2021.12.20.

December 20-tól, a karácsony előtti készület utolsó napjaiban szemléljük együtt Ferenc pápával a betlehem titkát. Az öt részes sorozat segítségével a Szentatya üzenetén keresztül Jézus születésének eseményére készülünk.

2021.12.19.

Cserkészek hozták el Jézus születésének helyszínéről, Betlehemből Bécsen keresztül Pécsre a Születés templomának örökmécseséről vett lángot, mellyel Felföldi László pécsi püspök gyújtotta meg a város adventi koszorújának negyedik, a szeretetet szimbolizáló, lila színű gyertyáját december 18-án, a Széchenyi téren. 

2021.12.18.

Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

2021.12.18.

Advent harmadik hetének szombatján Szép Attila, a Pécsi Székesegyház plébánosa mutatott be hajnali szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

2021.12.17.

2021. december 4-én tartották meg a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán a pályázat online díjkiosztó ünnepségét. Pályázni 5 kategóriában (vers, novella, rajz, fotó, videoklipp) és 4 különböző korcsoportban lehetett. Az 509 beérkezett pályamű közül 48 részesült díjazásban.

2021.12.17.

Advent harmadik hetének péntekén Szép Attila, a Pécsi Székesegyház plébánosa és Zajácz Gábor görögkatolikus parókus mutatott be hajnali szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

2021.12.16.

Az egyházmegyei Férfitalálkozó férfimunka témakörében december 3-án, a pécsi Magtár Látogatóközpontban megtartott alkalmának előadói ismét olyan aktuális kérdéseket feszegettek, mint a férfi identitásának szerepe és annak családban való megélése.

2021.12.16.

Vállalkozó kedvű gyermekek Angyallesen címmel múzeumpedagógiai foglalkozáson vehettek részt december 11-én délután a Pécsi Székesegyházban.

2021.12.16.

Advent harmadik hetének csütörtökén, Máger Róbert püspöki irodaigazgató mutatott be hajnali szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

2021.12.16.

II. János Pál pápa Vatikánból írott karácsonyi levele a gyermekeknek 1994-ből. A Szentatya a Család Nemzetközi Évének nyilvánította az 1994-es esztendőt.

2021.12.16.

Boldog IX. Piusz pápa 1870. december 8-án írta alá Quemadmodum Deus kezdetű dekrétumát, mellyel a Katolikus Egyház védőszentjévé nyilvánította Szent Józsefet. Ferenc pápa 150 évvel később, 2020. december 8-án tette közzé Patris corde kezdetű apostoli levelét.

2021.12.15.

Advent harmadik hetének szerdáján, Boldog Brenner János áldozópap és vértanú emléknapján Máger Róbert püspöki irodaigazgató mutatott be hajnali szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

2021.12.15.

A Pécsi Horvát Klub és a Pécsi Egyházmegye Horvát Referatúrája a Pécsi Horvát Főkonzulátus támogatásával december 10-én horvát napot tartott a pécsi Székesegyházban.

2021.12.14.

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnap evangéliumi szakaszán való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

2021.12.14.

Szent Miklós emléknapján, december 6-án, horvát nyelven misézett a pécsi Székesegyházban Mons. Ivan Štironja kotori megyéspüspök, aki a mosztári egyházmegyei Karitász vezetőjével, don Željko Majić-tyal érkezett.

2021.12.14.

Meggyújtották a harmadik adventi gyertyát is a pécsi Széchenyi téren, ahol idén is színes programokkal várja az érdeklődőket a Pécsi Egyházmegye – hangzott el az M1 csatorna 2021. december 11-i hírfolyamában.

2021.12.14.

A Pécsi Német Kör Örökségklubjának keretében Dr. Sümegi József diakónus, történész, a bátai Szent Vér Kegyhely őre A Pécsi Egyházmegye német származású püspökei címmel tartott előadást december 9-én, csütörtökön a pécsi Magtár Látogatóközpont Belon-termében.

2021.12.14.

Advent harmadik hetének keddjén, Keresztes Szent János áldozópap és egyháztanító emléknapján Berecz Tibor ifjúsági referens mutatott be hajnali szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

2021.12.13.

Advent harmadik hetének hétfőjén, Szent Luca szűz és vértanú emléknapján Nyúl Viktor pasztorális helynök mutatott be hajnali szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

2021.12.11.

Advent második hetének szombatján Szép Attila, a Pécsi Székesegyház plébánosa mutatott be hajnali szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

2021.12.11.

Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

2021.12.10.

Advent második hetének péntekén Lápossy Péter, a pécsi Jézus Szíve templom káplánja mutatott be hajnali szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

2021.12.10.

Boldog IX. Piusz pápa 1870. december 8-án írta alá Quemadmodum Deus kezdetű dekrétumát, mellyel a Katolikus Egyház védőszentjévé nyilvánította Szent Józsefet. Ezen alkalom 150. évfordulóján, 2020. december 8-án tette közzé Ferenc pápa Patris corde - Atyai szívvel kezdetű apostoli levelét.

2021.12.09.

A Katolikus Karitász országos akciójában idén több, mint 200 településen gyúlnak ki a szeretet lángjai. Egy héten keresztül hívja fel a figyelmet ennek a gyertyának a fénye arra, hogy törődjünk embertársainkkal.

2021.12.09.

Megjelent a Figyelj Rám! pedagógiai folyóirat 18. száma. Óvodások mindennapjaiba tekinthet bele a kedves Olvasó, s megtudhatja azt is, mennyit dolgoztak eleink régen, s mindez hogyan hozható közel a mai diákokhoz.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség