közösség

Május 13-án a Pécsi Egyházmegye hagyományos gyalogos zarándoklatával megkezdődik a búcsúszezon Máriagyűdön, ahol ez év végéig 18 zarándoklatot tartanak. A bátai Szent Vér kegyhelyen idén négy főbúcsúba, Máriakéménden három búcsúba várják a híveket.

Ebben az évben is közös gyalogos zarándoklatra hívja Felföldi László pécsi megyéspüspök a Pécsi Egyházmegye híveit május 13-án. A Pécs és Máriagyűd közötti 22 kilométeres zarándoklatot az egyházmegye egyházközségeinek, közösségeinek megújulásáért ajánlja fel a főpásztor.

Évtizedes hagyomány szerint idén is gyalogos zarándoklatra hívja Felföldi László pécsi megyéspüspök a Pécsi Egyházmegye híveit, ezúttal május 11-én. A Pécs és Máriagyűd közötti 22 kilométeres zarándoklatot mindnyájunk krisztusi tanítványsága öntudatáért ajánljuk fel.

Tamásiban, április 15-én tartotta a Pécsi Egyházmegye Ministráns Referatúrája a tavaszi ministránsnapot, melyre 9 és 16 év közötti fiatalok érkeztek a Pécsi Egyházmegye számos plébániájáról. A rendezvény megvalósításába egyházmegyénk papnövendékei, a cserkészek, hitoktatók és a Katolikus Karitász helyi önkéntesei is bekapcsolódtak. A program főpásztori szentmisével zárult.

Mit várunk és mit kapunk az Egyháztól? Mit adunk és mit kínálunk közösségeinknek? Miben tér el az Egyház és a világ logikája? Ezeket a kérdéseket válaszolja meg a férfitalálkozók évadzáró sorozata, mely március 23-án és 24-én indult Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban, ahol Dallos Tamás komlói plébános, prof. dr. Kellermayer Miklós sejtkutató, keresztény gondolkodó, és a rendezvénysorozat életre hívója, Felföldi László pécsi megyéspüspök várta a férfiakat.

A Pécsi Egyházmegye ministránsainak hagyományos tavaszi találkozóját rendezik április 15-én Tamásiban. Jelentkezni 9 éves kortól lehet, április 2-ig.

Püspöki szolgálata során első alkalommal látogatott a Pakshoz tartozó Dunakömlődre a Pécsi Egyházmegye főpásztora. Felföldi László megáldotta az egyházközség megújult kültéri közösségi terét, valamint szentmisét celebrált a zsúfolásig megtelt Szent Imre-templomban, ahol a környező településekről is érkeztek hívek, hogy főpásztori áldásban részesüljenek. A szentmisén koncelebrált Kürtösi Krisztián plébános és Erb József nyugalmazott lelkipásztor. 

Az egyházak jelenléte Magyarország művelődési, kulturális, közösségi életében címmel rögzített stúdióbeszélgetést 2023 januárjában a Nemzeti Művelődési Intézet. A jogyakorlatOn.hu portálon megtekinthető beszélgetés vendége volt Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke, Csizmadia Zsuzsa, Herceghalom polgármestere és Vojtko Ferenc televíziós szerkesztő.

A Pécsi Egyházmegye püspöke nagy szeretettel várja azon férfiak jelentkezését, akik akolitusként szeretnének egyházközségükben aktív közösségi és liturgikus szolgálatot végezni. Az akolitus képzés ingyenes, időtartama két év. Jelentkezési határidő: 2023. március 17.

Idén 20. alkalommal adták át január 21-én a Polgári Kör Pécs Egyesület által alapított Tüke Alapítvány díját az arra érdemeseknek. A Tüke-díj átadását szentmisén ünnepelték a pécsi székesegyházban, melyet Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált. A díjakat Habsburg-Lothringen Eilika oldenburgi hercegnő, valamint Kerényi János, a Tüke Alapítvány elnöke adta át. 

Egyházunk hagyománya, hogy minden évben a vízkereszti liturgiában megszentelt vízzel házszentelést tartunk az otthonokban, munkahelyeken. Felföldi László megyéspüspök január 12-én Isten áldását kérte a Pécsi Egyházmegyei Hivatal épületeire és annak minden dolgozójára, hogy szolgálatukat a krisztusi szeretet lelkületével végezzék.

A Szekszárdhoz közeli Szálka község Szent József-templomában celebrált szentmisét december 3-án, advent első hetének szombatján Felföldi László pécsi megyéspüspök, Petkó Tamás szekszárdi plébános és a plébánián szolgáló káplánok, Lábár Tamás és Molnár Erik. A főpásztor megáldotta az egyházközség közelmúltban teljesen felújított, ma közösségi térként és ifjúsági szálláshelyként is működő egykori plébániaépületét is.

Újabb Jelenléti Ponttal bővült a Katolikus Karitász felzárkózó települések programja, melynek célja a leszakadó térségek szociális- és infrastrukturális ellátottságának fejlesztése. A Kisszentmártonban november 15-én átadott Szent Márton Ház a Jelenlét program keretében kínál megoldást a hátrányos helyzetű településeken élők szakképzési, foglalkoztatási, egészségügyi és lakhatási problémáira. A közösségi épületet Dr. Kvanduk Frigyes, a Pécsi Egyházmegye általános helynöke áldotta meg.

A nagy érdeklődés miatt Pécsen továbbra is két estén át lehetett bekapcsolódni a Felföldi László megyéspüspök által életre hívott férfitalálkozók idei évadának második nagy témakörébe. A Magtár Látogatóközpontban november 10-én és 11-én megtartott rendezvény ezúttal a férfi félelmeinek és reményeinek nagy sorskérdéseit helyezte a középpontba. A folytatásban az előadók a Pécsi Egyházmegye további hat településére: Mohácsra, Szekszárdra, Paksra, Tamásiba, Dombóvárra és Szigetvárra viszik el a tematikus programot.

Novemberben tánc-imára épülő lelkigyakorlatra, valamint decemberben adventi elcsendesülésre hívják az érdeklődőket a Sacré Coeur nővérek. A lelkigyakorlatokat a Pécstől mintegy 10 km-re, festői környezetben található Mánfán tartják.

Nagyböjti lelkigyakorlatra, valamint elcsendesülésre hívják az érdeklődőket a Sacré Coeur nővérek. A lelkigyakorlatokat a Pécstől mintegy 10 km-re található Mánfán tartják.

A munkatársi közösségi napot október 20-án tartották a Pécshez közeli Mánfán, a Szent Szív Társaság - Sacré Coeur nővérek MaranaTha Lelkigyakorlatos Házában. A programon - a világi munkatársak mellett - Felföldi László megyéspüspök, Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, Máger Róbert püspöki irodaigazgató és Kovács József püspöki titkár is részt vett.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola első alkalommal volt a házigazdája szeptember 28-án az elsősorban fiatalokat megszólító Háló - 153 Fesztiválnak. A PPHF és a Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség közös rendezvényén Böjte Csaba OFM ferences szerzetes, Versegi Beáta Mária nővér, a Nyolc Boldogság Közösség pécsi rendházának vezetője és a Dr. Fodor Réka - Greguss Sándor házaspár osztotta meg gondolatait a közösség szerepéről, lelki energiáink helyes kezeléséről, a döntési helyzetekről. A fesztivál keretében a résztvevők püspöki szentmisén ünnepeltek, majd a rendezvény koncerttel zárult.

Már hagyomány, hogy a Londonban élő katolikus magyarok közössége minden évben szeptember első vasárnapján ünnepli Szent István királyt. Ebben az évben szeptember 4-én bérmálással egybekötve ünnepelt a közösség a nyugat-londoni Brentfordban, a Szent János evangélista nevét viselő templomban, ahol az ünnepi szentmise meghívott főcelebránsa Felföldi László pécsi megyéspüspök volt. A liturgiában nyolc magyar fiatal részesült a bérmálás szentségében, valamint az ünnep alkalmából átadták a Szent István-díjat is.

A Pécsi Egyházmegye családi fesztivált szervez Kovász címmel 2022. augusztus 20-án a püspökség területén A Rózsakerttől a Püspöki Palotáig alcímmel. A fesztivál keretében Felföldi László pécsi megyéspüspök 10.30 órai kezdettel megáldja és a nagyközönség számára is megnyitja a közelmúltban teljesen megújult és megszépült Rózsakertet.

A Pécsi Egyházmegye hagyományteremtő szándékkal 2022. augusztus 20-án egész napos egyházmegyei családi fesztivált szervez Kovász címmel a püspökség területén a Rózsakerttől a Püspöki Palotáig alcímmel. Az első alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényre a szervezők az egyházmegye minden egyházközségéből hívják és várják a híveket, kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket, családosokat és egyedülállókat egyaránt.

A Pécsi Egyházmegye hitoktatási irodája által a 2021/22-es tanévben szervezett internetes hittanverseny egyik feladatában tették fel a kérdést a szervezők: Hogyan tudnánk jobban élni egymás mellett? A kérdésre adott válaszokból készítettünk egy összeállítást. A 10-15 éves gyermekek által szavakba öntött gondolatok sokak, sokunk számára tanulságosak lehetnek.

Jeles évfordulót ünnepelt a Pécsi járásban található Abaliget község katolikus közössége 2022. július 10-én: 265 évvel ezelőtt, 1757-ben alapították újra plébániájukat. Az ünnep alkalmából hálaadó szentmisét mutatott be Felföldi László megyéspüspök Mátyás Imre plébános koncelebrálásával a település Bűnbánó Szent Mária Magdolna-templomában.

Komoly múltra tekint vissza a Pécsi Egyházmegye ifjúsági találkozója, melyről mára bizton elmondható, hogy generációk fiatalságának meghatározó hitéleti-közösségi eseménye lett. A Máriagyűdi Szűzanya 1982 óta fogadja kegyelmébe az Isten közelségébe szervezett módon, közösségben vágyakozó fiatalokat, akik idén június 30 – július 3. között gyűltek össze a kegyhelyen a „Más úton tértek vissza hazájukba" (Mt 2,12) mottó jegyében.

A szigetvári plébánia jótékonysági rendezvényt szervezett a környék iskoláinak javára május 6-án. A turbéki kegykép oltárra emelésének 281. évfordulója alkalmából teljesítménytúrán, tudásteszten és főzőversenyen vettek részt a csapatok, majd Rosner Zsolt plébános megáldotta a kegytemplom falán elhelyezett emléktáblát. A plébánia beszámolóját adjuk közre.

Püspöki kérdezz-feleleket, azaz Q & A-t (az angolszász Questions and Answers után) tartottak a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán 2022. április 1-jén megrendezett 153 Fesztivál keretében. A főiskola kávézójában létrejött találkozón a hallgatók által előzetesen, majd pedig a helyszínen élőszóban megfogalmazott kérdéseket válaszolta meg Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke.  A beszélgetésen jelen volt Dr. Kovács Gusztáv tanszékvezető egyetemi tanár, a PPHF rektora. A kötetlen hangvételű beszélgetés kivonatát adjuk közre.

Verőfényes tavaszi napsütéses napot töltöttek egy szőlőültetvényen a Pécsi Egyházmegye püspöki hivatalának munkatársai 2022. március 26-án, Magyarhertelenden, ahol az elvadult ültetvény rendbetételén szorgoskodtak.

A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület február 12-én tartotta hagyományos, házasság világnapi programjait, melyet immár 19. alkalommal rendeztek meg városunkban. A rendezvénnyel évről évre a házasság és a család értékeire, szerepének fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.

A közösségek megtartó ereje különösen fontos a fiatal, 16-25 éves korosztály számára. Többek között ezért olyan népszerűek az Antióchiás csoportok, melyek közül a Pécsi Egyházmegyében szerveződő, keresztény egyetemistákat megszólító Boldog Brenner János Antióchia is szeretettel várja a huszonéves tagokat.

A Lectio Divina, a Szentírás imádságos olvasása – mint egy elmélkedési forma – segít elcsendesedni. Az adott bibliai szakasz tanulmányozása által a befogadó nem csupán egy nyugodtabb állapothoz kerül közelebb, hanem Isten Igéjéhez is.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) idén is ingyenesen letölthető matricacsomagot készített a Magyarországon is elterjedt Viber csevegőalkalmazás keretében, Reménycsomag néven.

A KATTÁRS második napján szeptember 28-án, szombaton a reggeli harmat még látszott a fűszálakon, amikor is a programok sorát egy testet lelket megmozgató esemény indította, melynek elnevezése találóan a „Fuss a pappal!” elnevezést kapta.

Jézus Szent Szívének ünnepén, június 28-án szentmisét mutatott be Udvardy György pécsi megyéspüspök az avatandó orvosokért. A végzős hallgatók évről-évre szentmise keretében adnak hálát az elvégzett tanulmányokért, és áldást kérnek az előttük álló munkára, szolgálatra.

Több éves várakozás után, megújult a bogádi Kisboldogasszony templom külseje. Udvardy György pécsi megyéspüspök június 21-én áldotta meg a templomot, amit szentmisével ünnepelt a közösség.

Megújult a Mecsekjánosi kálvária. A Szent Borbála-templom mögötti dombon található kálvária 1873-ban épült, de története során többször leromlott állapotba került. Június 19-én azonban átadták a kormányzati forrásból újjáépített létesítményt.

15 év kihagyás után, három éve újra megszervezik a Máriakéméndi német búcsút. Szentháromság vasárnapján a régió és az ország több településéről érkeznek német nemzetiségű zarándokok, hogy együtt ünnepeljenek a búcsújáró kegyhelyen.

2019. június 15-én a 10 órási ünnepi szentmise keretében Udvardy György pécsi megyéspüspök pappá szentelte Kárász Gábor, Kovács József és Molnár Erik diakónusokat.

2019. június 15-én a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében papsszentelés lesz a pécsi Székesegyházban. Kárász Gábor, Kovács József és Molnár Erik diakónusokat pappá szenteli Udvardy György pécsi megyéspüspök.

Június 16-án kerül megrendezésre a máriakéméndi Nagyboldogasszony kegytemplomnál a Szentháromság vasárnapi német búcsú.

Ferenc pápa romániai látogatása – amelynek egyik kiemelkedő állomása Csíksomlyó lesz – azt szolgálja, hogy túl lehessen lépni a „történelmi megosztottságon” – mondta május 29-én, szerdán Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár.

Erdő Péter bíboros május 28-án a Vasúttörténeti Parkban megáldotta a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust hirdető különleges fóliával borított mozdonyt.

Nagy lázban égnek a keresztény egyházak zarándokai, hiszen már csak napok választják el őket, hogy személyesen is részt vehessenek Ferenc pápa (2013-tól) csíksomlyói szabadtéri szentmiséjén. A csíksomlyói búcsút Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke a pápa látogatásának napjára is kiterjesztette.

A Pécsi Egyházmegye által elnyert GINOP pályázati projekt keretében 2018-19-ben felújításra került a bátaszéki Szent Orbán kápolna. A kápolna megáldására a hagyományos keretek között került sor május 24-én este, Szent Orbán ünnepének előestéjén. A szertartást a megyés főpásztor, Dr. Udvardy György végezte.

Mindig jó érzés úgy bemenni egy Szentmisére, hogy a padok tele vannak emberekkel. Még különlegesebb élmény, amikor papokkal telik meg a templom. Idén május 21-én átélhettük ezt a hagyományos papi zarándoklat alkalmával Máriagyűdön.

„A hivatás kibontakozása Istentől jövő kegyelmi ajándék, amelyhez a család közössége ad biztos és felelősségteljes hátteret, hiszen itt születnek a legfontosabb szeretetkapcsolatok. Ezek a kapcsolatok, ha biztos alapon állnak, akkor szívből jövő őszinteséggel tudjuk az így kapott szeretetet tovább ajándékozni embertársainknak.

Liturgikus gyakorlathoz kapcsolódó tárgyakból nyílik kiállítás a Hajdúdorogi Főegyházmegye Görögkatolikus Egyházművészeti Gyűjteményéből, a Pécsi Görögkatolikus Egyházközség kölcsönzött tárgyaiból, illetve egy magánszemély gyűjtéséből. A tárlat a keleti egyházak liturgikus gyakorlatához szervesen kapcsolódó ikonokat és egyéb tárgyakat (öltözetek, oltárkendők, könyvek) mutatja be.

80 éves lett a Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola, annak zenei tagozata pedig idén ünnepli fennállásának 60-adik évfordulóját.

Közel háromszázan vettek részt a sérültek búcsúján Máriagyűdön. Tolna és Baranya megye számos településéről érkeztek a szellemi vagy testi fogyatékkal élők és gondozóik, hozzátartozóik, kísérőik a Szűzanyához a Pécsi Egyházmegye kiemelt kegyhelyére.

LD honlap logó

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség