24 February 2023

Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntötte február 23-án Pécsett, a Magtár Látogatóközpontban az Aktualitások, dilemmák, és alapismeretek az immuno-onkológiában című háromnapos orvosi konferencia résztvevőit. A konferencia házigazdája Dr. Mangel László Csaba egyetemi tanár, intézetigazgató (PTE ÁOK).

24 February 2023

Nagyböjti lelkigyakorlatra, valamint elcsendesülésre hívják az érdeklődőket a Sacré Coeur nővérek. A lelkigyakorlatokat a Pécstől mintegy 10 km-re található Mánfán tartják.

24 February 2023

Január 31-én megkezdődtek a dombóvári Jézus Szíve templom külső felújítási munkálatai. Az épület homlokzata fel lett állványozva, de a munkálatok nem zavarják a liturgikus rendet, a templom a munkálatok végzése idején is látogatható.

23 February 2023

„Szóljon ez a nagyböjt az imáról, a felebaráti szeretetről és a megélt keresztútról, melyre most van kellő idő, hogy megújuljon és megszépüljön életünk szeretete, szenvedése és szeretetszolgálata" – szólt Felföldi László megyéspük üzenete február 22-én, hamvazószerdán, a nagyböjt első napján celebrált ünnepi szentmisében. A liturgián koncelebrált Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, Máger Róbert püspöki irodaigazgató, Kovács József püspöki titkár, valamint a Pécsi Tudományegyetemen tanulmányokat folytató, jelenleg a Pécsi Egyházmegyében szolgáló nigériai lelkipásztorok: Henry Nnaemeka Ugokwe és Mark-Kingsley Okafor.

23 February 2023

Hiánypótló módon dolgozta fel a magyarországi szerzetesrendek ötvenes években végrehajtott karhatalmi feloszlatásának, brutális szétkergetésének és felszámolásának témáját a Magyar Katolikus Rádió. Hangjátékot készítettek kiváló színművészek előadásában Krisztus inge címmel, melynek első része 2023. február 27-én kerül adásba 13.30-kor a Magyar Katolikus Rádióban, a Rádiós Regénytárban.

22 February 2023

Húshagyókedden lezárul az egyházi év Urunk megkeresztelkedése ünnepén kezdődött rövidebbik évközi időszaka és hamvazószerdán kezdetét veszi a húsvétra való felkészülés bűnbánati ideje, a nagyböjt. Erre az időszakra az Egyház - a kezdeti időktől fogva - böjti szabályokat ír elő a hívek számára Jézus 40 napos sivatagi böjtölését mintául véve.

22 February 2023

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat a megjelenését követő vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni Nyúl Viktor plébános, főiskolai tanár gondolataival, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét! (Nagyböjt 1. vasárnap, 2023. február 26.)

22 February 2023

A közelmúltban oktatási segédeszközökkel támogatta a Pécsi Egyházmegye a hitoktatók munkavégzését. Az eszközlistában – melyből a katekéták a szolgálatuknak, tanítványaik életkorának, igényeinek megfelelően szabadon állíthatták össze csomagjukat – a legnépszerűbb termék egy bibliai bábkészlet volt, melynek tagjai azóta rendszeres szereplői lettek a hittanóráknak.

21 February 2023

A Szentatya nagyböjt kezdetén hagyományosan üzenetet intéz a katolikus hívekhez. Ferenc pápa idén az önmegtagadás lehetőségeiről elmélkedett, melyet az alábbiakban adunk közre.

21 February 2023

Nagyböjt, a húsvétra felkészítő negyvennapos előkészületi időszak hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén február 22-re esik. Felföldi László pécsi megyéspüspök 18 órai kezdettel mutat be hamvazkodással egybekötött ünnepi szentmisét Pécsett, a székesegyházban, melyet a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján élőben közvetítünk.

21 February 2023

Püspöki szolgálata során első alkalommal látogatott a Pakshoz tartozó Dunakömlődre a Pécsi Egyházmegye főpásztora. Felföldi László megáldotta az egyházközség megújult kültéri közösségi terét, valamint szentmisét celebrált a zsúfolásig megtelt Szent Imre-templomban, ahol a környező településekről is érkeztek hívek, hogy főpásztori áldásban részesüljenek. A szentmisén koncelebrált Kürtösi Krisztián plébános és Erb József nyugalmazott lelkipásztor. 

21 February 2023

Harmincadik alkalommal rendezett műsoros bált sváb nemzetiségű gyermekeknek 2023. február 10-én a mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola német tagozata. Az iskola beszámolóját közöljük.

20 February 2023

A szeretet dallamával találjátok meg az élet dallamát, hogy megerősödjetek abban az élethelyzetben és hivatásban, amelyre Isten küldött titeket – fordult a hívekhez Felföldi László megyéspüspök, aki a Pakshoz közeli, alig 2000 lelket számláló Németkéren celebrált hálaadó ünnepi szentmisét február 19-én. A főpásztor a házasság hete zárónapján Isten áldását kérte a házaspárokra és a családokra a Szent Kereszt templomban.

