2021. november 1-jén, Mindenszentek napján a tamási katolikus temetőben tartott megemlékezés után Csibi Imre plébános megáldotta az újonnan elkészült haranglábat, melyen egy emléktáblát is elhelyeztek a jeles nap emlékére.
Isten és ember örök találkozása a szeretetben - Mindenszentek a Pécsi Székesegyházban
Mindenszentek ünnepén püspöki szentmisén emlékezhettek meg a Pécsi Egyházmegye hívei mindazokról, akik megértették Isten szeretetét, mely az életüknek – mint egy ajándék, ami megteremte gyümölcsét – gazdagságot, békét, örömöt adott.
Férfiaknak a férfiról férfiasan - Férfitalálkozó Szekszárdon
Szekszárdon 2021. október 29-én már a 18 órás kezdés előtt megtelt érdeklődőkkel Közép-Európa legnagyobb egyhajós templomának két padtömbje. Az eredetileg a belvárosi plébánia közösségi házába tervezett eseményt a várakozáson felüli létszám miatt helyezték át a közeli templomba.
Örömhírre hangolva: Életünk teljessége Istenben van elrejtve
A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnap evangéliumi szakaszán való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!
Aki hisz bennem, ha meg is halt, élni fog - Halottak napja
November 2-án tartjuk a halottak napját. Ezen a napon a katolikus egyház ünnepélyesen minden elhunytról, de különösen is a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről emlékezik meg.
Mindenszentek ünnepe
November 1-jén közös napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel.
Szüleink igent mondtak ránk - Életvédő Szakmai Nap Vácott
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottsága és a Váci Egyházmegye közös szervezésében október 9-én, a váci Piarista Kilátó Központban első alkalommal tartottak Életvédő Szakmai Napot.
Magyar Passió - Filmbemutató Pécsett az Urániában
2021. november 3-án (szerdán) 18:00-kor a pécsi Uránia moziban bemutatásra kerül Eperjes Károly rendezésében és főszereplésével a "Magyar Passió" című film. A bemutatót követően közönségtalálkozón is részt lehet venni.
Az őszi szünet első napján, 2021. október 25-én továbbképzésen vettek részt a Pécsi Egyházmegye hitoktatói a Magtár Látogatóközpontban. Bíró László püspök - aki az MKPK Családbizottsága élén több mint két és fél évtizedig szolgálta a Kárpát-medencei katolikus családokat – az emberi, családi és a hitoktatói hivatást erősítő értékekről tartott előadást.
"Ne félj, csak higgy!" - Kórházlelkészségi lelkinap
A Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség Szent Lukács evangelista, orvos, festő ünnepnapján, október 18-án egy biblikus, megosztással és imával kísért lelkinapot szervezett tagjai számára a Pécsi Püspökség Magtár Látogatóközpontjában és a Pécsi Székesegyházban.
Erős emberekre van szükség - Szent Mór példája ma is időszerű
Szent Mór püspöknek, a Pécsi Egyházmegye védőszentjének ünnepén, október 25-én változatos programok várták a Pécsi Székesegyházban a kicsiket és nagyokat egyaránt. Bíró László püspök atya az ünnepi szentmisén Szent Mór püspök példájával élve rávilágított: "Erős emberekre van szükség".
Október 25-én, Szent Mór ünnepéhez kapcsolódóan, ismét megrendezésre került a Magtár Látogatóközpontban a Boldogasszony Imaszövetség találkozója, mely tavaly a járványügyi helyzet miatt sajnos elmaradt.
A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnap evangéliumi szakaszán való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!
Családias légkörű ezüstmise keretében adta át Pawel Sobstyl atya a Pécs-Szent II. János Pál Plébánia védőszentjének vérereklyéjét október 22-én, a szent pápa liturgikus emléknapján.
Gondolatok egy hajdan volt lakószoba megújulása kapcsán - Horvát Adolf Olivér emlékezete
Dr. Horvát Adolf Olivér ciszterci szerzetes, Széchenyi-díjas botanikus, a Mecsek flórájának kutatója, gimnáziumi tanár emléktáblája, aki az utolsó lakók egyike volt a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár nemrég átadott, feljított épületének, 2021. október 1-jén visszakerült az épület falára.
„Nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk” - Ferenc pápa üzenete a missziók világnapjára
„Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet!” – mondta Jézus tanítványainak. E felhívást követik a világ számos országában tevékenykedő misszionáriusok, akiknek célja Krisztus tanításának továbbadása az egész földkerekségen.
Az idei tanévben is útjára indul az internetes böngészős hittanverseny a Pécsi Egyházmegyében. A verseny célja, hogy a diákok gyarapítsák a hittan foglalkozásokon szerzett tudásukat, megismerkedjenek a különböző keresztény alapdokumentumokkal, legfontosabb internetes oldalakkal.
"Az általam hirdetett evangélium nem embertől való" - Biblikus lelkigyakorlat a Galatákhoz írt levélről
2021. november 19-21. között a máriagyűdi Domus Mariae lelkigyakorlatos házban biblikus hétvége lesz, melyre szeretettel várjuk a jelentkezőket.
Lelki séta a Harkányi Római Katolikus Plébánia területén
Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.
Indulj el! - Egyházmegyei Ministráns Hétvége
A Pécsi Egyházmegye Ministráns Referatúrája találkozót szervez az egyházmegye ministránsainak 2021. november 27-én (szombaton), 9 órai kezdettel a Magtár Látogatóközpontba (Pécs, Dóm tér 6.).
Gyászjelentés - Elhunyt Dr. Keresztes Pál atya
A Pécsi Megyéspüspök, a Pécsi Egyházmegye és a rokonság az örök élet hitével tudatja, hogy Dr. Keresztes Pál nyugalmazott plébános, nyugalmazott teológiai tanár életének 76., áldozópapságának 53. évében 2021. október 8-án elhunyt.
Egymillió gyermek imádkozta a rózsafüzért világszerte
2021. október 18-án - immár hagyományosan - világszerte gyermekek kérték a Szűzanya közbenjárását a békéért és az egységért – a közös imához a Pécsi Egyházmegye hittanos tanulói is csatlakoztak az iskolai, óvodai hittan-foglalkozások alkalmával.
„Ne féljetek!” – Szent II. János Pál ereklye érkezik Pécsre
Szent II. János Pál pápa liturgikus emléknapját ünnepeljük október 22-én. A Szentatya negyvenhárom évvel ezelőtt – pápává választását követően – ezen a napon mutatta be székfoglaló szentmiséjét a Szent Péter Bazilika előtti téren. Itt hangzott el prédikációjában a „Ne féljetek…!” kezdetű buzdítása, amely szinte védjegyévé vált.
Szent Mór emléknapjára készülünk
A Pécsi Egyházmegye társvédőszentjére, Szent Mór püspökre emlékezünk liturgikus emléknapján, október 25-én. Ebből az alkalomból szeretettel hívunk mindenkit a 18 órakor kezdődő ünnepi szentmisére, amelyet Felföldi László pécsi megyéspüspök úr mutat be a pécsi Szent Péter és Szent Pál Székesegyházban.
Férfitalálkozó Mohácson
Ismét nagy érdeklődés kísérte a második helyszínen megrendezett Férfitalálkozót, és közel 120 érdeklődő fogadta el püspök úr meghívását a programsorozat első mohácsi rendezvényére.