ünnep

Krisztus Király vasárnapján együtt ünnepeljük megváltónkat, aki helyettünk vállalta a szenvedést és a szent halált, hogy szabaddá tegye az emberiséget. A mozgóünnep idén november 25-re esett.

Kevesen tudják, hogy Krisztus király ünnepe a liturgikus év utolsó vasárnapjára esik, ezzel is jelezve, hogy a Megváltó Krisztus ura a történelemnek és az időnek, ami alól egyetlen ember vagy más teremtmény sem vonhatja ki magát.

XVI. Benedek pápa Verbum Domini (Az Úr szava) kezdetű apostoli buzdításában a Szentírás imádságos olvasására: „lectio divinára" ösztönöz. Ez a Szentírásnak imádságos megközelítési formája, melyet az első századoktól alkalmaz az egyház.

Tours-i Szent Márton ünnepnapjához, november 11-hez számos népszokás, néphit kapcsolódik Magyarországon. Az ország régióiban különböző módon emlékeztek a szent életére, munkásságára.

A Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház a Legszentebb Üdvözítő bazilikája, a pápa székesegyháza. A homlokzatán lévő felirat hirdeti: „A Város és a Földkerekség minden templomának anyja és feje”.

Szekszárdon halottak napján több szentmisével is emlékeztek az elhunytakra. Az esti szentmisét rózsafüzér imádság előzte meg, de a szokásos lucernárium sem maradt el.  A belvárosi templomban Kárász Gábor káplán atya mutatott be szentmisét.

Udvardy György érsek, pécsi apostoli kormányzó videóüzenete mellett Mindenszentek ünnepéről ez alkalommal Mohácsról tudósítunk.

Ünnepi megnyitóval kezdődött el szeptember 27-én, pénteken 16 órakor az idei Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) a pécsi Széchenyi téren. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által szervezett rendezvény ez évi mottója: „A jövő társadalma”.

A Pécsi Egyházmegye ad otthont az idei Katolikus Társadalmi Napoknak (Kattárs). A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága által 2013 óta minden évben megrendezett, több ezer látogatót vonzó programsorozatot szeptember 27. és 29. között tartják Pécsett. 

Pietrelcinai Szent Pio áldozópapnak földi élte során fontos volt az emberek megsegítése. A gyóntatásokban, a lelki beszélgetésekben irányt mutatott az embereknek, de ha szükséges volt keményen felszólalt.

Több százan zarándokoltak gyalogosan Mohácsról és Bátaszékről Bátára, Magyarország egyetlen Szent Vér kegyhelyére, hogy együtt ünnepeljék a templom felújítását, valamint a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét.

„O Crux ave, spes unica”  (Kereszt, üdvözlégy, egy remény) - Így énekeljük a Szent Keresztről szóló himnuszunkban, de miért is tesszük ezt, miért lett a keresztből, az egyik legkegyetlenebb kivégzési eszközből a mi egyetlen reményünk?

Keresztelő Szent János vértanúságára emlékezünk augusztus 29-én. Az ünnep neve: Szent János fővétele (Decollatio S. Johannis Baptistae).

2019. augusztus 23-án alapításának 1010 éves évfordulóját ünnepelte a Pécsi Egyházmegye. A történelmi pillanat lelkületét a hazánkban tartandó 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjének fogadása emelte, amely a szentmise előtt pár órával érkezett a Pécsi Székesegyházba.

Nyolc nappal a mennybevétel ünnepe után Máriát, mint Királynőt ünnepli az Egyház.

Augusztus 20-án, Szent István király napján, évről évre elindul a könyörgő körmenet, amelyen idén is részt vett a Katolikus Karitász. A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász szervezetét 50 önkéntes képviselte a budapesti, központi ünnepségen.

Mária könnye, Mária tövis, Mária rózsája, Mária cipellője, Mária virága, máriafű, Mária tenyere, Márialevél, Mária ágyszalmája, Máriavirág, Boldogasszony papucsa: hogy csak néhány virágot említsek, amelyek Szűz Mária nevét viselik. Azért nevezték el ezeket a virágokat eleink Szűz Máriáról, mert ezek között a virágok között éltek, jártak-keltek, és hogy hogy nem, de Ő jutott róluk az eszükbe.

A Szent Péter apostolfejedelem tiszteletére szentelt Pécsi Egyházmegye alapítólevelén 1009. augusztus 23-a szerepel, mely – egyedülállóan a magyar egyházmegyék között – pontosan megjelöli az alapítás napját.

István király tanácsaival a hagyomány szerint, mint jó édesapa szerette volna segíteni gyermekét, hogy saját és a rábízottak életét az átadott bölcsesség által jobbá tehesse.

Augusztus 23-án, a Pécsi Egyházmegye alapításának 1010. évfordulójának napján érkezik a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós szimbóluma a pécsi Székesegyházba.

Nagyboldogasszony ünnepére a bizánci egyházak böjttel készülnek. Már az 5. századtól vannak az ünnepet megelőző 2 hetes böjtről adataink. A lelki ráhangolódás és az esemény tartalma a Húsvét üzenetét idézi emlékezetünkbe.

Szent Maximilian Kolbe hősi halált halt Auschwitzban, de szavaiból is sokat tanulhatunk.

Szent Lőrinc II. (Szent) Sixtus pápa tanítványa és fiatal kora ellenére fődiakónusa (szerpapja) volt. A pápa elfogatásakor (258. augusztus 6.) őrá bízta az egyház kincseit azzal, hogy ossza föl a szegények között.

Idén is várják a zarándoktestvéreket Pécs legszebb fekvésű és igen közkedvelt templomába, a Havi-hegyre az augusztusi Havas Boldogasszony-búcsúra.

Őszentsége, Ferenc pápa, 2016. június 3-án, Jézus Szentséges Szívének főünnepén kelt rendeletében elrendelte, hogy Szent Mária Magdolnának eddigi kötelező emléknapja (július 22.) ünnep rangot kapjon. Érdemes megjegyezni, hogy miért.

Udvardy György pécsi megyéspüspök július 7-én este megáldotta a Szent II. János Pál plébánia kápolnáját. Pécs Kertváros városrészében 2019. január 1-je óta működik az új plébánia, amelynek kápolnája a plébániatemplom felépüléséig fog a hívek és a közösség lelki otthonául szolgálni.

2019. július 5-én hálaadó szentmise keretében áldásban részesültek a Pécsi Tudományegyetem végzős gyógyszerészhallgatói. Az ünnepi szentmisét a belvárosi templomban tartották, Udvardy György pécsi megyéspüspök és Máger Róbert irodaigazgató helyettes celebrálásával.

Elérkezett a 37. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó záró napja. A reggeli ébresztő után ez alkalommal sem maradhatott el a „Morning-zumba.” A reggelit követően beszélgetés, ismerkedés következett az újmisés papokkal, kérdéseket tehettek fel nekik a fiatalok a hivatásukról, saját elhívásukról, szokásaikról, napirendjükről.

Reggel nyolc órakor zenés ébresztővel indult a tábori élet a máriagyűdi kegyhelyen. Egyre több álmos, de azért lelkes résztvevő jelent meg a gyóntatóudvaron, ahol a „Morning-zumba”-tól már az is frissnek érezhette magát, akinek nehezebben nyíltak ki szemei. Egy ilyen vérpezsdítő reggeli tornát követően mindenki kellően megéhezett.

Udvardy György pécsi megyéspüspök július 6-án diakónussá szentelte Csullag Gábor és Koósz Roland akolitusokat. A Pécsi Székesegyházba Somberekről, Paksról, Ataláról, Dombóvárról és az egyházmegye más településeiről is érkeztek hívek és papok, hogy együtt ünnepeljenek a Csullag és a Koósz családdal.

Koradélután egyre népesebb lett a máriagyűdi kegyhely környéke, sorra érkeztek meg a lelkes, izgatott résztvevők. Volt, aki kicsit még megszeppenve lépett a regisztrációs asztalhoz, mások fáradtan, de annál örömtelibben, hiszen gyalog vagy biciklivel tették meg a Pécs–Máriagyűd távot.

„Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt.87/7) mottóval tartották idén a harkányi Jézus Szíve templom búcsúja. A három napos eseménysorozat különlegessége, hogy a Harkányban élő nemzetiségek, horvátok és németek együtt ünnepelnek.

Jézus Szent Szívének ünnepén, június 28-án szentmisét mutatott be Udvardy György pécsi megyéspüspök az avatandó orvosokért. A végzős hallgatók évről-évre szentmise keretében adnak hálát az elvégzett tanulmányokért, és áldást kérnek az előttük álló munkára, szolgálatra.

Szent Péter és Szent Pál ünnepén, a Pécsi Székesegyház búcsúján Udvardy György pécsi megyéspüspök átadta az egyházmegye kitüntetését, amellyel évről-évre elismerik a plébániákon tevékenykedő és kitartó pasztorális kisegítői munkát végző hívek szolgálatát.

A pécsi Szent Péter és Szent Pál Székesegyház védőszentjeinek ünnepén, június 29-én tartotta búcsúját. Pécs ikonikus épülete egyedi.

Június 24-én tartották a Pécsi Egyházmegyében a Hitoktatás Napját, amely egyúttal hálaadás is volt az elmúlt tanévért. A nap Te Deum szentmisével kezdődött a Pécsi Székesegyházban, majd a Magtár Látogatóközpontban folytatódott.

Több éves várakozás után, megújult a bogádi Kisboldogasszony templom külseje. Udvardy György pécsi megyéspüspök június 21-én áldotta meg a templomot, amit szentmisével ünnepelt a közösség.

Az úrnapja (latinul Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini) katolikus főünnep az eucharisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepe.

15 év kihagyás után, három éve újra megszervezik a Máriakéméndi német búcsút. Szentháromság vasárnapján a régió és az ország több településéről érkeznek német nemzetiségű zarándokok, hogy együtt ünnepeljenek a búcsújáró kegyhelyen.

A bátai Szent Vér templomban a felújítási munkálatok miatt tavaly nyár óta nem volt szentmise. A munkálatok most is zajlanak és a templom, s környezetének teljes megújítása augusztus végére fejeződik be.

2019. június 15-én a 10 órási ünnepi szentmise keretében Udvardy György pécsi megyéspüspök pappá szentelte Kárász Gábor, Kovács József és Molnár Erik diakónusokat.

A katolikus egyházban Szent Péter és Szent Pál apostolokat június 29-én ünneplik: a hagyomány szerint más-más évben, de ugyanezen a napon szenvedtek vértanúhalált.

Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén június 9-én ünnepelt egyházunk. A Pécsi Székesegyházban ez az ünnep a bérmálás szentségének kiszolgáltatásával társult, 129 fiatal részesült e szentségben.

Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén június 9-én ünneplünk. Az Ószövetségben is jelen van az ünnep, Húsvét után hét héttel tartották a „hetek ünnepét”, amelyet későbbi korok ógörögül pentékoszté-nak (ötvenedik) mondtak. Ebből ered az ünnep magyar elnevezése.

2019. június 15-én a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében papsszentelés lesz a pécsi Székesegyházban. Kárász Gábor, Kovács József és Molnár Erik diakónusokat pappá szenteli Udvardy György pécsi megyéspüspök.

LD honlap logó