A bölcsesség gazdagsága„Reményt és jövőt adok nektek”
(Jeremiás 29,11)
1. oldal / 24
Szakmai fejlődés, valamint lelki töltekezési lehetőség várta a régió kántorait január 24-én a pécsi Magtár Látogatóközpontban. A főpásztori kezdeményezésre életre hívott, egész napos program lehetőséget biztosított az egyházzenészek és a liturgia iránt elkötelezett hívek szakmai találkozására.
Tovább
A tárlat a Dél-Dunántúl katolikus, ortodox, evangélikus és református templomait mutatja be sztereófotókon, térhatású élményt nyújtva a megtekintőknek. A kiállítás megnyitóját január 25-én, az ökumenikus imahét záró istentiszteleti alkalmához kapcsolódóan tartották.
Az ökumenikus imahét évről évre lehetőséget ad, hogy a keresztény hívek egymás templomait felkeresve, együtt imádkozva tegyenek tanúságot Jézus Krisztusról. E közös alkalmakat tovább gazdagítja Balás László fotográfus pécsi székesegyházban megnyíló kiállítása.
A születés éjszakáján a találkozás mélyre ható üzenetéből megszületik bennünk az öröm, a betlehemi gyermek, Isten mosolya és érezzük, hogy győzött az élet – fogalmazott szentbeszédében Felföldi László pécsi megyéspüspök szenteste a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban bemutatott éjféli szentmisén. A Pécsi Egyházmegye anyatemploma zsúfolásig megtelt az ünnepi liturgiára, melyen Máger Róbert püspöki irodaigazgató, a székesegyház plébánosa és Molnár Erik püspöki titkár koncelebrált.
Hagyomány, hogy a karácsonyt megelőző utolsó munkanapok egyikén lelkinapon találkoznak a Pécsi Egyházmegyei Hivatalban dolgozó munkatársak. Idén december 22-én dr. Hegedüs János dombóvári plébános, esperes, aki egyházmegyei bíróként és bírósági helynökként maga is a hivatal munkatársi csapatát erősíti, két témában tartott előadást a részvevők számára a Magtár Látogatóközpontban. A lelkinapra Felföldi László pécsi megyéspüspök is elkísérte hivatali munkatársait.
Az ünnepek közeledtével a kórházlelkészségi munkatársak idén is figyelmet fordítottak azokra, akik egészségügyi állapotukból adódóan az adventi készület programjain nem tudtak részt venni. A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Lőrinc Gondozóotthonban élő idős fekvőbetegekhez és kórházi gondozásban lévőkhöz is elvitték az adventi várakozás fényét.
A Pécsi Advent 2025 orgonahangverseny-sorozata idén különös hangsúlyt helyezett a fiatal generáció bemutatkozására. A pécsi bazilikában megrendezett négy koncert nem csupán zenei eseményként, hanem lelki és közösségi élményként is értelmezhető volt: az adventi várakozás különböző arcait – csend, remény, keresés, ünnep és szeretet – járta körül a klasszikus orgonairodalomtól az improvizációig ívelő program.
Advent 4. vasárnapjának előestéjén, december 20-án Felföldi László pécsi megyéspüspök a betlehemi lánggal gyújtotta meg Pécs város adventi koszorúján a negyedik, a szeretetet jelképező gyertyát. Az ünnepi ceremónia résztvevője volt Péterffy Attila polgármester és dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora.
Felföldi László pécsi megyéspüspök Várdombon, Geresdlakon és Pécsen celebrál ünnepi szentmisét szenteste. Az éjféli szentmisét a pécsi székesegyházból élőben közvetítik a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa, a Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa, valamint a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa közös karácsonyi üzenetét adjuk közre.
A karácsonyt, Jézus Krisztus születésének ünnepét megelőző adventi időben Felföldi Lászlóval, a Pécsi Egyházmegye püspökével készült interjúban a főpásztor megemlékezett Ferenc pápa személyes karizmájáról és felelevenítette a Szentatya, XIV. Leó pápa megválasztását követő első nyilvános beszédének sokszor ismételt, emlékezetes mondatait a fegyvertelen és lefegyverző krisztusi békéről.
Dr. Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Egészség Akadémia 2.0 programsorozata vendégeként érkezett Pécsre december 16-án, ahol az MTA Pécsi Területi Bizottsága székházában tartott előadást „Isten gyógyít. A testi és a lelki, az egyéni és a társadalmi egészség összefüggései” címmel. Az eseményen jelen volt Felföldi László pécsi megyéspüspök is.
A négytornyú székesegyház, melyet teljes karácsonyi pompájában a pécsi adventi koszorúként is szoktak emlegetni, az adventi vasárnapok színeihez igazodó díszkivilágítással mutatja már messziről az idő múlását és a karácsony közeledtét.
A pécsi egyházmegyés főpásztor december 12-én látogatott Szekszárdra Dr. Lehőcz Regina, Tolna vármegye főispánja meghívására. A püspök a Vármegyeháza dísztermében beszélt életünk hétköznapi, egyszerű jeleiről, melyek a jövő nagy reményének hordozói lehetnek, feltéve, ha felismerjük, értelmezzük és követjük őket.
December 7-én, az idei advent második vasárnapjának estéjén megtartott hangverseny méltó nyitánya volt az ünnepi sorozatnak. Az együttes művészeti vezetője Békési-Marton Csaba, a Pécsi Bazilika Mozart Kórusának is a karnagya.
A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Lőrinc Gondozóotthon lakóinak kórusa énekelt Pécsen, a Széchenyi téren felállított karácsonyfa és betlehem mellett december 3-án.
Megkezdődött az advent, a Megváltó Jézus születésének ünnepére való várakozás időszaka. A katolikus hívő ilyenkor hajnalban a templomba siet, a kinti sötétségből a templom félhomályába érkezik. Adventben roráté szentmisén várakozunk az Úr eljövetelére.
A pécsi Kodály Központban november 30-án, advent első vasárnapján megtartott hangversennyel az egyházközségek, egyházi intézmények munkatársainak és családtagjaiknak áldozatos munkavégzéséért, szolgálatáért mondott köszönetet a Pécsi Egyházmegye nevében Felföldi László püspök.
Advent első vasárnapja előtti pénteken tartották a 14. Adventi kézműves és mesevár ünnepélyes megnyitóját Pécsen, a Széchenyi téren, ahol a Pécsi Egyházmegyét képviselve Szép Attila pécs-gyárvárosi plébános mondott köszöntőt. Felgyulladtak az ünnepre várás fényei, a vásári forgatagot Péterffy Attila polgármester nyitotta meg.
Advent első vasárnapját követően, december 1-23. között minden héten hétfőtől szombatig hajnali, ún. roráté szentmisét celebrálnak 6.00 órai kezdettel a pécsi székesegyházban. A roráté szentmiséket a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján élőben közvetítjük.