20 February 2023

Teljes óvodakorszerűsítést ünnepelhettek Alsószentmártonban, a Szent Márton Óvodában február 17-én. Az ünnepségen Felföldi László pécsi megyéspüspök megáldotta az európai uniós szempontoknak is megfelelő, megújult és kibővített óvodaépületet, melyet csaknem egy év után vehettek ismét birtokba a gyermekek és az ott dolgozók. Az ünnepségen köszöntőt mondott Jovánovics Ágnes óvodavezető és Lankó József alsószentmártoni plébános. A Pécsi Egyházmegyei Hivatal képviseletében jelen volt Máger Róbert püspöki irodaigazgató és Murber Zoltán gazdasági igazgató.

17 February 2023

Felföldi László pécsi megyéspüspök február 16-án hivatalában fogadta a lelkipásztori látogatáson Magyarországon tartózkodó delegációt.

16 February 2023

Felföldi László megyéspüspök Erb József c. prépost, esperest, plébánost saját kérésére, egészségi állapotára tekintettel 2023. február 1-jével felmentette a himesházai plébánia vezetése alól és köszönetnyilvánítása mellett nyugállományba helyezte. József atya azonban továbbra is aktív, a németkéri plébánián nyugalmazott lelkipásztorként folytatja papi szolgálatát.

16 February 2023

A Pécsi Egyházmegye 17 hitoktatója vett részt február 14-én azon a továbbképzésen, melyen különböző technikák használatával bibliai történeteket jelenítettek meg. A továbbképzést Sipos Edit hittan-történelem szakos tanár, gyermek- és ifjúsági irodalmi szakember vezette a Magtár Látogatóközpontban.

15 February 2023

Február 14-e Szent Bálint püspök és vértanú, a szerelmesek védőszentjének liturgikus emléknapja, amikor a szerelmesekért, a házasságra készülőkért és a házaspárokért imádkoznak a szentmiséken. Az ünnep alkalmából Pécsett, a Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomban celebrált szentmisét és adott áldást a jelenlevőkre Kovács József püspöki titkár, egyetemi lelkész.

14 February 2023

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat a megjelenését követő vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni Nyúl Viktor plébános, főiskolai tanár gondolataival, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét! (Évközi 7. vasárnap, 2023. február 19.)

14 February 2023

A gyász feldolgozásában nyújt segítséget az a kezdeményezés, mely a Pécsi Egyházmegye dombóvári plébániáján indul 2023 márciusában. Az önsegítő, gyászfeldolgozó sorstárscsoportba azokat várják, akik régebben vagy a közelmúltban veszítették el hozzátartozójukat. 

13 February 2023

A Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozóját (KELET) rendezték Debrecenben február 10-12. között, ahova a hazai egyetemi városok mellett a határainkon túlról is érkeztek egyetemi lelkészek és egyetemista fiatalok. A Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség fiataljait Kovács József egyetemi lelkész, püspöki titkár kísérte el a találkozóra. Fábián Bence a PPHF és a PTE hallgatójának élménybeszámolóját adjuk közre.

13 February 2023

Felföldi László megyéspüspök kezdeményezésére a Pécsi Egyházmegyében működő szerzetesrendek képviselői együtt ünnepelték a megszentelt élet napját február 11-én a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A rendek, illetve közösségek bemutatkozását követően szentmise keretében adtak hálát a hivatásokért és a közösségekért.

13 February 2023

Február 11-én a pécsi székesegyházban bemutatott ünnepi szentmisével kezdődött a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete immár hagyományos, házasság világnapi rendezvénysorozata, mely ünnepli a házaspárok hűségét, áldozatvállalását és mindennapi küzdelmeik szépségeit. A szentmisét, mely egyben a házasság hete nyitó alkalma volt a Pécsi Egyházmegyében, Felföldi László megyéspüspök celebrálta, az ünnepi alkalmon jelen volt Péterffy Attila polgármester és Zag Gábor alpolgármester, valamint Herbert Gábor, a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület elnöke.

13 February 2023

Hazánkban 2023-ban immár tizenhatodik alkalommal rendezik meg a házasság hete programsorozatot a keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával február 12-18. között. A szervezők célja felhívni a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek.

12 February 2023

Február 9-én, halálának második évfordulóján szentmisén imádkoztak az életének 53. és áldozópapságának 25. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt néhai lelkipásztor, Hamzau Relu üdvösségéért. Bicsérden, az Urunk mennybemenetele templomban bemutatott szentmisét Kovács József püspöki titkár celebrálta.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 October
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Férfitalálkozó - Dombóvár:
-
2025. 10. 24. - 2025. 10. 24.
Szent Mór püspök ünnepnapja, egyházmegyei kitüntetések átadása a székesegyházban:
-
2025. 10. 25. - 2025. 10. 25.
Mindenszentek ünnepi szentmise a székesegyházban:
-
2025. 11. 01. - 2025. 11. 01.
Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 11. 07. - 2025. 11. 07.
RIT - regionális Ifjúsági Találkozó Pakson:
-
2025. 11. 08. - 2025. 11. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség