Ezeréves fennállását ünnepli Báta ezen a hétvégén. A programsorozat augusztus 20-án kenyérszentelő szentmisével kezdődik, majd augusztus 23-án, vasárnap a Szent Vér templomban Udvardy György pécsi megyéspüspök tartja a millenniumi szentmisét. Az idén ünneplik a bátai Szent Vér Kegyhely 600 éves jubileumát is.
Videó | Az igent mondó ember Isten részese
A mennybe felvett Boldogasszonyt ünnepelték vasárnap a máriagyűdi templom melletti zarándokhelyen. Az ünnepi szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrálta. Mint hangsúlyozta: a Boldogságos Szűz Mária a mai ember számára is követendő példát adhat, hiszen hitével végül elnyerte Istentől származó dicsőségét.
Elhunyt Paskai László bíboros
Életének 89. évében, augusztus 17-én reggel Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek visszaadta lelkét Teremtőjének – tájékoztatta szerkesztőségünket Kovács Zoltán, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye irodaigazgatója.
Segítségre szorul a kisgyermekes család
A Pécsi Egyházmegye egyik munkatársa és családja nehéz helyzetbe került. A négygyermekes család otthonába 2015. július 8-án este villám csapott, s ennek következtében kigyulladt tetőtér-beépítéses családi házuk.
„Uram, kihez mennénk?” – A kafarnaumi beszéd
Az egyház az évközi 17-21. vasárnapokon, tehát öt alkalommal (!) János evangéliumának hatodik fejezetét olvassa. Amikor ezt a szöveget hallgatjuk, érdemes tudatosítanunk, hogy az úgynevezett „jánosi közösség", az az őskeresztény gyülekezet, amelyben a negyedik evangélium kikristályosodott, mélyen szakramentális szemléletű. A keresztségben újjászületettek eukharisztikus közösségének teológiája tükröződik az evangélium szerkezeti felépítésében, a nagy (búcsú)beszédekben, a példázatok jelképeiben és a hét csodaelbeszélésben éppúgy, mint a feltámadás utáni eseménynek, a csodálatos halfogásnak a leírásában.
A Pécsi Egyházmegye Szent Lőrinc Gondozóotthona a segítő szent oltalmát megköszönve 1995 óta minden évben augusztus 10-én tartja a hagyományos Szent Lőrinc napi búcsút. Az ünnepi, hálaadó szentmisét hétfőn Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatta be az otthon szabadtéri oltáránál.
Az Öveges pályázat kiegészítéseként személyfelvonó épül a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában, ezzel akadálymentes lesz az épület. A nyár legnagyobb projektje a homlokzat felújítása, ami pályázati pénzből és a fenntartó támogatásával valósul meg.
Krisztus színeváltozása Raffaello festményén
Augusztus 6-án a katolikus egyház Jézus Krisztus színeváltozását ünnepli. A színeváltozás története az Újszövetségben mind a négy evangélistánál olvasható.
Udvardy György pécsi megyéspüspök tartott ünnepi, szabadtéri szentmisét augusztus 4-én a Havihegyen, a Havas Boldogasszony-búcsún. A főpásztor a Boldogságos Szűz Mária anyai támogatását kérte, hogy boldognak mondjanak bennünket, boldognak mondjuk egymást, és valóban boldogok legyünk.
A katekéták tanévkezdő lelkigyakorlata augusztus 17-én 9.00 órakor szentmisével indul, amelyet Udvardy György pécsi megyéspüspök mutat be a pécsi székesegyházban, majd augusztus 18-án szintén a székesegyházban 18.00 órakor szentmisével zárul.
Találkozás csendben
A szerzetesség egy igen különleges, ma már érthetetlennek látszó hagyományát követték azok a férfiak és nők, akik magányosan, a világtól teljesen elzárva élték életüket. Az ún. anachoréták állandó imádságban és önmegtartóztatásban, a bűnös világ számára meghalva egyedül töltötték napjaikat, sokszor nem is csak bezárva, hanem olykor egyenesen befalazva a cellájukba. Az életük abban különbözött a remetékétől, hogy nem a lakott településektől távol éltek, hanem házikójukat általában a község templomának fala mellett építették fel, és azon kis ablakot vágva kapcsolódhattak be az istentiszteletekbe. Rendszerint volt egy segítőjük, aki szolgálatával biztosította az anachoréta számára a mindennapi élet legalapvetőbb szükségleteit.
Szentmise a Hungarikum együttes szolgálatával
2015. augusztus 7. és 9. között tartják a XIII. Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivált Abaligeten. Néhány éve hagyomány, hogy a fesztivál idején a vasárnapi szentmisén a fellépők valamelyike végzi a zenei szolgálatot. 2014-ben az amerikai Hickory Project gospel énekekkel segítette az istendicséretet. Idén augusztus 9-én, vasárnap 11 órakor a Hungarikum együttes közreműködésével mutatja be a szentmisét Cziglányi Zsolt plébános.
A Pécsi Egyházmegye turisztikai fejlesztéseinek köszönhetően a közelmúltban megnyitotta kapuit a Magtár Látogatóközpont és megújult a belvárosi templom és a székesegyház. A székesegyházat, annak egyes kápolnáit, délkeleti kilátótornyát, román kori altemplomát a turisták úgy tekinthetik meg a kijelölt útvonalon, hogy közben a Corpus Christi kápolnában imádkozó híveket sem zavarják. Az altemplom látogatói mostantól három bronzplasztikát is láthatnak, amelyek a székesegyházat ábrázolják különböző történeti korokban.
A hó csodája - Havas Boldogasszony ünnepe
A Havihegyen az 1690-es pestisjárvány elmúlásának emlékére felszentelt és régóta búcsújá-ró helyként tisztelt templomnál augusztus 2. és 5. között Havas Boldogasszony nagybúcsúját tartják. Az ünnepre minden évben rengeteg hívő zarándok gyűlik össze a környéken.
Püspökvári Zenés Esték
A pécsi püspöki palota mediterrán jellegű belső kertje különleges tér, amely sokáig a palota lakói és egyházi méltóságok pihenőhelyeként szolgált. A püspökség az idei évtől a Filharmónia Magyarországgal közösen szervezett koncertsorozat keretében rendszeresen megnyitja a felújított kert kapuit a zeneszerető és felüdülni vágyó nagyközönség előtt.
TÁJÉKOZTATÁS
A Blikk című lap 2015.07.31. számában „Szemétre dobták a milliókat érő Zsolnay vázát" címmel közölt írásának állításai teljességgel megalapozatlanok. A cikk szerzője egy olvasói bejelentés és ugyanezen olvasó által készített fénykép alapján azt állítja, hogy „egy felbecsülhetetlen értékű porcelánváza" „szemétdombon" hever „egy halom építési törmelék mellett" a Pécsi Püspökség egyik ingatlanának udvarán. Ezzel szemben az igazság az, hogy a törött váza a Pécsi Püspökség egyik zárt, a sérült, restaurálandó szobrok, kőfaragványok és szabadtéri műtárgyak ideiglenes raktáraként szolgáló épületének udvarában található a megfelelő körülmények között deponálva.
Augusztus 1-jén megnyílik a Dzsámi altemploma a látogatóközönség számára, így a látogatási rend is változik. A helyszíneket, a templom történetét korszerű technikai eszközök, virtuális rekonstrukciók és bemutatók segítségével ismerhetik meg a látogatók.
Megújult a Remény Háza
Új tetőt kapott a Remény Háza. A pár évvel ezelőtt elkezdett épületbővítéssel és a mostani teljes tetőszerkezeti cserével végre teljessé válik a hajléktalanoknak helyet adó intézmény felújítása.
Kész az én szívem
„Kész az én szívem, Istenem, kész az én szívem, énekelek és zsoltárt zengek. Kelj föl lantom, citerám, hadd ébresszem így a hajnalt!" (Zsoltár 57:, 8-9)
Havas Boldogasszony-búcsú
Idén is várják a zarándokokat Pécs legszebb fekvésű és igen közkedvelt templomába, a Havihegyre az augusztusi Havas Boldogasszony-búcsúra. Az ünnepségsorozat augusztus 2. és 5. között lesz.
Pappá szentelésének 25-dik évfordulóját ünnepli idén Kövesi Ferenc, a Pécs-Gyárvárosi templom plébánosa. Augusztus 30-ai ezüstmiséjére János evangéliumából választott idézetet: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek."
Ki vagyok én neked?
Idén július 26-án, vasárnap tartották a hagyományos Magdolna-napi búcsút Abaligeten. A templom védőszentje, Mária Magdolna tiszteletére tartott ünnepi szentmisét Dr. Cziglányi Zsolt plébános mutatta be a falu hajdani és jelenlegi lakóiért, rokonaikért és a vendégekért.
Kétszáz kórusénekes, a Pannon Filharmonikusok, a Bartók Béla Férfikar és több táncegyüttes fellépésével vette kezdetét a pécsi székesegyház előtti téren a kontinens legnagyobb kórustalálkozója, az augusztus 2-ig tartó XIX. Europa Cantat szombaton este.
Szent Márton ereklyéje Kisújbányán
A Szent Márton-út két csomópont köré szerveződik. Az egyik csomópont Szombathely, az ókori Savaria, ahol Márton megszületett, a másik Tours városa Franciaországban, ahol Mártont püspökké választották, és ahol ma a sírja található. Szent Márton ereklyéjét július 25-én hozták Kisújbányára.
„Elküldött, hogy örömhírt vigyek”
Petkó Tamás idén ünnepli pappá szentelésének 25 éves jubileumát. A jelenleg Dunaföldváron szolgáló plébános 1963. augusztus 7-én született Pécsett. 1990. június 16-án szentelték pappá a pécsi székesegyházban. Papi jelmondatát Izajás könyvének 61. fejezetéből választotta: „Elküldött, hogy örömhírt vigyek."