advent

Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja… Az Üdvözlégy imádság második részét bevezető, Máriát megszólító mondatról Máger Róbert püspöki irodaigazgató adventi elmélkedésének főbb üzenetét adjuk közre.

Imádkozzál érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján… Az Üdvözlégy imádságot lezáró fohászban benne van a teljes emberi életünk, sorsunk, embertársainkkal, Istennel való kapcsolatunk, múltunk, jelenünk, jövőnk, a teljes emberi élet. Felföldi László pécsi megyéspüspök adventi elmélkedésének főbb üzenetét adjuk közre.

Az ámen héber kifejezés, mely eredeti formájában maradt ránk és ma is használjuk. Nyomatékosító szó, azt jelenti: úgy van, bizony, valóban, hiszem, akarom, hogy úgy legyen a számomra. A Szentírásban az imádságok, dicsőítések végén találjuk, de ezzel fejeződik be Úr imádsága, valamint az újszövetségi Szentírás is. A liturgiában is számtalanszor mondjuk egy-egy fohász után, de még a legmeghittebb pillanatban is, amikor Krisztus testét mutatják fel nekünk és magunkhoz fogadhatjuk őt. Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök adventi elmélkedésének főbb üzenetét adjuk közre.

A keresztény ember számára az adventi időszak nem az egész éves elmaradás behozatalát, önmagunk utolérését jelenti, hanem sokkal inkább azt, hogy felkészüljünk egy találkozásra, megtisztítjuk lelkünket az érkező Isten befogadására. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) adventi üzenetét adjuk közre.

A 11. alkalommal megrendezett pécsi Adventi Kézműves- és Mesevásár ünnepélyes megnyitóját tartották november 25-én este a város főterén, ahol rövid köszöntőt mondott Péterffy Attila polgármester és Szép Attila, a Pécsi Egyházmegye hivatalvezető püspöki helynöke.

Advent első vasárnapját követően, mely ebben az évben november 27-re esik, a vasárnapok kivételével minden nap, reggel 6.00 órai kezdettel roráté, azaz hajnali szentmisét celebrálnak a pécsi székesegyházban és az egyházmegye plébániatemplomaiban. 

Krisztus, a mindenség királya ünnepét követően belépünk az új egyházi év karácsonyi ünnepkörébe, az adventtel kezdetét veszi a várakozás, a felkészülés a Megváltó születésének ünnepére. Ez az időszak különösen gazdag tennivalók szempontjából a hitoktatásban. Sebestyénné Nyisztor Orsolya a bonyhádi, a nagymányoki és a szászvári plébániákon szolgál hitoktatóként. Kiemelkedő katekétai szolgálatát a Pécsi Egyházmegye Dulánszky Nándor hitoktatói díjjal ismerte el 2022-ben.

Az adventi várakozás és készület időszakában hétvégenként szombaton és vasárnap 19:30 órai kezdettel rendezik az évről-évre rendkívüli érdeklődésre számot tartó, hagyományos adventi hangversenysorozat egyes koncertjeit a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A koncertek látogatása díjtalan, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. 

Pécs város adventi programsorozatát az Adventi Kézműves- és Mesevásárral nyitják meg november 25-én, 17 órakor a Széchenyi téren – adták hírül a Művészetek és Irodalom Házában november 21-én megrendezett sajtótájékoztatón. A városi rendezvényen részt vett Felföldi László pécsi megyéspüspök, Péterffy Attila polgármester, valamint Hummel Márk, a városi programok szervezését koordináló Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezető igazgatója.

A Pécsi Egyházmegye Püspöksége a hagyományokhoz híven 2022-ben is minden korosztályt megszólító adventi programsorozattal készül, hogy lelkünkben is méltó módon várakozzunk és készüljünk a Megváltó Jézus születésének ünnepére. A vasárnapok kivételével minden nap hajnali 6.00 órakor roráté szentmisét celebrálnak a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A hétvégéken idegenvezetési alkalmak, hangversenyek, koncertek, múzeumpedagógiai foglalkozások és kiállítások várják az érdeklődőket.

Novemberben tánc-imára épülő lelkigyakorlatra, valamint decemberben adventi elcsendesülésre hívják az érdeklődőket a Sacré Coeur nővérek. A lelkigyakorlatokat a Pécstől mintegy 10 km-re, festői környezetben található Mánfán tartják.

A Pécsi Egyházmegye hitéleti magazinműsora, a HIT-VALLÁS, havonta egy alkalommal helyszíni riportokban számol be az egyházmegye életének legfontosabb, legérdekesebb vagy épp legkülönlegesebb pillanatairól – katolikus keresztény hitünk értékei mentén.

A Pécsi Egyházmegye hitéleti magazinműsora, a HIT-VALLÁS, havonta egy alkalommal helyszíni riportokban számol be az egyházmegye életének legfontosabb, legérdekesebb vagy épp legkülönlegesebb pillanatairól – katolikus keresztény hitünk értékei mentén.

December 1-jén új tartalommal jelentkezett a Pécsi Egyházmegye magazinja. A HIT-VALLÁS, az egyházmegye hitéleti eseményeiből merítő műsor minden hónap első csütörtökétől látható a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján, valamint a Pannon TV műsorkínálatában.

Január 5-én adventi-karácsonyi összefoglalóval jelentkezett a Pécsi Egyházmegye magazinja. A HIT-VALLÁS, az egyházmegye hitéleti eseményeiből merítő műsor minden hónap első csütörtökétől látható a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján.

Az adventi idő méltó zárásaként egyházmegyénk Püspöki Hivatalának dolgozói lelki napon készültek Krisztus születésének ünnepére, melyben hálát adtak az elmúlt időszak minden kegyelméért. A lelki nap az advent utolsó roráté szentmiséjével kezdődött, melyet Felföldi László megyéspüspök celebrált a Pécsi Székesegyházban.

Advent negyedik hetének szerdáján Máger Róbert püspöki irodaigazgató mutatott be hajnali szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Advent negyedik hetének csütörtökén Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be hajnali szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Advent negyedik hetének keddjén Berecz Tibor ifjúsági referens mutatott be hajnali szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Tíz éves múltra tekint vissza, hogy a Pécsi Egyházmegye hivatalaiban, plébániáin, intézményeiben dolgozó munkatársaknak és szolgálattevőknek, valamint az egyházmegye területén működő szerzetesrendek képviselőinek hangversennyel kedveskedik a Püspöki Hivatal.

Cserkészek hozták el Jézus születésének helyszínéről, Betlehemből Bécsen keresztül Pécsre a Születés templomának örökmécseséről vett lángot, mellyel Felföldi László pécsi püspök gyújtotta meg a város adventi koszorújának negyedik, a szeretetet szimbolizáló, lila színű gyertyáját december 18-án, a Széchenyi téren. 

Advent harmadik hetének szombatján Szép Attila, a Pécsi Székesegyház plébánosa mutatott be hajnali szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

Advent negyedik hetének hétfőjén Nyúl Viktor pasztorális helynök mutatott be hajnali szentmisét a Pécsi Székesegyházban.

2020. december 19-én, délben érkezett meg a Pécsre a Betlehemi Láng.

Advent negyedik hetének szerdáján Lápossy Péter iskolalelkész, kisegítő lelkész mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent negyedik hetének keddjén Máger Róbert püspöki irodaigazgató-helyettes atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent negyedik hetének hétfőjén Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Az ÜNNEP mindig kiemelkedik a hétköznapok sorából. Segít, hogy észrevegyük és rácsodálkozzunk Isten körülöttünk lévő és bennünk élő ajándékaira. A készülődés során nemcsak a minket körülvevő környezetet díszítjük fel az adott ünnephez méltóan, hanem a lelkünket is ráhangoljuk a szépre, a jóra, az örömre.

Advent harmadik hetének szombatján Szép Attila püspöki irodaigazgató atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Advent harmadik hetének péntekén Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász a „Tárjátok ki a szíveteket!” programon belül a 2020-as évben is elindította „Angyalbatyu”-ajándékgyűjtő akcióját. Az Angyalbatyu, a Katolikus Karitász egy igazán nagyszabású és népszerű adománygyűjtő akciója, amely során hátrányos helyzetű gyermekek számára készítenek ajándékcsomagokat, akiknek ez a meglepetés jelentheti az egyetlen ajándékot a karácsonyfa alatt.

Advent harmadik hetének csütörtökén Berecz Tibor ifjúsági referens mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

2020-ban a Szent Mór Iskolaközpont Képzőművészeti Tagozatának tanulói és tanárai készítették el a Pécsi Egyházmegye karácsonyfájára azokat a díszeket, amelyek a Dóm téren lesznek megtekinthetőek.

Advent harmadik hetének szerdáján Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent harmadik hetének keddjén Nyúl Viktor pasztorális helynök mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Közös ünneplésre hívta a Pécsi Egyházmegye Horvát Referatúrája, a Pécsi Horvát Klub, illetve a Baranya Megyei Horvát Önkormányzat a nemzetiségi híveket.

Advent (lat. adventus ’eljövetel’) a keresztény egyházban a karácsonyra való előkészület ideje: a Karácsony napját (december 25.) megelőző négy vasárnap[1], valamint a közéjük eső 18–24 hétköznap. Advent első vasárnapja egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.

Advent harmadik hetének hétfőjén Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent második hetének szombatján Szép Attila püspöki irodaigazgató atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent második hetének péntekén Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent második hetének csütörtökén Berecz Tibor ifjúsági referens mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent második hetének szerdáján Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent második hetének keddjén Nyúl Viktor pasztorális helynök mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent első vasárnapjával elkezdődött az új egyházi év és elindult az előkészület Jézus születésének ünnepére. A várakozás alatt nemcsak a gyertyákat gyújtjuk meg a koszorúnkon, lélekben is készülhetünk az Úr eljövetelére, példaként böjttel, imádsággal, jócselekedettel és részt vehetünk a hajnali szentmiséken, amelyek Szűz Mária tiszteletére és Jézus eljövetele utáni vágy kifejezésére kerülnek bemutatásra.

Advent második hetének hétfőjén Dr. Kajtár Edvárd plébános mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

Advent első hetén, december hónap első csütörtökén a papi- és szerzetesi hivatásokért imádkoztak a Szent Erzsébet Plébánián.

Advent első hetének szombatján Szép Attila püspöki irodaigazgató atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Advent első hetének péntekén Dallos Tamás püspöki szertartó atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

LD honlap logó

2024 április
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség