2019.10.05.

Négy életút, egy felújított templom, és egy új színekbe öltözött kert – értük szóltak szeptember utolsó napján a Hosszúhetényi Római Katolikus Plébánia harangjai, és értük imádkoztak a hívek.

2019.10.05.

Ahogy Teréz anya mondaná, elidőzhetünk a kápolnában, de ez önmagában nem elég ahhoz, hogy találkozzunk Jézussal. Elkezdődött a „szentségimádás iskolája” képzés sorozat.

2019.10.05.

XVI. Benedek pápa Verbum Domini (Az Úr szava) kezdetű apostoli buzdításában a Szentírás imádságos olvasására: „lectio divinára" ösztönöz. Ez a Szentírásnak imádságos megközelítési formája, melyet az első századoktól alkalmaz az egyház.

2019.10.04.

Assisi Szent Ferenc: a ferences rend megalapítója; Itália, az állatok, a kereskedők és a természet védőszentje.

2019.10.03.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülésünket kívánja elmélyíteni ebben a hónapban az „Örömhírre hangolva” című sorozatunk, ami eucharisztikus gondolatokat tartalmaz a vasárnapi evangélium tükrében.

2019.10.03.

A családfakutatás módszereiről is tartottak előadást a KATTÁRS ideje alatt. Az érdekes bemutató által többen is kedvet kaptak, hogy felkutassák gyökereiket.

2019.10.02.

Mintegy ezer évig a Vulgata volt a Biblia a Nyugati Egyházban. Ehhez a változathoz fordultak az európai keresztények, amikor összeállították imádságaikat és liturgiáikat. Ezt forgatták a nagy szentek elmélkedéseik közben, és ebből idéztek a legnagyobb tudósok egyezményeikben.

2019.10.01.

Lisieux-i Kis Szent Teréznek, a „kis út” szentjének élettörténetét idézzük fel liturgikus emléknapján, október 1-jén.

2019.09.30.

Szeptember 29-én egyházmegyei hangversennyel zárult az idei Katolikus Társadalmi Napok (Kattárs) a pécsi Kodály Központban.

2019.09.30.

A Katolikus Társadalmi Napok harmadik, egyben zárónapja a pécsi Székesegyházban vette kezdetét. Dr. Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke ünnepi szentmisét mutatott be Dr. Udvardy György érsek, apostoli kormányzó és Michael August Blume SVD érsek, Magyarország apostoli nunciusának koncelebrálásával.

2019.09.29.

Hét fiatal egyetemi és főiskolai diák tartott előadást az egyház közösségépítő erejéről. Minden prezentáció más témát dolgozott fel, mégis egytől egyig azonos konklúzióval zárultak: csoportban könnyebb megtalálni a Krisztushoz vezető utat.

2019.09.28.

A KATTÁRS második napján szeptember 28-án, szombaton a reggeli harmat még látszott a fűszálakon, amikor is a programok sorát egy testet lelket megmozgató esemény indította, melynek elnevezése találóan a „Fuss a pappal!” elnevezést kapta.

2019.09.28.

Szó volt a klasszikus zene és a hit kapcsolatáról, evangelizációról, melyben Liszt Ferenc művei segítenek a fiatal virtuóznak, és különleges koncerthelyszínekről is.

2019.09.27.

Ünnepi megnyitóval kezdődött el szeptember 27-én, pénteken 16 órakor az idei Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) a pécsi Széchenyi téren. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által szervezett rendezvény ez évi mottója: „A jövő társadalma”.

2019.09.27.

XVI. Benedek pápa Verbum Domini (Az Úr szava) kezdetű apostoli buzdításában a Szentírás imádságos olvasására: „lectio divinára" ösztönöz. Ez a Szentírásnak imádságos megközelítési formája, melyet az első századoktól alkalmaz az egyház.

2019.09.27.

Szeptember 27-én Egyházunk Páli Szent Vincére emlékezik, a „szegények atyjára”, a Lazarista rend alapítójára.

2019.09.26.

Közös útra invitálja a Pécsi Egyházmegye több plébániája (mohácsi, komlói, szekszárdi, pécsi /kertvárosi/ Szent Erzsébet) mindazokat a felnőtteket, akik egyrészt keresik saját útjukat, másrészt keresik a választ, hogyan boldogulhatnak a mindennapi életben, miként tudnának teljesebb életet élni, esetleg jó döntéseket hozni, megoldást találni felmerülő problémáikra, vagy akár megtalálni hivatásukat.

2019.09.26.

A mai napon ünnepeli Egyházunk Szent Kozma és Domján emléknapját. A keleti egyház két nagy szentje Kr. u. a második században gyógyító és tanító tevékenységével szolgálta a rászorulókat.

2019.09.25.

A Székesegyház régóta tartó felújítási munkálatai olyan szakaszhoz érkeztek, amelyben már a templom főhajója is érintett. A kivitelezőkkel történt egyeztetés során az a  döntés született, hogy szeptember 30-tól két hónapnyi időtartamra, november 30-ig a Székesegyházat be kell zárnunk.

2019.09.24.

980 körül született a velencei Morosini család sarjaként. A Szeged-Csanádi Egyházmegye első püspöke és védőszentje, akinek emléknapját – vértanúságának napján – szeptember 24-én ünnepeljük.

2019.09.24.

Idén negyedik alkalommal került megrendezésre Máriakéménd búcsújáró kegyhelyén a szeptember 12-ei Mária naphoz kapcsolódóan a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény zarándoklata.

2019.09.23.

A Pécsi Egyházmegye ad otthont az idei Katolikus Társadalmi Napoknak (Kattárs). A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága által 2013 óta minden évben megrendezett, több ezer látogatót vonzó programsorozatot szeptember 27. és 29. között tartják Pécsett. 

2019.09.23.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve októberben újra elindul az új, kertvárosi kápolnában a 12 alkalmas sorozat.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 május
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Jubiláns püspökök miséje Szekszárdon:
-
2024. 05. 12. - 2024. 05. 12.
Férfitalálkozó :
Szigetvár -
2024. 05. 17. - 2024. 05. 17.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség