főpásztor

2019. július 12-én Őszentsége Ferenc pápa Udvardy György pécsi megyéspüspököt a veszprémi Főegyházmegye érsekévé nevezte ki.

Udvardy György pécsi megyéspüspök július 7-én este megáldotta a Szent II. János Pál plébánia kápolnáját. Pécs Kertváros városrészében 2019. január 1-je óta működik az új plébánia, amelynek kápolnája a plébániatemplom felépüléséig fog a hívek és a közösség lelki otthonául szolgálni.

2019. július 5-én hálaadó szentmise keretében áldásban részesültek a Pécsi Tudományegyetem végzős gyógyszerészhallgatói. Az ünnepi szentmisét a belvárosi templomban tartották, Udvardy György pécsi megyéspüspök és Máger Róbert irodaigazgató helyettes celebrálásával.

Reggel nyolc órakor zenés ébresztővel indult a tábori élet a máriagyűdi kegyhelyen. Egyre több álmos, de azért lelkes résztvevő jelent meg a gyóntatóudvaron, ahol a „Morning-zumba”-tól már az is frissnek érezhette magát, akinek nehezebben nyíltak ki szemei. Egy ilyen vérpezsdítő reggeli tornát követően mindenki kellően megéhezett.

Udvardy György pécsi megyéspüspök július 6-án diakónussá szentelte Csullag Gábor és Koósz Roland akolitusokat. A Pécsi Székesegyházba Somberekről, Paksról, Ataláról, Dombóvárról és az egyházmegye más településeiről is érkeztek hívek és papok, hogy együtt ünnepeljenek a Csullag és a Koósz családdal.

Három napos Katekumenátus képzés zajlott 2019. július 1-3. között a Magtár Látogatóközpontban, a Pécsi Egyházmegye Pasztorális Irodájának szervezésében, 45 fő részvételével.

„Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt.87/7) mottóval tartották idén a harkányi Jézus Szíve templom búcsúja. A három napos eseménysorozat különlegessége, hogy a Harkányban élő nemzetiségek, horvátok és németek együtt ünnepelnek.

Jézus Szent Szívének ünnepén, június 28-án szentmisét mutatott be Udvardy György pécsi megyéspüspök az avatandó orvosokért. A végzős hallgatók évről-évre szentmise keretében adnak hálát az elvégzett tanulmányokért, és áldást kérnek az előttük álló munkára, szolgálatra.

Szent Péter és Szent Pál ünnepén, a Pécsi Székesegyház búcsúján Udvardy György pécsi megyéspüspök átadta az egyházmegye kitüntetését, amellyel évről-évre elismerik a plébániákon tevékenykedő és kitartó pasztorális kisegítői munkát végző hívek szolgálatát.

A pécsi Szent Péter és Szent Pál Székesegyház védőszentjeinek ünnepén, június 29-én tartotta búcsúját. Pécs ikonikus épülete egyedi.

Június 24-én tartották a Pécsi Egyházmegyében a Hitoktatás Napját, amely egyúttal hálaadás is volt az elmúlt tanévért. A nap Te Deum szentmisével kezdődött a Pécsi Székesegyházban, majd a Magtár Látogatóközpontban folytatódott.

Az úrnapja (latinul Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini) katolikus főünnep az eucharisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepe.

Június 22-én ünnepelték a Pécsi Székesegyház felszentelésének 128. évfordulóját. Ezen a napon került megrendezésre a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oklevélátadó és Te Deum ünnepe, valamint a felújított Dóm tér ünnepélyes átadása, megáldása.

Megújult a Mecsekjánosi kálvária. A Szent Borbála-templom mögötti dombon található kálvária 1873-ban épült, de története során többször leromlott állapotba került. Június 19-én azonban átadták a kormányzati forrásból újjáépített létesítményt.

Az Országos Széchényi Könyvtár páratlan Corvina-kiállításának margójára

15 év kihagyás után, három éve újra megszervezik a Máriakéméndi német búcsút. Szentháromság vasárnapján a régió és az ország több településéről érkeznek német nemzetiségű zarándokok, hogy együtt ünnepeljenek a búcsújáró kegyhelyen.

Negyedik éve adnak hálát Máriagyűdön a Pécsi Egyházmegye iskoláinak tanulói és tanárai az elmúlt tanév sikereiért, örömeiért. Idén tíz iskola mintegy ötszáz diákja gyűlt össze június 13-án az egyházmegye kiemelt kegyhelyén.

Dr. Udvardy György megyéspüspök 2019. augusztus 1-jétől az alábbi területi és személyi változásokat rendelte el a Pécsi Egyházmegyében.

2019. június 15-én a 10 órási ünnepi szentmise keretében Udvardy György pécsi megyéspüspök pappá szentelte Kárász Gábor, Kovács József és Molnár Erik diakónusokat.

Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén június 9-én ünnepelt egyházunk. A Pécsi Székesegyházban ez az ünnep a bérmálás szentségének kiszolgáltatásával társult, 129 fiatal részesült e szentségben.

2019. június 15-én a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében papsszentelés lesz a pécsi Székesegyházban. Kárász Gábor, Kovács József és Molnár Erik diakónusokat pappá szenteli Udvardy György pécsi megyéspüspök.

Június 16-án kerül megrendezésre a máriakéméndi Nagyboldogasszony kegytemplomnál a Szentháromság vasárnapi német búcsú.

Udvardy György pécsi megyéspüspök májusi katekézisében Jézus Krisztus imaéletét mutatta be. Az imádságról, mint kinyilatkoztatásról, és a keresztény imádságról beszélt. Előadása végén a főpapi ima elemeit vizsgálta.

180 fővel indult el a pécsi vasútállomásról az a vonat, amely zarándokokat szállít Budapesten keresztül a csíksomlyói pápalátogatásra. Fiatalok, családosok és idősek egyaránt jó kedvvel és izgatottan várták reggel a vonat indulását.

Negyedik alkalommal került megrendezésre az Elsőáldozók találkozója Máriagyűdön, amelyen közel 200 gyermek vett részt papok, hitoktatók és szülők kíséretében.

A Pécsi Egyházmegye által elnyert GINOP pályázati projekt keretében 2018-19-ben felújításra került a bátaszéki Szent Orbán kápolna. A kápolna megáldására a hagyományos keretek között került sor május 24-én este, Szent Orbán ünnepének előestéjén. A szertartást a megyés főpásztor, Dr. Udvardy György végezte.

Mindig jó érzés úgy bemenni egy Szentmisére, hogy a padok tele vannak emberekkel. Még különlegesebb élmény, amikor papokkal telik meg a templom. Idén május 21-én átélhettük ezt a hagyományos papi zarándoklat alkalmával Máriagyűdön.

„A hivatás kibontakozása Istentől jövő kegyelmi ajándék, amelyhez a család közössége ad biztos és felelősségteljes hátteret, hiszen itt születnek a legfontosabb szeretetkapcsolatok. Ezek a kapcsolatok, ha biztos alapon állnak, akkor szívből jövő őszinteséggel tudjuk az így kapott szeretetet tovább ajándékozni embertársainknak.

80 éves lett a Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola, annak zenei tagozata pedig idén ünnepli fennállásának 60-adik évfordulóját.

Közel háromszázan vettek részt a sérültek búcsúján Máriagyűdön. Tolna és Baranya megye számos településéről érkeztek a szellemi vagy testi fogyatékkal élők és gondozóik, hozzátartozóik, kísérőik a Szűzanyához a Pécsi Egyházmegye kiemelt kegyhelyére.

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség zarándoklatra hívta az egyházmegye híveit, papjait és különösképpen a fiatalokat, a bérmálkozásra készülőket 2019. május 19-én, Húsvét 5. vasárnapján a nagyváradi székesegyházba. A helyi hagyomány szerint ezen a napon az egyházmegye alapítóját, Szent László királyt ünneplik az egyházmegye hívei.

A 2018-ban felújításra került bátaszéki Szent Orbán kápolnát 2019. május 24-én, az este 6 órakor kezdődő szentmise keretében áldja meg Udvardy György megyéspüspök.

Az üldözött keresztényekért ajánlották fel a mintegy 25 kilométeres zarándoklatot a pécsi egyházmegye hívei. Szombaton hajnalban közel kettőezerkétszázan keltek útra a megyéspüspök vezetésével, hogy Pécsről Máriagyűdre gyalog tegyék meg az imádsággal, elmélkedéssel vezetett utat.

Május 9-én immár 14. alkalommal emlékezett meg a Pécsi Zsidó Hitközség és a pécsi San’t Egidio Közösség a holokauszt pécsi és baranyai áldozatairól.

Negyedik alkalommal szervezett úgy nevezett nyári egyetemet a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola május elején. A nyolc, nemzetközileg is elismert professzor előadásain tizenöt ország hatvan hallgatója vett részt – sokan közülük már visszatérnek a pécsi nyári egyetemre.

Az üldözött keresztényekért ajánlják fel máriagyűdi zarándoklatukat a pécsi egyházmegyében élő hívek május 11-én. Bárki csatlakozhat a Pécs és Máriagyűd közötti gyalogos és kerékpáros zarándoklathoz, amelyet a gyűdi szabadtéri oltárnál 15.00 órakor kezdődő szentmise zár le.

2019-ben 21 alkalommal szolgáltatják ki a bérmálás szentségét a pécsi egyházmegyében. A szentség kiszolgáltatásáért a fiatalok felkészítőkön és lelki napon is részt vettek.

A Pécsi Egyházmegye huszonötödik püspökéhez, Janus Pannoniushoz és a reneszánszhoz kötődő tematikus idegenvezetésen vehetnek részt az érdeklődők május 11-én, az emlékhelyek napján.

Konferenciával, hálaadó szentmisével és képzőművészeti kiállítás ünnepélyes megnyitójával emlékeztek április 29-én Szászváron a település száz éve elhunyt híres szülöttére, Kiss György szobrászművészre.

Sérültek számára szervez búcsút a Szűzanya hónapjában a Pécsi Egyházmegye Máriagyűdön. A május 17-i eseményre még mindig lehet jelentkezni.

Húsvétvasárnap reggelén az egyház hitével találkozunk a szentírási szövegekben, hiszen azt látjuk, hogy hogyan értelmezik az első keresztények Jézus személyét, saját életüket. Kiderül, hogy hogyan látnak, gondolkodnak, cselekednek a Jézus Krisztussal való találkozás után. – magyarázta Udvardy György pécsi megyéspüspök a húsvétvasárnapi eseményeket, a 9.30 órakor bemutatott szentmisén.

A húsvéti hit megszületésének a pillanatánál vagyunk nagyszombat éjszaka, amikor elgondolkodunk Jézus Krisztus életén, kereszthalálán és feltámadásán. – mondta Udvardy György pécsi megyéspüspök a nagyszombat éjszaka bemutatott vigílián, a szent három napot lezáró szertartáson, mellyel megérkeztünk húsvét ünnepéhez.

Nagycsütörtökön este a pécsi székesegyházban is megkezdődött a szent háromnap liturgiája, az utolsó vacsora emlékére bemutatott szertartással. A hívek a püspökkel, valamint az asszisztenciával az utolsó vacsora felidézésével az Eucharisztia alapítására emlékeztek, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait.

Olajszentelési szentmisét tartottak Nagycsütörtökön délelőtt a Pécsi Székesegyházban. Udvardy György pécsi megyéspüspök együtt misézett az egyházmegye papjaival, megszentelte a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a krizmát. A papság ezen a szentmisén a hagyományt követve megújította a felszenteléskor tett ígéreteit.

Nyúl Viktor pasztorális helynők gondolatai a szentírásolvasásról és a szentségimádásról.

A Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrájának szervezésében idén is bemutatták a Jézus kálváriáját megelevenítő passiójátékot.

Máger Róbert püspöki irodaigazgató-helyettes gondolatai az imádságról.

Április 13-án tartották idén Pécsen és Dombóváron a Pécsi Egyházmegye bérmálkozásra készülő fiataljainak lelki napját.

Minden évben április 12-én, Cserháti József egykori pécsi megyéspüspök halálának napján emlékeznek meg a hívek a Pécsi Egyházmegye korábbi püspökeinek életművéről. Idén Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök emlékezett és adott hálát elődeiért.

LD honlap logó

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség