2020.03.19.

A Boldogságos Szűz Mária után Szent József a legnagyobb a szentek közül, akiket az egyház tisztel. József egy elszegényedett királyi származású család sarja volt, rendkívüli élete rejtett és ismeretlen maradt: egyetlen történész sem írta életrajzát, ám szentségének legszebb bizonysága a Szentírásban található.

2020.03.18.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó főpásztori felelősségétől indíttatva 2017 Húsvétvasárnapján megalapította a Boldogasszony Imaszövetséget, amelynek célja a Pécsi Egyházmegye küldetésének erősítése mindennapi imádságok által. Az imaszövetség tagjai minden év húsvétján újítják meg elköteleződésüket. 

2020.03.18.

A szentségek sajátsága, hogy általuk jelképes cselekedetek valóságos hatást eredményeznek. Szépen megfigyelhetjük ennek magyarázatát Jeruzsálemi Szent Cirill (megh. 387. március 18.) misztagogikus katekéziseiben, akinek az emléknapját ma ünnepli az egyház.

2020.03.17.

Aranyszavú Szent Péter püspök beszédeiből (Sermo 43: PL 52, 320. 322): amit imádkozva kérünk, amiért böjtöléssel esdeklünk, azt az irgalmasság cselekedetei által nyerjük el.

2020.03.17.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a rájuk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve a koronavírus járvány Magyarországon való megjelenése miatt meghirdetett veszélyhelyzetben, visszavonásig a következő rendelkezéseket lépteti életbe, hacsak az illetékes megyéspüspök másként nem rendelkezik:

2020.03.17.

Március 15-én a 10.00 órai szentmise keretében Máriagyűdön, Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó megbízásából Kvanduk Frigyes általános helynök imádságos fölajánlást végzett, Isten segítségét kérve egyházmegyénkért, hazánkért és az egész világért a járvány mielőbbi megfékezése érdekében.

2020.03.16.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó videóüzenetben tolmácsolja gondolatait a koronavírus Magyarországra való betörése után.

2020.03.15.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó a koronavírus további terjedésének megakadályozása érdekében a Pécsi Egyházmegye közoktatási intézményeire vonatkozóan az alábbi intézkedéseket hozta.

2020.03.14.

A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász és a dm Magyarország fél évre elegendő pelenka adománnyal támogatja az egyházmegyében élő nélkülöző kisgyermekeseket. A szeretetszolgálat és a drogéria 60 családon segített.

2020.03.14.

XVI. Benedek pápa Verbum Domini (Az Úr szava) kezdetű apostoli buzdításában a Szentírás imádságos olvasására: „lectio divinára" ösztönöz. Ez a Szentírásnak imádságos megközelítési formája, melyet az első századoktól alkalmaz az egyház.

2020.03.13.

A koronavírus miatt meghirdetett veszélyhelyzetben a templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak. Templomainkat nem zárjuk be, mégis felelősen és körültekintően kell eljárni.

2020.03.13.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó a koronavírus további terjedésének megakadályozása érdekében a Pécsi Egyházmegyében az alábbi intézkedéseket rendelte el.

2020.03.12.

A Pécsi Egyházmegye is csatlakozott a Nyuszibatyu programhoz, melynek célja, hogy a nélkülöző gyermekek számára gyűjtsön ajándékokat. Az adományokat március 12. és április 13. között várják a pécsi állatkertben.

2020.03.12.

Bemutatkozik a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola leendő elsős tanítója.

2020.03.11.

A Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi előadássorozatának következő vendége Böjte Csaba OFM, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője.

2020.03.11.

A családi életre nevelés és a keresztény antropológia, valamint az ökumené témakörében tartottak papi szakmai továbbképzést a Pécsi Egyházmegyében.

2020.03.11.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek kifejezi együttérzését és közelségét a koronavírus-fertőzésben szenvedőkkel, és mindenkit arra buzdít, hogy legyen figyelmes és mindent tegyen meg a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében, és az alábbi fohász elimádkozására buzdít.

2020.03.10.

Március 7-én a Baranya megyei plébániák tanácsosi testületének tagjai és a kistelepülési támogatásban részesülő lelkipásztori munkatársak, illetve egyes közösségvezetők számára tartottak továbbképzést a Magtárban.

2020.03.09.

A húsvéti szent idő Krisztus megváltó életművének, az azt betetőző szentséges kínszenvedésének időszaka. Urunk haláláig menő engedelmességének gyümölcseiből először Ő maga részesült, amikor feltámadásával, mennybemenetelével és mennyei trónfoglalásával megdicsőítette őt az Atya.

2020.03.09.

Franciska 1384-ben született Rómában, egy nemesi családban. Már kislánykora óta erényes és jámbor életet élt, az irgalmasság cselekedeteit gyakorolta, sok áldozatot és vezeklést vállalt.

2020.03.07.

Ez a két név két dicsőséges afrikai keresztény hősnőt jelenít meg, akik a hitük megvallásáért hosszantartó és kegyetlen vértanúságot szenvedtek.

2020.03.07.

2020. március 1-én kezdődött meg a világszerte ismert lengyelországi nagy Mária kegyhelyen, Częstochowában, a Pálos Rend Nagykáptalana, mely hatévente ülésezik és a rend legfőbb irányító testülete.

2020.03.06.

A Pécsi Egyházmegye oktatási intézményeiben közös, hogy minden épületben van egy Szűzanya dombormű. Ez az összetartozás jelképe, melyet a Tamási katolikus gimnáziumban egy áldással erősített meg Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó.

2020.03.06.

Első alkalommal mutatnak be lovári nyelven szentmisét a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Ezenkívül szeretetvendégségre hívják a rászorulókat Budapesten és az ország számos városában.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség