2019.06.21.

Játszva tanultak és szórakoztak a magyarhertelendi 5 napos hittantábor részvetői. A Pécsi Egyházmegye közoktatási intézményeiben tanuló és kiemelt hitéleti tevékenységet folytató diákok a nyár elején ingyenes jutalom hittantáborban vehettek részt.

2019.06.20.

Az Országos Széchényi Könyvtár páratlan Corvina-kiállításának margójára

2019.06.19.

15 év kihagyás után, három éve újra megszervezik a Máriakéméndi német búcsút. Szentháromság vasárnapján a régió és az ország több településéről érkeznek német nemzetiségű zarándokok, hogy együtt ünnepeljenek a búcsújáró kegyhelyen.

2019.06.18.

Június 17-én a Magtár Látogatóközpontban került megrendezésre a koordinátorok évzáró találkozója. A találkozó témája a tanév értékelése mellett a konfliktusok kezelése, a nehéz helyzetek más nézőpontból való megközelítése. Hogyan lehet előnyt kovácsolni a kényelmetlen szituációkból? A közös gondolkodást a Jézus Szíve Nővérek Társaságának nővér Horváth Ágnes vezette.

2019.06.18.

A bátai Szent Vér templomban a felújítási munkálatok miatt tavaly nyár óta nem volt szentmise. A munkálatok most is zajlanak és a templom, s környezetének teljes megújítása augusztus végére fejeződik be.

2019.06.17.

Negyedik éve adnak hálát Máriagyűdön a Pécsi Egyházmegye iskoláinak tanulói és tanárai az elmúlt tanév sikereiért, örömeiért. Idén tíz iskola mintegy ötszáz diákja gyűlt össze június 13-án az egyházmegye kiemelt kegyhelyén.

2019.06.17.

Dr. Udvardy György megyéspüspök 2019. augusztus 1-jétől az alábbi területi és személyi változásokat rendelte el a Pécsi Egyházmegyében.

2019.06.17.

2019. június 15-én a 10 órási ünnepi szentmise keretében Udvardy György pécsi megyéspüspök pappá szentelte Kárász Gábor, Kovács József és Molnár Erik diakónusokat.

2019.06.15.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium meghívására június 12. és 16. között Magyarországra látogat Tilak Marapana, Srí Lanka-i külügyminiszter.

2019.06.13.

Olvasóink betekintést nyernek a jubiláló Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola munkájába, egy film értelmezésén keresztül megismerkedhetnek az antiszociális személyiségzavar kialakulásával, helyesírási problémák újszerű kezeléséről is olvashatnak, és rengeteg játékötletet találnak.

2019.06.13.

Az Úr 2019. esztendejében 3 diakónust szentel pappá Udvardy György pécsi megyéspüspök. A papszentelésre június 15-én, 10 órától kerül sor. Az eseményéhez közeledve interjú sorozatot közlünk a szentelendő diakónusokkal. Elsőként Molnár Eriket kérdeztük, majd Kárász Gáborral folytattuk. Sorozatunkat Kovács Józseffel zárjuk.

2019.06.12.

A Déli Végek Keresztény Motorosai szervezik június 28 és 30-a között a Máriagyűdi Motoros Zarándoklatot. A zarándoklatra idén hetedik alkalommal kerül sor.

2019.06.12.

Vakációkezdő koncerttel és lelki programmal várták a gyermekeket Miskolcon a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében. A rendezvényen 2400 meghívott közép- és kisiskolás gyermek vett részt a Generali Arénában, hogy egy rendhagyó alkalommal is megünnepeljék a tanév lezárását. A „Jézus a mi királyunk” mottót elmélkedésekkel, énekekkel, versekkel hozták közelebb hozzájuk a délelőtt során.

2019.06.11.

A katolikus egyházban Szent Péter és Szent Pál apostolokat június 29-én ünneplik: a hagyomány szerint más-más évben, de ugyanezen a napon szenvedtek vértanúhalált.

2019.06.11.

Az Úr 2019. esztendejében 3 diakónust szentel pappá Udvardy György pécsi megyéspüspök. A papszentelésre június 15-én, 10 órától kerül sor. Az eseményéhez közeledve interjú sorozatot közlünk a szentelendő diakónusokkal. Elsőként Molnár Eriket kérdeztük, most Kárász Gáborral folytatjuk.

2019.06.09.

Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén június 9-én ünnepelt egyházunk. A Pécsi Székesegyházban ez az ünnep a bérmálás szentségének kiszolgáltatásával társult, 129 fiatal részesült e szentségben.

2019.06.08.

Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén június 9-én ünneplünk. Az Ószövetségben is jelen van az ünnep, Húsvét után hét héttel tartották a „hetek ünnepét”, amelyet későbbi korok ógörögül pentékoszté-nak (ötvenedik) mondtak. Ebből ered az ünnep magyar elnevezése.

2019.06.08.

Az Úr 2019. esztendejében 3 papot szentel Udvardy György pécsi megyéspüspök. A papszentelésre június 15-én, 10 órától kerül sor. Az eseményéhez közeledve interjúsorozatot közlünk a szentelendő diakónusokkal. Elsőként Molnár Eriket kérdeztük.

2019.06.07.

2019. június 15-én a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében papsszentelés lesz a pécsi Székesegyházban. Kárász Gábor, Kovács József és Molnár Erik diakónusokat pappá szenteli Udvardy György pécsi megyéspüspök.

2019.06.06.

Június 16-án kerül megrendezésre a máriakéméndi Nagyboldogasszony kegytemplomnál a Szentháromság vasárnapi német búcsú.

Anhänge
Download this file (190510_mariakemend-bucsu_plakat_A4_01_opt.pdf)PLAKÁT (pdf)[ ]

2019.06.06.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) június 3-án és 4-én megtartotta nyári rendes ülését.

2019.06.03.

Udvardy György pécsi megyéspüspök májusi katekézisében Jézus Krisztus imaéletét mutatta be. Az imádságról, mint kinyilatkoztatásról, és a keresztény imádságról beszélt. Előadása végén a főpapi ima elemeit vizsgálta.

2019.06.03.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Cultura Christiana-díjat adományozott Szelestei Nagy László professzornak. A kitüntetést a testület nevében a konferencia elnöke, Veres András püspök adta át június 3-án Budapesten.

2019.05.31.

180 fővel indult el a pécsi vasútállomásról az a vonat, amely zarándokokat szállít Budapesten keresztül a csíksomlyói pápalátogatásra. Fiatalok, családosok és idősek egyaránt jó kedvvel és izgatottan várták reggel a vonat indulását.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2024. 05. 10. - 2024. 05. 10.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2024. 05. 11. - 2024. 05. 11.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Jubiláns püspökök miséje Szekszárdon:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Férfitalálkozó :
Szigetvár -
2024. 05. 17. - 2024. 05. 17.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség