19 October 2021

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnap evangéliumi szakaszán való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

19 October 2021

A nagy érdeklődésre való tekintettel további három időpontot hirdetünk a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár vezetett látogatására.

19 October 2021

Az én NEK-em című felhívásra a Pécsi Egyházmegye hívei, közösségei, családjai küldték el fényképeiket, melyeket az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjain készítettek.

18 October 2021

Kismányokon, a Magyarok Nagyasszonya templomban gyűltek össze az országban elszórtan élő bukovinai székelyek 2021. október 9-én, hagyományos búcsús szentmiséjük megünneplésére. Itt őrzik ugyanis azt a vallásosságukban központi szerepet betöltő Mária szobrot, melyet Hadikfalváról hoztak.

16 October 2021

Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

15 October 2021

Az idei évtől az adventi elcsendesedésé lesz a főszerep. Szeretnénk, hogy mindazok, akik a Megváltó születésének ünneplését várják, az imádságra, a bűnbánatra és a lelki felkészülésre koncentrálhassanak.

14 October 2021

Püspök atya meghívására minden előzetes tervezést felülmúló érdeklődést tapasztalhattak az első Férfitalálkozó résztvevői. 2021. október 8-án a Magtár Látogatóközpont minden tere megtelt a pécsi és a környező plébániákról érkező 285 érdeklődővel.

14 October 2021

2021. október 16-án, szombaton 13 órai és 2021. október 19-én kedden 10 órai kezdettel történeti bemutatóval egybekötött idegenvezetést hirdetünk a Pécsi Egyházmegyei Könyvtárban.

13 October 2021

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnap evangéliumi szakaszán való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

12 October 2021

A férfi lét és a családi élet kihívásai sokszor jelentős nehézségeket támaszthatnak, melyekről keveset beszélünk. A Szent József év kapcsán különösen is figyelmet kívánunk fordítani férfiak, apák kulcsfontosságú szerepére a családok vallási életében és egészséges légkörének megteremtésében.

COM_CONTENT_ARTICLE_ATTACHMENT_CUSTOM
Download this file (Ferfitalakozok-tematika-helyszín.pdf)Férfitalálkozók tematikája, helyszínei[ ]

11 October 2021

2021 őszére Magyarország Kormányának támogatásával méltó helyre került az 1968-ban alapított Pécsi Egyházmegyei Könyvtár. Ezáltal Pécs belvárosának központi helyén, a hajdani kanonoki sor utolsó épületében, a pályázati forrásokból felújított Janus Pannonius utca 8. számú egykori lakóháza új, kulturális funkciót kapott.

11 October 2021

A Katolikus Karitász immár 10 éve a Karitász Hungarica Díjjal ismeri el önkénteseinek a munkáját. Az idei jubileumi évben országosan 47 önkéntes vehette át október 9-én, szombaton Budapesten, a Magyar Szentek Templomában a díjat.

09 October 2021

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnap evangéliumi szakaszán való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

09 October 2021

Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

06 October 2021

A házasság és a család – a Krisztusba vetett hitre alapozott erő. Ennek jegyében szerveződött az imahét a Pécsi Egyházmegyében. Az imádságokról, lelki programokról és kegyelmekről készítettünk összefoglalót.

04 October 2021

Gyönyörű természeti környezetben, a tamási Miklósvári Parkerdőben került sor 2021. szeptember 22-én a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus emlékére állított fa kereszt megáldására.

03 October 2021

A keresztények a Teremtés hetét hagyományosan az október első vasárnapját megelőző héten ünneplik. Ilyenkor figyelmünket a teremtett világ megóvásának sürgető teendőire, ezek gyakorlatba való átültetésére irányítjuk.

02 October 2021

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnap evangéliumi szakaszán való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

02 October 2021

Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

01 October 2021

A Pécsi Egyházmegyei Könyvtár állományrendezése során előkerülő különleges dokumentumokat bemutató sorozatunkat Zichy Lujza grófnő pécsi elődkönyvtári adományának ismertetésével folytatjuk.

30 September 2021

A Ferenc pápa által meghirdetett Szent József-évben a Pécsi Egyházmegye Családreferatúrája pályázatot hirdet „Az én apám” címmel (a címben szereplő „én apám” kiterjeszthető nagyapákra, dédapákra is).

COM_CONTENT_ARTICLE_ATTACHMENT_CUSTOM
Download this file (Az-en-apam-Palyazati-felhivas.pdf)"Az én apám"[Pályázati felhívás ]

29 September 2021

Az idei évben a hagyományos őszi Bátai zarándoklatot a családi imahét részeként a családokért ajánlották fel a résztvevők. A közös imádságban az egységben és szeretetben való kitartáshoz kértek megerősítést és támogatást Istentől a zarándokok.

28 September 2021

2021. szeptember 24-én, Szent Gellért ünnepén Pécs felsőoktatási intézményei közös Veni Sancte szentmisével nyitották meg a 2021/2022-es akadémiai évet.

26 September 2021

A Pécsi Székesegyház csontereklyéit bemutató sorozatunk harmadik részében Szent Faustinus katona vértanú ereklyéjét vesszük szemügyre közelebbről.

26 September 2021

Az elvándorlók és menekültek világnapján, melyet idén szeptember 26-án tartunk, a Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a katolikus hívekhez. Ferenc pápa „Egy mind nagyobb mi felé” címmel közzétett gondolatait aájnljuk mindenki figyelmébe.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 May
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfiak térdeplő rózsafüzér-imája Pécsett:
-
2025. 06. 07. - 2025. 06. 07.
Pünkösd:
-
2025. 06. 08. - 2025. 06. 09.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 06. 15. - 2025. 06. 15.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség