Köznevelés

A Pécs Megyei Jogú Város által 2023-ban alapított díjat roma és nem roma polgárok és közösségek kaphatják, akik sokat tettek Pécs roma közösségének kirekesztése ellen. Az ünnepi díjátadót április 12-én tartották a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvodában, ahol jelen volt Felföldi László pécsi megyéspüspök, Péterffy Attila polgármester, Király Péter főigazgató, valamint meghívott vendégek és az iskola dolgozói, diákjai.

A diákokat megszólító ifjúsági szentmisével zárta le a 2022/23-as tanévet Felföldi László pécsi megyéspüspök Mohácson, a Magyarok Nagyasszonya-templomban bemutatott hálaadó szentmisén. A Park Utcai Katolikus Általános Iskola Te Deumán koncelebrált Bacsmai László plébános, Fekete Zoltán káplán és Csősz István nyugalmazott lelkipásztor.

Ünnepnap volt június 15-e a mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szent Ferenc Tagóvodájának óvodásai és az intézmény dolgozói számára. Átadták azt a közelmúltban zárult beruházást, melynek eredményeként a Magyar Katolikus Egyház országos óvodafejlesztési programja keretében mintegy 250 millió forint értékben korszerű, minden igényt kielégítő játszóudvarral bővült az intézmény.

A Dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda június 2-án tartotta tanévzáró ünnepségét. Az eseményről az óvoda beszámolóját adjuk közre.

 Május utolsó vasárnapja a gyermekek számára ismert és várt ünnep egyházmegyei köznevelési intézményeinkben. A gyermeknap megünneplésére intézményenként eltérő hagyományok élnek. Alább a mohácsi Park Utcai Általános Iskola Tagóvodájának beszámolóját adjuk közre idei eseményükről.

2023-ban a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő négy gimnáziumban, a Paksi Balogh Antal Katolikus Gimnáziumban, Pécsen, a Szent Mór Gimnáziumban, a Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnáziumban és a Tolnai Szent István Katolikus Gimnáziumban 196 diák ballagott el és az előrehozott érettségikkel együtt 240-en tesznek érettségi vizsgát.

Báráczné Szántó Mariann, a Szent Ferenc Óvoda vezetőjének beszámolóját közöljük a 2023 áprilisában megtartott rendezvénysorozatról.

 A Pécsi Nemzeti Színházban tartotta hagyományos Művészeti napját március 27-én a Szent Mór Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium. Az ünnepségen köszöntőt mondott Kovács József püspöki titkár, az iskolaközpont iskolalelkésze.

A Szent Mór Iskolaközpont Szent Mór Katolikus Tagóvodája az édesapák köszöntésének napját a székesegyházban kezdte március 22-én. Az alábbiakban az intézmény beszámolóját adjuk közre.

Március 29-én és 30-án nyílt napot tartanak a Szent Mór Iskolaközpont Óvodájában. Első nap a szülőket várják 17 órakor tájékoztatóra, második nap pedig 10 és 11 óra között csoportlátogatásra lesz mód.

Szent József napján, március 19-én első ízben, de hagyományteremtő szándékkal tartottak apák napját Mohácson a Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda Tagóvodájában. Az alábbiakban az óvoda beszámolját közüljük az eseményről.

A Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és Óvoda koszorúzással és ünnepi műsorral emlékezett meg március 14-én az 1848-as forradalom és szabadságharc 175., valamint Petőfi Sándor, a forradalom egyik vezéralakja születésének 200. évfordulójáról. Az iskola beszámolóját adjuk közre.

Harmincadik alkalommal rendezett műsoros bált sváb nemzetiségű gyermekeknek 2023. február 10-én a mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola német tagozata. Az iskola beszámolóját közöljük.

A pécsi Szent Mór Iskolaközpont Szent Mór Katolikus Tagóvodája a Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomban (ismertebb nevén belvárosi templom) ünnepelt február 2-án. Az alábbiakban az óvoda beszámolóját adjuk közre.

Január végén a soknemzetiségű Mohács Park Utcai Óvódájában színes programokon keresztül ismertették meg a gyermekeket a különböző nemzetiségek hagyományaival. Az alábbiakban az óvoda beszámolóját közöljük az idei nemzetiségi hétről.

Alapításának 30. évfordulóját ünnepelte január 25-én a Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium. A Csengey Dénes Kulturális Központban megtartott díjátadással egybekötött jubileumi esten Felföldi László pécsi megyéspüspök és Skucziné Mány Katalin igazgató köszöntötte a pedagógusokat, a diákokat és családjaikat. A jubileumot vidám, zenés-táncos műsorral köszöntötték az óvodások és a diákok.

A mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola Tagóvodájának 2022 őszi programjairól szóló beszámolóját adjuk közre szerkesztett formában.

Kiemelt arany minősítést nyert a Komlói Kodály Zoltán Ének-Zenei Katolikus Általános Iskola Galambok csoportja (Nagy Ágnes, Csonka Izabella, Bocz Panna, Fadgyas Eszter nyolcadikos tanulók) a „Tiszán innen, Dunán túl" Országos Népdaléneklési Verseny megyei döntőjén, amivel kiérdemelték az országos versenyen való részvételt is. Felkészítő tanáruk: Lőrincz Ákos Csaba. 

November 19-i ünnepnapja alkalmából egész hetes rendezvénysorozattal állítottak emléket a szentté avatott Árpád-házi királylánynak a nevéhez fűződő rózsacsoda és életének példáján keresztül Dombóváron, az Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvodában. Az óvoda összeállítását adjuk közre.

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő 20 oktatási intézmény 420 óvodapedagógusa, tanítója és tanára vett részt november 18-án Pécsen, a Szent Mór Iskolaközpontban megtartott pedagóguskonferencián. A szakmai nap előadója Farkas István piarista – vagy ahogyan sokan ismerik, Lupus atya - volt. A rendezvényen Felföldi László pécsi megyéspüspök is részt vett.

Szent Márton püspökre emlékeztek a Dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvodában november 10-én. Márton napjához számos népszokás és hiedelem is kapcsolódik, melyeket a programok során felidéztek. Az óvoda beszámolóját közöljük.

A Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és Óvoda idén is betlehemépítő versenyt hirdet LEGO készletek elemeinek felhasználásával a Pécsi Egyházmegye köznevelési intézményeinek növendékei számára, óvodától az általános iskola 8. osztályáig.

Egy teljes napon át tartó programsorozattal ünnepelte a Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda fennállásának 75. évfordulóját október 22-én. A tamási intézmény, ahova jelenleg 530 gyermek, köztük óvodások, általános iskolások és gimnáziumi tanulók járnak, 2015 óta működik a Pécsi Egyházmegye fenntartásában. A jubileumi évfordulóhoz kapcsoldó ünnepről Nagy Roland, az intézmény igazgatója írt beszámolót, melyet szerkesztve közlünk.

Már hagyomány, hogy a Szükséget Szenvedő Egyház pápai jogú nemzetközi segélyszervezet minden évben október 18-án arra hívja a gyermekeket az egész világon, hogy közösen imádkozzák a rózsafüzért a világ békéjéért. A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő oktatási intézményekben és a plébániai hittanórák keretében idén is több száz gyermek kapcsolódott be a világméretű imaláncba.

Október 19-én és november 10-én tartanak idén a nyílt napot a pécsi Szent Mór Iskolaközpont Gimnáziumában, ahol ingyenes gimnáziumi előkészítőket is szerveznek több tárgyból, köztük a 2022/23-ban induló sporttagozatra is októbertől januárig.

Október 20-án 16.30 órától iskolanyitogató foglalkozásra várják a gyermekeket a a Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és Óvodában.

A mohácsi Park Utcai Általános Iskola 230 tanulója látogatott el az Erntedankfestre, a német ajkúak hagyományos őszi hálaadó ünnepségére október 12-én. Az iskola beszámolóját közöljük.

Szeptemberben háromnapos kirándulást tettek a mohácsi Park Utcai Általános Iskola 7. osztályos tanulói a Béda-Karapancsa Tájvédelmi Területen. Az alábbiakban a diákok és tanáruk élménybeszámolóját közöljük.

Az óvoda névadó szentjének ünnepnapjához kapcsolódva rendezték meg az immár hagyományos Nagyszülők hete elnevezésű programsorozatot október első hetében Mohácson, az Assisi Szent Ferenc Tagóvodában, melyen a nagypapák, a nagymamák és unokáik közös programokon vettek részt. Az óvoda beszámolóját szerkesztve közöljük.

Hagyományosan szeptember utolsó és október első vasárnapja között ünnepeljük a Teremtés hetét. Az ökumenikus rendezvénysorozat célja a közös ünneplés és a cselekvés, melyben az egyházi közösségek aktívan veszik ki részüket a teremtett világ értékeinek megőrzésében és fenntartható fejlődésének elősegítésében. A Dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda egy őszi rendezvénysorozat keretében ünnepelte a teremtett világot. Az óvoda beszámolóját szerkesztve közöljük.

Október első hetében ünnepelték Assisi Szent Ferenc emléknapját és az állatok világnapját a pécsi Szent Mór Óvodában. A programokon keresztül a cseperedő gyermekeket arra nevelik, hogyan óvhatják meg teremtett világunk szépségeit és élőlényeit. Az óvoda beszámolóját szerkesztve adjuk közre.

A Tamási Szent Balázs Katolikus Óvoda Szívecske csoportjának három óvodása készítette azt az alkotást, amely országos díjat nyert a Tehetsz méh többet! pályázaton. A díj mellé 100 kg méz is járt az ovisoknak. A nyertes pályamunkák a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításán tekinthetők meg. A teremtés hetéhez kapcsolódva Csirkéné Mayer Katalin óvodapedagógus írását szerkesztve közöljük.

2022. szeptember 1-jén 347 katolikus oktatási intézmény 752 telephelyén kezdődött el a 2022/23-as tanév. A Katolikus Egyház köznevelési és szakképzési intézményeiben, nappali képzésben több mint 140 ezer diák kezdte meg tanulmányait. További 2500 diák esti tagozaton tanul. Fejlődésüket több mint 14 ezer pedagógus áldozatos munkája teszi lehetővé. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Titkárságának közleményét adjuk közre.

Befejeződött a mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola épületének 2020-ban elkezdett felújítása. A tanévet lezáró hálaadó szentmisével és a végzős diákok ballagásával összekötött, június 17-én megtartott ünnepségen Felföldi László megyéspüspök áldotta meg az iskola megújult épületét, valamint az intézmény diákjait és dolgozóit.

A 145 éves múltra visszatekintő pécsi Néri Szent Fülöp Általános Iskola és Óvoda tíz évvel ezelőtt került egyházi fenntartásba. Cigány nemzetiségi iskolaként kiemelten szem előtt tartják a diákok tehetségének kibontakoztatását. Ennek jegyében rendeztek nemzetiségi napot és gálaműsort június 10-én. Az iskola beszámolóját adjuk közre.

A mohácsi Park Utcai Katolikus Óvoda fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte 2022. június 10-én. A német-magyar kétnyelvű óvoda méltán népszerű a soknemzetiségű Mohács városában.

A Dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Óvoda május 17-én vendégül látta az Alsószentmártoni Szent Márton Katolikus Óvoda egy csoportját. Az óvoda rövid beszámolóját közöljük.

Megjelent a Pécsi Egyházmegye Figyelj Rám! című pedagógiai folyóiratának legújabb, 20. száma. A lapban közzétett óravázlatokból a tanárok ötleteket meríthetnek, olvashatjuk mesterpedagógusok beszámolóját programjuk első időszakáról, illetve tájékozódhatunk az egyházmegyei fenntartásban működő oktatási-nevelési intézmények által szervezett programokról.

Május 27-én tartotta ballagással egybekötött, hálaadó, tanévzáró szentmiséjét a Dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda közössége. Az óvoda nevelőtestülete a belvárosi Jézus Szíve templomban várta a gyermekeket és családokat. Az ünnep keretében búcsúztak el az iskolába készülő 17 nagycsoportos óvodástól is.

A 145 éves múltra visszatekintő Néri Szent Fülöp Általános Iskola és Óvoda tíz évvel ezelőtt került egyházi fenntartásba. A névadó ünnepéhez kötődően, 2022. május 27-én Felföldi László pécsi megyéspüspök az iskola felújított tornatermében ünnepi szentmisét mutatott be.

Május 26-án, este 18:30-kor jelentkezik a Pécsi Egyházmegye magazinműsora, a HIT-VALLÁS első adása. Az egyházmegye életének történéseiből merítő műsor minden hónap utolsó csütörtökén jelentkezik új tartalommal a Pannon TV műsorán és a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján.

Június 30-án új tartalommal jelentkezik a Pécsi Egyházmegye magazinműsora, a HIT-VALLÁS júniusi adása. Az egyházmegye életéből merítő műsor minden hónap utolsó csütörtökén jelentkezik a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján és a Pannon TV műsorkínálatában is megtekinthető.

Július 28-án új tartalommal jelentkezett a Pécsi Egyházmegye magazinja. A HIT-VALLÁS című, az egyházmegye színes hitéleti eseményeiből merítő műsor minden hónap utolsó csütörtökétől látható a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján, valamint a Pannon TV műsorkínálatában is megtekinthető.

Augusztus 25-én új tartalommal jelentkezett a Pécsi Egyházmegye magazinja. A HIT-VALLÁS, az egyházmegye színes hitéleti eseményeiből merítő műsor minden hónap utolsó csütörtökétől látható a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján, valamint a Pannon TV műsorkínálatában is megtekinthető.

Szeptember 29-én új tartalommal jelentkezett a Pécsi Egyházmegye magazinja. A HIT-VALLÁS, az egyházmegye hitéleti eseményeiből merítő műsor minden hónap utolsó csütörtökétől látható a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján, valamint a Pannon TV műsorkínálatában.

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő 10 óvoda, 9 általános iskola, 4 gimnázium valamint 1 kollégium pedagógusainak részvételével rendeztek szakmai napot 2022. május 20-án, Pécsen. A kiváló pedagógusok munkájának elismeréseként a rendezvényen adták át a Szepesy Ignác-díjat.

Nyolc egyházi és világi általános iskola 39 tanulója mesélt a Tündérkert címmel megrendezett mesemondó versenyen 2022. május 12-én, Komlón. A rendezvény házigazdája, a Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és Óvoda beszámolóját közöljük.

Ebben az évben országszerte mintegy 71 ezren érettségiznek a középiskolákban. A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő négy gimnáziumban mintegy 310-en.

Május 2-án a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel kezdődnek az idei érettségi vizsgák, melyek során a Pécsi Egyházmegye négy középfokú köznevelési intézményében várhatóan több, mint 200 végzős diák ad majd számot eddig megszerzett tudásából. Az érettségizőkért Barics Gábriel görcsönyi plébános horvát nyelven mutatott be szentmisét Pécsen a rácvárosi templomban.

Minden érdeklődőnek figyelmébe ajánljuk a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvodát bemutató alábbi videót.

LD honlap logó

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség