22 August 2022

2022. augusztus 23-án, kedden ünnepeljük a Pécsi Egyházmegye alapításának 1013. évfordulóját. Az ünnepi szentmise 18.00 órakor kezdődik a pécsi Szent Péter- és Szent Pál Székesegyházban Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrálásával.

22 August 2022

Hagyományteremtő szándékkal első alkalommal szervezett a Pécsi Egyházmegye családokat, egyedülállókat, időseket és fiatalokat egyaránt megszólító fesztivált augusztus 20-án. A Kovász címet viselő, mintegy 37 programelemet felvonultató rendezvényre több mint kétezer látogató érkezett – a teljesség igénye nélkül - Abaligetről, Bárfáról, Bicsérdről, Bogádról, Bonyhádról, Bükkösdről, Dombóvárról, Harkányról, Hetvehelyről, Hirdről, Hosszúhetényből, Komlóról, Kozármislenyből, Magyaralmásról, Mágocsról, Málomiból, Mohácsról, Nagykozárról, Olaszról, Pécs valamennyi plébániájáról, Pécsváradról, Szentlőrincről, Szigetvárról, Szőkéről, Véméndről és Szentegátról, de még a Pécsi Egyházmegyén túlról, Piliscsabáról, Jászberényből, Császártöltésről és Kalocsáról is, sőt még görögkatolikus testvéreink is eljöttek, hogy a találkozás örömünnepében osztozzanak.

21 August 2022

Szent István királyunk, Magyarország fővédőszentje,a Pécsi Egyházmegye alapítójának ünnepén, augusztus 20-án Felföldi László megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét a pécsi bazilikában, melynek szentélye előtt az új lisztből sütött, nemzeti színű szalaggal átkötött, a főpásztor által a városi ünnepségen előzetesen megáldott vekni kenyeret helyezték el. Koncelebrált Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, a bazilika plébánosa és Máger Róbert püspöki irodaigazgató.

20 August 2022

Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

19 August 2022

Az időjárás előrejelzések szerint az augusztus 20-i KOVÁSZ Pécsi Egyházmegyei Családi Fesztivál idején Pécs térségében eső várható. A Fesztivál rendezvényei azonban esős időjárás esetén sem maradnak el, a Püspökség épületeiben megtartásra kerülnek.

19 August 2022

Szent István királyunk ünnepe, nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetéseket adott át Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter augusztus 19-én Budapesten, a Pesti Vigadóban. Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozatát vehette át.

19 August 2022

Restaurálták a dunaföldvári plébánia több szakrális témájú festményét, melyek közül kettő a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumában tekinthető meg 2022. október 9-ig.

19 August 2022

A Pécsi Egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására Felföldi László megyéspüspök úr 2022. szeptember 21-ével - az érintett személyekkel való előzetes egyeztetést követően - az alábbi személyi változásokat rendelte el:

18 August 2022

Az időjárás előrejelzések szerint az augusztus 20-i KOVÁSZ Pécsi Egyházmegyei Családi Fesztivál idején Pécs térségében a napsütés mellett záporok kialakulása várható. A Fesztivál rendezvényei azonban esős időjárás esetén sem maradnak el, esőhelyszíneken megtartásra kerülnek.

18 August 2022

Augusztus 15. Nagyboldogasszony, Szűz Mária mennybevételének ünnepe a tolnai Nagyboldogasszony-templom búcsúnapja. Két nappal előtte előadást tartott, majd búcsúi szentmisét celebrált Bíró László nyugalmazott püspök, a helyi plébános, Ravasz Csaba meghívásának eleget téve.

17 August 2022

A szünidő még tart, de két hét múlva becsengetnek az iskolákba, mielőbb szükség lesz tanszerekre. Az iskolakezdés a gazdasági válság miatt idén még nagyobb anyagi terhet jelent a gyermekes családoknak. A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász mintegy 300 rászoruló családnak nyújt támogatást az iskolakezdéshez.

16 August 2022

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat a megjelenését követő vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni Nyúl Viktor pasztorális helynök gondolataival, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét! (Évközi XXI. vasárnap, 2022. augusztus 21.)

16 August 2022

A Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház közelségében, a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár szomszédságában található Rózsakert ünnepélyes megáldására és a nagyközönség számára való megnyitására 2022. augusztus 20-án, Szent István királyunk és az államalapítás ünnepén kerül sor a KOVÁSZ, az I. Pécsi Egyházmegye Családi Fesztivál keretében. A Rózsakert 4-5. századra visszanyúló történetéből. Dr. Schmelczer-Pohánka Éva, a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár vezetője válogatott szemelvényeket.

16 August 2022

Lectio Divina, azaz a Szentírás imádságos olvasására épülő lelkigyakorlatot tartott a Pécsi Egyházmegye  augusztus 8-11. között Máriagyűdön, a Domus Mariae Zarándokházban. Nyúl Viktor pasztorális helynök vezetésével 17-en vettek részt az elcsendesedés és visszavonulás lehetőségében, hogy mélyebben találkozzanak Istennel és önmagukkal, ahol gyakorlatilag csak az étkezések illetve a megosztásokon alkalmával beszélgettek egymással a résztvevők. Koncz Ádám, a lelkigyakorlat egyik résztvevője naplót vezetett az élményeiről, melyből egy részletet – a szerző engedélyével – az alábbiakban adunk közre.

16 August 2022

A Pécsi Egyházmegye családi fesztivált szervez Kovász címmel 2022. augusztus 20-án a püspökség területén A Rózsakerttől a Püspöki Palotáig alcímmel. A fesztivál keretében Felföldi László pécsi megyéspüspök 10.30 órai kezdettel megáldja és a nagyközönség számára is megnyitja a közelmúltban teljesen megújult és megszépült Rózsakertet.

15 August 2022

Augusztus 15-e Mária mennybevétele, azaz Nagyboldogasszony napja. Ilyenkor ünnepeljük, hogy a Boldogságos Szűz Mária földi pályájának befejeztével testestül, lelkestül felvétetett az Isten dicsőségébe. Máriakéménd búcsújáró kegytemploma Nagyboldogasszony tiszteletére lett felszentelve, így annak búcsúját tartották augusztus 14-én, vasárnap délután.

15 August 2022

Szent Mihály főangyalt ábrázoló szoborral gazdagodott a máriagyűdi kegyhely. A Sarlós Boldogasszony-kegytemplom Szent Mihály-kápolnájában elhelyezett kegytárgyat Ocsovai Grácián ferences szerzetes hozta ajándékul, aki a Nagyboldogasszony-ünnep alkalmából tartott főbúcsún, augusztus 14-én volt a kegyhelyen bemutatott ünnepi szentmise meghívott szónoka.

14 August 2022

A Katolikus Egyház augusztus 15-én Szűz Mária halálát és mennybevételét, vagyis Nagyboldogasszony napját ünnepli. Ferenc pápa így fogalmaz: "A Szűzanya az a csillag, aki utat mutat nekünk. (…) Ahogy a zsinat is tanítja, ő »a biztos remény és vigasztalás jeleként ragyog Isten zarándok népe számára« (Lumen gentium, 68.).

13 August 2022

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola pótfelvételit hirdet a 2022/23-as akadémiai évre. Az intézmény ösztöndíjas helyekkel és gazdag tanulmányi kínálattal hívja az egyházi, oktatási és szociális tanulmányok iránt érdeklődőket. Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 20.

13 August 2022

Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

12 August 2022

MÉCS Napok keretében papi lelkigyakorlatot tartott Bíró László nyugalmazott püspök augusztus 8 és 11. között Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban. A 26 éve alapított MÉCS családközösség az egész országból fogadott papokat és szerzeteseket a Pécsi Egyházmegye püspökségi székhelyén négy napon át tartó lelkigyakorlatra. A MÉCS Napokat az különbözteti meg a hagyományos papi lelkigyakorlattól, hogy a résztvevők elkötelezett keresztény házaspárok segítségével tekinthetnek rá papi életükre. A rendezvényen részt vett dr. Fábry Kornél, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) főtitkára, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója is. A helyszínen rövid beszélgetéseket rögzítettünk a program néhány résztvevőjével.

11 August 2022

Névadójára emlékezett augusztus 10-én a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Lőrinc Gondozóotthon. Lőrinc diakónus és vértanú a legnagyobb tisztelettel övezett szentek egyike, akinek liturgikus ünnepnapja alkalmából szentmisén, majd pedig szeretetvendégségen vettek részt az intézmény lakó és munkatársai.

10 August 2022

A Pécsi Egyházmegye hagyományteremtő szándékkal 2022. augusztus 20-án egész napos egyházmegyei családi fesztivált szervez Kovász címmel a püspökség területén a Rózsakerttől a Püspöki Palotáig alcímmel. Az első alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényre a szervezők az egyházmegye minden egyházközségéből hívják és várják a híveket, kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket, családosokat és egyedülállókat egyaránt.

10 August 2022

A pécsi Havas Boldogasszony-templom búcsús programjai között szerepelt a Pécsi Egyházmegye horvát nemzetiségű híveinek részvételével augusztus 5-én megtartott körmenet és ünnepi szentmise. Az ünnep apropóján a Szűzanya, Havas Boldogasszony tiszteletének mindennapjainkban elfoglalt helyéről kérdezte Bacsmai László plébánost, a horvát nemzetiségű hívek egyházmegyei referensét Taragyia Györgyné, a referatúra munkatársa.

09 August 2022

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat a megjelenését követő vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni Nyúl Viktor pasztorális helynök gondolataival, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét! (Évközi XX. vasárnap, 2022. augusztus 14.)


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 October
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Ministránstalálkozó Mohácson:
-
2024. 10. 12. - 2024. 10. 12.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség