2023.07.31.

Július 26. és 30. között fiatalok ezrei – köztük a Pécsi Egyházmegye küldöttsége - gyűltek össze Međugorjéban az évenként megrendezett Mladifest néven ismertté vált nemzetközi ifjúsági fesztiválon, ahol a programok között liturgiák, imavirrasztások, körmenetek, szentségimádás, tanúságtételek, koncertek és táncprogramok szerepeltek, melyek célja a fiatalok lelki életének megújítása volt. Az imatalálkozóról Vörös László, a Pécsi Egyházmegye csoportjának tolnai fiatalja írt rövid beszámolót, melyet szerkesztve közlünk.

2023.07.31.

Május 30­-án ünnepelték a magyarszéki kármelita nővérek Jézusról nevezett Eszter nővér ezüstfogadalmát. Vele készítettek interjút nővértársai.

2023.07.26.

A közelmúltban külsőleg megújult máriakéméndi Nagyboldogasszony-kegytemplom egész évben várja a híveket, zarándokokat és látogatókat. A Baranyai-dombságban elhelyezkedő kegyhelyen, a régi barokk kolostor épületében, mely korábban plébániaként szolgált, ma zarándokszállás működik.

2023.07.24.

Idén 28 ministráns részvételével július 9-15. között a Tolna vármegyei Gyönkön rendezték meg a Pécsi Egyházmegye hagyományos ministránstáborát. A fiatalok missziós küldetést is teljesítettek, a záró szentmisére személyesen hívták meg a település lakosait. A rendezvényre ellátogatott Felföldi László pécsi megyéspüspök is. A Ministráns Referatúra beszámolóját közöljük.

2023.07.21.

Nagy öröm az egész családnak, amikor megérkezik a várva várt gyermek, unoka. Fontos azonban, hogy a szülői feladatok teljesítése mellett ne feledkezzünk el házastársunkról, ápoljuk házasságunkat.

2023.07.19.

A nagyszülők és idősek világnapját minden 2021 óta minden évben július negyedik vasárnapján – idén július 23-án tartjuk. Az immár harmadszor megtartott világnapra Ferenc pápa üzenetet írt, melynek magyar fordítását az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

2023.07.18.

Az ősi Szent Vér kegyhelyen elcsendesedésre és a Szentírásnak a lectio divina módszerrel való olvasására hívják az érdeklődőket 2023. augusztus 7-10. között.

2023.07.14.

Az egyházmegye hitéleti eseményeiből merítő műsor júliusi száma megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján.

2023.07.13.

Javában zajlik a Szentjánosbogár közösség által szervezett ifjúsági lelki napok Bólyon, ahol a 17-21 éves korosztály tagjai közösségben, személyes szeretetkapcsolatokon keresztül élik meg Isten országának megvalósulását. A Szentjánosbogarak a Bólyhoz közeli Töttös Három kívánság horgásztavának partján vettek részt tábori szentmisén július 12-én, melyet Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált Kutas Attila bólyi plébánossal, a lelki napok tábori lelkészével. A nyilvános liturgiához a környékről érkezett idősebb Szentjánosbogarak is csatlakoztak.

2023.07.13.

A Pécsi Egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására a Felföldi László megyéspüspök úr által 2023. augusztus 1-jével - az érintett személyekkel való előzetes egyeztetést követően - elrendelt személyi változásokat az alábbi területi változások elrendelésével egészítette ki:

2023.07.13.

Pécsett a Havas Boldogasszony-templom búcsúját idén augusztus 4-5-én tartják, mely alkalmat ad a híveknek az imádságra, a hálaadásra és és a Szűzanya iránti tisztelet kifejezésére. A püspöki szentmisét ebben az évben Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrálja.

2023.07.11.

Jézus Szent Vérének ünnepét kétnapos búcsúval ünnepelték július 8-án és 9-én a bátai kegyhely Szent Vér-bazilikájában. Az ünnepi szentmisét a búcsú második napján dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek celebrálta, koncelebrált dr. Nyúl Viktor, a kegyhely plébánosa. A liturgián a Szent Sír Lovagrend képviselői is részt vettek, de érkeztek hívek a Pécsi Egyházmegyén innen és túlról is: Bajáról, Sükösdről, Bátaszékről, Pécsről, Várdombról, Szekszárdról, Kecskemétről, Kecelről, Dunaszekcsőről és Nagynyárádról is, többen ünnepi népviseletet öltöttek magukra a jeles alkalomra.

2023.07.10.

Nagyboldogasszony, azaz Mária mennybevételének ünnepéhez kapcsolódva augusztus 12-én tartja a Pécsi Egyházmegye a hagyományos fogadalmi búcsúját a máriagyűdi kegyhelyen, ahova nagy szeretettel hívják és várják a híveket, az egyházmegye valamennyi egyházközségének közösségeit. Az ünnepi szentmisét 10 órai kezdettel Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrálja az egyházmegye papságával a kegyhely szabadtéri oltáránál. Az ünnep kapcsán a főpásztor videóüzenetben fordult a hívek közösségéhez.

2023.07.06.

A római katolikus Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye és a görögkatolikus Nyíregyházi Egyházmegye karitász központjaiba látogattak a Pécsi Egyházmegyei Karitász munkatársai június végén. A tapasztalatszerző körúton ellátogattak Barabásra is, ahova folyamatosan érkeznek a menedékkérők Ukrajnából. A Pécsi Egyházmegyei Karitász beszámolóját közöljük.

2023.07.04.

Sarlós Boldogasszony ünnepén, július 2-án Kővágószőlősön mutatott be ünnepi szentmisét Felföldi László pécsi megyéspüspök. A megújult templomban koncelebrált Lápossy Péter, a Szentszék Magyarországi Nagykövetségének titkára és dr. Simon-Wagner István plébános. A szentmisén részt vett Dr. Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke és Sándor Tibor Antal polgármester.

2023.07.03.

Június 28. és július 2. között immár negyvenegyedik alkalommal rendezték meg a Pécsi Egyházmegye Máriagyűdi Ifjúsági Találkozóját (MIT), amelynek harmadik napján ünnepi szentmisét mutatott be Felföldi László pécsi megyéspüspök.

2023.07.03.

Hatvanéves papi szolgálatáért mondott hálaadó szentmisét július 1-jén Morvay imre Pio OH atya Pécsett a Betegápoló Irgalmasrend Szent Sebestyén-templomában. A szentmisén koncelebrált Mayer Mihály nyugalmazott püspök és Saji Mullankuzhy OH tartományfőnök. Az eucharisztikus ünnepségen részt vett Ruzsa Csaba Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere.

2023.06.30.

A Pécsi Egyházmegye főtemploma, a Szent Péter- és Szent Pál székesegyház búcsúünnepén, június 29-én hálaadó ünnepi szentmisét mutatott be Felföldi László megyéspüspök. A liturgia zárásaként a közösségért végzett szolgálatot elismerő egyházmegyei kitüntetést adták át nyolc plébániai munkatársnak.

2023.06.27.

Június 29-én, csütörtökön lesz Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepe, mely alkalomból közösen adunk hálát és imádságban kérjük a székesegyház védőszentjeinek közbenjárását családjainkért, közösségeinkért, egyházmegyénkért a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A 18.00 órakor kezdődő püspöki szentmise zárásaként adják át az egyházmegye plébániáin dolgozó munktársak, önkéntesek szolgálatát elismerő okleveleket.

2023.06.26.

Ebben az évben 26 gyalogos zarándok indult el június 23-án, késő délután a mecseknádasdi Árpád-kori kápolnától Püspökszentlászlóra, majd Pécsre arra a zarándokútra, melyet hagyományosan a pap- és diakónusszentelés előestéjén tartanak és a papi hivatásokért ajánlanak fel a Pécsi Egyházmegyében. A zarándoklaton Kovács József püspöki titkár és Berecz Tibor székesegyházi káplán vezette a résztvevőket, akik dacolva a zord időjárással, a kora reggeli órákban érkeztek meg Pécsre, a szentelési szertartásra.

2023.06.26.

A Pécsi Egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására Felföldi László megyéspüspök úr 2023. augusztus 1-jével az érintett személyekkel való előzetes egyeztetést követően az alábbi személyi változásokat rendelte el:

2023.06.26.

Pécsett, a Magtár Látogatóközpontban június 21-22-én megtartott programra a Pécsi Egyházmegye mintegy húsz plébániájáról érkeztek hitoktatók, hogy lelkileg megújulva, közösen kérjék a Szűzanya közbenjárását Krisztus szeretetlángjának továbbadásához.

2023.06.25.

Négy év elteltével újra papnövendékek szentelését ünnepelte a Pécsi Egyházmegye. Június 24-én Felföldi László megyéspüspök diakónussá szentelte Mihovics Szebasztián és Miklovits Attila papnövendékeket az egyházmegye szolgálatára.

2023.06.23.

A Pécsi Egyházmegye ötödéves papnövendéke, Mihovics Szebasztián 1998-ban született Nagykanizsán. Gyermekkorát a mintegy 800 lelket számláló horvát ajkú kis faluban, Tótszentmártonban töltötte, ahol elkezdett érlelődni szívében a papi hivatás gondolata. Középiskolai tanulmányait azonban már Pécsett, a Szent Mór Iskolaközpontban folytatta, jelenleg az Esztergomi Érseki Papnevelő Intézet papnövendéke. Felföldi László pécsi megyéspüspök Mihovics Szebasztiánt a Pécsi Egyházmegye szolgálatára szenteli diakónussá június 24-én a pécsi székesegyházban.

2023.06.23.

A Pécsi Egyházmegye ötödéves papnövendéke, Miklovits Attila 1980-ban született Pécsett, hívő katolikus család második gyermekeként. A cisztercieknél tanult, mellette pedig cselló szakon a Liszt Ferenc Zeneiskolában. Érettségi után a Veszprémi Egyetemen szerzett mérnöki diplomát, majd néhány éven át alaposan mérlegelte és megérlelte magában a papi hivatásra való meghívása gondolatát. Felföldi László pécsi megyéspüspök Miklovits Attilát a Pécsi Egyházmegye szolgálatára szenteli diakónussá június 24-én a pécsi székesegyházban.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2026 február
M T W T F S S
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Közelgő események

No events

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség