Pécsi Székesegyház

Udvardy György pécsi megyéspüspök június 3-án, úrnapján szentmisét mutatott be a pécsi székesegyházban. A főpásztor a szentmisét követően körmenetben vitte az Eucharisztiát a Széchenyi téren álló Szentháromság-szoborhoz, végül a szentmise záróáldása a Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomban hangzott el.

Szent Jusztinosz vértanú (Kr. u. 100 – 165 k.) szamariai származású, görögül író keresztény filozófus volt, aki Marcus Aurelius uralkodása alatt Rómában vértanúságot szenvedett. Útkereséséről és Krisztus filozófiája melletti elköteleződéséről a „Párbeszéd a zsidó Trifónnal” c. munkájának bevezetésében személyes hangon ír.

Évente kétszer találkoznak a Pécsi Egyházmegyében működő plébániai karitász csoportok önkéntesei, hogy szakmai tudásukat tovább mélyítsék és információt kapjanak a segélyszervezet aktuális tevékenységéről.

A május 24-i Mária-ünnepet VII. Pius pápa rendelte el, aki 1815-ben ezen a napon szabadult Napóleon fogságából. A Szűzanyának mint segítőnek tisztelete azonban sokkal korábbi időkre nyúlik vissza.

Pünkösdkor a Szentlélek kiáradásának emlékezete jelenik meg a bérmálás szertartásában is. Ahogy az első pünkösdkor az apostolok megkapták a Szentlélek adományait, úgy évről évre a Pécsi Székesegyházban is részesülnek a fiatalok a bérmálás szentségében.

A húsvét utáni ötvenedik napon a húsvéti misztérium beteljesedését, a Szentlélek eljövetelét, ajándékainak kiáradását és az Egyház születését ünneplik a katolikusok.

A Pécsi Egyházmegye kántorképző tanfolyam első évfolyamára hirdet felvételt.

A Pécsi Egyházmegye huszonötödik püspökéhez, Janus Pannoniushoz és a reneszánszhoz kötődő tematikus idegenvezetésen vehetnek részt az érdeklődők május 12-én, az emlékhelyek napján.

Az egykor a Székesegyház homlokzatán álló homokkőből készült apostolszobrok tavaly kerültek vissza a Dóm közelébe a Szent Mór Iskolaközpont udvaráról. A nyugati bejárat előtt húzódó Gosztonyi-kőtár nemcsak kiváló kiállítóhelyet biztosít, hanem az időjárással szemben is védi az apostolszobrokat.

Április 29. Sienai Szent Katalin emléknapja. A Misztikus levelek szerzőjére Lucetta Scaraffia, a római La Sapienza egyetem oktatója, több katolikus lap állandó publicistája írásával emlékezünk.

A világegyház április 23-án, a magyar katolikusok április 24-én emlékeznek Szent Györgyre. A szent életéről az évszázadok során számos legenda született, amelyek sokszor megtévesztőek. Kultusza ennek ellenére a keleti és a nyugati keresztények körében is kiemelkedő. A Pécsi Egyházmegye több temploma is védőszentjeként tiszteli.

A katolikus egyház április 23-án Szent Adalbertre emlékezik. A 10. századi prágai püspöknek fontos szerepe volt a kereszténység magyarországi terjesztésében.

Elhunyt főpásztoraira emlékezett a Pécsi Egyházmegye április 12-én. Cserháti József püspök halálának évfordulóján Udvardy György megyéspüspök a székesegyház altemplomában mutatott be szentmisét.

Április 6-án és 7-én összegyűltek a Pécsi Egyházmegye hitoktatói, hogy a katekéta tevékenységet ünnepeljék, és a felmerülő kérdésekre közösen választ találjanak.

Szentmisével és különleges idegenvezetéssel emlékezik elhunyt püspökeire április 12-én a Pécsi Egyházmegye.

A nagyheti és húsvéti szertartásokon Udvardy György pécsi megyéspüspök a remény és a hűség gondolatát emelte ki a híveknek.

A nagyhét hétfőjén „Misztériumjátékra” hívta a Szent Mór Óvoda nevelőtestülete az óvoda családjait a Pécsi Székesegyházba.

Az ünnepi szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrálja 2018. március 31-én 20:00-kor.

A nagyböjt utolsó hetének kezdetén, virágvasárnap Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrált szentmisét a székesegyházban.

2019 October
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:

2019. 10. 19. - 2019. 10. 30.
Kistelepülési támogatásban részesülők találkozója:
Szekszárd
2019. 10. 19. - 2019. 10. 19.
Intézményvezető képzés:
Mohács
2019. 10. 22. - 2019. 10. 22.
Közösségvezetők találkozója:
Pécs
2019. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje – ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2019. 10. 25. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi