hittan

Együtt lenni, közösségben lenni és együtt kapcsolódni ahhoz, AKI mindnyájunk szívében jelen van, és szeretetével összeköt minket. –Július 5-6. között imakurzusra került sor az Egyházmegye hitoktatói számára.

A Hitoktatási Iroda idén nyáron is lehetőséget biztosít igény szerint a katekéták számára – a táborok és a pihenés mellett – a szakmai és lelki feltöltődésére.

Június 16-án délelőtt évzáró továbbképzésen vettek részt a Pécsi Egyházmegye hitoktatói, melyre rendhagyó módon, online Zoom videokonferencia keretében került sor.

A 2020/21-es tanévben is megszervezésre került az internetes böngészős hittanverseny, melynek célja, hogy a diákok gyarapítsák a hittan foglalkozásokon szerzett tudásukat, megismerkedjenek a különböző keresztény dokumentumokkal, fontosabb internetes oldalakkal és szélesítsék egy-egy tantárgyhoz, területhez kapcsolódó ismereteiket.

Sok szép munka érkezett a „Bennünk élő Krisztus” című rajzpályázatra szerte a Kárpát-medence területéről. Szervezők és a zsűritagok köszönik a lelkes részvételt és az igényes pályamunkákat.

Elérhető a Pécsi Egyházmegyei Pedagógiai Folyóirat VII. évfolyamának 2. száma, amelyet sok szeretettel ajánlunk olvasásra és terjesztésre!

Lezárult A bennünk élő Krisztus címen meghirdetett rajpályázat. A beérkezett munkákra május 15-ig várjuk a szavazatokat.

A 2020/21-es tanévben is megszervezésre került az internetes böngészős hittanverseny, melynek célja, hogy a diákok gyarapítsák a hittan foglalkozásokon szerzett tudásukat, megismerkedjenek a különböző keresztény dokumentumokkal, fontosabb internetes oldalakkal és szélesítsék egy-egy tantárgyhoz, területhez kapcsolódó ismereteiket.

Az óvoda Pedagógiai programjában a Külső világ megismerése keretében nagy hangsúly fektetnek teremtett világunk óvására. Fontosnak tartják a személyes példaadást, hiszen a környezet szépségét, hasznosságát csak az tudja megmutatni másoknak, aki maga is felfedezi. Az intézményben a 2015/2016-os nevelési év óta folyamatos a Zöld munkacsoport.

A Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium növendékei a pandémia alatt őket megerősítő imádságokról és Istenélményekről meséltek.

Idén online került megrendezésre a Hitoktatás Napja. A katekéták március eleje óta nem találkozhattak, csak a koordinátorokon és szakmai csoportokon keresztül. A kontaktus hiánya jól látszott a jelenlévők számán is, a képzés három és fél órája alatt száz hitoktató volt jelen, illetve többen videó chat-en kapcsolódtak.

A 2020/21-es tanévben is megszervezésre került az internetes böngészős hittanverseny, melynek célja, hogy a diákok gyarapítsák a hittan foglalkozásokon szerzett tudásukat, megismerkedjenek a különböző keresztény dokumentumokkal, fontosabb internetes oldalakkal és szélesítsék egy-egy tantárgyhoz, területhez kapcsolódó ismereteiket.

Öt szülő osztja meg személyes tapasztalatait arra vonatkozóan, hogy miért íratták gyermekeiket hit- és erkölcstanra.

A következő tanévben is szeretettel várjuk a gyermekek jelentkezését a római katolikus hit- és erkölcstan órára. A döntéshez az alábbiakban szeretnénk rövid segítséget nyújtani.

„Az ég az Úr ege, a földet az emberek fiainak adta.” (115. zsoltár) - Elérhetőek az idei Internetes Böngészős Hittanverseny második fordulójának feladatlapjai.

Január 15-én koordinátori találkozót rendezett a Pécsi Egyházmegye a Baranya és Tolna megye területén dolgozó azon hitoktatók számára, akik szervezési feladatok ellátásával támogatják katekéta kollégáikat és a plébánosokat. Az esemény alkalmával a résztvevők személyesen bemutatkozhattak Felföldi László pécsi megyéspüspök előtt.

Az Internetes Böngészős Hittanverseny az első fordulójához érkezett. A feladatlapok elérhetők az 5.-6., illetve a 7.-8. évfolyam számára.

Szeptember 21-én, délutántól kora estig fakultatív módszertani találkozót tartott Sipos Edit a Pécsi Egyházmegye hitoktatói számára a Magtár Látogatóközpontban.

Lelkigyakorlattal egybekötött szakmai továbbképzéssel indult az új tanév a Pécsi Egyházmegye hitoktatói számára. A háromnapos program alatt megtapasztalt élmények lelki és szellemi táplálékként kívánják kísérni az előttünk álló tanévben a katekétákat.

A Pécsi-Egyházmegyei Hitoktatási Iroda munkatársai nyílt levélben mondanak köszönetet a katekétáknak.

LD honlap logó Telefon

2021 október
M T W T F S S
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:
-
2021. 10. 17. - 2021. 10. 31.
Szent Lukács Napja:
Kórházkápolnák -
2021. 10. 18. - 2021. 10. 18.
Elmarad - Pedagógusképzés - óvodák (szakmódszertan):
Pécs, Szent Mór Óvoda -
2021. 10. 20. -
Lectio Divina:
Dóm Kőtár -
2021. 10. 21. -
Katekéták képzése:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 10. 25. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség