. 

November 6-án az Uniós Fejlesztések Nyílt Napja" rendezvénysorozathoz csatlakozva kedvezményes áron nyílik lehetőség a Pécsi Püspökség közelmúltban felújított épületeinek, kiállításainak élményszerű megismerésére. A rendezvény céljáról és tartalmáról Bozóky Anitát, a Pécsi Egyházmegye turisztikai főmunkatársát kérdeztük.

A forradalom 60. évfordulójára emlékeztek múlt héten a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskolában.

Pécs második püspökének, Szent Mórnak, az egyházmegye társvédőszentjének ünnepnapját 1913 óta október 25-én tartjuk. Tiszteletét Scitovszky János pécsi püspök kezdeményezésére IX. Pius pápa 1848. júliusában kiadott bullájában erősítette meg. Még abban az évben kápolnát szenteltek a Pollack Mihály tervei alapján átépített székesegyházban.

A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont és a Pécsi Egyházmegye október 28-án 17 órától könyvbemutatót tart a Dóm-kőtárban. A könyv címe: „Új könyvtár virul itt, tele rendbe rakott tudománnyal. Fontos, hogy mindent nyitva találsz odabent." Tudomány és kutatás a Klimo Könívtárban.

A Pécsi Egyházmegye az előző évekhez hasonlóan idén októberben is csatlakozik a Katolikus Kulturális Hetek programsorozathoz.

Szeptember 30, péntek, 17.00
A Pécsi Székesegyház Angster orgonái nyomában

Az Ars Sacra fesztivál pécsi programsorozat ideje alatt közelebbről megismerkedhetünk a gazdag középkori művészet kulturális és tárgyi emlékeivel is. Szeptember 17-én 21.00 órakor Raffay Endre művészettörténész tart előadást a középkori székesegyház faragványairól.

Udvardy György pécsi megyéspüspök szentmisét mutat be a szigetvári hősök halálának 450. évfordulója alkalmából szeptember 6-án, a Szent Rókus Plébániatemplomban, a Zrínyi Napok keretében. Szeptember 11-én, a zárónapon 10 órakor lesz a Turbéki szentmise. A turbéki kegytemplomban Bábel Balázs kalocsai érsek tartja a szertartást.

Megkezdte munkáját az emberi szabadság és méltóság történetét kutató nemzetközi munkacsoport, amelynek egyetlen magyar partnerintézménye a Pécsi Egyházmegye Keresztény Örökség Kutatóintézete.

Augusztus 22-24 között a témavezetők és a doktori hallgatók műhelyszemináriumokon vettek részt Canterburyben.

Kevéssé ismert, hogy Klimo György pécsi püspök (1751–1777) milyen szerepet vállalt a Szent Jobb megtalálásában és a Szent István-nap (augusztus 20.) országos ünneppé nyilvánításában. A kézereklye történetét bemutató írásunk második részét közöljük.

Augusztus folyamán több olyan ünnepünk van, amely a Pécsi Egyházmegye számára különös jelentőséggel bír. Nagyboldogasszony napja után Szent István királyra emlékezünk, ezt az egyházmegye augusztus 23-ai alapítási évfordulója követi. Augusztus 20-án és 23-án 18 órakor ünnepi szentmisét mutatnak be a pécsi székesegyházban.

Kevéssé ismert, hogy Klimo György pécsi püspök (1751–1777) milyen szerepet vállalt a Szent Jobb megtalálásában és a Szent István-nap (augusztus 20.) országos ünneppé nyilvánításában. Két részben közölt írásunkban bemutatjuk a kézereklye történetét és Klimo György kapcsolódását a nemzeti ünnephez.

A kora keresztény zenéről szóló korábbi írásunkban megállapítottuk, hogy a legelső századok keresztény zenei kultúrájáról a források szűkössége miatt kevés információ áll rendelkezésünkre. Mi az, amit azonban mégis tudhatunk a ránk maradt források alapján? Egy harmadik századi görög nyelvű himnusztöredéket mutatunk be.

Az apostolfejedelmek emléknapja a Pécsi Egyházmegye főünnepe. A középkori alapokon álló pécsi székesegyházat 1882 után átépítették, és 1891. június 22-én az újraszenteléskor Szent Péter és Pál apostoloknak dedikálták. A Szent István által alapított püspökség első középkori székesegyházát védőszentje, Péter apostol tiszteletére építtette Orseolo Péter.

Június 22-én 18 órakor püspöki szentmisével ünnepli a Pécsi Egyházmegye a székesegyház felszentelésének 125. évfordulóját. A hónap műalkotásának ebből az alkalomból Kubányi Lajos festményét választottuk, amely a szenteléshez kötődő császári látogatást örökíti meg.

A Pécsi Egyházmegye megbízásából három Zsolnay-műtárgy restaurációja készült el nemrég: a püspöki kert fáklyatartója és urnavázája, valamint egy kék mázas váza kapott új, megszépült külsőt. A restaurálási munkálatokat Várbiró Erzsébet végezte.

A Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltárának és Tolna Megyei Levéltárának munkatársai Damásdi Zoltán egyházmegyei levéltáros vezetésével megnézték a Pécsi Egyházmegyei Levéltárat, a Pécsi Egyházmegye KincsTárát, a Püspöki Palotát és a Magtár Látogatóközpontot.

Szinte karnyújtásnyi közelségbe hozza a magasban vigyázó, monumentális freskókat, a kisebb kegytárgyakat pedig bámulatos nagyításban mutatja be az a kötet, amelyre fotográfusa több évtized távlatából is azt mondja: érdemes volt várni rá negyven évet.

A trianoni békeszerződés új helyzetet teremtett az ezeréves magyar katolikus egyházkormányzat struktúrájában. Az új politikai határok következtében a 30 egyházmegyéből 13 teljes egészében a magyar fennhatóságon kívülre került, nyolc – köztük a Pécsi – csonka lett, négy egyházmegye pedig érintetlenül maradt.

A Pécsi Egyházmegye életében mindig is fontos szerepet töltöttek be a kisebb települések plébániái, ahol a közösségi élet megszervezését egy-egy jelentős pap irányította. Ilyen közösséget alkottak a 19. század végén Bóly (egykor: Németbóly) katolikus hívei, akik fényképalbumot készítettek plébánosuknak, Streicher Józsefnek.

A Pécsi Zsidó Hitközség és a római katolikus Sant'Egidio Közösség közös megemlékezést és felvonulást tart a Pécsről 1944. május 9-én elhurcolt zsidó polgárok emlékére. A megemlékezésre tizenegyedik alkalommal kerül sor; ezúttal is csatlakozásra hívják a pécsieket.

Május 9-én délután öt órakor mutatják be Takács Gábor főiskolai docens Johann Michael Sailer – a centrum unitatis újrafelfedezője című frissen megjelent kötetét.

LD honlap logó

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség